Békés Megyei Népújság , 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-13 / 10. szám

jk 1957. január 13., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG l/asácHQ-pi pandatatúk Uram, uraim...! Amikor sátáni táncát járta az \ ellenforradalom — leverték a falakról Lenin arcképét, az épü- j letek homlokzatáról a vörös j csillagot, tépték-szaggatták a vörös zászlókat, fellebbentették j arcukról a fátylat az „urak“, a „nagyságos asszonyok“, a „kis­asszonyok“. A megyei tanács­házán is az egyik napon kikiál­tották egyesek, hogy nincs elv­társ és más megszólítás, csak polgártárs. Másnap már ez is kevés volt és kikiáltották azok a bizonyos egyesek, hogy csak úr és kisasszony van. Nem, nem a megszólításban i találok kivetni valót. Erről szó sincs! Nyilvánvaló, hogy én sem hagynám magam elvtársmk szólítani egy volt földbirtokos­nak és természetesen én sem szólítanám elvtársnak, hanem úrnak. Mi kivetni való van eb­ben? Semmi. Ez rendjén van, mint ahogy az is, hogy én, mint újságíró, aki sokat érintkezem a nyomdászokkal, nem minden nyomdászt szólítok elvtársnak, hanem kollégának. Én a magam részéről a polgártárs megszólí­tást sem — ha r ?/ tetszik — vetném el. Ez legalább annyira „szalonképes“, mint az azonos szakmájúak között a kartárs. Szóval nem a megszólításban találok kivetnivalót, hanem ab­ban, hogy azok a bizonyos egye­sek. akik kikiáltották, hogy csak úr és kisasszony van, évekig szajkózták az elvtárs szót. Hogy miért? Csakis azért — ha nem csal a képzeletem —, Barangolás a müvészíanyákon Festő ecsetjére, legalább is ceruzájára való volt a jelenet egyik nap délután a Gutenberg utcai Ferenczy Károly képzőművészeti kollektívában. Barátságos, színes képekkel övezett szűk, kis szobában ifjú em­berek hajolnák művészi ihlettel és alkotásvágyat tükröző lázzal fes­tő-állványok és fehér rajzlapok fölé. Kedves arcú fiatal nő éppen a Petőfiéhez hasonlító fejet mintáz. Az élő modell, lányosam finom arcú, újdonsült bajuszt és szakáilt növesztett ifjú férfi — miközben a szobrász-szemek lágy vonásairól a formáló agyagra síiklanak — egyet-kettőt szív gyökér pipájából. A többiek — megannyian bozon­tosodé üstökű fiatalemberek — elmerültem rajzolnak, festenek. Egyik ifjú titán szénceruzája nyomán emberi alak bontakozik. A langyos levegőben jellegzetes festékszag... Ajtó nyílik s belép Pérzsa János „civilben". Ugyanis most nem a városi tanács népművelési előadójaként van jelen, hanem, mint a kis kollektíva értelmi szerzője és mozgatója. Ö a kör egyik leg­lelkesebb tagja. Szobrász, de rajzai és festményei is ott árulkod­nak a falon. — Indulhatunk, gyerekek? — kérdezi. Igenlés hangzik s az ifjak abbahagyják a rajzokat, leteszik a ceruzát és az ecsetet. A finom női kéz néhányat igazít még a Pe­tőfi-® zakaBas szöborfejen, amit többem szemügyre vesznek. — Jól sikerült, jól kidomborodik a karaktere — hallani a bírá­latot. Majd a társaság művészjelölték'hez illő, némi „bohémság- gal“ útra kel. Nem messze, csak a szomszédos utcába, a csabai képzőművészek „alkotó honába“. A szerény műterem ajtajában Liptáik Pál festőművész a tőle megszokott közvetlen szívélyességgel fogadja az ifjúságot. Bent ke- zetszorítanak Sass Árpáddal is, a megyei képzőművész munkakö­zösség elnökével, laki nemrég töltötte be életének hatvanadik, mű­vészi pályafutásának negyvenedik évét. A terem zsúfolt a képektől, egy év gazdag termésétől. A sok­oldalú Lipták Pál magasba ívelő művészi