Békés Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-18 / 193. szám

4

BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG

1957. augusztus 18., vasárnap

NÉHÁNY PEDAGÓGUSHOZ

VIETNAM,

mint rizs-exportőr

A Vietnami Demokratikus köztársaságban tavaly 4,1 millió tonna rizs termett. Ebből minden lakosra átlag 30 kg jutott, s ezen túlmenően még nagymeny- nyiségű rizst exportáltak is. Osz- szehasonlításul: 1939-ben a gyarmati uralom ideje alatt, egész Indokína területén 6.3 millió tonna rizs termett, ennek javarésze Dél-Vietnamban, ahol évente há- rom-négyszer is beérik a rizs, a- míg Észaik-Vietnamban, csak egyé szer-kétszer. Akkoriban egy lakosra átlag 19 kg rizs jutott.

ÉPÜIi

Csehszlovákia

legkorszerűbb

cementgyára

Szlovákiában, Besztercebánya közelében több mint 300 millió korona beruházással épül Csehszlovákia legkorszerűbb cementgyára. Az épülő gyár évi kapacitása eléri majd a félmillió tonna cementet. A gyár méreteire jellemző, hogy kemencéjének hossza 150 méter, a raktár vasszerkezete 320 méter körül mozog majd, a gyárkémény pedig 120 méter magas lesz. Az tizemet a többi között a legkorszerűbb portalanító berendezésekkel is ellátják. A besztercebányai cementgyár első üzemegysége már a jövő évben megkezdi a termelést.

Orvosi ügyeletes szolgálat Békéscsabán

Augusztus 18-án déli 12 órától 20-ám reggel 8 óráig: dr. Mátyus László, Bámszlki u. bérházaik B) tömb 4. bejárat, I. em. (rendelő: Dózsa György u.) V. kerületben: dr Szikszai Istvám, Kolozsvári u. 32

Augusztus 20-án reggél 8-tÓl 21- én reggel 8 óráig: dr. Bácskai Béla, Lenin u. 20, V. kerületben: dr. Dobiz Zoltán, Orosházi u. 32.

Ne haradgudjanak kedves, ismeretlen pedagógusok, de nem címezhettem másként ezt a levelet, csak így, mivel többeknek szól. Egy figyelmeztető és nem éppen szép történetet kell elmondanom, mert kötelezően érzem, hogy amit a napokban, — pontosabban szerdán láttam és tapasztaltam —, az nem maradhat elfelejtetten, eltemetve a jegyzetfüzetemben.

Ott kezdődik ez a történet, hogy Orosházára indultam a délelőtti motorvonattal. A csabai állomásra érkezve, a várócsarnokban síró, pityergő kisleánykákkal találkoztam, akik 10 —12 évesek voltak valamennyien. Megkérdeztem egy szöszihajú csöppséget:

— Miért sírsz kisleányka, elveszett talán a mamád?

Szívszorongató hüppögések közepette tudtam meg az igazságot. Nem a mama veszett el, hanem a tanítónéiü. Balaton-Tomajból jöttek ezek a gyerekek, hajnalban öt órakor érkeztek Békéscsabára Tóth Sándor tanár és több tanítónő vezetésével, akik beterelték a fáradt, éhes gyerek-nyájat a várócsarnokba és ott az egyik pedagógus: Ilonka néni gondjaira bízták őket. Valamennyien csatlakozásra vártak, hogy tovább utaznak majd a megye községeibe.

Könnyű ezt így mondani, de mégis milyen óriási feladat egy 10—12 éves emberpalánta előtt, ha éhes, ha nincs pénze és ha — egyedül marad. Mert így történt. Ilonka néni kiadta a parancsot: ä pádról sénki el nem mozdulhat, majd visszajövök! Es nem jött. Nem bizony, és a gyerekek néhány óra múlva már sírtak, azt se tudták szegények^ hogy mi lesz velük, hogy

v

_____________________________

ju

tnak haza, — Mezőhegyesre, Orosházára, Battonyára és még sok más községbe, — pénz, jegy és segítség nélkül.

