Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-13 / 61. szám
» ft 1955 március 13.. vasárnap {/iUaisawU Héfte Nem bírtam benne Az Órménykúti Állami Gazdaság tavaszi szántással segíti a tsz-eket Pár évvel eze'őll parázs vitáink voltak. É'n a magam igazát bizonygattam, Ceglédi Mihály is a magáét. Én azt, hogy jó a szövetkezeti gazdálkodás, ő pedig az ellenkezőjét állította- A tszcs szó hallatára pedig szinte borsódzott a háta. — Nem- szokta a közöst a magyar paraszt, elvtárs (az elvtárs szót még meg is nyomta, ezzel is kifejezést adott annak, hogy elveink nem azonosak), hagyjanak csak bennünket nyugodtan, majd eligazítsuk mi a magunk baját úgy, ahogyan tudjuk - mondogatta. De hiszen a fü,.c.,gjarmali Vörös Csillag-ban is magyar elvtárs, várjunk még ezzel... Pár hónap múlva, egy őszi vasárnap, úgy naplement táján, sgy kjsgyülés után moziba készültem. Török István szinte emberek vannak, még hozzá pa- | rasztok, mégis milyen szépen élnek a közösben. — Gyarmat az más, Szeghalom megint más, itt ne,m lesz életképes a szövetkezet, azt állítom — jelentette ki határozottan. Keménynyakú kálvinistának könyveltem el és »demagóg« parasztnak tituláltam magamban. Úgy tekintettem, hogy ő lesz a faluban, aki utolsóként lép be a szövetkezetbe. Mint említettem, sűrűn találkoztunk. A beszélgetés végén azonban mindig a szövetkezeti problémáknál kötöttünk ki. ajtóstól rontott be a házba. Nagy lihegve mondta, hogy menjek gyorsan, mert új termelőcsoport van alakulóban. Az emberek már együtt is vannak, de hát sok választ várnak. Meg akarják még egyszer hányni-vet- ni a dolgokat, mieőtt aláírnák az alakú ási jegyzőkönyvet. El is kocogtunk gyorsan. A gyűlés az MNDSZ helyiségében volt. A teremben -zúgás, morajlás, — mindenki a magáét mondta. A kérdések csakúgy zuhogtak: hogy teremtsék meg a közös munka feltételeit? Mi lesz a beadással? Mennyi lesz a háztáji? Hogy s miint lesz a vetőmag biztosítva? Hogy oszloszkodnak a jövedelemből? S ki tudná azt most mind elsorolni, hogy mi mindenre voltak kiváncsiak. Éjfél felé azonban minden letisz*- tűit, mint új bor a forrás után. Csak az alakulási jegyzőkönyv aláírása maradt hátra. Sorra néztem az embereket, amint kacs- karingós betűkkel aláírták az új élet kezdetét je'entő okmányokat. Egy ember nevénél megütköztem. Az örömtől és szégyenérzettől elpirultam. Az új tag Ceglédi Mihály volt s nemcsak egyedül, apósával együtt elsőként lépett az Űj Alkotmány- TSZ-be. Beláttam, hogy magamalkotta véleményeim erről az emberről alaptalanok voltak. Rájöttem, hogy mielőtt megismertem volna lelkivilágát, még alaposabban a gondolkodását és számítását — véleményt, még pe.dig rossz véleményt alkottam róla. Nem bíztam benne bíráló, a hibákat meglátó természete miatt, s rosszindulatú embernek tartottam. Örömöm az, hogy kellemesen csalódtam. De esetéből nagyon sokat tanultam. Az elmúlt napokban újra találkoztunk. Jólesően újságolta, hogy a szövetkezetükben rend van Az ősszel a kenyérgabonát ők vetették el elsőnek Szeghalmon. Azt is hallottam róla, hogy ő is az elsők között volt a gabonatermésért folyó csatában. Sürgelte Örmény kúton, az ország egyik legjóbb.»többszörösen kitün tetett' állami gazdaságában a jelenlegi csapadékos időjárás, a nagy sár hátráltatja a ta'ajmunkákat. A gazdaságban azonban — mint mondják — »ugrásra készen« állanak a vetés megkezdésére. Az erő- és vetőgépeket jól kijavították s a vetőmagvak is kitisztítva várják, hogy földbe kerüljenek. Száz ho'd tavaszi árpát, 50 hold zabot és 200 hold korai borsót fognak elvetni. Gondosan kezelik a maghozórépa dugványait is, amelyeket gyakran nyitnak és újra betakarna! i'-ogy — amint az idő engedi — azonnal elültethessék. A vetéshez három lánctalpas és négy Zetor vontatású vetőgépen kívül, nyolc lovas vetőgépet is előkészítettek, mert a fogalos vetőgépekkel hamarabb 23-as választókörzetben: Tési István március 15-én' délután 4—7-ig; Luther u. 20. 56-os választókörzetben: Dr. Sonkoly Kálmán március 21-én délután 5—7-ig, Kulich Gyula u. óvodában. kezdhetik meg a vetést az átázott talajon, Az örménykúti gazdaság a tavasszal többszáz ho'd felszántásával — fő’ eg a rizstelepek szántásával — segíti a környező szövetkezeteket, az endrődi Petőfi és Dózsa TSZ-t, valamint a gyomai tsz-eket. Eddig 250 hold terület szántására kötöttek szerződést a tsz-ekkel. Most az állattenyésztésben folyik serény munka. A fel- szabadulási versenyben már a hónap elején teljesítették negyedéves tejbeszolgáltalási tervüket 117 ezer liter helyett 130 ezer liter tejet adtak be és 60 ezer tojással teljesítették kel- tetési tervüket is. Mielőbb eleget akarnak tenni sertés-és sőrebeadásuknak is, s ezenkívül 150 hízottdisznót, valamint terven felül száz, darabonként 105 kilós fehérhusú serlést adnak be a felszabadulás 10. évfordulójára. 77- es választókörzetben: Kazár Mihály március 18-án este 7-kor, a Rjesicza-féle iskolában. 78- as választókörzetben: Jed- rejcsik János március 18-án este 7-kor a Rjesicza-féle iskolában, (Orosházi üt). a vezetőket, a tagokat, hogy idejében vessenek. Most is olyan ember ő, mint ezelőtt, meglátja a hibákat, de most már nem kívül, hanem belül és segít megszüntetni azokat. Nem cserélné már fel ezt az életet az egyéni gazdasággal. Van hazája aineny- nyi kell, nem éreznek szükséget. Hízót, kettőt vág, a másodikra éppen most kért vágási engedélyt. S amint láttam, csinos új nagykabát volt rajta, ezt is a közösben szerezte, s mi mindent még ezenkívül. Most már személyes tapaszta- j tatai alapján a szövetkezet elő- I nyeit ismerve hirdeti, hog\ ez | a helyes és jó út, amelyiken minden dolgozó parasztnak járni kell. Lehet, hogy hozzá hasonló emberekkel ő is dafajkozik. Egyet ne felejtsen. Bízzciii a becsületes dolgozókban és töretlen akarattal nevelje, s mihamarabb vezesse őket a helyes útra, arra, amit ő és családja, a szövetkezetek tagsága már régóta egyenget.-D ák Hol én tettem le előbb a garast, hol ő Volt úgyis, hogy mindketten fúj - luk a magunk nótáját. A vita vége azért legtöbbször az lett, hogy szapulta a szövetkezetét, s lerángatta ró uk a keresztvizet. Azután egy isten áldjával tovább Iliit. Mérgemben már magam sem tudom mit motyogtam, ahogy hoppon hagyott... Lényeg az, hogy minden igyekezetem dacára Ceglédi Mihály hajthatatlan maradt. Tovább göröngyölt a maga útján a lcis szűk gazdaságában. Szűk, mert mindössze 5 kát. hold. földje volt, s ehhez nem is ragasztott semennyit. Meg aztán kevés is volt az ő erejéhez, széles fantáziájához. Többre, jobb életre vágyakozott, de ehhez az öt hold kevés lehetőséget adott. Az idő homokóráján peregtek a szemek. A hivatás másfelé szólított s csak később, 1952 nyarán találkoztunk. A vita újból kezdődött. Az egyik szavában még mindig a lsz-ek hibáit hánytorgatta, a másikban célzásokat tett arra, hogy lehetne az -jobb is, csak hát a vezetésben van hiba, meg ér tétlenek az emberek, egynémelyiknek, ha ki akarnák húzni a lóca a!ól a fejét, akkor is vissza dugja. Pedig tudja — mondta egyik szavában — mi minden szépet lehetne művelni a szövetkezetben, cgak egy kis jóakarat, meg szigorúbb fegyelem kellene. Igen, eZ mind igaz — hagytam helyben, de magamban még mindig bosszankodtam kritizáló természete miatt. Ha olyan jó! érti, hogy kellene csinálni, miért nem megy maga is oda és bent a szövetkezetben teremtene rendet. Segítene a vezetésben, megmagyarázná a helyes munkát, a szövetkezésben rejlő erőt és lehetőségeket az embereknek- Válasza, amit adott, nem nyugtatott meg, s nejn is reméltem ilyet tőle, kissé hamiskásan csak annyit mondott: Idő választ bojtárt Tanácstagi fogadóórák Békéscsabán mindig lépést tartani, érezte, hogy bizony még egy-két év eltelik, mire nem esnek nehezére e hosszú katonás léptek. * F enyvesi elvtársat keresem? — fordult oda egy nyári napon kipirultan, fújtatva Kenéz Laci a kapuőrhöz. — Mit akarsz tőle? — Szeretnék vele beszélni, valami nagyon fontosat akarok elmondani neki — mondta a kis legény és azon gondolkodott, hogy mi lenne, ha a kapuőr előtt beszaladna az őrsre és megkeresné Fenyvesi elvtársat, de ahogy rátévedt a szeme a szigorú arcú őrre, hát csak várt, nem mert beszaladni a kapun. Az 3r pedig megnyomta a csengőt és néhány perc múlva az ügyeletes kiküldte Fenyvesi szakaszvezetőt. Laci meg sem várta, hogy kiérjen a kapuba, most már nem törődött az őrrel, elébe szaladt, majdnem a nyakába, ugrott örömében, majd hadarva kezdte: — Szakaszvezető elvtárs, jöjjön, nagyon gyorsan, egy ember van a szövetkezeti kocsmában. Nem idevalósi. Biztosan ki akar szökni, mert tőlem azt kérdezte, hogy merre van az őrs. Én azt mondtam, nem tudom. Erre olvan vasvilla szemeket meresztett rám, már azt hittem, meg is üt. Alig bírtam magam türtőztetni, hogy lassan jöjjek ki a kocsmából. Mert, ha ott elkezdek előtte szaladni, akkor azt gondolhatja, hogy a határőrökért megyek. Fenyvesi jóformán végig sem hallgatta a gyereket, máris rohant a parancsnokhoz és néhány másodperc múlva másodmagával elindult a szövetkezeti kocsma felé. Laci csaknem az egész úton szaladt mellettük. Ezeket a gyors lépteket képtelen volt követni. Az ember még ott volt. Az igazoltatásnál kiderült, hogy Lacinak igaza volt, mert az tényleg rosszban törte a fejét. Át akart szökni a határon. L aci nagyon boldog és büszke volt, hogy segíthetett a határőröknek. Késő délutánig ott volt az őrsön. Együtt ült az elvtársakkal a társalgóban, megismerkedett sok határőrrel. Úgy érezte, mintha mindegyik már most jó barátja volna. Az elvtársak pedig szeretettel vették körül a gyereket. