Békés Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-17 / 165. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1957. júliun 17., szerda Ne sértsük meg a becsületes emberek igazságérzetét sehol A békéscsabai pártaktíva ülésen felszólalt Laluska elvtárs, a városi bíróság vezetője és a törvényesség mindkét oldalának betartásáról beszélt, miközben hangsúlyozta, hogy a törvényesség betartása, nemcsak kizárólag az igazságügyi szervek feladata, hanem társadalmunké is. Ne sértsük meg a dolgozók igazságérzetét sehol — mondotta. E figyelmeztetéssel kapcsolatosan, tanulságként elmondunk egy esetet, melyhez hasonló sajnos még élői fordul. Gyulán július 14-én, vai sárnap délelőtt a városi tanács ülést tartott. Az ülésen hetedik napirendként az összeférhetetleni ségi bizottság jelentését tárgyalták (szóban előterjesztve). Balázs Ferenc tanácstag beterjesztései alapján a tanácstagság soraiból három tagot kizártak. Közöttük V. J.-t is. V. J. tanácstag ellen a vád az volt, hogy az ellenforradal- márSlckal szimpatizálva hangoskodott, az üzemben letépte a vörös zászlót és emléktárgyat tört össze. V. J. az értekezlet után elmondotta; annyira meglepte a vád, melyet először hallott, hogy ott az ülésen nem tudta rendezni gondolatait. Felszólalási készségét akadályozta az is, hogy a tanácsi kozás már igen hosszú ideig tar-1 tott. Az ülésen elhangzott vádak, melyek véleménye szerint nem fedik a valóságot, nagyon felzak- látták, úgy gondolta odahaza megírja és vizsgálatot kér, melyben azt is belefoglalja, hogy őt is kérdezzék meg. A tanácsülés elnöke képzelje magát V. J. helyzetébe, gondolkozzon az eseten... Részt vesz a tanács ülésén, mint egyszerű választott tag, a sok napirend végén, amikor már egyeseknél türelmetlenség jelei is mutatkoznak, egy sor vád hangzik el ellene, melyeket akkor hall először, s ráadásul nem tartja igaznak. Mire gondolna, hogyan érezné magát? A gyanakvás légkörében, a védekezésre felkészületlenül, mit cselekednej Az első gondolata az lenne, hogy „miért nem méltattak még arra sem, hogy előzőleg megbeszéljék velem, hogy igaz-e amit hallottak rólam?” Elkeseredne? Harcolna? Persze az helyes ha az igazság kiderítése érdekében mindent megteszünk, azonban ehhez sokszori erőt kell gyűjteni, ez azonban nem mindég sikerül azonnal. ilyen és hasonló esetekből le kell vonnunk a tanulságot. Még mindig sűrűn előfordul, hogy valaki valakitől, hall valamit valaki ellen és anélkül, hogy ellenőrizné az értesülést, személyesen beszélne az illetővel a hallottakat, kollektíva előtt, mint tényt állítja be. Az ilyen módszer az intrika melegágya, mely a párt és a társadalmi szervezetek erejét gyengíti. A bizonytalanság légkörét teremti meg, sértődöttséget szül. Pártunk és állami szerveink iránti bizalom erősödésének fontos felétele. hogy ne sértsük meg az emberek becsületes igazságérzetét sehol. Boda »••••••••••••••••••••••••••••••••••a KEK * NAGYVILÁGBÓL y • *H)J\ Jöi. a# Ballagás a Lenin-hegyen # Nemrégiben a leninhegyi állami egyetem nagytermében ösz- szegyűltek azok a külföldi ösztöndíjas diákok, akik az idén fejezték be tanulmányaikat a moszkvai főiskolákon. A búcsúesten ezeregyszázan vettek részt, akik valamennyien néhány évvel ezelőtt népi demokratikus országokból érkeztek Moszkvába, Az ünnepélyes búcsúztatásra eljöttek az egyetem professzorai, előadói, de itt voltak az egyetem szovjet hallgatót is. A végzett növendékek nevében Lu Mi-na kínai halgató köszönte meg a szovjet kormánynak, hogy lehetőséget adott számukra az egyetemi diploma elnyerésé- séhez. A halgatók ezután a késő éjszakai órákig vidáman táncoltak. # Hidraulikus bánya épül Kirgiziában# Dél-Kirgiziában, a Tas-Kumiri bányavidéken megkezdik az első olyan bánya építését, ahol a gazdag szénrétegeket hidraulikus módszerrel fejtik. A tervek szerint a bányában naponta két és félezer tonna szenet fognak kitermelni. A bányában fele annyi munkás fog dolgozni, mint a közönséi ges bányákban, a munka termelékenysége viszont három-négyszeresére emelkedik. A szén önköltsége jóval kevesebb lesz, mint a jelenleg működő bányákban. # Kétmillió tonnával több tej # A szovjet mezőgazdasági dolgozóik szocialista munkaversenyt indítottak a Nagy Október 40. évfordulója tiszteletére, s a munkaverseny során jelentős sikereket értek el az állattenyésztési termékek termelése és begyűjtése terén, 1957 első öt hónapja folyamán az ország kolhozai és szovho- zai kétmillió tonnával, illetőleg 28 százalékkal növelték a tejtermelést 1956 hasonló időszakához viszonyítva. A tejtermelés növelés« révén lehetővé vált, hogy a tej beadás és felvásárlás félévi tervét ai Szovjetunió egész területén határidő előtt, június 20-ig 10 százalékra teljesítették. # Golyóscsapágy-gyár Kínában # Lojangban (Honan tartomány) modern golyóscsapágy-gyár kezdte meg a próbaüzemet A gyár felépítése azok közé a tervek közé tartozik, amelyek Kína ezen ősi központját ipari centrummá hivatottak átalakítani. A gyár ebben az évben több százezer golyóscsapágysorozatot állít elő motorkocsik, gőzhajók, traktorok és más gépek számára. A gyár építésének munkálatait 1955 második negyedében kezdték el. A gépek és a felszerelések zöme a helyén van, a többit nemsokára beépítik. # Jövőre Romániában rendezik a Nemzetközi Divatkongresszust # Vasile Petcu, a moszkvai VIII. Nemzetközi Divatkongresszuson részt vett román küldöttség vezetője a Scinteia tudósítójának kijelentette, hogy 1958. júniusában Romániában rendezik meg a IX. Nemzetközi Divatkongresszust. Húsz művészeti ágban rendeznek nemzetközi versenyeket a moszkvai VIT-en . A moszkvai VI. Világifjúsági Találkozón húsz művészeti ágban rendeznek nemzetközi versenyeket a világ minden tájáról össze- sereglett ifjú művészek számára, így többi között lesz ének-, népdal-, zongora-, vonóshangszer-j fúvóshangszer- és balett-verseny. A zenei versenyek zsűrijébe számos kiváló szovjet és külföldi zeneszerzőt, előadóművészt hívtak meg, a zsűriben foglal helyet majd például a moszkvai konzervatórium igazgatója, Svesztnyikov. továbbá Tito Schipa, a világhírű énekművész, Philip Gerard francia dalszerző — aki a többi között Yves Montand néhány nagysikerű dalát írta —, Francisco Mignont brazil zeneszerző, Galina Vianova, a világhírű szovjet balettán- cosnő, Éva Brandowska—Turska lengyel oparaénekesnő, Sosztako- vics kiváló szovjet zeneszerző és sokan mások. A VIT kulturális versenyei július 30-á/n kezdődnek meg a szovjet főváros hangversenytermeiben és legszebb művelődési otthonaiban. A művészeti versenyek iránt igen nagy az érdeklődés: a világ minden tájáról