Békés Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-30 / 254. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. október 30., szerda Hi újság a nagyvilágban? Nagysikerű hangversenyt adott Budapesten a bolgár akadémiai énekkar A többszörös VIT-dijas bolgár akadémiai énekkar európai körútja torán hétfőn este nagysikerű hangversenyt adott a Zeneakadémián. A hangversenyen megjelent Rózsa Irén, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének főtitkára és Krasztju Sztojcsev, a Bolgár Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Az együttes műsorának több számát megismételtette a közönség (MTI) A francia nemzetgyűlés megtagadta a bizalmat Guy Mollettől A köztársasági elnök Gaillardot kérte fel kormányalakításra Párizs. (AFP) Mint az AFP jelenti, a francia nemzetgyűlés hétfő esti ülésén nem szavazta mega bizalmat a Guy Moilet-kormány sok. Az ülés után Guy Mollet felkereste a francia köztársasági elnököt, majd az elnöki palotából távozóban kijelentette: „A magam személyét illetően természetesen nem bánkódom, csak a következmények nyugtalanítanak." René Coty kedden hajnalban az elnöki palotába kérette Félix GailUrd-t, majd megérkezése után felkérte az új kormány megalakítás ára. Félix Gaillard a palotát elhagyva kijelentette, hogy válaszát kedden este közli a köztársasági elnökkel, Gaillard déltájban kezdi el tanácskozásait. (MTI) Jugoszláv katonai küldöttség utazik Görögországba Belgrád. (MTI) A Jugopressi közlése szerint a jugoszláv néphadsereg küldöttsége Voja Kovacsevics altábornagy vezetésével október 29-én a görög hadsereg baráti látogatására Görögországba utazik. A jelenleg Jugoszláviában tartózkodó görög katonai küldöttség M. Mandjosz vezérőrnagy vezetésével hétfőn Zágrábba érkezett. A görög katonai küldöttséget fogadta Rade Hamovics vezérezredes, a zágrábi katonai kerület parancsnoka. (MTI) c.mátöá 3Í9i!_ , ' 1 © Amerikai újságíró jelentése a török csapatösszevonásokról New York. (TASZSZ) A New York World Telegramm and Sun közli a Scripps Howard lapkonszernhez tartozó Fred Sparks tudósítását Gaziantep török városból. A tudósító a kővetkezőket jelenti: „A szíriai határon török csapatmozgás figyelhető meg. Újabb alakulatok érkeznek, ezek állást foglalni* s nehéz fegyvereket faágakkal álcázzák..; Egy gyalogezredet láttam, valamint tüzérséget és könnyű fegyverrel terhelt szamarakat A gyalogosok amerikai lőfegyverekkel vannak ellátva." (MTI) Az Egészségügyi Világszervezet Vezérigazgató- helyettese Moszkvában Moszkva. (TASZSZ) Dr. Willem Timmermann, az Egészségügyi Világszervezet vezérigazgatóhelyettese, valamint dr. Niels Jene, a világszervezet biológiai szabványosítási osztályának vezetője Moszkvába érkezett. A két vendég megismerkedik a szovjet nép egészség- védelmének megszervezésével, s tanulmányozni fogja az oltóanyagok és szérumok gyártását. (MTI) Zaburin újabb javaslatokat tett az Egyesült Áüamok és a Szovjetunió kuitúráljs és tyücmányos kapcsolatainak fejlesztésére Washington (MTI) Mint a Reuter jelenti, Zaburin washingtoni szovjet nagykövet hétfőn a Külügyminisztériumban megbeszélést folytatott a két ország közötti kulturális és tudományos cseriről. A többi között javasolta, hogy közvetlen légijárat induljon meg az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, ötvenkét javaslata között az is szerepelt, hogy az amerikai parlamenti képviselők és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa tagjai kölcsönösen tegyenek látogatást egymás országaiban, és hogy diákcsere jöjjön létre a moszkvai egyetem, illetőleg a Columbia és Harward egyetemek hallgatói között. A gyermekvárosért Nemrégen a megyei nő tanács küldöttsége a születendő gyermek- városban, Tóton járt. Nem láttak még szép városi kirakatokat, emeletes házalcat, széles beton utakat, csupán a volt gróf Károlyi-féle kastélyt és az azt körülvevő évszázados fákat, no meg egy nagyon szép tavat, ahol katonák halásztak. A kastélyt mintegy 66 holdas kert öleli körül. E természetadta gyönyörű kertet szánták a gyermekeknek. Itt épül a gyermekváros. Ez ma már nem ábránd, maholnap valóság lesz. Alig két hét múlva, november 10-én adják át a gyermekek birodalmába a kastélyt és vele a 66 holdas kertet, valamint 200 hqüd szántóföldet. Az első kis honfoglalók — fl Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága 10. plénumának határozata a párttagság felülvizsgálásáról Varsó. (PAP) A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága 10. plénumának a párttagság felülvizsgálásáról hozott határozata a többi között rámutat: a Központi Bizottság 8. plénumán elfogadott új politika gyakorlati megvalósításának kulcsfontosságú kérdése az, hogy megszilárdítsák a párt vezető szerepét a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális élet minden területén. A határozat ezután hangsúlyozza, hogy még nem következeit be gyökeres javulás a párt ügyeinek állapotában, eltérés van a párt általános vonala és sok pártszervezetnek e vonal végrehajtására irányuló készsége között, és ez következésképpen a párt politikájának elferdítését jelenti. A párt új politikai vonata és a párt szervezetek tevékenysége közötti rés áthidalásának lényeges akadálya — állapítja meg ezután a határozat — a 8. plenum vonalával szembehelj czkedők zabolátlan tevékenysége, mind revizionista — likvidátor, mind pedig dogmatik ússzék táns-poziciókbóL Ez a tevékenység demobilizálja a párt erőit, különösen a párt aktivistáit. A Központi Bizottság — hangsúlyozza a továbbiakban a határozat — kijelenti, hogy a III. 5196 új tag és félmillió lórim részjegy-alap emelkedés a Békés megyei földmíívesszövetkezetekben A Békés megyei földművesszövetkezetekben az utóbbi hónapokban 5196 új taggal gyarapodott a taglétszám. Nagy gondot fordítanak a befizetett részjegy-alap emelésére is. Legtöbb helyen a szövetkezet vezetőségi tagjai járnak elől jó példával. Gyulán Szilágyi János né, Szabó Györgynéés mások a meglévő részjegyükhöz még kettőt-kettőt vásároltak. A megyében összesen csaknem félmillió forinttal emelkedett a befizetett részjegy-alap. Készül a Duna-kanyar fejlesztési terve A Dunakanyar Intéző Bizottsága hétfőn hajóúton mutatta be a sajtó képviselőinek a Duna Budakalászitól Visegrádig terjedő szakaszát, partmenti nevezetességeit, s tájékozhatta az újságírókat a Duna-kanyar fejlesztési tervéről. Ezek szerint átalakításokkal, más célra használt épületek visz- szaadásával Vácott, Visegrádon, Szentendrén, Szobon, Nagymaroson, Nógrddverőcén, Zebegényben és Telsősödön szállodát, illetve pensiót nyitnak, számos helység új cukrászdát, vendéglőt, büfét és különböző üzleteket kap. Most készül a Du na-kanyar kulturális és művészeti programja, amely a jövő nyáron már több nagyszabású eseményt Ígér. Visegrádon Mátyás Király napok-at, Szentendrén képzőéi iparművész találkozót és kiállitást rendeznek, Nagymaroson tánczenei fesztiválra, Vácott megyei dalos találkozóra és ünnepi hangversenyekre kerül majd sor. Jövőre meg akarják kezdeni a telekparcellázást, hogy minél több fővárosi dolgozó építhessen a Duna mellett üdülőt, tiikendházat. Az intézőbizottság foglalkozik a mezőgazdaság fejlesztésével Is, elsősorban a vidék speciális gyümölcskultúráit akarják fellendíteni. mintegy száz apróság — november 15-én veszik birtokukba a volt grófi kertet. S még ebben az évben további 140 gyermeket helyeznek el a meglévő épületben. A tervek szépek, ahogyan a nőtanács tagjai erről meggyőződtek. Boros elvtársnő elmondása szerint hat év alatt mintegy ezer gyermeknek biztosítanak ebben a szépnek Ígérkező kis városban boldog gyermekkort. Az elhagyott kis árvák nem lesznek többé az utcák csavargói, hanem a társadalom szeretett neveltjei. A tervek szerint minden megyei nőtanács húsz gyermek neveléséről gondoskodik. Most arról tárgyalnak a megyei nőtanácsok, hogy óvodásokat, vagy iskolásokat vegyenek szárnyuk alá, mert ezt már most kell tudni az építkezés előtt. Ügy