A jó emberek azonban mégis segítettek. Kiss Bálint, aki Battonyárój jött leánykája elé, Karsai Marikának és Németh Irénkének Is vett jegyet és gondjaiba vette őket. Peizler Kornélia orosházi kisleánynak pedig Bálint Jó- zsefné, a MÁV csabai dolgozója adott pénzt jegyre, bár sohse látta azelőtt a kislányt, mégis megesett a szíve a riadt, síró gyermeken. Egy körösiadányi kislányt, akinek édesapja rendőr, a csabai rendőrök indították útnak, — és szinte percek alatt egymásután jöttek jószívű, becsületes emberek, hogy egy-egy apróságot magukkal visznek, hiszen egyezik az útjuk...

Tízen-tizenöten voltak. Éhes, síró, pityergő kislányok. Tudja-e Ilonka néni, hogy mit mondtak önről az emberek? Tudja-e, hogy' mennyit ártott a pedagógusok összességének, hogy könnyű szívvel sorsukra hagyta ezeket a kislányokat? Ha jól emlékezem, még azt is mondták, hogy lelketlen ember ön, Ilonka néni. Ne haragudjon, ha nem is az, de amikor ezt tette, az volt.

Azért mégis jó, hogy így történt, mert az újságíró is újra bizonyságot szerzett arról, hogy nagyon sok jó ember él itt, ebben a városban, akik ismeretlenül is azonnal segíteni készek.

Mégegyszer: remélem és tudom, hogy nem neheztel rám ezért a néhány sorért, sem ön, Ilonka néni és azok sem, akinek még tanulni kell belőle.

SASS ERVIN

___________________________/

Már egy órája járjuk autónkkal a szarvasi Táncsics Tsz területét. A nagy porfelhőből egyszer csak .kibúvik, amit kerestünk; a poros, e- züstös töklászitól szinte jegesnek látszó cséplőgép. Amint éppen odaértünk, lassan elszállt a por, megállt a gép...

Ebéd! — kiáltják iin- men-onnam s egyszerre mint a puskasörét, poros leányok szaladnak a gép melletti nagy kiúthoz, hogy ebéd előtt mégis egy kicsit megmosakodjanak. — Jobban esik az ebéd így, — mondja két fiatal féirészes leány, Szrenka Erzsébet és Tusjak Erzsébet.

Bizony nehéz és nagy munka ez a cséplés, — mondja felénk jövet Tusjak Gyuri bácsi a termelőszövetkezet régi tagja, amint cigarettára gyújtott. Nem messzire az épület árnyékába mennek a tagok s itt megpihenve, a szinte velőket megkínzó melegtől, kicserepescdett ajakkal várják az ebédet.

Nem kellett sokáig várniok, mert rövidesen megérkezett az ebédet szállító kocsi. A bakon Kriska Gyuri bácsi ült büszkén, mosolygás arcán meglátszik, hogy jókedvében van.

Mindenki letelepszik, még az etetők is otthagyják a gépet és megkezdődött az ebéd.;i

Megállt

Azt mondják, nem illő dolog belenézni másnak a fazekába. Most mégis elférünk a szabálytól, de csak azért, hogy megírhassuk, milyen jóízűen fogyasztja Seohna Mihály bácsi a gőzölgő, szinte csípősen illatozó borjúpaprikást;

Leülünk az ebédelők közé. Közben szó esik erről is, arról is. Az egyszerű hétköznapokról beszélnek, az éltető kenyérnek valóról, a búzáról, —■ amit még jóidéig fognak csépelni, mert hiszen igen sok volt vetve, no, meg bőven is ad. Sok búzája lesz a Táncsicsnak, de szó, ami szó, jól is ápolták. Egyedül ez a titka a jó termésnek. A környéken az egyénieknek 6—6.5 mázsás átlagtermésük van, ők 9—9.5 mázsát tesznek padlásra minden katasztrális holdról. Halásztelken? Ott meg volt olyan tábla, a- mely 13—14 mázsát a- dott holdja;

— De kell is, — szól ki az istálló belsejéből Huszárik Pali bácsi új belépő, aki kissé távolabb van a társaságtól; Értékesítjük mi minden felesleges búzánkat, hiszen kell a pénz, a ruha, a cipő;

a gép...

— Naponként elcsépelünk 120—170 mázsát, meg aztán az attól függ, milyen a búza — mondja Skorka János brigádvezető. Kocsisaink is jól dolgoznak, átlagban behordanak naponta 90—» 120 keresztet.

Többen már a szájukat törlik, az ebéd után s utána elheverednek a kellemes, hűvös árnyékban.

A sok jó mellett panaszuk is van.

Fájó szívvel mondják, hogy nem lehet marhát vágni a húsüzletükinek; Mert az is van nekik, és mi több, jól felszerelt húsfeldógozójuk is. Ezelőtt négy-öt hónappal azt mondták, ez a jövedelmezőség forrása — hát csinálták.

— Miért nem vághatnánk? — mondja kissé hunyorgatva egy borostásam! bácsika. Mi tenyésztettük, mi neveltük és ha selejt? Meg aztán kell a városi népnek a hús, — s a mi üzletünkben mindenkor megtalálja a frisset;

Hirtelen egy másik hang vág a beszélgetés szóáradatába.

— De sók hús van ám fagyasztva az államnak, azt is ki kell mérni Jani bátyám. Még külföldön is tárolnak Magyarországnak, — csap rá a másik.

— Azt úgy sem eszi meg a paraszt.

•— Dehogynem. Ha a munkásnak meg kellenni, akkor a paraszt is megeheti. Nincs a fagyasztott húsnak semmi baja. Meg aztán a másik dolog. Mi lenne a mar- hahízlalással akkbr, ha mind ledarabolnánk a marhát?

Jani bácsi ennek hallattára úgy tett, mint a tettenért kisgyerek, a- kit rajtakaptak az almalopáson, arca elvörösödött, úgy látszik, mintha valamin gondolkozna;

*“ Igaz, az elnökünk is mondta, hogy felemelték a hízott marha árát, de én kötve hiszem, — mondja fontoskodóan —, hogy kimérve nem kapnánk többet érte. Ezt már nem volt idő megvitatni. Mégis úgy látszott a kiabálásból, mégsem Jani bácsinak lett igaza. Berika Mihály felkelt a hősről, odament gépéhez, mert mióta a cséplést megkezdték, ez a jel a kezdésre;

;— Na, emberek, gyerünk a munkába, mert még igen sok a csépelni való — szólt Vajgel Mihály bácsi és indult a kazalra.

Szín Béla

ROCSKÁR JÁNOS:

♦♦*7%

§ I \

\Ukú4 úbton,

(Kisregény)

Augusztus 19-től kezdődően folytatólagosan közöljük Rocskár János helyi írónak ifjúsági kisregényét. A regény a családi élet fontos' problémáival foglalkozik. Témája egy megtévedt nő életének töredéke. Izgalmas, életből merített kisregény, amely a nő és a férfi között ma is megmutatkozó közös viszonyra hívja fel a figyelmet. A regény bevezetőjét ma közöljük, s a folytatását augusztus 19-én,

BEVEZETŐ

Mennyi nő és mennyi férfi lelkületét bizsergeti: eljutni oda, ahol még nem volt. Valami leküzdhetetlennek látszó erő fizi, zavarja a serdülőt, a felnőttet, az öreget, egy előre nem látható öröm, boldogság, vagy éppen a legnagyobb bánat felé; És azokat, akik legkíváncsiab- bak és akik legkevésbé tudják leküzdeni vágyukat a titokzatosság iránt; sodorja el könyörtelenül az élet, mint őszi szél a sárguló falevelet.

Igen. A titkos úton leginkább a nő és a férfi jár, ki boldogan, ki boldogtalanul.

E kis regényem azzal a céllal írtam, hogy elvezessem a kedves olvasót egy nő életének töredékéhez, aki a titkos útra sodródott.

Hogyan juthat oda egy gondolkodó lény, amikor minden nőnek és férfinek vágya a családalapítás. Van-e nagyobb boldogság a szép, harmonikus családi életnél? Nincs! És mégis.;i

Nincs szándékom nagy távolba visszanyúlni a családalapítás különböző formáit boncolgatni, de hogy ne vessenek rám követ, annyit mégis elárulok, hogy a felszarvazott férjet* á házibarátot, a kicsapongó menyecskét, a házasságon kívüli1 nemi életet, a prostitúciót „örököltük". (Igaz, ennél erkölcsösebb, jobb örökséget is hagyhattak volna ránk elődeink.)

