Békés Megyei Népújság , 1956. november (1. évfolyam, 1-22. szám)
1956-11-15 / 9. szám
2 1956. november 15., csütörtök Árat szállít a Kürtösi Fogyasztási Szövetkezet November 13-án a Békés megyei Tanács kereskedelmi osztályával egy megállapodás-jött létre a Kürtösi Fogyasztási Sző-j vetkezettel (Aradrajon, Temesvári tartomány, Román Népköz- j társaság), amely szerint a Kür-1 lösi Fogyasztási Szövetkezet kötelezi magát, hogy a negyedik negyedévben az alábbi áruféleségeket szállítja a Békés megyei Tanácsnak: I 200 tonna só 20 tonna petróleum 20 ezer doboz gyufa 200 kiló élesztő 5 ezer kiló disel- és kenőolaj A megyei tanács a kapott á- ruk ellenében nylon harisnya- féléket, különböző nylon fehérneműt és rádiókészüléket szállít-■íQü„Fokoznunk kell éberségünket“ — Nagygyűlések Székelykeresztúr Rajonban — (Tudósítónktól.) Székclykeresz- túron, a rajon egész területén a Magyar Népköztársaság felé irányul ezekben a napokban a városi és falusi dolgozók ezreinek figyelme. Az ott lezajlott szomorú és tragikus eseményeket vitatják most az üzemekben, irodákban, kollektív gazdaságokban. A beszélgetésekből határozottan kifejezésre jut a becsületes dolgozók mély együttérzése és szolidaritása a magyarországi dolgozókkal s valamennyien mélyen elítélik a nemzetközi reakció szolgálatában álló ellenforradalmi erők bűnös terrorakcióit. A rajon dolgozói örömmel és megnyugvással fogad- j ták a hírt, hogy megalakult a for- j ra dalmi munkás-paraszt kormány; Magyarországon, amely meghír- j dette az azonnali harcot az ellen- j forradalom teljes felszámolására, j a további békés szocialista építő-1 munka feltételeinek biztosítására, valamint a múltban elkövetett hibák jóvátételére. Az elmúlt napokban Székelyke- resztúr valamennyi üzemében, intézményében nagygyűlést tartottak a dolgozók, ahol megvitatták a magyarországi helyzetet. A munkásak, dolgozó parasztok, tanárok, tanítók és tisztviselők közül sokan felszólaltak. A 11 osztályos vegyes középfokú iskolában megtartott gyűlésen felszólalt Nagy Vencel tanár is, aki többek között a következőket mondotta: „Mélyen elítélem a magyarországi fasiszta elemek ellenforradalmi akcióit, szívből sajnálom azokat a becsületes, jóhiszemű dolgozókat és fiatalokat, akiket az ellenforradalmi elemek, céljaik elérése érdekében álmokul megtévesztettek és kihasználtak.“ Ferbász Frigyes, a vajgyár gépésze és mások, megdöbbenésüknek és a népi demokratikus rendszer erejében való hitüknek, bizalmuknak adtak kifejezést. „Nekünk is fokoznunk kell éberségünket” — ezzel a jelszóval fejezték be nagygyűlésüket a kollektivisták és egyénileg dolgozó parasztok a rajon szinte valamennyi falujában.--------------*o«--------------A MOKÉP hírei A megyei MOKÉP felhívja a megye filmszínházainak vezetőit, hogy a kintiévé íilmkópiákat a- zonnal juttassák el Békéscsabára, mert különben a megyében nem tudják biztosítani a filmszínházak filmellátását. Békéscsabán a Szabadság és a Terv filmszínházakban rendszeresen van előadás. November 13- tól napi két előadásban vetítik az „Irén menj haza’“ 'című lengyel vígjátékot, a békéscsabai Szabadság filmszínházban. Előadások kezdete délután fél kettő és délután fél mégy óra. A békéscsabai Brigád filmszínházban nincsen előadás. Békés megyei Népújság ■— Békés község Forradalmi Tanácsa javaslatot tett a Járási és Községi Tanács VB-nek, hogy néhány, véleményük szerint nem kívánatos vezető mondjon le funkciójáról. A Járási és a Községi Tanács és az MSZMP ideiglenes bizottsága a javaslatokat végleges döntés végett a tanácsülés elé terjeszti. A tanácsülés határozatáig ezek a vezetők a munkákban nem vesznek részt; A Magyar Szocialista Munkáspárt megyei és városi intéző bizottságának nyilatkozata Fekete Pál elvtárs és néhány társa letartóztatásáról az Intéző Bizottság a letartóztatás után értesült. Az Intéző Bizottság együtt akar és együtt kíván dolgozni a Forradalmi Tanáccsal. (Lásd: lehetőséget adott Fekete Pálnak rádió beszéde elmondására.) Már a letartóztatás megtörténtét követő napon, és azóta több esetben tárgyalt illetékes felsőbb szervekkel. Kedden kedrező döntés született. Fekete Pál értesülésünk szerint má lói kezdve szabad. Az Intéző Bizottság kéri a dolgozókat, hogy térjenek vissza a békés termelő munkához. Nemzeti létkérdésünk fő feladata a termelés gyors beindítása. Az Intéző Bizottság í jövőben is mindent elkövet, hogy a kormány- program szellemében a forradalmi mozgalomban résztvett becsületes szándékú dolgozókkal szemben felelősségrevo- nást ne alkalmazhassanak. Egyben kérünk valamennyi jószándékú és hazáját igazán szerető magyar dolgozót, hogy lépjen fel minden ellenforradalmat tudva vagy tudatlanul támogató cselekedettel szemben. Támogassa a forradalmi munkás-paraszt kormány programját és intézkedését. Békéscsaba, 1956. november 13. MSZMP megyei és városi Intéző Bizottsága Elhangzott a déli csöngetés. Az iskola kapuja kivágódott, ás a gyerekek egymást taszi- »álva rohantak kifelé, hogy minél hamarabb az utcán legyenek. De ma nem széledtek il rögtön; nem siettek haza ebédelni, mint máskor; egy-két lépés után megálltak, csoportokba verődtek és sugdolózni iezdtek. Ma reggel ültették be az jsztályba Simont, a Blanchotte íiát. Otthon valamennyien hallotok már Blanchotte-ról. Szem- öl szembe szívesen fogadták, le egymás között az asszonyok !sak szánakozó jóindulattal beszéltek róla - s ez a hang át- ■agadt a gyerekekre is, anélkül, hogy tudták volna, miről <an szó. Simont, a fiát azonban nem smerték, ő soha nem mozdult d hazulról, még egyszer sem ■ohangált velük a kisváros utóin vagy a folyóparton. Nem s szerették; s most meglepődre és boldogan hallgatták ás idták tovább egy tizennégy-ti- :enöt éves kamasz híreit, ez a íagyfiú, úgy látszik, sok min- lent tudott és ravaszul hu- lyorgatott: — Tudjátok... ez a Simon... íz... hát ennek nincs apja! A Blanchotte fia most tűnt el az iskola kapujában. Hét-nyolc éves lehetett. Kis- é sápadt volt, nagyon tiszta, rca félénkségről és némi ügye- ogyottságról árulkodott. Hazafelé indult anyjához; a zanaszét álldogáló csoportokéi még mindig sugdolózva, go- osz, kegyetlen gyerekpillantá- okkal méregették; látszott. hogy készülnek valamire. Lassan melléje szállingóztak és egészen körülvették. Csodálkozva, zavartan állt közöttük, nem értette: mit akarnak tőle? Az a kamasz, aki leleplezte őt, s aki most büszkén élvezte a hatást, végre odaszólt neki: — Téged hogy hívnak? — Simon — felelte ő. — Simon... és aztán? Mi a másik neved? A gyerek zavartan ismételte: — Simon. A kamasz rákiáltott: — Simon... ez így még semmi! Nem hívnak valakit csak Simonnak! — A kisfiú majdnem sírt már, harmadszor ismételte: — De Simon a nevem. A kölykök röhögni kezdtek. A kamasz diadalmasan kiáltotta: — Látjátok, nincs apja! Nagy csend támadt. A gyerekeket megdöbbentette a rendkívüli, lehetetlen, szörnyű eset — egy fiú, akinek nincsen apja! Ügy néztek rá, mint egy szörnyszülöttre, az öntudatlan megvetés tolult fel bennük, amit odahaza éreztek meg, ha anyjuk Blanchotte-ról beszélt. A kis Simon egy fának dőlt, nehogy összeessék. Mintha valamilyen jóvátehetetlen szerencsétlenség szakadt volna rá. Szerette volna megmagyarázni... — de mit is? Nem tudta megcáfolni a rettenetes vádat, hogy nincs apja. Végül ólomszürke arccal, anélkül, hogy meggondolta volna, mit mond — feléjük kiáltotta: — Igenis van! — Ugyan hol? — gúnyolódott a kamasz. A kisfiú hallgatott; nem tudta. A gyerekek izgatottan felnevettek. Ezekben a vidéki fiúkban még erősen élt az állati ösztön: ugyanazt a kegyetlen vágyat érezték, mint a baromfiudvar tyúkjai, amikor széttépik maguk közül azt, amelyik megsebesült. Simon hirtelen rászólt egy kisfiúra, aki a szomszédban lakott. Az anyja özvegy volt és Simon látta, hogy ő is mindig egyedül van az anyjával. — Hát te? — mondta. — Hiszen neked sincs apád! — Dehogynem! — kiáltotta a másik. — Nekem van! — Hol? — kérdezte Simon. — Meghalt! — jelentette ki a gyerek büszkén és fenséggel. — Az én apám a temetőben van! A gonosz taknyosok morogva helyeselték, mintha a temetőben fekvő apa előkelőbbé tette volna társukat, s végképp megsemmisítené a másikat, akinek semmilyen apja sincs. A legtöbb kölyök apja komisz fráter volt, részeges vagy tolvaj, durva a feleségével, s ezek a fiúk most mégis közelébb nyomultak Simonhoz, durván lökdösődtek, mintha ők, a törvényesek, meg akarták volna fojtani, akit nem védett a törvény. Az egyik, aki már-már rádőlt, hirtelen kiöltötte a nyelvét és gúnyosan ordítozni kezdte: — Nincs apja!... Nincs apja! Simon mindkét markával belekapott a hajába, vadul rugdosni kezdte a fiú lábát, és teljes erejével az arcába harapott. Hatalmas kavarodás támadt. A két verekedőt szétválasztották, majd mindnyájan Simonnak estek, s a kisfiú végül ott maradt a földön, összerugdalva, megtépve, megsebesítve, az ujjongó kör közepén. Amikorfel- állt s gépiesen tisztogatni kezdte bemocskolódott kis kabátját, valaki feléje kiáltotta: — No, és most eredj... mondd el az apádnak! Ebben a pillanatban adta fel a harcot. Ezek erősebbek voltak, mint ő, megverték, s még válaszolni sem tudott nekik, mert megsejtette, hogy igazat mondtak: nem volt apja! Néhány pillanatig dacosan küzdött könnyeivel, torka összeszorult, fulladozott, majd hangtalanul sírni kezdett, egész teste rázkódott. Ellenségeit vad öröm kapta el, megragadták egymás kezét, s akár az emberevők. borzalmas jókedvükben körültáncolták, s egyre csak ezt üvöltöt- ték: — Nincsen apja! Nincsen apja! Simon hirtelen elhallgatott. Eszét vesztette a dühtől. A lába előtt kövek hevertek, sorra felkapta őket és minden erejét összeszedve, hóhérai közé haji- gálta valamennyit. Két-három fiút eltalált, ezek feljajdulva menekültek. A kisfiú arca olyan félelmetesen eltorzult, hogy a többi is megrémült. Gyáván megfutamodtak. A támadók mindig így menekülnek, ha szembekerülnek valakivel, aki végsőkig elkeseredett. A kis apátián gyerek egyedül maradt, s ekkor ő is futni kezdett, futott kifelé, a rét felé — egy emlék támadt fel benne, s nyomban utána a nagy elhatározás. Beugrik a folyóba! Talán nyolc napja látta, hogy egy szerencsétlen koldus a vízbe fojtotta magát, mert semmije sem volt már. Simon ott állt, amikor kihalászták; és ez a szomorú alak. aki mindig olyan szánalmas. piszkos és csúnya volt. most békésen feküdt. A kisfiút meglepte: sápadt arcával, hosszú nedves szakállával, nyitott szemével milyen megnyugodott. — „Meghalt” mondták körülötte. Valaki hozzátette; „Már boldog!” — Es Simon is a vízbe akart ugrani, mint az a szerencsétlen, akinek nem volt pénze, neki apja nem volt. A víz fölé hajolt és nézte a folyását. Halak villantak ide- oda a tiszta áramlásban, néha felvetették magukat és elkapták a víz színén röpködő legyeket. Már nem sírt, figyelmét teljesen lekötötte a halak mesterkedése. De ahogy a nagy viharok rövid szüneteiben hirtelen szélrohamok ropogtatják meg a fákat, s máris tovább rohannak és elenyésznek, benne is éles fájdalommal újra feltámadt az elhatározás: „A vízbe fojtom magam, mert nincs apám!” Jóleső meleg volt. Az enyhe nap átlangyosította a füvet. A víz tükörként ragyogott. Simon most boldog volt, a könnyek után elbágyadt, aludni szeretett volna, itt a füvön, a melegben. Kicsi zöldbéka ugrott a lába elé. Meg akarta fogni. De a béka tovább ugrott Erre utána vetette magát — háromszor is elhibázta. Végre mégis elkapta egyik hátsó lábát, s nevetnie kellett, hogyan ficánkolt a kis ostoba — szabadulni akart. Megfeszítette vastag combjait, majd hirtelen kilökte mindkettőt, mint két merev rudat; aranykarikás szeme egészen nekimerevedett, s elülső lábával úgy csapkodott a levegőbe, mintha keze volna. A kisfiúnak a békáról egy játékszer jutott (Folytatása következik) MAUPASSANT: SIMON APJA
