Békés Megyei Népújság , 1956. november (1. évfolyam, 1-22. szám)

1956-11-15 / 9. szám

Békés megyei ¥ Világ proletárjai egyesüljetek! ¥ MUNKÁSOK, PARASZTOK POLITIKAI NAPILAPJA 1956. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Ara: 50 fillér L ÉVFOLYAM, 9. SZÁM A Magyar Távirati Iroda köziemen ye a Vöröskereszt-szállítmányokkal kapcsolatban A táppénz és más segélyek kiűzetéséről nyilatkozott Lakatos Béla, a Békéscsabai SZTK Alközpont ügyvezetője Alakulnak a Magyar Szocialista Munkáspárt helyi szervezetei Gyomai November 12-én aktívaülésen megválasztották az MSZMP Intéző Bizottságát, amelynek tag­jai: Kunstár, Hunya, Cserép, Lukácsaié és Csaba elvtársak. Hatvankettőn vettek részt ezen az ülé­sen. A hozzászólók többségében kifejezésre juttatták: ha azt akarjuk, hogy az MSZMP vezetni tudja a szocializmus építését, akkor azokat az alapvető elveket, amit a marxizmus-leninizmus alapja rögzít, meg kell valósítani. A régi apparátusnak egy részét, akik kiszolgálták Rákosi és Gerő politikáját, le kell váltani. Elmondták továbbá azt, hog a „Szabad Európa" leleplezte ma iát az utóbbi időben, beigazaló- dott, hogy nem lehet neki hinni, mert olyanokat mondott, hogy az alföldi falvak égnek, asszonyokat, gyermekeket gyilkolnak le. Ezt tudjuk, hogy nem igaz. ■ Javasolták a hozzászólók az Intéző Bizottságnak, hogy az új utat válasszák: szakítsanak a múlttal, ne hivatalnokok legyenek, hanem harcoljanak a pártért, legyenek olyanok, akik túl tudják tenni magukat a hivatali formákon. Fordítsanak nagyobb figyelmet a tsz-ekre, hiszen a tsz-ek zöne meg akar maradni a járás te­rületén, ehhez pedig az MSZMP segítsége szükséges. Egyesek helye en javasolták, hogy az új párt­szervezetnek vezetői létszámát le kell csökkenteni, több aktívát kell bevonni, így jobb lesz a párt munkája. Endrődön is megalakult a községi Intéző Bi ottság. A héten tartanak taggyűléseket, minden taggyűlést egy- egy intéző bizottsági tag készít elő. Itt ismertetni fogják a Kádár-kormány programját, valamint Kádár elvtárs vasárnapi beszédét. Egyébként ezt a beszédet nagy élkesedéssel hallgabtáik és nagy helyeslésre talált a község dolgozói között. Kötegyánban az MSZMP szervezése megkezdődött, a legelső összejövetelen 25-en jelentek meg. Olyan személy is, ciki meg nem volt párttag, kérle felvételét az új pártba. Éjsxalonta: Az állami gazdaságban 54 tag jött össze, ahol megalakították az MSZMP-t. ÁUástfoglaltak amellett, hogy a régi vezetőség megmarad az új helyzetben is. Alapvető feladatként a ter­melés folytatását rögzítették le. Körösnagyharsány: A párt és a vezetőség a helyén volt és a helyén is van. Különösebb probléma nem történt. Ügy néz ki a helyzet, hogy az új pártban több párttag lesz, mint a régiben. Erre bizonyíték, hogy már többen kérték a pártba való felvételt. Felhívás ! Békéscsaba dolgozói! Elvtársak! Akik saját hibájukból nem dolgoznak, nem kapnak fizetést A Magyar Forradalmi Mun-. kás-Paraszt kormány a termelés minél előbbi megindítása, az in­flációs veszély elkerülése érdeké­ben határozatot hozott, hogy az üzemek, intézmények, hivatalok azon dolgozóinak, alkalmazottai­nak, akik saját hibájukból no­vember 10-ig nem vették és to­vábbra sem veszik fel a munkát, valamint egyénileg, vagy csopor­tosan megtagadják a munka fel­vételét, a le nem dolgozott napok­ra bért, fizetést kiadni nem sza­bad. Ahol az összes dolgozók, alkal­mazottak munkába állítása az ü­zem, intézmény, hivatal megsérü­lése miatt, valamint nem az üzem dolgozóitól függő okok miatt nem lehetséges, ott a dolgozókat az el­múlt hetekben keletkezett károk helyreállítására kell szervezetten irányítani és ebben az esetben a munkabér, illetve a fizetés folyó­sítható, Árubőség, stabil árak A békéscsabai szerdai hetipiacom a szokottnál bőségesebb árufelho­zatal volt. Zöldség, tejtermék és baromfi annyi volt, hogy bőven vá­logathattak a vásárlók. Sok egyéni termelő most is próbálta kialakí­tani az árakat. Voltak közöttük o- lyanok is, akik nem az árak felve­résére, hanem a lakosság élelem­mel való ellátására hozták be áru­ikat és a napi folyó áron kínálták a vevőknek. A tsz-ek és állami gazdaságok a fogyasztási cikkek napi árának megtartására tejet, baromfit és egyéb élelmiszereket j árultak a piacon s így a vásárlók olcsóbban juthattak a szükséges é- lelemhez. A kisiparosok is megjelentek bő­séges árucikkeikkel. Süteménye­ket, mézeskalácsokat és különféle cukorkákat bőségesen lehetett kap­ni sátraikban. A vendéglátó vállalat piactéri sátrában most is kapható volt a frissen sült kolbász, amelyet sokan vásároltak. Az árak alakulása az elmúlt he­tipiacéval egyezett. Ez abból adó­dott, hogy az állami szektorok nem emelték a behozott árucikkel árát. A vásárlók sem adtak egyes árakért többet, mint az előző pia­con, s így a termelők is kénytele­nek voltak áraikat olcsóbban adni, ha nem akarták a tanyára vissza­vinni.-*0«­Fígyelem! A Békés megyei rádió min­dennap reggel 9-től 10-ig, dél­után 3-tól 4-ig, este 19 órától 20 óráig sugároz műsort a 387 hullámhosszon, Mindenki előtt ismeretes, hogj nemcsak országosan, hanem Bé­késcsabán is megalakult a város forradalmi munkás-, paraszt-, ér­telmiségi és katonatanács. A for­radalmi tanács a kommunisták és a pártonkívüliek vezetésével a tet­tek útjára lépett. Városi vonatko­zásban több intézkedést tett. Soli helyen végre leváltották azokat s vezetőket, akik leváltását a dolgo­zók már régen követelték. A forradalmi tanács sok helyes intézkedése mellett azonban meg kell mondani, hogy a város dolgo­zói felelősségteljes aggodalommal is nézték a forradalmi tanács munkáját. Azt a veszélyt, hogy az egyes munkástanácsokba bekerül­tek felelőtlen emberek, hangadók és reakciós szándékú egyének. Olyan emberek is bekerültek, akik csak az egyéni sérelmeik szerint -nem a dolgozók általános, józan véleménye alapján döntöttek a munkástanácsokban. Ilyen például a Kötöttárugyár munkástanácsa, ahol felmentették Kovács Pál igazgatót, Vozár János mérnököt csak azért, mert kommunisták és a pártbizottság tagjai. E munkás- tanács nem vette figyelembe a dolgozóik többségének a vélemé­nyét, mely nem a párttagságtól te­szi függővé a beosztást, hanem attól, ki hogyan képviseli az or­szágos ügyek mellett saját ügyü­ket, a dolgozók érdekeit. A dolgozókat különösen felhá­borította, hogy a becsületes nem­zetőrök közé bekerültek volt horthysta tisztek, csendőrtisztek, nyilasok. Ezek az elemek nyílván nem a szocializmus építése érde­kében fogtak fegyvert. Ugyanak­kor a dolgozók aggódva nézték az ifjúság százainak felfegyverzését. Mindez komoly veszélyt jelentett a város belső békéjének megbon­tására. Ezentúl nyugtalanságot és bi­zonytalanságot okozott a munka-> helyeken történő sok vezető jog­talan leváltása, az üzemből való kitiltása, a szakemberek eltávolí­tása, sőt egyes helyeken a fizikai munkások elküldése, csupán azért, mert ezek a dolgozók a pártnak tagjai. Városi vonatkozásban a reakciós erők kezdtek olyan po­litikai légkört kialakítani, amely­ben minden ok nélkül zaklatták, fenyegették a kommunistákat, a becsületes dolgozók százait. Több helyen előfordult, ahol a reakciós erők kerültek előtérbe, hogy el­készítették az úgynevezett fekete listát. A volt tőkéskörökben, üz­let- és üzemtulajdonosok köré­ben pedig erősen elterjedt az üz­letük és az üzemük államtól való visszavétele. Ezek a helyi jelen­ségek kétségkívül fokozatos tá­madást jelentettek a szocializmus építésének rendszere ellen, a kom« munista párt ellen, s állásfogla­lást jelentett a kapitalizmus visz- szaállítására. A város helyzete, a felsorolt tények azt igazolják, hogy a vá­ros életében a dolgozók egészsé­ges forradalmi megmozdulásával ' sok jogos követelmény megoldó­dott, de egyben komoly veszély is megmutatkozott a szocializmus vívmányainak eddigi eltör­lésére, a kapitalista rendszer visz- szaállítására. S ezekben az idők­ben nyíltan meg kell mondani, hogy a párt, a sok régi, a közel­múlt hibáktól meg nem szabadult vezetőkkel nem tudott a tömegek élére állni és nem képes a továb­bi feladatokat és a jogos követelé­seket végrehajtani. Ezért az ide­iglenesen megalakult Magyar Szo­cialista Munkáspárt városi inté­ző bizottsága a következő teendők megvalósítására hívja fel a kom­munistákat és a prátonkívüli dol­gozókat: | A kommunisták felelösség­" teljesen fogjanak hozzá a Magyar Szocialista Munkáspárt ! szervezéséhez. Alapszervezeien- I ként alakítsanak a legjobb kom- ! munistákból szervező bizottságo­kat. E bizottságok a párttagság és a pártonkívüliek véleménye alap­ján is — ne engedjék, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt tág­ját közé bekerüljenek ellenséges, párt- és szocializmus ellenes, vagy j egyéni, önző, karrierista érdeke- j két hajhászó emberek. Az alap- 1 szervezetekben működő három- öttagú szervező bizottságok ké­szítsenek a Magyar Szocialista | Munkáspártba belépőkről ideig- I lenes névsort. Tüntessék fel a ( párttagok neveit, foglalkozásukat, [ lakhelyüket és az előző párttag­ságuk keltét. A Magyar Szocialis­ta Munkáspártba való felvételt végső fokon a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt városi intéző bi­zottsága hagyja jóvá. O Ezzel párhuzamosan az “■ alapszervezetekben a leg­fontosabb feladat legyen a kom­munisták egységes cselekvését megteremteni a szocializmus to­vábbi építése érdekében, leküzd­ve a párt régi vezetői által elkö­vetett súlyos hibákat. A pártta­gok ilyen értelemben következete­sen küzdjenek az alapszervezetek­ben, a javaslati joggal rendelkező munkástanácsokban, az élet min­den területén. Tekintsék végre­hajtási feladatnak a Kádár elv- társ által vezetett munkás-paraszt kormány programját. O Munkások, parasztok, értel- miségiek, tanulóifjúság, kommunisták és pártonkívüliek! Bízzatok a párt új vezetésében* mely okulva a múlt hibáin, tanul­va tőletek, veletek együtt meg akarja és meg fogja teremteni a rendet, a békét, az igazi szocia­lizmust, a dolgozók millióinak bol­dogságát. Ezért a nemes célért induljon meg Iskoláinkban a ta­nulás, a termelés, a közlekedés* Mindenütt induljon meg a mun­ka, az élet minden területén. A dolgozók ügye, a szebb és bol­dogabb jövő, a szocializmus fel­építése feltétlen győzni fog! Békéscsaba város Magyar Szocialista Munkáspárt Ide­iglenes Intéző Bizottsága.

Next

/
Thumbnails
Contents