Ha teljes egészében kellene visszafelé szerkeszteni a nő és a férfi viszonyát, tíz kötet is kevés lenne hozzá, hiszen visz- sza kellene forgatni a történelem kerekét az ős állapotokig, amikor is a törzseken belül korlátlan volt a nemi érintkezés úgy, hogy minden nő, minden férfié, minden férfi pedig minden nőé volt;

Nem mondom, hogy valami gusztusosvdolog volt, de azért a nemi életnek ezt a kezdetleges okát sem szabad letagadni. Ez nem a mi szégyenünk. (A kisregényemben én inkább a mi szégyeneinkről is szólók.)

De azt is elmondhatjuk, hogy ez abban az időben koránt sem volt „szabálytalan”, nem volt „barlang-pletyka” belőlele.

Előttünk annyiban szabálytalan, amenyiben mi már más erkölcsi „szabályokhoz” szoktunki

Hogy már akkoriban is a nők mennyire megundorodtak ettől, ragadjunk ki a fejlődés másik szakaszából egy mozzanatot: a nők megszerzik a jogot arra — vásárlás útján —, hogy csak egy férfié legyen. Azonban teljes egésszében mégsem lehetséges. Igen nagy fizetség kellett érte, többek között a babiloni asszonyoknak évenként egyszer Mylita templomában oda kellett adniok magukat bármelyik férfinek. Vagy másutt éppen nem leplezték vallási formákkal, hanem megbotránkozás nélkül beszéltek a törvénytelen gyerekről, „a véletlen gyermekének" nevezték. így a gyermek többnyire csak anyját ismerte.

Más népeknél a vőlegény barátai és rokonai éltek hagyományos jogukkal a menyasszonyra, és a vőlegény utolsónak kerül sorra. (A szólás-mondás azt tartja, innen ered a násznagy elnevezés, azaz a nászéjszakás. Hogy így van-e, nem jártam utána).

Mint már említettem, a nők egyre jobban vágytak hűségre, de mindjárt jelentkezett a másik oldal, a férfi, akinek mindent szabad, lehet nőket tartani, de a feleségtől elvárja, hogy mindezt tűrje és emellett hűséges legyen.

Különböző törvények sújtották a nő hűtlenségét. Ebből kifolyólag a nő és a férfi között ellentét származott. Hiába, a- zért az asszonyok megtalálták annak módját, hogyan csalják meg férjüket.

Nem is lehetséges az, hogy az almát megőrizzük egészben, a- mikor már felét megettük. (A férfiak így látták völna jónak.)“ Jól visszaemlékszünk az elmúlfc kapitalista rendszerre is, amikor a nagyúri nőknek állandó házibarátjuk volt, és felszarvazott férjük. Amit később az úrhatnám kispolgárság is átvetti

Úgy vélem, felesleges tovább folytatnom, hiszen kisregényemben is érzékeltetni kívánom, hogy ezeknek az „örökségeknek” egyes részeinek ve» gyülékét milyen híven őrizzük ma is.

De azért a mi jelenlegi erkölcsünk, életünk már sokkal különb. Előtérbe lép a szerelem. Nem a vagyon, nem a pénz, az erőszak, amely az addig családi életet jellemezte. A mi szerelmünk lényegében különbözik az egyszerű nemi vágytól. Mindenekelőtt viszont szerelmet tételez föl a nő, a férfi részéről és a két szerelmes elszállítása nálunk tragédia!

Asszonyaink, lányaink nem unatkozó, nem csupán szeretkező otthonaik, hanem dolgos, szorgalmas munkások, háziasz» szonyok, akiknek munkája érték a társadalomban és nincs ráutalva, hogy pénzért áruba bocsássa magát. A nők közül csak a legszerencsétlenebbek züllenek le, de ezek sem annyira, mint általában hiszik.

írásom nem jut el idáig az 1930-as években történt, de úgy vélem, tanulság mai fiataljaink számára is, hogy a nyűgös „örökségünket” minél gyorsabban lerázzuk magunkról és éljünk igazi családi életet. Békéscsaba, 1957 aug. 11.

(A szerző)