Békés Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-04 / 232. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. október 4., péntek Pártélet ★ Hogy jóvá tegyék, amit elmulasztottak Határidő október 15. Így szól a megyei végrehajtóbizottság rendikívüli ülésének határozata. Erre az időre kell pótolni az orosházi pártbizottságnak mindazt, amit hosszú hónapok során a pártokta_ tás előkészítésében elmulasztották. A határidő rövid, hiszen a pártoktatás kezdete napról-napra közelebb van. A tennivaló viszont sok, mert sok az amivel a Politikai Bizottság határozata végrehajtásának adósak maradtak. Talán az orosházi elvtársak példája a legkirívóbb, hogy milyen sok bonyodalom és félreértés származik abból, ha csak felületesen, értelmezünk egyes párthatározatot. De arra is fényt vet, hogy mennyire sötétben tapogatódzó a pártszervek munkája, ha -nincs alapos terv és elgondolás a határozatok helyes megvalósítására. Orosházán több pártszervezetben elegendőnek vélték azt, hogy a párttaggyűléseken szólítsák fel a pártagokat a tanulásra, s hogy ezen mihamarabb túl legyenek, ott a taggyűlésen írták össze a jelentkezőket Ez a gyakorlat több helyen helytelen kerékvágásba terelte a dolgokat. Egynémely ik elvtárs attól a gondolattól vezérelve „vajon mit szólnak ha én nem iratkozok fel”, jelentkezett tanulásra, s mivel az oktatási formák és azok követelményei sem voltaik megfelelően a közvélemény elé tárva, az erejét és felkészültségét meghaladó oktatási formát választotta. Az is előfordult, hogy a jelentkezők — ami elég nagy hiba — egymáson túllicitálva választották meg az oktatási formákat. "Ha 'í az időszerű kérdések tanfolyamát választod, én a marxizmus-leniniz- m-us alapjai tanfolyamra járok.” A VIII. kerületben pedig elégségesnek vélték, hogy lesz egy időszerű kérdések tanfolyama, erre beosztották az elvtársakat, a többi párttagokkal pedig jóformán nem is álltak szóba, pedig jóné- hány elvtárs magasabb fokú tanfolyamon szeretne résztvenni az oktatásban. Egyszóval: a legtöbb helyen és különösen a kerületi alapszervezetekben a korábbi é- vek helytelen gyakorlata érvényesült az előkészítő munkában. Azt mondottuk, hogy a hibák oka a párt idevonatkozó határozatának nem megfelelő tanulmányozása. Ez így igaz. A negyedik kerületi páríszervezet vezetővezetekben, ha nélkülözték is ezt a segítséget, mégis alapos körültekintéssel válogatták ki a hallgatókat, s hogy jól dolgoztak, annak fő oka, hogy időt szenteltek a határozat tanulmányozására, megvitatták azt és úgy jelölték meg a tennivalókat. Az orosházi elvtársak a-párt megyei végrehajtóbizottság értékelése alapján felismerték hibáikat és készek azok helyrehozására. A napokban a propagandisták tanácskozásra ültek össze és elhatározták, hogy a pártvezetőségekkel közösen újra elbeszélgetnék a pártoktatásra jelentkezett, vagy a névsorban szereplő elvtársakkal. A beszélgetés során elmondják, hogy milyen feladat vár a pártoktatás résztvevőire. Elmondják, milyen lesz a tartalmi és színvonalbeli követelmény és meglesz a lehetőség arra, hogy minden elvtárs — valóban a képességeinek, feladatkörének, korának és elfoglaltságának megfelelő tanfolyamra jelentkezzen. Nem egyszerű dolog, amire a propagandista elvtársak vállalkoztak, de nem lehetetlen. Nehéz lesz majd megértetni néhány elv- társsal, hogy nem bizalmatlanságból ajánlanak neki alacsonyabb oktatási formát, de ha a párthatározat szellemének megfelelően magyarázzák meg ennek szükségességét, akkor biztosan találnak azért is, mert a beszélgetés során elmondják azt, amiről eddig a legtöbb helyen hallgattak, hogy a párttagok marxista képzésének más formái és más módjai is vannak. . A ■ .Politikai Akadémia előadássorozatai a rendszeres elméleti pártnapok is a párt- oktatás formái és ha rendszeresen részt vesznek rajta, szintén