Békés Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-13 / 240. szám
1957. október IS., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 5 JC&zeL a városhoz, fa mégis tál)öl Nyílt levél „E% a divat“ szerkesztőségének, Budapest — Kétsopronyi látogatási Alig néhány ház, üzlet, italbolt, poetarügynökség, isko!a, tanácshá- bb — az egész utcát kitölti mindez Kétsoprony ban. Ha a „főutcán’* végigmegy egy gépkocsi, órákig nem száll le a por éts ha 50 métert letérsz az útról a házak között, már kukoricaföldön, búzaföldön vagy barnán fénylő szántóföldén találod magad. — Nem könnyű megtelepíteni itt az embereket — mondja Márkus János igazgat6-tanító, a lás község párttitkára, amikor rövid beszélgetésre beljebb kerülünk az igazgatói irodába, ahol egyszerű bútort*; között, egyszerű pártmunkás és tanyai tanító életét éli Márkus János elvtárs. Kultúrmunka? Az bizony nehéz dolog minálunk Nehéz dolog? Vajon miért? Talán a kétsopronyiak nem szeretnek művelődni, szórakozni? Hiszen milyen nagy örömmel újságolják, hogy már keskenyfilmes mozijuk ^^van és: „olyan jó filmeket vetí- ^Bek, amit kétszer is szívesen megnéznénk’4. — Tavaly jobb volt a helyzet — emlékezik vissza Márkus elvtárs, — nemzetiségi kultúresoportjaink is voltak, a ísz-ekbeti is pezsgett a kultúráiét. Ma még csak ott tartunk, hogy újjászervezéssel próbálkozunk. Azt is elmondja, hogy hol, és mii yen terveik vannak? — -Jl Hunyadi Tsz fiataljai, kiszistád már mozgatódnak. Alig fejeződtek be a nyári munkák, máris összejöttek néhányon, régi kultúrmurvkások, mondván: csinálni kellene valamit! Nem hiába törték ezen a fejüket, mert beszélhetnek már arról hogy a népi tánccsoport, meg u| nját&zók tagtoborzást hirdettek,/ és november hetedikén szerepelnek te! Csicsely Mihály, a tsz KISZ-titkáca a motor, nem hagyja magát, bármi nehézségbe is ütközik — de a nehézség is egyre, kevesebb, hiszen vannak-e olyan fiatalok, akik nem szeretnek táncolni, szerepelni, szórakozni? A ,,kellékekben” sincs hiány:: szép színpadot építettek, a kultúrtermükre is büszkék. Az iskolákban Azt gondolná az ember, hogy az iskolákban sokkal előbbre járnak már a kultúrmunka dolgában, mint a KISZ-szervezetek. Miért? Az iskolában könnyebb kultúr- munkát végezni, a KISZ, az más. Az iskolások fiatalabbak, jobban összetarthatok, a KlSZ-tago- kat már nehezebb öszetartand, pontos időre mind összehívni, sokmindenért, de főleg azért, mert Kétsoprony környékén igen hagyok a távolságok. Mégis, mit válhatunk az iskoláktól? Ezt kérdezzük Márkus Jánostól. — Volt, volt... Csak ezt mondhattam, — eddig. De most már lesz, és talán már van is... Kicsit furcsáljuk ezt az érdekes választ, de hamar megmagyarázza. — Arról van szó, hogy az iskolai kultúrcsoport is feloszlott, tavaly nagyon gyér, és csupán alkalmi kulturális munkát végeztünk. Kitűnő szlovák-együttesünk volt: táncosok, szavalok, színjátszók. Most, november hetedike megünneplésére szerveztük újjá az együttest, és mór akkor szerepelünk te. ahol tenger a gond, de Árvái Piroska tanítónő példát mutat Sajnos, nem ismerhettük meg őt személyesen, de Márkus elv tár« szavait idézve, valóban példaképe lehetne minden tanyai pedagógusnak. Kitűnő munkaerő, és a kultúra szerelmese. A sopronyi tanyai iskolában tanít, kinn, a földek kellős közepén, távol a világtól. — A környéken nincs még egy iskola, ahol olyan kitűnő szlovák népi együttes lenne, mint Árvái Piroskánál — dicséri őt az igazgatója, és bizonyára nem érdemtelenül. — A novemberi ünnepre már most készülnek: szlovák-nyelvű jeleneteket, szavalatokat mutatnak be, és úgy tudom, még énekkart is csináltak... Ez igen! Mondják, kedves olvasóim: nem nagyszerű ez? Távol a világ zajától, egyedül, — valamikor kuMumólatlanságba, és me- lankólikus lemondásba csúszott a tanyai tanító, ma? Itt áll előttünk Árvad Piroska példája: két éve tanít a sopronyi tanyákon, és ez idő alatt kultúrát vdtt a tanyák népe közé, valóban úgy dolgozik, és azt teszi, amit a pedagógusnak tennie kell! Helyiség nincs, talán jó lesz az autóbusz-garázs' ha felépül — Helyiség, az nincs. Vagy a Dózsa Tsz magtárában, vagy itt az iskoláiban tartjuk a műsoros esteket, ttáncvigalmakat. Persze, ez sem megoldás. Á magtér lassan hideg lesz, az iskolában meg ki kell szerelni a padokat, aztán vissza, és a meszelésnek, a tisztaságnak sem használnak a bálák, mulatságok, — Majd talán, nemsokára! — mondja, és ugyanúgy csillan fel a szeme, mint valamennyi kétsopronyi lakosnak, ha azt mondja: „Építtet a község egy autógarászt. A tégla mór megvan. Ha ez felépül, ott tartjuk az előadásokat, mulatságokat...*’ Egy többéves gond, amin illő lenne már segíteni Nem más pedig, mint a kétsopronyi szabadtéri színpad kérdése. — Két évvel ezelőtt szavazta meg a tanács végrehajtó bizottsága, hogy szabadtériszínpadot építünk. Tavaszra már beszereztük a szükséges faanyagot is, Kondacs Mihály tanácstag önként vállalta, hogy felépíti a színpadot, csak kovács-munkában segítsenek neki. Miért oly Ez a gondolat ötlött fel bennem akkor, amikor az alábbi esetet meghallottam néhány nappal ezelőtt. A valóságban megtörtént esemény, amelyet okulásul — vagy ha úgy tetszik: zsebrevágóan elrettentő példa gyanánt elmondok, az elmúlt hét egyik napján játszódott le Békéscsabán. Egy idősebb néni kereste fel a helybeli takarékpénztárat és ama kívánságának adott kifejezést, hogy majdnem 30 000 forintot helyez el takarékbetétbe. Ez még nem lenne egyáltalán különös, hiszen ilyesmi nap mint nap előfordul többször is. A dolog érdekessége — mondhatni tragíkunem ijednek meg tőle — — És hol a színpad? — érdeklődtünk. — Hol?! — legyint Márkus elvtárs, kicsit szomorúan, — hacsak a mesterséges holdon nincs, mert máshol aztán csakugyan nem találná meg... — De hát: azt mondja, az anyag is megvolt, meg vállalkozó, kultúrát szerető ember is Kondacs bátyánk személyében, aki felépítette volna? — Fel, fel. Persze, hogy fel. De a tanács kölcsönadta az összes anyagot a Hunyadi tsz-nek, ahol emelvényt csináltak belőle, és azóta ottragadt. Most talán kapunk helyette valamit, — de kérdem én: lesz ebből valami? Ennyit és csak a kultúra, a szabadtéri színpad ügye Kétsoprony ban? A községi KISZ-szervezet is szeretné, ha színpaduk lenne. Any- nyi tervük van! Balogh Julianna, védőnő, KISZ-titkár lelkes, ü- gyes ember, dehát semmi nélkül, ő sem sokat kezdhet..; Miért nem akarnak megtelepedni Eétsop- ronyban a „vidékiek?" Ez a kicsiny község legnagyobb problémája. Nyolc nevelő dolgozik a három iskolában, de senki sem érzi jól magát. Miért? Az etó ső és legnagyobb hiba, a lakás- probléma. — Nem csodálkozom — mondja Márkus elvtárs. Több nevelő a tűzoltószertárban lakik, ha nem akar hazautazni, vagy hazamotorozni. A védőnőnk, a KISZ-titkár Balogh Julianna is egy ismerősnél kap szállást, ha néha ittmarad. Pedig a KISZ-tikárra esténként lenne a legnagyobb szükség, amikor összegyülekeznek a fiatalok szórakozni, beszélgetni, vagy kultúr-próbákra... így ez sem fejlődhet rendesen. — Nem akarnak megtelepedni itt az emberek, pedig jó hely ez a Kétsoprony. Én itt élek már négy éve, azelőtt a Békés melletti Mak- sár-pusztán voltam tanyai tanító. Megszoktam, és nekem már a városi élet lenne nagyon furcsa..: Érdekes, és mély problémák e- zek. Hogyan oldódnak meg? Ez még nagy kérdés, de tenni is kell már a megoldásokért valamit! November hetedike ünnepnapján már bemutatkozik az iskola és a Hunyadi Tsz kultúrcsoportja... Lesz-e folytatása a kultúrmunká- nak? Jönnek a hosszú, tanyai esték, amikor a legjobb és lehasz- nosabb időtöltés a színdarabpróba, táncpróba, éneklés, dalolás, és a legnagyobb öröm az előadás, ahol sokszázan tapsolnak majd a kétsopronyi fiataloknak... Sass Ervin későn?... ma akkor kezdődött, amikor a néni a beszélgetés során elmondotta, hogy ezt a pénzt már 1947 óta őrizgeti otthon egy kis ládi- kába zárva. Gyors számítás kellett csupán ahhoz, hogy a néni megtudja: 18.552 forintot dobott ki az ablakon. Pontosan ennyit tesz ki a most betétbe helyezett összeg kamatos kamata 1947-től napjainkig. Ügy gondolom, nem szükséges külön színesebben kommentálni a néni lelkiállapotát, amikor a fenti számok tükrében rádöbbent arra, hogy milyen nagy veszteség érte. ö biztosan okult saját kárán!... — ml — TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! A napokban került kezembe októberi kiadványuk. Érdeklődéssel lapoztam az oldalakat, megnéztem minden divatképet, és ami elolvasnivalót találtam, el is olvastam. Bár ne olvastam volna! Bocsánat, hogy általánosítottam. Csak egy cikkre vonatkoztatom előbbi felkiáltásomat, mégpedig a „—sényi” aláírással szignált képes írásra, melynek címe: „Bemutató után”. A cikkíró rutinos szócséplő, és ügyesen plagizálta a rosszemlékű. Színházi Elet pletykarovatának stílusát, de azt a kihalt zsurnaliszta stílust is, amikor még azt is megírták a tollforgató elődök, hogy a művésznő milyen pongyolában bonyolítja le napi szükségleteit, avagy miért olyan sötét a szeme, mint a bar- na éjfél, ha férfire tekint. Nos, valahogy ilyen stílust plagizált a'cikkíró. Bemutatja nekünk, szegény olvasóknak, hogy a bemutató után hogyan öltözködnek, élnek a divatrevűk manökenjei. A törekvés önmagában dicsérhető, de a gyakorlati kivitel az ízléstelen, banális, többet árt, mint használ. Idézzek? Nagyon szívesen. Kedves olvasóm, ön jóérzésű ember, — fogódzón hát meg — mert most megtudhatja, miért háborodtam fel? Tessék: Csiri: (Atyaisten! Miféle nevet becéznek így?!) Húszéves. Szemöldöke ritkás és egészében o- lyan, mintha egy francia divatlapból vágták volna ki. Kicsit mélabús, mint Francoise Sagan... (Elég baja az néki je! Őh!...) Ez még semmi. Kérem, folytatom: Dóri: Ez a kislány szinte bak- fis még, de már „kiöregedett” a szerepből, hiszen majdnem tizenhét éves. Szemöldöke szépen ivei, orrában van valami bumfordi kedvesség. Az iskolával hadilábon állt (!) de tud rajzolni, divattervező is. Tűsarkú cipőben libeg... stb, stb... Ez kérem rettenetes! Hát hol élünk, hfgy fiatal lányok elé (mert ők olvassák legtöbben ezt a divatlapot) ilyen ideált állítunk? Dórika ugyan hadilábon állt az iskolával, de sebaj, tud rajzolni, divattervező is, és a szép ruhákban majdcsak horogra akaszt valami férfiembert. Ezért valóban nem kell tanulni. (A felsorolás után ez logikus folytatás, csak éppen nem írták meg.) Jutka, az: „színésznő sem a- kart lenni soha, férjhez menni nincs kedve még (ez a kedvtől függ, valóban) táncolni azonban szeret és nevetni is, bármikor.“ (Micsoda földöntúli tulajdonsá- hákat visel..." Orsi, egy másik manöken példája is kitűnő! Rajta lányok, kövessétek, ezt tanácsolja as „Ez a divat’. Itt a recept: „Orsi az érettségi elől úgy „menekült”, hogy férjhezment. A bemutatókon angolos, vagy egészen vad érdekesen franciás ruhákat visel..." Kedves „—sényi” igen, ön, a cikkíró, mondja, nincs lelküsme- retfurdalása? Ne haragudjon, de ez már több a soknál. Arra neveljük mi ebben az országban leányainkat, hogy ha dacira állnak számtanból érettségi előtt, akkor menjenek gyorsan, pánikszerűen férjhez, és mit számit az, hogy a szülők tizenkét évig küszködtek tanításukért? Nálunk „ez a divat?” És külföldön, (látom, oda is viszik ezt a lapot) mit szólnak az emberek, mit gondol? Túlságosan hánya ve ti ét cinikus módon ír ön, és furcsa ideálokat akar oltani a fiatalok szívébe. Vagy olyanok is lehetnek leányaink, mint Ibolya, aki „asszony, szeret főzni, még takarítani is (!!), de evezni jobban...” Ragyogó életfelfogás! Fiatalasszonyok, ime a jó példa, — kövessétek! Ne haragudjanak az említett manökenek, nem az ő hibájuk, hogy ez a nyílt levél megíródott, de ez nem lehet „divat”, és jó lenne, ha a szerkesztőség papírkosárba tenné az ilyen rossz ízű, ízléstelen tákolmányokat! ŐSZINTE ÜDVÖZLETTEL: Sass Ervin •••••••••••••••••••••••••••••«•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••ft W A kis Hrabovszki Éva bánata Ma épper? két hónapja annak, hogy a kis Hrabovszki Éva, a tízéves csabai kislány egyik matiné előadáson otthagyta a szemüvegét. Hiába keresték az előadás után; szőrén-Iábán eltűnt. Mit volt mit tenni, újból orvosi vizsgára lett szükség. Ez nem is volt hiba, sőt szükségessé is vált, mert egy év óta — amióta szemüveget hord — sokat javult a szeme. Az orvos bácsi meg is veregette Évike vállát és így szólt: megfogadtad az orvos bácsi tanácsát, rendszeresen hordtad a szemüveget, sokat javult a szemed. Évikének és édesanyjának első útja a doktor bácsitól az OFOTÉRT üzletbe vezetett. Itt azonban Évike legnagyobb bánatára nem kaptak olyan szemüveget, melyre szüksége lett volna. A központhoz, a Budapesti OFO- TÉRT-hoz fordultak. Budapesti OFOTÉRT egy hónap múlva szeptember 14-én le- küldte a szemüveget. Igém ám csak egy kis hiba csúszott be, mert csak az egyik lencsét küldték le, holott mind a kettőre szüksége van. A helyi OFOTÉRT ezt akkor nyomban reklamálta. Azóta még egy hónap telt el, de sem válasz, sem szemüveg. Pedig, hogy mennyire hiányzik; ezt csak a kis Hra- bavszki Éva tudja, megy haza az iskolából, mert fáj a szeme. A gyermekeknek is, de az édesanyának is bánata van, hiszen Évike anyja is látja; hogy két hónap alatt annyit romlott az Évike szeme, mint a- mennyit egy év alatt javult. A Budapesti OFO- TÉRT központ legyen belátással és küldje minél előbb Éviké szemüvegét. Lehet; hogy a Budapesti OFOTÉRT-nek ez egy üvegdarab, öe Hra- bovsz?' Évikének gyógyszer.
