Viharsarok népe, 1955. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-08 / 107. szám
I/iUauawk hifit 1935 május 8., vasárnap toronyból nézve a határt, " abban a száraz, szemmérték szerint 5—600 holdnál több nem lehet, mert a község is csak mint tengeren egy kis sziget, úgy libegett a roppant víz között“ — jegyzi fel jó száz évvel ezelőtt az egyik sárréti faluról papja. A sárréti községek között bizony nem sok különbséget lehetett tenni. Ilyen volt valamennyi kis sziget. A nádasok, zsombékosok váltva nyírfaerdőkkel ellepték, eltakarták a kis falvakat. Ha valahol kidugta a föld a hátát a vízből, a láplakó emberek gyorsan csónakra raktak egy kis vetőmagot s megművelték az Azzal is bizonyították a szabadság és a fejedelem iránti érzelmeiket, hogy Rákóczi parancsára elhagyták a községüket is. S csak 1711-ben, a Rákóczi szabadságharc bukása után kerülnek újra vissza. Persze ne gondoljuk azt, hogy ezek az emberek valamennyien az őslakosság leszármazottjai voltak. Korántsem. De magyarok, olyan magyarok, akik a török A gimuéitum. apró darabka földet. Ez adta kenyerüket, azt a keveset. Mert bizony olyan feljegyzés is maradt: „annak az élete de bús, kinek az étele hús“. Mit jelent ez? Ma már bizony, akik nem ismerik a Sárrét lakóinak nehéz életét, nem is tudják megfejteni. Hús volt itt az étel, hal, meg csík, kenyér csak ritkán került az asztalra, mert mindenütt víz, nád, zsombék váltotta egymást. Az ember hozzáidomult ehhez az élethez, az ősök halász, pákász foglalkozása évszázadokra fennmaradt. A halvészek, csónakok, varsák s egyéb szerszámok tán öt-hatszáz évvel azelőtt is ugyanolyanok voltak, mint amilyeneket őriz a városok múzeuma. gzeghalom XIII. századi település. Anonymus is ír róla. Történelmi szerepet is tulajdonít Szeghalom vidékének. Érdekes megfigyelni, hogy a történelem folyamán e község sohasem nőtt naggyá. Sohasem lett város, hogy miért? A Sárrét kizárta a lehetőségét a növekedésnek. Az a párszáz hold legelő (mert főleg csak legeltetésre volt alkalmas a terület), igen kevés családnak tudott megélhetést biztosítani. A községet sokszor elhaigyták lakói. Különösen a törökdúlás idején kellett a nádas közé menekülniük. 1598-ban a Váradot ostromló tatár hadak teljesen fel is dúlták a falut. Csaknem egy fél évszázadig puszta faluhely marad Szeghalmon. I e újra sarjadt az élet. A szívós jobbágyokat nem tudta kipusztítani a török sem. A nádasokban mindig volt élet. A szeghalmi hírlátók biztosan éberen őrködtek. Már napokkal előtte megtudták a török mozgását, így sikerülhetett megmarad- niok. Szeghalom jobbágy népe szerette a szabadságot, Rákóczinak is hűséget esküdtek. és labanc zsarnokság elől menekültek a nádasok közé, az ő unokáik népesítették be újra Szeghalom községet. Jnagy fejlődés csak akkor indulhatott meg itt, a Sárréten, amikor megkezdték a vadvizek lecsapolását. Megváltozik az élet teljesen. A szabadságharc után már csak egy- egy dűlőnév jelzi a régebbi településeket, egy-egy öreg száj emlékezik a múltra. A meg- zabolázott vizek rengeteg területet adnak a földművelő nép kezére s ez a munka megváltoztatja az embereket is. Örömmel fognak hozzá a lecsapolás- hoz, bár szívükben sajnálat is van. A régi halász, pákász élet szabadabb volt sokkal, mint a földművelő zselléré. S ezt érzik. A nagy csatornázási munkák idejének még ma is megtaláljuk emlékeit. A? akkor keletkezett népdalokat, mondákat még ma is ő. zik. Ezek a hagyományok azt is megmutatják, hogy a korhoz képest felvilágosult emberek a szeghalmiak. „Az urak példát mutattak, Egy-egy talicskát megraktak, ElsS lön Szauer László, Volt pulitéros nyeld ásó, Véle a talicskát megrakta, Es azt ki Is taszította. * FőtisztelendS úr.., Ott a népet megáldottá, Munkára fel búzdította. A csinos ásót felkapta. Talicskát véle megrakta. Eztet ki Is borította, Kinyílt szívvel megvallotta; Hogy könnyebb a bankót olvasni, Mint az új Berettyót ásni. J? versben benne lüktet, hogy e munkában az uraknak lesz a legtöbb hasznuk és ők tesznek a legkevesebbet. De ezentúl = jó száz évvel ezelőtt ma már azt is megtaSzeghalom láljuk, hogy a papokat se igen szívlelték a szeghalmi kubikosok. Volt is rá okuk, mert a föld nagyrésze az uraké lett. Csak a munka volt a népé. Néhány évtizeddel később a vasút építésénél is jól látták a község érdekének semmibevételét. Az urak itt is a saját hasznukat nézték, ezért van az állomás több mint három kilométerre. Az egész politika, melyet itt a kormányzat folytatott, magán hordta az elnyomásnak a legbrutálisabb bélyegét. A hirtelen megnőtt faluban a kormányzat egyetlen iskolát sem telepített. Az egyház kínlódott a tanítással, de ennek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a nép érdekét nézze. Néhány nagybirtokos kulá- kot ugyan rászedtek arra, hogy alapítványokat tegyen, de ebből az alapítványból az egyháznak volt nagyobb haszna. Hiszen az egyház volt az alapítványok kormányzója. Innen volt a szeghalmi református parókia gazdagsága is. E községben, ahol a szegénység igen nagy volt, meg is szülte az emberek forradalmi gondolkodását. Az 1906-os tövis- kési aratósztrájk után nem bontakozhatott ki komolyabb forradalmi megmozdulás. Különös oka van ennek. Amikor a szegénység ráeszmélt arra, hogy csak együttes erővel képes megvívni harcát, már észrevétlenül nagy gazdák, kulá- kok kezébe került a vezetés. Volt mire hivatkozniok, tudták jóságukat bizonygatni. A kulákok s majd később az itt újjáéledt „kisgazda“-mozgalom jól ki tudta használni az alapítványokat. Ezzel betömték a nép száját. Olyan elméletet kovácsolták, hogy bármit is vétett valaki a nép ellen, bármilyen kegyetlen is volt életében, azzal, hogy vagyonát egy alapítványra hagyta, jóvá tett mindent. Ilyen dolgokkal igyekeztek leszerelni a szegénynép igaz ügy iránti vonzalmát s harcát. |7 lmúltak ezek az idők. A történelem elsodorta Szeghalom urait, de elsodorta a Til- di-féle kisgazda pártot is. Örökre és visszavonhatatlanul a dolgozó nép került a hatalomra. Szeghalmon is gyökeres változások történtek. Azon túl, hogy a föld a nép birtokába került, az életforma is egyre inkább megváltozik s egyre inkább csak rossz emlék lesz a múlt. Ma még az idősebb korosztály görnyedt hátában, nyilaló derekában ott érzi a mostoha, szikes földek nehéz munkáját, a kenyérért folytatott nagy harc fájdalmát. De már ezek az emberek megtanultak mosolyogni. Megtanultak jobban élni. Vizsgáljuk meg az új élet jegyeit, öt termelőszövetkezet van. A Rákóczival az élen, ezek a szövetkezetek megmutatják, hogy a sziken is lehet jobban gazdálkodni, hogy a sziken, ahol nagy, nehéz munka árán éppen csak megél a kisparaszt, ott a szövetkezet, ha tagjai is úgy akarják, virágzó és boldog életet biztosít. Az állam iránt a község általában teljesíti kötelességét. De az állam sem marad adós. Uj iskolák egész sora létesült. Kul- túrházat, szülőotthont és még ipari üzemet is kapott a község. Ma már a hajdan elmaradt sárréti falu fölzárkózott a magyar falvak derékhadához. Virázgó faluvá lesz, a szik ugyan még szik, de trágyával, műtrágyával egyre inkább