az ideológiai képzést szolgálják. Ennek megértetése igen fontos feladat, mert a párttagok jórészének — mivel képességeik, vagy más körülményeik nem teszik lehetővé a kötött formájú és magasabb színvonalú tanfolyamokon való részvételt — ez lesz a legelfogadhatóbb oktatási forma. A párthatározat a legmesszebbmenőkig lehetőséget ad arra, hogy a valódi értelemben vett önkéntesség érvényesüljön a pártoktatásban és mégis minden párttag eleget tudjon. tenni a párttagsággal járó kötelezettségnek: az elméleti képzésnek, mert az eddigi gyakorlattól eltérően a legszélesebb skálájú lehetőséget jelöli meg a párttagok tanulásában. Értésünkre adja, hogy az egyéni a szeminári umi tanuláson és az előadásom propaganda meghallgatásán és vitáján túl, a párt folyóiratok és a pártsajtó rendszeres olvasása is lehet a tanulás módszere azoknál az elv társaknál, ahol nincs mód és lehetőség a tanulás más formájára. Az orosházi .elvtársak legfőfr’- gondja most az, hogy elbeszé gessenek a szervezett oktatásra jelentkezett elvtársakkal. Ez a legégetőbb tennivaló és ennek során a kisebb létszámú alapszerve- zetek közös szemináriumának helyes összeállítása és egybehangolása. De ne feledkezzenek meg arról, hogy ez csak a kezdet és gon doekodnick kell arról, hogy a párttagok zöme is megtalálja a számítását, eleget tudjon tenni párttagsággal járó kötelezettségének, ennek pedig fontos feltétele a pártoktatás más formáinak le- hetővététele. Nem kis dologról van tehát szó és nem ártana dia a párt megye: végrehajtóbizottság határozatának végrehajtásáról rendkívüli taggyűléseken is beszámolnának a párttagságnak. Az orosházi elvtársak: már sok nehéz feladatot megoldottak. A határidő most rövid és várakozásra nincs idő ,de vállalták, mert tudják, hogy jóvá kell tenni, amit elmulasztottak. ül njság <• A NAGYVILÁGBAN? Nagyjelentőségű lengyel javaslat a nukleáris fegyverek gyártásának ás felhalmozásának betiltására New York. A Reuter jelentése szerint Adam Rapacki lengyel külügyminiszter szerdán felszólalt az ENSZ-közgyülés általános vitájában. Rapacki felszólalásában hangoztatta, Lengyelország támogatna minden olyan kezdeményezést, amely a lehető legrövidebb időn belül a nukleáris kísérletek beszüntetéséhez vezetne. Németország újraegyesítésének folyamata — mutatott rá — csak a nemzetközi feszültség enyhülésének, a leszerelésnek és a Németország szomszédai körében mindinkább megnyilvánuló biztonság érzésnek légkörében fejlődhet kedvezően. Ha a két német állam — jelentette be ezután Rapacki külügyminiszter — kefejezi beleegyezését, hogy a maga területén végrehajtja az atom- és termonukleáris fegyverek gyártásának és felhalmozásának tilalmát, akkor Lengyelország hajlandó ezzel egyidejűleg ugyanezt keresztülvinni a maga területén is. Ez^ a kezdeményező lépést a varsói paktum más tagállamaival folytatott tanácskozások után határozták el — mondotta a külügyminiszter, A% atomfegyverkezéaről New York (AFP) A csehszlovák küldöttség vezetője az ENSZ-közgyűlés szerdai ülésín bejelentette, hogy Csehszlovákia kormánya Lengyelországhoz hasonlóan kész vállalni, hogy nem gyárt és nem tárol atom- és termonukleáris fegyvereket, ha a két német állam is hajlandó ugyanilyen kötelezettséget vállalni. R magyar kermánykitlifiMség látogatása Senjangban Senjang (Új Kína) A Kádár János miniszterelnök vezetésével Kínában tartózkodó magyar kormányküldöttség szerdán naggyű- lésen vett részt Sen jangban. A 6000 főnyi közönség részvételével megtartott nagygyűlés a Szün Jat-szen parkban zajlott le. Marosán György államminiszter, a magyar küldöttség tagja mondott rövid beszédet. Mélységes elismeréssel emlékezett meg beszédében a kínai népről. Szavait gyakran szakította meg a nagygyűlés közönségének viharos tapsa. Beszédet mondott még Csang Li-ke, Senjang alpolgármestere