Békés Megyei Népújság , 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-21 / 67. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁG IN,>7. március ül., csütörtök KÉPEK A NŐNAPRÓL Március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon Vass Istvánná, az Orszá gos Nőtanács tagja ünnepi gyűlést tartott Békéscsabán, A képen látható kicsi óvódások virággal köszöntik Vass Istváné '1 Egy pöttöm böl- trsődés kisfiú hóvirágot ad az ünnepi gyűlés előadójának. U ttörők, fiúk, lányok arra kérik a megjelent anyákat, hogy nagyobb gonddal, szeretettel neveljék gyermekeiket és kérik, hogy fogadják meg: minden erejükkel harcolnak a békéért, a gyermekek szebb, boldogabb jövőjéért. A résztvevők nagy figyelemmel hallgattál? Vass Istvánná szavait. aki a nők összefogásáról szól. BELFÖLDI HÍREK YV. A Mozart emlékére címmel az akadémiai kiadónál megjelent a zenetudományi tanulmányok ötödik kötete, amelyet a nagy zeneköltő munkásságának szenteltek. é A KÖLCSÖNÖS segítő takarékpénztárak száma és taglétszáma hónapról hónapra növekszik. Ebben az esztendőben már 500 KST alakult az országban: 333 Budapesten, 167 vidéken. Jelenleg országszerte összesen 831 KST működik. tizeinek, vállalatok április 4^-e tiszteletére A Mezőhegyest Cukorgyár A Mezőhegyesi Cukorgyár-; 12. évfordulója alkalmából, hoz tartozó cukorrépa-termelők hogy e fontos növény vetését az a cukorgyár 8700 kát. hold egész területen 65 százalékban tervterületéből 6100 kát. hold- elvégzik. Ez szép eredmény, aura kötöttek szerződést. Az il- nál is inkább, mivel országos letékes gazdák és a cukorgyár viszonylatban a cukorrépa ve- vezetősége felajánlotta április tését csak kis mértékben indí- 4-e, hazánk felszabadulásának' tották be. il Felsőnyomási Állami Gazdaság’ A gazdaságban, szántóföldé- j érik el. ken és az üzemegységekben se-1 A szántóföldeken is folyik a rényen folyik a munka. A ta-! munka. Jelszavuk a gazdaság vasz meleg napsugarával kö- dolgozóinak és vezetőinek: na- szönti a szántóvetőket. A gazda- gyobb kenyeret az asztalra. A ság tehenészei április 4-e tisz- mai napon a gazdaság meg- teletére a 6.8 istállóátlagot 8.2 kezdte a 300 kát. hold cukorré- literre kívánják emelni. Az pa vetését. 250 kát. holdon inemelést a takarmány jobb ősz- dítják be a kender vetését. Cu- szeállításával, a napi háromszo-i korrépát, kendert és a kukori- ri fejés bevezetésével, vala-. cának egy részét április 4-ére mint az ésszerű selejtezéssel! elvetik a gazdaság dolgozói. •v'VWVVVV’W'V'WW» Kocsigázolás Békésen Kedden délelőtt 11—12 óra között Békésen a katolikus templom és a földművesszövetikezeti áruház előtti útkereszteződésnél ifj. Süveges László, Békés, V., Bercsényi út 15. szám alatti lakos — a Békéscsabai Magasépítési Vállalat kocsisa — elgázolta Szűcs Jánosáé, Békés, I., Tátra utca 14. szám alatti lakost. A nehéz gumikerekű kocsi jobb felőli első és hátsókereke keresztül ment Szűcs- né mellkasán. Ennek következtében — az orvos helyszíni megállapítása szerint — valószínű belső zúzódósa lett, valamint eléggé súlyos fejsérülést szenvedett. Szerencsére két gyermekének — akiket kézenfogva vezetett — nem esett bajuk. Szűcsnát a szerencsétlenség színhelyéről rövid időn belül mentőautóval kórházba szállí- ! tották. A színhelyre kiszállt a közleke- j dési rendőrség is, azonban csak később nyer megállapítást, hogy a [gázolás kinek a figyelmetlenségéből -történt. Uj 125 köbcentis materek A Danuvia Szerszámgép- hátsó lengővilláb kap. Új hen- gyárban az év végén már tö- | ger alkalmazásával 1—2 lóerő- kéletesített kivitelben gyártják. vei növelik teljesítményét, a 125 köbcentiméteres motor- Az új 125 köbcentiméteres kerékpárokat. A jelenlegi 10 li-j motorkerékpárból októberben teres tankot 14 és fél literes- 200, novemberben 300, decem- sel cserélik fel, a motorkerék- berben 500 készül. Jövőre már pár áramvonalas burkolatot és ! üzemszerűen gyártják. —------------------------------------- E=n£í3S=8 — —— "■ ■ Mo st már segítik a gyulai kultúrházat A népfront gyulai bizottsága Törzsök Márton elnökletével tanácskozást folytatott a gyulai üzemek vezetőivel, a központi kultúrház támogatásával kapcsolatos teendőkről. A vállalatok igazgatói és a munkástanácsok vezetői készségesen ajánlották fel segítségüket egy jó központi kultúráiét kialakításához. A gyulai kultúrház aktívái viszonzásul az üzemek dolgozóinak szereznek majd szép és kedves, vidám estéket. I Telekgerendás! Baromfitenyésztő Állami Gazdaság Eddig végzett tavaszi munka: 473 kh. őszi kalászos területüket fejtrágyázták és a felfagyás ellen lehengerelték. 187 kh. zabvetését 2—3 nap múlva befejezik. Elvetettek 60 kh. borsót, jelenleg a cukorrépa alá készítik elő a talajt. Az őszi események közbejöttével 400 kh. föld maradt felszán- tatlanul a gazdaságban. A szántást ezen a héten befejezik. Három Hofherr-traktoruk műszakban dolgozik; A Csorvási ÁMG-től két traktort kaptak a szántás gyors befejezésére. A gépállomási traktorok egy műszakban dolgoznák; A gazdaságban három alkalommal volt csibe-kelés. A három keltetés 80 százalékos eredménnyel végződött. Eddig 7700 darab naposcsibét adtak el a tsz-eknek és egyéni parasztoknak. \ két Ilyen a gyulai közönség' Ha egyszer ide beteszi a Iá- művész is, miután meggyőződ- bát egy budapesti művész, nem hetett róla, hogy a szép operett szabadul egykönnyen, viszont dalait és a magyar nótákat a elmondhatja emlékezéseiben,! hálás közönség lelkes tapssal hogy aki egyszer a gyulai közönség vastapsát kapta, „vágyik annak szíve oda vissza.’ jutalmazta. A közönség szeretett volna még néhány áriát hallani a kedValószínű erre gondolt kedden veit operákból is. este Németh János budapesti No. majd legközelebb. Ünnepi gyűlés Békéscsabán Békéscsabán, a Balassi Kul- turotthonban a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának 38. évfordulója alkalmából az MSZMP megyei intéző bizottsága ünnepi gyűlést tartott. A gyűlésen a megye 19-es mozgalom veteránjai és fiatal pártmunkások találkoztak. Este hat órakor már mintegy hatszáz elvtárs jött össze, hogy meghallgassa Urbán István elvtárs ünnepi beszédét és részt vegyen az ünnepséget követő kultúrműsoron. Urbán elvtárs ünnepi beszédében beszámolt a Magyar Tanácsköztársaság történelmi jelentőségű születésének előzményeiről, és azokról a harcokról. melyeket a magyar nép legjobbjai folytattak a külső és belső ellenség ellen a prole- tárhatalom megvédéséért. Sokoldalúan megmutatta beszédében a vörös hadseregbe tömörült munkások, parasztok hősies harcát, valamint a burzsoáziával lepaktált jobboldali szociáldemokraták árulását. Beszédében rámutatott arra. hogy a Tanácsköztársaság bukása tanulságul szolgál a bur- zsoá elleni harcban .A kommunisták harca, a nép harcai akkor győzedelmeskedhet, ha a harc vezető ereje a munkás- osztály forradalmi pártja eszmeileg, szervezetileg, cselekvésében egységes. Ha az MSZMP-t ilyen párttá kovácsoljuk, akkor győzelemre tudjuk vinni a szocializmus, a kommunizmus ügyét, és nem következhet be többé 1919 augusztusa, vagy 1956 október 23-a. Az ünnepi beszédet kultúrműsor követte, ahol közreműködött többek között a békéscsabai munkásdalkör is. A kultúrműsor a Harag napja című. film bemutatójával fejeződött be.------------------------o-----------------------Ma cMillan a hidrogén!: inba' kísérletekről London (MTI) A Reuter >- lenti: Harold MacMillan miniszterelnök elutasított egy javaslatot az alsóházban, amely szerint Angliának le kellene mondania a Karácsony- szigeteken végzendő kísérletekről. A miniszter azt mondotta, hogy a brit kormány „csak akkor hajlandó felhagyni a kísérletekkel, ha egy átfogó leszerelési egyezmény keretében megfelelő biztosítékokat kap és hatékony nemzetközi ellenőrzést valósítanak meg.’’ Időjárás Az Észak és Brit szigetek térségében elhelyezkedő magykiiterjedé- sű ciklon továbbra is enyhe, óceáni légrétegeket szállít Európa felé. így Nyugat- és Dél-Európában ma reggelre általában csak 5—8 fokig hűlt le a levegő. Ezzel szemben Svédországban és Finnországban még mínusz 25—30, helyen- kint mínusz 30—35 fokos hajnali minimumok alakultak ki. Várható időjárás ma estig: változó felhőzet, ma csapadék nélkül, holnap többfelé, elsősorban Nyugaton záporeső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt, majd megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Meleg idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel 4—7, legmagasabb nappali hőmérséklet m—°n <vk között..