fejlődését! oly bőrétűen és lenyűgözően tanúsító festményeitől. Bár a művész iigem szerény alkotásait illetően. A fiataloknak azonban szívesem feltárja a mű­helytitkokat. elmeséli tapasztalatait. ADY ENDRE: Ä jó festő sokat dolgozik — mondja többek közt — festeni, lestem és festem, ez legyen a festők elsődleges jelszava, akárcs k az íróké, hogy: írni, írni és írni... A fejlődésnek ez az útja. A másik teremben Sass Árpádnak, a nagy gyakorlatú tanító- mesternek fejlett technikájú, kiforrott művészetét tanulmányozzák. Megragadja őket az „Újságolvasó' című kép realizmusa, majd a régi gázlámpás csabai utcán gallyazókat ábrázoló olajfestmény han­gulata. Hosszasan nézik Miklósi István egyéni színekkel teli, szép tájképeit, Bajki József szinte megszólalni látszó Parasztfej-ét. Az­tán letelepednek a mesterek köré a székekre s a művészetről, a helyes út keresésének alapjairól folyik <a szó. A kinti estében már fagy a déli napsugártól olvadt hó és sár. Bent a gyenge tüzű kályha mellett társalognak a művészet ifjú sze­relmesei. Elröppen egy-egy kedvre derítő anekdota, Lipták Pál téren is mester. Felmelegedik a légkör a fiatalok vidámságától és Sass Árpád — felöltőben és kalapban bár, de inkább a jó ke­délytől hevülten azokról a festőművészekről mesél, akiket, mint írókat is számcntarthatunk. A főtéma a képzőművészet Főként a megyeiek ügye, ami különb megbecsülést érdemel és vár. Sajnos, régi óhajuk, — hogy a Gyulai úti volt pártépületet -alko- tóház céljára megkapják — most sem teljesült. Ügy pedig megfe­lelő kertes környezetben együtt lehetett volna a munkaközösség, a Fereinczy kollektíva s még a Munkácsy Mihály kör is. De ami ké­sik, laz nem múlik... Észre sem veszik az idő jártát, búcsúzniok kell. Értékes élmé­nyekkel a tarsolyukban térnek kis tanyájukra. Pataj Mária, Balázs Irén, Ezüst György, Faijó János, Gaburek Károly, Francisziki Ká­roly főiskolások, Janecskó Pál, Párasa János, Petróczki Pál, Vág- réti János, Bátort Géza, Harmati András, Uhrin Tibor és a többiek, akik szabadidejük nagyrészét a körben töltik. Városunk képzőmű­vészetének sokatigérő reménységeivé válnak-e a jövőben? Lelke­sedésük, szorgalmuk és talán tehetségük Is erre vall. Ez az ifjú­ság nemcsak szórakozni, hanem tanulni, látni és művészit alkotni is akar. Ezért keresték fel a dús tapasztalatokkal bíró mestere­ket, akik viszonozzák látogatásukat, s atyai tanácsokkal, előadá­sokkal egyengetik kibontakozásukat. — b-s-l — Apróságok hogy elrejtsék valódi énjüket és okkal-móddal gáncsolják az államhatalmi szervek munká­ját, bízva-remélve a régi világ eljöttében. S amikor a „hori-1 zonton“ feltűntek Eszterházyék .— ha nem js fehér lovon, mint j 1919-ben Horthy — és Ottó „trónörökös“ is Magyarország felé szimatolt koronázásra váró fejével, rögvest felfordult a gyomruk az elvtárs szónak még a hallatára is, s mint a meg- j szállottak fújták: uram...! uraim...! ! Nem történt más semmi, csak j lehullt a fátyol. És a magyar j tragédia „színpadának“ fénye a : vesékig világított a megyei ta- \ nácsházán is... (CSEREI)1 Nagy lopások bűne Dante ezt, ha jobban is, valahogyan így ívta volna xn*0j (Babits Mihálynak). „...Ezek itt hónuk fórumát földúlták, Hulla-csarnok ez, ahol se meghalni, Se feltámadni nem tudnak a hullák. Vezérük is csupán rosszul szavalni Tudott a híres magyar becsületről, S hagyta hazáját förtelmeket falni. Akkoriban a jó magyar szemekből Riadottan némúlt ki az igazság, Hisz lopták a csillagot az egekről. Honnak atyái hónuk veszni hagyták. S itt maradnák, míg felejtik emlékük, Unokáik, a koldus istenadták.“ más-Horváth, esküdt lévén, a ma­gas elöljárósággal összedugó a fe­jét. hogy miként lehetne Tolvaj Katát perbe fogni, hogy ne hábo­rítaná tovább a falu legényeit, meg no... bát a java férfiúi nép­séget, mert maguk között lévén, a magas elöljáróság tagjai se ta­gadták meg a szép Tolvaj Kata irányában a tilos szerelmeskedés vágyakozását, csak éppen Tolvaj Kata tagadta meg afféle vénem­berektől jóságos természetét. Egy szó, mint több: Csizmás- Horváth uram, miután jól al- agyabugyálta legényfiát, kibökte a dolgot az elöljáróság előtt: — Tolvaj Katát pörbe köll fog­ni! Megkévántátik ez a község ér- dekibe is. Hát azután mi se volt könnyebb, mint Tolvaj Katát perbefogni, lándzsásokkal elfogatni, láncra veretni, és a helység rabházába bezáratni. El is fogták, láncra is verték, be is zárták. p s amikoron már idestova egy hete sínylődött szegény a láncon, rabkenyéren, meg rossz kútvízen a rabház mélyén patká­nyokkal barátkozva: akkor vette ót a lándzsási posztot Szabó Mí- hál, a helység szolgája, társától: Kis Jóséitól a különös, rikoltozó éjszaki széllel terhes estén, 1840. január havában. Amint Kis Jósef bément a lándzsások házába, Szabó Mihál meg behúzódott a rabházban egé­szen a Tolvaj Kata ablakához, csak azért, hogy ne verje képen a hasogató éjszak! szél, meg, hogy az ügyesen odamódolt ülőkére te­lepedve, subájába csavargózva lesse az idő múlását, mivel igen sokára virrad a reggel és neki addig kell a lándzsát szorongatni a Tolvaj Kata raboskodóhelye mellett. ügy is tett, ahogy elgondolta, aztán pipára pöffentve hallgatta a rikoltozó szél zúgáséit, meg bá- mulózta a falmélyedésbe tett mé­cses kicsi, libbenő lángját. Nem is gondolt Tolvaj Katá­val. Sose mozgatták meg se a bensejét, se a gondolatát a rabos- kodók, őrzött mindenkit mester­ségből, várva, hogy mihamarabb elmúljon a számára megadott őriző-idő. Tolvaj Kata annál inkább gon­dolatba vette Szabó Mihált, mi­vel csavaros asszony-esze volt: megérezte, hogy Szabó Mihálon keresztül vezet az 5 szabadulásá­nak útja. Mihál hegyes bajsza alatt ko­mótosan pöffentette egymásután füstté a pipadohányt, aztán, hogy nemigen mozdult a mi lándzsá- sunk, Tolvaj Kata nem dobta a semmibe a gyorsan múló időt. — Ihatnék... lándzsa® uram..; Szabó Mihál kicsit rettenve kapta fel a fejét, a szájából meg ki a pipát, aztán mordult egyet! — Igyál..; Kata tovább rlmánkodotéi — Reggel óta üres a koraó. Az a másik, aki kend előtt vót, nem adott vizet.-; Legyen a szívében könyörület kendnek.^ Szomja­zom.;; És sírt. Igazi könnyeket hullatott az. ablak hideg rácsára, hogy menten jéggé fagyott minden csepp]*. lyf iihál lándzsós gyorsabban szipákolta a pipáját, közben a kutat nézte, meg a rabajtón a lakatot — Innen úgyse szökik el, mig hozok neki — a fene meg­ette, ilyen hidegben kimászkálni —, de aztán, hogy a Kata igen­igen rimánkodott, hát elvette a korsót a rácson keresztül, aztán kibotorkált a kútig, megmentet­te, vitte, odaadta a lánynak. Akkor kezdődött a baj. Tolvaj Kata mosolygott. A rá­cson át. Aztán az ablakkal szem­közt lévő falra akasztott félte- nyér-nagy tollú kulcsra vetette nézését. Aztán Mihálra. Aztán le_ engedte szempilláit, mint a sze­mérmes menyasszony, mikor ide­je érkezvén, a huncut násznép a nyoszolya lábát gusztálja, hogy elóg erős-e? A hires Lanvin párizsi divatcég