mondják, ha óvodásokat vállalnak, akkor a nőtanács házait úgy kell épiteniök, hogy ablakaik alacsonyak legyenek, hogy a napfény bejusson a potom kis emberkékhez. A pénz már gyűlik az építkezésre. A meleg kis párnákat takarókat is készítik az édesanyák. De ez még mind kevés, többet kellene tenni. A vállalatoktól, az üzemektől Is több segítséget vár a nőtanács. Hiszen a gyermekváros építése az egész társadalom érdeke. If jaké, öregeké ,nöké, férfiaké egyaránt. Igaz, hogy ezt a munkát az édesanyákra, a nőtanácsra bízták. Hiszen az ő szívük leghamarabb enged fel. ha gyermekekről van szó és mindent meg is tesznek, hogy ne legyen az országban egyetlen olyan gyermek sem, aki ne kapná meg a szereletet. Ezért is fáradoznak. De azt kívánnák, hogy legalább ilyen odaadással viseltetnének az ügy iránt mások is. Á vállalatok, üzemek vezetői, de, a szakemberek is, akik tudnának segíteni az új városban épülő két szobás, fürdőszobás, társalgó, illetve húsz gyermek számára kényelmes otthon építésében. De ne úgy, mint hétfőn délelőtt, hogy a nőtanács mintegy tizenkét személyt hívott meg, s mindössze ketten jelentek meg a gyermekváros építésének megbeszélésén, hanem legyen lelkiismereti kérdés a húsz gyermek ellátása. — Cs -> pártkongresszus megtartása előtt ideológiai kampányt kell folytatni a pártban a párt sorai megtisztításának és a párttagok felülvizsgálásának támogatására. E kampány alapvető feladata az legyen, hogy megszilárdítsák a párt ideológiai és szervezeti egységét, felvértezzék a párt tagjait az olyan elemek elleni harcra, a- meiynek tevékenysége aláaknázza ezt az egységet. A határozat ezután rámutat' szükség van arra, hogy megszán baditsák a pártot az olyan emberektől, akik szocialista-ellenes és revizionista nézeteket terjesztenek, megtisztítsák a pártot a nacionalistáktól és sovinisztáktól, valamint azoktól, akik dogmatikus és hamis magatartásukhoz ragaszkodva harcolnak a párt helyes politikai vonala ellen. A határozat ezután kimondja, hogy pártcsoportokat fognak alakítani, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy vezessék a kampányt mindazok leleplezésére és az állami és gazdasági apparátusból való eltávolításra, akik különféle visszaélésekben bűnösek. E- zehnek a csoportoknak jogukban áll határozatokat hozni visszaélésekben bűnös párttagokkal kapcsolatban. A határozat rámutat, hogy a III. pártkongresszus választási kampánya előtt végrehajtják a párttagok felülvizsgálását, aminek eredményeként eltávolítják a pártból az összes notórius naplopókat, munkakerülőket, kötekedőket és demagógokat, a demoralizált egyéneket, valamint azokat, akik nem érzik magukat ideológiai kapcsolatban a párttal, akik nem vesznek tevékenyen részt a társadalmi munkában, vagy nem mutatnak érdeklődést iránta. A párt sorainak. megtisztítása és a párttagokkal szemben támasztott nagyobb követelmények — mutat rá a határozat — új lehetőségeket nyitnak arra, hogy új tagokat nyerjenek meg a párt számára a munkások, parasztok, az élenjáró értelmiségiek köréből, olyan embereket, akiket szocialista meggyőződésük szorosan összekapcsol ! ken a RAVEL-kirendeltségek el- nrvajd a párttal és akik készek lesz- végzik az esetleges garanciális ja- nek támogatni és végrehajtani a j vitásokat és felszerelik a televi- párt politikáját. (MTI) ziós antennát. Nőtanácsok hírei A múlt héten Szeghalmon „Szülői tekintély” címmel előadást tartott Kovács Gyuláné tanárnő, a- hol százkilencven asszony vett részt. Vasárnap este bálát rendeztek a mezőkovácsházi nőtanács tagjai. A bevételből a gyermekváros építését segítik. » * A dombegyházi édesanyák két párnát, a tótkomlósiak hármat, a mezőkovácsházi és a csanádapácai édesanyák szintén két-két párnát készítettek a gyermekváros javára. Televízió javítás A televízió gyors terjedésével vidéken is szükségessé vált a televízió szerviz működése. Ezért az Orion Gyár és a Posta rádióvételtechnikai és elektroakusztikai ü- zeme vidéken a megyeszékhelye-