Viharsarok népe, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-17 / 167. szám
6 1955. július 17., vasárnap [/iUoisawk Vlifi« FILMROVATA Az őserdő foglyai (Magyarul beszélő színes szovjet film) Középiskolás tanulóink tanulmányútja Az oktatási minisztérium 34 ezer forintot bocsátott a Megyei Oktatási Osztály rendelkezésére. Az összeget tanulmányutakra kell felhasználni a nyár folyamán. A tanulmányutakon megyénk középiskoláinak legjobb tanulói és legkiválóbb DISZ-aktivái veszteit részt. Július végén százan — ötven fiú és ötven lány — indulnak északmagyarországi tanulmányútra. Meglátogatják Egert, ahol nemzeti történelmünk dicső harcainak emlékeit tekintik meg, Szilvásváradot, Bánkutat és Lillafüredet, a hazai tájak szépségeinek megismerése végett keresik fel, Miskolc és Diósgyőr körny ékének ipari üzemeit pedig azért látogatják meg, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzenek a szocialista ipar termelési módszereiről, üteméről és eredményeiről. A kiránduló csoport ezeken kívül bepillantást kíván nyerni az északmagyarországi kulturális életbe is. Az előkészületi munkákat és a szervezést a Megyei Oktatási Osztály a DISZ Békés megyei Bizottságával karöltve végzi. A tanulmányútra induló csoportot szakkörökre osztják s a kirándulást a szakkörvezető tanárok irányítása mellett bonyolítják le. Mihasz bátor kis legényke. Nagy kalandoktól hevítve indul haza a Szuvorovról elnevezett katonai iskolából a nyári szünidőre nagyapjához és nővéréhez, az alig ti- zenhároméves Oleszjához. Megérkezése után a két gyermek érdekes fényképfelvételeket talál az egyik elhagyott partizán- kunyhóban. Amikor a filmet előhívják, megdöbbenve látják, hogy az egy térkép, s rajta „titkos" jelzésű felirat. Először arra gondolnak, hogy a háború alatt itt dolgozó geológusok rejtették el, majd gyanút fogva, elhatározzák, hogy átadják azt a helyi kutatócsoport vezetőjének, Szo- boljevnek. A két testvér sietve indul a telepre. Itt azonban csak Gluskát és egy idegen férfit találnak. Szerencsétlenségükre, Gluskának mondanak el mindent. Gluskának, aki nem más, mint a partizánosztag árulója, aki most is az ellenség szolgálatában áll, ő dugta el a fényképfelvételeket Is. Vállalkozik arra, hogy Mihaszt és nővérét elvezeti az erdőbe a geológus-csoport után. Sötét, gonosz szándékkal indul el az elvetemült áruló. Mit sem sejtve nekivágnak a nagy rengetegnek. Egyszerre Mi- hasz Iába alatt süllyedni kezd a talaj és mire Oleszja segítségére sietne, ő is elmerül a gyilkos mocsárban. Hiába kiáltanak segítségért, Gluska magával víve a filmtekercset már visszafordult. Ancsar, a nagy farkaskutya, okos, hűséges barát. Mindenüvé elkíséri szeretett gazdáját, Oleszját. Gluska visszazavarta ugyan, de az állat loholva vágtat a két testvér után a hang Irányában. Éppen idejében ér oda, mert a gyerekek már derékig süllyedtek. Mihasz, a kutya segítségével kijut a mocsárból, majd egy nagy fa ágát odahajlítja a mocsár fölé és megszabadítja Oleszját is. Az éjszakát egy fán töltik, amely bizony nem a legkényelmesebb fekvőhely. Élelmük vadalma. Már második napja barangolnak a vadonban, küszködve éhséggel, fáradtsággal és zivatarral, amikor egy földbeásott kunyhóhoz érnek. Ezen a helyen táboroztak a partizánok, köztük szüleik is, akiket Gluska elárult. A gyermekek itt térnek pihenőre, majd ismét kísérletet tesznek a menekülésre. Ancsar nyakába akasztanak egy cédulát a következő felírással: „Gluska áruló!" Mihasz ugyanezt a két szót vési be minden egyes fatörzsbe, amely a kunyhó közelében van. Amíg a kis testvérek így éldegélnek az őserdőben, addig a faluban lázas munka folyik felkutatásukra. Szoboljev utasítására Gluska is elindul. A gonosz, szívtelen embernek éppen kapóra jön Ancsar, a jámbor eb. A menekülő kutyát puskájával megsebesíti, majd kutatni kezd a gyermekek után. Amikor a fába vésett írást megpillantja, mint az eszétvesztett őrült, felgyújtja a fatörzseket. Hatalmas erdei tűz keletkezik. A két gyermek menekül a tűz elől. Fáradtan pihennek meg édesapjuk sírjánál. Itt talál rájuk a vért szomjazó Gluska. Izgalmas percek következnek. A férfi meg akarja ölni a két testvért. Tervében csak a nagyapa akadályozza meg, akit a megsebesített Ancsar vezet unokái nyomára. A filmet július 18—21-ig mutatja be a Békéscsabai Szabadság Filmszínház. Vl/ía/i&to&Hw*FILBTELII R0V1TB Július 23-án kerül forgalomba a „Költők“ bélyegsorozata A posta három nagy költőnk, sének 50. évfordulója emlékére Csokonai Vitéz Mihály halálának Jegyszínnyomásos „Költők“ elne- 150., Vörösmarty Mihály halálá- ; vezésű bélyegsorozatot bocsát ki. nak’ 100. és József Attila születé- j A 60 filléres szürke, az egy forintos kék és a két forintos vörös színű bélyegek a költők arcképeit ábrázolják. Az új bélyegsorozat árusítását július 23-án kezdik meg a posta- hivatalok. A kibocsátás alkalmából a Budapest Filatélia, a Budapest 4-es és 72-es, a debreceni, I a miskolci, a pécsi, a soproni, a szegedi, valamint a sztálinvórosi 1-es postahivatal „elsőnapi“ bélyegzőt használ. (Szikora András) Tanítok és tanulok Lassan már négy éve lesz, de még ma Is emlékezetes. 1951. szemtember 1. A Szegedi Tudományegyetem bölcsész-karán tanévnyitó ünnepélyre gyülekeztek a tanárok és a hallgatók. A zajos és népes folyosókon régi barátok és új ismerősök üdvözölték egymást ezen a napon. Itt is, ott is csoportokba verődve, vidám hangulatban, hangos kacagással mesélték egymásnak nyári élményeiket az „öregek“, a régi hallgatók, és megilletődve ,túl szerényen, kissé bátortalanul — mint ez új helyen szokás — „húzták meg magukat“ az új I. évesek. A hosszú folyosó egyik szögletében „meghúzódva” éppen két ilyen szerény, új I. évas beszélgetett egymással, egy lány és egy fiú. Akkor ismerték meg egymást. Valami furcsa, szokatlan, „Idegen” nyelven (szlovákul) társalogtak; Pár perc múlva egész csoport vette őket körül, s kiderült, hogy egy valóságos kis „viharsarok” gyűlt ott össze. Voltak közöttük régi és új hallgatók Kevermesröl, Elekről, Békéscsabáról, Gyuláról, Hódmezővásárhelyről és Makóról. Másnap megkezdődött a tanítás S mint az I. évfolyamon, az első órákon szokás, ismerkedései telt el az idő. Egyenként, sorban mindenki röviden elmondta, kicsoda, honnan jött. Majd arra a csabai fiúra került a sor, aki az előbbi napon oly szerényen társalgott társával, a hosszú folyosó egyik szögletében. „Mitykó János vagyok” — mondta; „Békéscsabáról jöttem az egyetemre, iskolai végzettségem: négy polgári.“ Mindenki szeretettel fogadta Mitykó Jánost, s ő úgy érezte, hogy barátok közé jött, akiket érdekel a sorsa, meg a töbiek sorsa is, így kezdődött az első tanítási nap. Aztán jöttek a mindennapi feladatok. Tanulás, vizsgák és megint tanulás. Bizony sok hallgatónak nem volt érettségije és hiányos előképzettséggel került az egyetemre. Mégis megállták a helyüket, ezek közé tartozott Mitykó elvtárs. Mitykó János nem akármilyen csabai, hanem „bennszülött“ ja- minai, amire büszke. Egyszerű vasutas dolgozónak a gyereke. Édesapja most is MÁV pályaőr Csabán. A jaminai szlovák anyanyelvű általános iskolában tanult, de nem tudta elvégezni a nyolc osztályt, mert 1938-ban — a müncheni egyezmény után, Csabán is bezárták a szlovák anyanyelvű iskolákat. így hát átment a polgáriba, annak elvégzése után pedig dolgozni ment. 1951; szeptemberében került az egyetemre, mint ifi-munkás. Valaki megkérdezte tőle még az első napokban, hogy miért is jött az egyetemre, mikor állása volt és dolgozhatott volna tovább. Mitykó elvtárs akkor csak annyit mondott: „Tanulni jöttem ide.“ És senki sem csalódott az egyszerű, csendes és szerény fiúban. Megtette a kötelességét: jól tanult, ahogy azt pártunk elvárja fiataljainktól. Minden DISZ- taggyülésen a jók között emlegették. Nem a csillogó tudás jellemezte, hanem az, hogy vasakaratú, szorgalmas, megbízható tanuló volt. akire mindig számíthatott a csoport és az évfolyam. Az elsők közöttt volt a tanulásban, a kul- túrmunkában, a sportolásban. És a barátságos, jókedélyű fiú bármikor szívesen és örömmel segített gyengébb évfolyamtársainak. Jól kihasználta az idejét. Sokszor szórakozás helyett is tanult, ilyenkor pótolta azt, amit azelőtt nem volt módjában megtanulni. Az elsők között volt, akik jelentkeztek szlovák nyelv tanulására, amikor ezt a nyelvet tanítani kezdték az egyetemen. Legtöbbször a szlovál nvelvtankönyvet lehetett látni a kezében, nem egyszer már ő magyarázta a szlovák nyelvtant szarvasi „honfitársainak“. A négy év előtti jövő ma már jelenné vált: elvégezték az egyetemet, tanári diplomát szereztek és szeptemberben az akkort egyetemi hallgatók tanítani fognak. Mitykó elvtárs pár nap múlva végleg hazajön, mert Békéscsabára helyezték. Érdemes volt tanulnia, méltán érdemelte meg, hogy szülővárosába jöhet tanítani. Aki előtt 1938-ban bezárták a szlovák anyanyelvű általános iskola kapuit, az előtt 1945 után az egyetem kapui nyitottak meg. Megkérdezzük, mik a tervei Békéscsabán az iskolai munkán ki vül, mivel foglalkozik majd? S 5 most is csak röviden, szerényer válaszol: „Tanítok és tanulok“. H. S. íililíllllijilllllllllliüülllilül Nyolcvanhárom búzakereszt G ajdácsné megoldotta a fekete kendő csomóját, mert bizony nagyon meleg van. A nehéz gyapjúkendő még jobban kicsalja az izzadság-cseppeket. Feketeszélű zsebkendőjét végighúzza homlokán, aztán hirtelen szeméhez is emeli, mert a könnye is szivárog. Amióta meghalt Gajdács Ferenc, talán meg sem száradt a szeme környéke. Pedig ugyan csikorgós hideg idő volt, amikor temették, de milyen is legyen február elején. Most, hogy itt a búzaföld végén áll, s szemléli az egyenletes, telt fejű búzatáblát, még a zokogás is fojtogatja. Az az egy gondolat kavarog mostanában a fejében, mit tegyen, mi lesz vele? Lassan megérik a termés, aratni kéne. De ki arat? Szegény Ferencem — szaladt ki a száján, s elkapja a zokogás. Gajdács Ferenc úgy halt meg, mint jó gazdához illik. Akkor esett ágynak, amikor minden őszi munkát elvégzett, s már zöldéit ;s a vetés. Először csak sárgult, aztán ráaszott a bőr. meg is halt. A májával volt baj. Onnét vette észre, hogy nehezére esett a csizmahúzás. Ez az előjel már jó régen jelentkezett. De miért ment volna orvoshoz? Mikor eddig sosem járt és hát az egyéninek mégis csak pénzbe kerül az. így gondolkodott; Hatvankét esztendős volt, de a betegség mindig elkerülte. Ezért nem vette komolyan ezt sem. De úgy látszik, a mája mégis csak komolyra fordította a dolgot. Hiába jött aztán az orvos, segíteni már nem nagyon lehetett. Csak enyhítette a fájdalmat, meg vigasztalta Gajdácsot; Az asszony hűséges párjaként ott virrasztóit vele. Megmenteni ő sem tudta. Elsiratta szépen, vagy inkább még most is siratja. Mert mit ér az asszony ember nélkül, különösen akkor, ha nyolc hold gondja is rámarad az egyedüllét mellé. Tavasszal csak elintézte, a sógor is segített, meg a gépállomás is. ügy pergette el a kukoricát a gépállomás ekéje után. De, hogy rájárt az idő, a kukorica is jó lett. Meghozatta, aztán a maga csendességében beka- páita azt is, meg a rónát is. Elboldogult vele. A tavasz nem szorította nagyon rá a munkát. így mindig csak inkább akkor fogta el a sírás, ha hazament és üresen találta a házat. A gyerekek fényképe a falról ugyan rámosoly- gott, de hát mit ér, ha segítő kezet nem nyújtanak feléje. Megvan azoknak is a maguk gondja, meg távol is vannak. Most elérkezett az aratás. Fe- renc kaszája ott lóg az istálló gerendájára akasztva. De vajon ki fogja majd kézbe, ki vágja le azt a három holdat... Gondolt ő már arra is. hogy a gépállomás majd csak segít..., de biztosan nem vállalnak azok ilyen kis darabkát. Nem Is ment el, csak kesergett, egyre jobban kesergett. Naponta k!járt megnézni a búzát. Le-leszakított egy kalászt, széjjeldörzsölte markában, s nézte a szemeket. Tenyerében vitt el tegnap este egy csomó magot András sógornak, hogy nézze már meg. Persze, igazabban nem ezt akarta, kérni indult, hogy vágja is le. De sógorának is megvan az öt hold búzája, elég az már egy olyan idős ember nek. Délelőtt, hogy elindult Ki a földre, előbb leakasztotta a kaszát. Az jó rozsdás, régen volt használatban. Suhintott egyetkettőt vele. A kertben, a kis út mentén elég nagyra nőtt a gyep, megpróbálta azt levágni. Nem ment. Hiába, no, az első világháború utolsó évében még ment a kaszálás, mert akkor húsz esztendős volt, most meg 57. Elszaladt az idő, megöregedett. Mi lesz hát a búzával. Sírt végig az úton, oda is, vissza is. Két nap múlva aratni kéne. Még egy ember van, aki eszébe jutott, a Miska cigány. Az már egyszer-kétszer kisegítette, szorgalmas népek azok, hátha most is segítenek. Megszaporázta a lépéseket, odament hozzájuk. Csak az asszony volt otthon. — Oda van a lelkem, arat az állami gazdaságnak — mondta Gajdácsné kérdésére Miska felesége. Most aztán még jobban elkapta a sírás. Hazament. 11/1 ásnap az ura bátyját kereste * fel. Menni már nem tud Gajdács Béla, de a kaszát ki tudja kalapálni, el is vitte hozzá. Közben a 14 esztendős unoka után érdeklődött. Ott volt a lányka, elvállalta örömest a marok- szerdést, hiszen Gajdácsné nem lesz nagy kaszás, nem lesz nehéz a dolga. Harmadnap reggel ki is mentek. Az öregasszony beleállt a táblába és nyűtte, vonta, vágta a búzát; IC — Szedjed kislányom, szedjed — biztatta Marikát, s közben könnyeivel locsolta a rendet. \ gyereklány neki-nekiveselkedett, mert sokat elhagyott a kasza, * ki kellett tépni. Délfele mar mindkettőnek úgy fájt a dereka, hogy k! egyenesedni alig bírtak, Az öregasszony nem szólt, éppen csak beleütötte az ételbe kanalát, a gyereklány is széjjelmej- szolt egy pár falatot, s aztán rá- dőlt egy kévére, s elaludt. Gál- dácsné nem merte fölnógaírn, meg néni is jól esett a pihenés, A lány öt óra tájban ébredt s akkor újrakezdték a munkát. Talán 300 öl lehetett, amit nagy- nehezen levágtak. Szürkült, mikor hozzáfogtak kötni. Nem volt elég erő Gajdácsné karjában ahhoz, hogy megszorítsa a kévéket. A gyomra reszketett. Szemei előtt karikák táncoltak s minduntalan a sírás fojtogatta. Nem számolta, hány kévét kötött be, de még a felét sem, amikorra már majdnem besötétedett. Úgy gondolta, pihen egy pár percet. Tisztán emlékezett rá, hogy leült, semmi egyéb nem jutna eszébe, ha megölnék akkor sem.