is; Kifejezte azt a reményét, hogy a kínai és magyar munkásosztály és dolgozó nép törhetetlen barátsága a jövőben még fokozódni fog; Földrajzi helynevek névváltoztatása a Szovjetunióban Moszkva (TASZSZ) Az OSZSZ- SZK Legfelső Tanácsa Elnökségének törvényerejű rendeletével' a Molotovi terület nevét Permi területre, Molotov - város hevét Permre változtatták. A törvényerejű rendelet rámutat, hogy a névváltoztatást a dolgozók óhajainak és kérésének „figyelembevételével, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének 1957 szeptember 11-i törvényerejű rendelete alapján foganatosították. Az állam pénzén ellenzéki vezér Berlin. Az Adenauer-vezette Keresztény Demokrata Unió azt a javaslatot tette a Szociáldemokrata Pártnak, Ahol a szabadság szellemét nem lehet legyőzni — Kép és szöveg a Berliner lllustrierte-ből — Kilenc éven át próbálták az angol csapatok Malájföl«! áthatolhatatlan őserdeiben a szabadság szellemét leverni. Az angol királyi haderő katonái őserdei folyókon, Ismeretlen csapásokon gázoltak át, hogy elvérezzenek az angol hogy angol példára a nyugatnémet parlamentben is változtassák az ellen-« zéki vezér pozícióját állami funkció« vá, és a mindenkori ellenzéki vezér kapjon ezért állami fizetést. Az el« lenzéki vezér tisztét mindig a legerősebb ellenzéki párt elnöke, a jelen esetben Ollenhauer viselné. A szoc’ál« demokraták eddig még nem zárkóztak el e javaslat elől. Mataiiácsok életéből yk 1 sége szentül állítja, hogy a vezetőség minden tagjának részt kell venni a pártoktatásban, ennek megfelelően olyan idős elvtárs- m»t is beosztottak a marxizmus- leninizmus alapjai tanfolyamra, akinek napi munkáján, az ottani teendők esti elvégzésén túl, de koránál fogva sincs meg a lehetősége a rendszeres és magasabb színvonalú tanulásra. Az ilyen felfogás tehát eleve káros és már a kezdet kezdetén ott lebeg előttünk a régi refrén: „küzdjünk minden erővel a lemorzsolódás ellen” noha annak feltételeit épp masunk teremtettük mes. Hogy miért fordultak elő egyes pártszervezetekben ezek a hiányosságok, annak okát többféleképpen is magyarázzák az orosházi elvtársak. Az alapszervezetek vezetői a járási és városi pártbizottság munkatársait okolják elsősorban, mert kevés segítséget adtak a gyakorlati megvalósításhoz. Ez így is van. Ez az igény jogosain hangzik el a pártalap- szervezeték részéről, de mégsem menti a felelősség alól az alapszervezetek vezetőit, mert a gépállomáson, az Építőknél, a Vörös- Csillag Tsz-ben és más alapszer- • részvénytársaságok érdekeiért, azok érdekeiért, akik e gazdag földnek bányáit és természeti kincseit sok éven át bitorolták. Százezer katonát küldtek a részvényesek Maláj-földre, de na- paibombákkat és lök- hajtásos vadászgépekkel sem tudtak eredményt kicsikarni. Ezek a férfiak a szabadság katonái. 1945-ben a japán imperialisták ellen védték hazájukat, 1948- ban a brit hódítók ellen ragadtak fegyvert. Ma az ország felét ellenőrzésük alatt tartják és élükön Tsing Peng, a Maláj! Kommunista Párt főtitkára áll. i 1 I Prog ramitune rtetíi értekezleteket túrta* nak a nőtanáesok Nemrég jelent meg a Magyar Nők Országos Tanácsának programnyilatkozata, amely nagy érdeklődést váltott ki a dolgozó nők körében. A Megyei Nőtanács még nagyobb nyilvánosság előtt kívánja ismertetni e programot, s ezért elhatározta, hogy programismertető értekezleteiket tartanak a megyében, elsősorban a járási székhelyeken és a városokban. Ezeken az értekezleteken választják meg a közelgő Országos Nőkonferencia küldötteit is. I- lyen értekezletek voltak már O- rosházán. Gyulán és Szarvasom Az orosházi tanácskozáson Lóczi Pálnét, — a tótkomlósi Nőtanács elnökét — és Brájer Károlyné nagyszénási asszonyt, Gyulán Sze- redi Etel munkásnőt, a szarvasi járás küldötteként pedig Kugye- ia Károlynét választották meg.