jelentkeznek már a fiatal művészek. A VI. VIT művészeti versenyeinek győzteseit arany-, ezüst-, és bronzérmekkel, valamint értékes ajándékokkal jutalmazzák. A győztesek augusztus 9-én a Moszkvai Állami Akadémiai Nagy Színházban és a Konzervatórium nagy hangversenytermében adnak ünnepi műsort. VIT előkészületek Egyiptomban Egyiptomból 680 tagú küldöttség utazik a moszkvai Világifjúsági Találkozóra. Az egyiptomi művészeti élet kiválóságainak egy csoportja a VIT különböző versenyeinek zsűrijében is résztvesz. Július 16-án tartják a kairói nemzeti sportklubban a VIT-re utazó e- gyiptomi csoportok műsorának főpróbáját. Az egyiptomi VIT-kül- döttség július 20-án indul Moszkvába. íüf tuUcászdái és pavilont nyit a Békéscsabai Vendéglátó Vállalat A Békéscsabai Vendéglátó Vállalat vezetősége a szűkreszabott beruházási keretek ellenére is erésük volt a Békéscsabára jövő dolgozóknak. Az új létesítményeket a vállalat leget kíván tenni a dolgozók jogos (saját erejéből oldja meg, mellyel kérésének és a napokban két új egységgel bővíti hálózatát. A hálózatfejlesztést a vállalat vezetősége a vállalat tatarozó brigádjának jobb kihasználásával biztosít ja. Július 20-án a harmadik mintegy 20—25 ezer forintot takarít meg a vállalat és a népgazdaság számára. A Vendéglátó Vállalata vezetősége új ételkülönlegességekkel is kedveskedik a fogyasztóknak. Jú- és negyedik kerületi dolgozók ké-jlius 20-ón a Fürst Sándor utca és résére a Lenin ti. 11 sz. alatt új a Bocskai útca sarkán lévő kis ven- cukrázdát nyitnak. Ebben a cuk- déglőben vacsorát rendeznek, ahol rászdában feketekávé választékos „Bocskai-tál” néven új ételkülön- süteményáru és saját készítésű legepség várja a fogyasztókat. Dicséret illeti a Vendéglátó Vállalat vezetőit, hogy kezdeményezésükkel igyekeznek kielégíteni a fagylaltkülönlegességek várják a dolgozókat. Ugyancsak a napokban nyitja meg a Vendéglátó Vállalat a Gyű-!dolgozók szórakozási igényét és u- lai út és a Dobozi út sarkán (a volt gyanakkor komoly megtakarítást Szabó-féle vendéglő mellett) az i-'érnek el a bolthálózat íejlesztésé- talpavilont, mely szintén régi ké-jnél. ^wié**^*'*+^*'^+'**>é^**'é^6*iérT>é*i**ié/*i***'**w**++r+>*tT+ Jó úton haladnak a mezierényi KISZ szervezet fiataljai A mezőberényi KISZ szervezet február második felében alakult tneg, mintegy 18 taggal. Alapítótagok azok az elvtársak voltak, akik az ellenforradalom ideje alatt is helytálltak. Tekintsünk be a KISZ szervezet munkájába, Nézük meg, hogyan zajlik le egy taggyűlés. A legutóbbi taggyűlésen mintegy 30 fiatal volt jelen. A nyári mezőgazdasági munkák miatt a késő esti órákban jöttek össze, sokan közülük egyenesen a munkából érkeztek. Kiszely elvtárs megnyitó szavai után tagfelvétel következett. Négy tagfelvételi kérelem feküdt az asztalon. Négy fiatal ült kissé izgatottan a padokon. Kiszely elvtárs ismertette a kérelmezők nevét, szociális helyzetét, ellenforradalom idején való szereplésük után érdeklődött a fiataloktól. Ezután következett a taggyűlésen résztvevők hozzászólása. Záporesőként hullottak a kérdések „hol volt az ellenforradalom ideje alatt?”. „Miért akar Jól érzik magukat a Szovjetunióban táborozó magyar úttörők a Moszkva környéki táborokban ötszáz magyar úttörő. A magyar gyermekeket a moszkvai nagyüzemek állandó nyári úttörőtáboraiban helyezték el, ahol szovjet gyermekekkel együtt magyar és szovjet pedagógusok felügyelete alatt vidám szórakozással töltik el az egyhónapos táborozást. A vendéglátók úttörő felszereléssel, melegítőkkel ajándékozták meg a magyar gyermekeket. Bőséges étkezés, gondos orvosi felügyelet van valamennyi táborban. A Magyar Távirati Iroda moszkvai tudósítója felkereste a moszkvai Metró építőinek úttörőtáborát, amely a fővárostól mintegy 110 kilométernyire Balahano- vo község közelében van. Ebben a kellemes környezetű táborban 116 magyar úttörő tölti vidáman a nyári szünidőt szovjet pajtásaival. A gyermekekre — szovjet pedagógusokon és úttörővezetőkön kívüj — hat magyar pedagógus vigyáz, Az orvosi felügyeletet két szovjet és egy magyar orvos látja el. A magyar pedagógusok és a gyermekek elmondták, hogy a szovjet úttörők, a tábor vezetői és lakói igen nagy szeretettel fogadták őket s azonnal ellátták a szükséges felszereléssel: úttörő öltözettel és melegítővel. A magyar úttörőket a tábor legszebb épületében helyezték el. A táborozás idejét vidám és ezer szórakozás^ sál töltik. A táborban a gondos orvosi felügyelet eredményeként eddig semilyen különösebb betegség nem fordult elő. Az úttörők naponta négyszer bőségesen étkeznek s egy-két nap alatt megszokták az orosz konyhát. Többször kapnak narancsot, csokoládét. t Hasonlóan nagy szeretettel gondoskodnak a Moszkva környéki üdülő többi magyar úttörőiről is. KISZ tag lenni?“ Ezután következett a döntés, egyhangú vélemény alapján négy új elvtárssal erősödött a mezőberényi KISZJ szervezet. * Tagfelvétel után következett a beszámoló. Cshidt György elvtárs beszámolójában a tagság előtt álló feladatokról beszélt, a kultúrcsoport megalakításáról, majd egy kirándulás megszervezését javasolta. Melyek a KISZ szervezet további tervei? A nyári mezőgazdasági munkák után kirándlásra mennek a fiatalok. Sokat vitatkoztak a kirándulás helye és időpontja felett, azonban végleges döntés e- zen a taggyűlésen nem született: A kultúrcseport megalakítása mellett szavazott a taggyűlés. Az ősz folyamán hozzá is fognak a kultúrm unkához. Társadalmi munkával rendbe-^ hozzák a teniszpályát a ligetben^ és versenyeket fognak rendezni. Megalakítják a férfi és női kispályás kézilabdacsapatot őszre. S futballcsapatot szeretnének alakítani. A tagság valamennyi tervet helyeselt s a munkák mielőbbi megkezdésé mellett döntött. A nagy tervek megvalósításához azonban gyenge az anyagi alap a szervezet pénztárában. Ennek érdekében bálát akartak rendezni már több esetben. Azonban helyiség hiányában eddig nem tudták megszervezni. Nem támogatják a KISZ szervezet ilyen irányú kezdeményezését eléggé. A mezőberényi KISZ szervezet megalakulása óta gén szép eredményt ért el. Jó úton haladnak a fiatalok, de szeretnék, ha párt és a tanács szervek az eddigieknél több segítséget nyújtanának munkájukhoz.--ri: Id őjárás Csökkenő felhőzet, még többfelé, holnap már csak néhány helyen záporeső, esetleg zivatar» Időnkint még élénk nyugati, északnyugati szél. A nappali hőmérséklet főként nyugaton emelkedik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet éjjel 12—15, legmagasabb A magyar gyermekek táborozása i nappali hőmérséklet: 22—25 folt a hónap végén fejeződik be. * között.