termővé teszik. Az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek ontják a sok termést. S hogy könnyebb legyen a szállítás, a gazdasági vasút egész rendszere barázdálja be a határt. A gazdasági vasút kultúrát jelent. Magasabbfokú mezőgazdasági kultúrát. Mert hiszen nemcsak a termények elszállítása lesz könnyebb, hanem a földek megművelése, megjavítása is így válik sokkal könnyebbé. Mintegy ötven kilométer hosszúságú már a kisvasút pályája. De nemcsak a határt köti be a forgalomba, hanem a község lakóinak is segít, közelebb hozza az. állomást, mert Rákosi-falvá- tól az állomásig állandó személyszállító járat van. A villany, mint a kultúra akik a legjogosultabbak arra. A régi iskolából így vált hát a dolgozók iskolája. E község sok segítséget kapott államunktól. Már beszéltünk az iskolákiól. De az iskolák mellé nevelő is kell. A nevelők száma Szeghalmon majdnem háromszorosára nőtt. Ma már ritka, hogy ne végezze el valaki a nyolc osztályt. Régen az volt a ritka, ha szegényember gyereke elvégezte a hat osztályt. Az iskolán túl a kultúrház is segít az általános műveltség emelésében. És van könyvtár is, melynek több mint 4 ezer kötete várja az olvasókat. Pártunk és kormányunk a szeghalmiaknak csakúgy, mint országunk minden falujának — biztosítja a fejlődés lehetőségét s mégis Szeghalmon mintha nem élnének ezzel eléggé. Kevesen járnak a kultúr- házba, jobbadán csak nagyobb rendezvényeket látogatnak. A társadalmi élet nincs összefogva kellőképpen. Nem tudják kihasználni így a népi demokrácia nyújtotta lehetőséget. Egy ilyen községben sok-sok kul- túrcsoportnak kellene lennie és itt jóformán a gimnázium s a: iskolák kultúrcsoportjain kívüx alig van valami. ^ községben ismert volt a társadalmi munka, új létesítményeket is hoztak létre és a háború hagyta romokat is közösen takarították el. A hidak építéséből is kivették részüket A tüdőgondozó intézet. egyik fő eszköze — ez régi megállapítás. De vajon Szeghalmon 1950 előtt mondhatták-e ezt? Bizony nagyon sok jóindulat kellett ahhoz, hogy annak nevezhessék. Pusztán világításra volt alkalmas az áram, mert csak este működött a fejlesztő. Sem az üzemek, sem pedig a lakosság napközben nem kapott áramot. Csak 1950-ben, népi államunk vívmányaként kapcsolták a salgótarjáni centrálé körébe Szeghalmot és azóta áll az elektromosság igazán az ember szolgálatában itt is. péter András, amikor alapítványával létrehozta a gimnáziumot, célul azt tűzte ki, hogy ebben az iskolában a sárréti magyar parasztok gyerekei tanulhassanak. Persze Péter András gimnáziumához nem sok köze volt a falu proletariátusának. Igen kevés gyerek jutott el a gimnáziumba. Csak a fel- szabadulás tette lehetővé, hogy tényleg azok tanulhassanak, s mégis mintha az együtt munkálkodás melegsége nem fűtené most kellőképpen a szeghalmiakat. Az a befeléfordulás, amely annyira jellemző volt a felszabadulás előtt, most is felismerhető kismértékben. Pedig a falu eredményei, az az út, amelyet megtettek a szeghalmiak a fel- szabadulás óta, igen nagy. S a gazdagsága e községnek úgyszólván megsokszorozódott. Ezt tartsák hát szem előtt, tegyenek meg mindent, hogy még szorosabbra fűződjék a falu közössége. Induljanak tovább a megkezdett úton, kövessék Szívós István, Szívós Sándor, Patai JÓAief és mások példáját, az Ambrus Antalok, Erdős Bélák, Nyilas Péterek, hogy a község az ő nevükben sem szégyenkezzék, hogy méltó legyen továbbra is Szeghalom államunk támogatására s arra a nagy fejlődésre, amely e járási székhelyre vár. Szabó JózseJ
