Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-12 / 85. szám

2 1955 április 12., WH í/iLaísaiak Hlpl pABTÉLET * H párt centralizmusáról és tiemokratizmusáról A marxizmus-leninizmus klasszikusai arra tanítanak, ha a párt marxista párt akar len­ni, ha a proletáriátus harci ve­zérkara akar lenni, ha teljesí­teni akarja a vezetésben reá há­ruló feladatokat, akkor sorai­ban a legszigorúbb centraliz­mus elvének kell érvényesülnie. Pártunk szervezeti felépítése megteremti a szükséges felté­teleket ahhoz, hogy az egész párt egységesen cselekedhessen, minden szervezete öntevékeny szervezetként élhessen, fejlőd­hessen és dolgozhasson. Pár­tunk szervezeti szabályzatának minden sorát áthatja a cent­ralizmus gondolata, s mivel a szervezeti szabályzat pártunk szervezeti alapjának megteste­sülése, ebből következik, hogy az MDP tevékenységét, szerve­reti felépítését a centralizmus szabja meg. Mi a centralizmus lényege, miben rejlik ereje és jelentő­sége? A párt centralizmusának lé­nyegét mindenek előtt esz­mei, szervezeti és taktikai nézeteinek egysége jelenti. akik előtt egyetlen közös cél van, akik a cél elérése érdeké­ben ugyanazokat a módszere­ket ismerik el. A párt centralizmusának lé­nyegéhez tartozik az egységes, valamennyi pártszervezetre és minden párttagra egyformán kötelező szigorú fegyelem. Ez a fegyelem a tudatosságon és azon alapszik, hogy a kisebbség aláveti magát a többségnek, s az alsóbb szervek és párttagok magukra nézve kötelezőnek is­merik el a felsőbb szervek ha­tározatait még akkor is. ha azokkal teljes egészében nem értenek egyet. A munkásosztály forradalmi pártja azért tudja a nehéz és bonyolult feladatokat megoldani, mert felépítésé­ben, tevékenységében szigo­rúan követi a centralizmus elveit. Csak a centralizmus követke­zetes betartása biztosítja a párt- szervezetek egységes központi irányítását, valamennyi párt- szervezet és párttag egységes cselekvését. mondani és beadvánnyal for­dulni egészen a pártkongresz- szusig. Ilyen formán a demokratikus centralizmus összekapcsolja a centralizmust és a szigorú párt- íegyelmlet a párt tagj,ai|nak a párt munkájában való aktív részvétel­lel, s a demokráciának a párt- életben való széleskörű alkalma­zásával. A párt demokratizmusá­nak nagy ereje abban van, hogy növeli a párttagok aktivitását^, biztosítja tevékeny részvételüket a párt politikájának kidolgozásá­ban, végrehajtásában. A demokrácia teszi lehetővé, hogy a párftag gazdának érez- ze magát a pártban, a párt ügyét saját ügyének tekintse, ugyanakkor biztosítéka annak, hogy a párt cselekvési egysége a párttagok széleskörű önte­vékenységén nyugodjék. A pártdemokráda széleskörű biztosítása a párt egységének, az öntudatos pártfegyelem megszi­lárdításának eszköze. Ennek fo­kozottabb érvényesítése érdeké­ben főleg a bírálat és önbírálat biztosítását, annak teljes kifejlő­dését kell aláhúzni, annál is in­kább, mert e téren még mindig vannak hibák. Ez abban jut kifejezésre, hogy a pártnak egységes prog- ramja, egységes szervezeti szabályzata van, amelyek mint alapokmányok, megha­tározzák a párt célját, fel- adatait és szervezetének for- máit. A centralizmus kifejezésre jut abban, hogy minden párt- szervezetre kötelezőek a párt taktikáját meghatározó dönté­sek és a párton belül egységes' fegyelem uralkodik. A prog­ram, a taktikai és szervezeti né- j zetek egysége az a talaj, amely­re a párt felépül, csak ezek­nek a nézeteknek egysége egyesítheti a párt tagjait egy központosított pártba. Cselek­vés egysége nem lehetséges, ha hiányzik a gondolat egysége, ilyenformán a program, a tak­tika és a szervezeti elvek egy­sége nélkül nem lehet szó köz­pontosított szervezetről, újtipu- sú, forradalmi pártról. A párt centralizmusának az alapja éppen a program, a tak­tikai és szervezeti elvek egy­sége. Létrehozója pedig az ön­tudatos párttagok cselekedete, akik összefogtak, hogy közös célért harcoljanak, akik önként szervezetbe tömörültek. A centralizmus jelenti azt is, hogy az egységes, messzemenő rendelkezési jogokkal felruhá­zott központ — a Központi Ve­zetőség — irányítja a pártot két kongresszus közötti idő­szakban mind ideológiai, poli­tikai és szervezeti tekintetben. A centralizmus lényege kife­jeződik abban is, hogy a párt nem különálló emberek halma­za, s nem is a szervezetek egy­szerű összessége, hanem egye­sült, egységes egészet alkotó szervezetek rendszere. A cent­ralizmus tehát azt is jelenti, hogy a párt nem a pártszerve­zetek mechanikus egyesülése, hanem szervesen egybeforrott, egységes szervezeti rendszer, a kommunisták harci szövetsége, A centralizmus következetes betartásában nálunk is mutat­koztak és még ma is tapasztal­hatók torzítások, félreértések. Vannak olyan helytelen nézetek, amelyek szerint a pártdemok­rácia kiszélesítése a centraliz­mus gyengülését, a felsőbb szervek tekintélyének csökke­nését, a fegyelem lazulását von­ná maga után. Ez helytelen, káros álláspont mélyen ellent­mond a kommunista szervezeti elveknek. Talán ennél is káro­sabb az a tarthatatlan álláspont, amikor egyes párttagok, sőt, pártvezetőségek, pártszerveze­tek nem egy esetben köny- nyelműen kezelik a felsőbb szervek utasításait, a határoza­tokat csak vontatottan, vagy egyáltalán nem hajtják végre. Ez a kispolgári álláspont tűrhe­tetlen. Meg kell érteni egész párttagságunknak, funkcionári­usainknak, hogy a határozatok­kal szembeni huza-vona, nem­törődömség nagy károkat okoz a pártnak, gyengíti a párt egy­ségét, lazítja a pártfegyelmet, csökkenti a tömegekkel való kapcsolatot. Meg kell érteni, hogy a határozatok végrehajtá­sát azonnal meg kell kezdeni, minden lazaság, minden ké­nyelmesség nélkül, hiszen azok a párt, a nép ügyét szolgálják. A párt centralizmusa újtípusú centralizmus, demokratikus cent­ralizmus — ez a párt szervezeti felépítésének vezérelvé. Mit jelent a demokratikus centralizmus ? A demokratikus centralizmus a centralizmus fent emlí­tett elvén kívül még azt is lenti, hogy az összes vezető- szerveket alulról felfelé vál lasztiák, hogy a vezetőszervek időnként kötelesek beszámol­ni munkájukról a tagságnak. Jelenti azt, hogy a párt vala­mennyi tagja cselekvőén részt- vesz a párt életében, a párt- építésben, a vezetőszervek megválasztásában stb. Joga van minden párttagnak bírálatot Tapasztalható még közömbös­ség a hibákkal, a rendellenessé­gekkel szemben, pedig a párttag kötelessége, hogy ne titkolja ei és személyekre való tekintet nél­kül tárja fel a párt előtt a hibá­kat, küzdjön megszüntetésükért, harcoljon az önteltség, önelégült­ség ellen. Le kell sürgősen küz­deni a bírálattal szemben még megmutatkozó ellenállást, az ön- bíráLattóll való iszonyt, a formá­lis önbírálatot, az alulról jövő bírálat elfojtását. ->• A bírálat és önbírálat helyes alkalmazása, további kiszéle­sítése biztosítja elsősorban a pártdemokrácia egészséges fej­lődését, fokozottabb érvénye­sülését. Demokratizmus nélkül a párt elveszti harcos, öntevékeny jelle­gét, vonzó erejét. A friss, élő, eleven demokrácia teszi erőssé, magabiztossá a pártot, növeli a párttagok öntudatát, elevenné te­szi a pártszervezetek életét, nö­veli a tömegek párt iránti bizal­mát, vonzóvá teszi a pártot az egész nép előtt. A pártdemokrá- cia a friss, pezsgő pártélet for­rása. A párt centralizmusa és de­mokratizmusa összefügg, szerves egységet képez. A párt szerveze­ti felépítésének vezérelve a de­mokratikus centralizmus. Pár­tunk ilyen szervezeti felépítése lehetővé teszi, hogy minden szer­vezete öntevékeny, eleven életet éljen. A demokratikus centralizmus következetes megvalósítását szol­gálják pártunk III. kongresszu­sának határozatai. Ezeknek az a céljuk, hogy fokozzák a párttö­megek aktivitását, szilárdítsák a párt egységét és egybeforrottsá- gát, erősítsék a tömegek között végzett eszmei, politikai, szerve­zeti munkát. Faludi Gábor PARTHÍR Értesítjük az elvtársakat, hogy 13-án délután 5 órai kezdettel Bé­késcsabán a Pártoktatók Házában (Kossuth tér 10.) „A távolkeleti helyzet“ címmel előadást tartunk. Előadó: Patkó Imre, a Közpon­ti Előadó Iroda tagja. Képek a béketábor országaiból A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság békés építésének gyors elő­rehaladását segítik a Szovjetunió által ajándékozott gépek, felszerelések Is. Képünk a szovjet traktorokat mutatja a pjongjani traktorállomáson. Csehszlovákiában, Komorzsanban hatalmas ércfeldolgozó üzem épült. Ai üzem feladata a „Tartós Béke“ elnevezésű barnaszén-medence szenének ér tőkésítésé. Az ércesítés bonyolult folyamatát teljesen gépek,ívégzik.Kép az üzem belső berendezéséről. Albánia üzemeiben is nagy lendülettel folyik a munkaverseny. A ké< pen Monazes Salitsay albán sztahan ovista szövőnő, a könnyűipar egyik legjobb dolgozója látható. A Német Demokratikus Köztársaságban rádió adó- és vevőállomások segítik a gépállomások munkáját. A képen Hans Szinse traktoros brigád­vezető rádión jelenti, hogy az egyik traktor működésében súlyos zavar állt be, azonnali segítségül szerelőt kér.

Next

/
Thumbnails
Contents