fér- let. Miután a tárgyalásról nie» nem fi szoknyák készítésére kapott meg- érkezett tudósítás, nem tudjuk, va- bízást. Elsőrangú, kitűnő munkát kell jón sikeresen védte-e magát, készítenie. A szoknya ahhoz az egyen­ruhához kell, amelyet Argyle herceg, a skót Campbeil klán „főnőké” visel a törzs nemzeti ünnepein. * ; Nyugatról jöJI furcsaság*® h A világ legmodernebb duzzasztó gát­ját most építik a kanadai Mica Creek- ben. A gát 210 méter magas lesz. Leleményes koponyája van annak a fogolynak, aki jelenleg Monte Videó­ban várja bűnügyének végtárgyalását. Elhatározta, hogy maga fogja ellátni saját védelmét. Kát hónapon át kémé- szép pénzbe kerül, ha nyen tanulta a jogot, letette a vizs- meg akarja vásárolni, gákat és éppen a főtárgyalás napja • előtt megszerezte az ügyvédi öklévé- I A háziasszony számára oly fontos gyűszű, most új hiva­tást kapott. Egy párizsi cég kü­lönleges gyűszűt szerkesztett, amely megvédi a hölgyek hosz- szú körmét, hogy le ne törjön, amikor a hölgy tárcsáz a telefo­non. A gyűszű ezüstből van é valáíci 1 Ráchel és Lea bibliai törté- ^»vf. nete ismétlődött meg — ha kis­sé más változatban is — Bolog­ve­menyasszonyát. a menyasz­Mihál lándzsással köribe kezdett, ,, . ■ _ forogni a világ. Minden forgott, i na*fn' E.nzl° Ramengo ur kavargóit, csak a Kata szép sze- ß .e orrhoz int me nem: a forgó, kavargó min- ; ®S1 sz°kús szerint densóg közepén tüzelt, fény lett,1 smny melyen lefátyolozva lé­pett a templomba. Az egyházi szertartás után otthon lehnt-, lőtt a fátyol az újdonsült fele-, ség fejéről, és a férj megdöb­benve látta, hogy a fiatal menyasszony helyett annak idősebbik nővérét vezette az ol­tárhoz. Hogy az esetben nem- játszott-e közre a menyasszony szüleinek ravaszsága, akárcsak a bibliai Lábánnál, az egyálta­lán nem biztos. égetett, bármilyen jégdermesztő is volt az a januári este, meg a ri­koltozó, suba alá nyulkáló éjszaki szél. Álljunk meg egy piilatnatra, fusson csak tovább az esemény sodra. Kerüljön a kulcs az ajtó rozsdás lakatjába, mint ahogy odakerült, és kerüljön vissza Sza­bó Mihál lándzsás botlása a tör­vénybíró írásának soraiba: „Szabó Mihál lándzsás a tanát* előtt elkövetett rossz tettét maga is elismervén, azért is ezen el­követett törvénytelen tettiért hi­vatalsából kitétetvén, azonfelül még jó 12 páltzákikal is megfenyí­tetek...“ Tgy esett meg, hogy ezután a faluban már csak egy bo­szorkány ijesztgette a gyerekeket, az öreg, fogavesztett alvégi ba­nya, mivel Tolvaj Kata imigyen megszökött az öreg Csizmás-Hor- váíh haragja elől, meg a jól ki- fundált büntetés elől is. Nem sok­kal később már senki se emleget­te őt, csak tán egyedül Szabó Mi­hál, aki hivatalát vesztve, még jó 12 pálcák gyönyörűségét is megszerezve, ugyancsak alaposan megfizetett a tilos-csókért... (Az „Österreichische Volk, stimme”-ből). Frakkos pincérek- sürögtek a londoni elegáns Cri­terion étterem asztalai között, i vendégek ragyogó fehér szalvé­tát viseltek, decens zene göif^ doskodott a kellő hangulatról, és a rögtönzött színpadon mez­telen táncosnők mutogatták gyönyörű lábaikat. A vendégen azonban — előkelő családfáik ellenére — nem Viselkedtek va- | lami előkelőén. Tányérokról et tek ugyan, de sem kanalat, sen kést, sem villát nem haszn“ tak. A vendégek ugyanis — ku ] tyák voltak. Kutya-party zaj lőtt le az arisztokratikus Crit;J rion étteremben; és a party j egy kutyabolond rendezte.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents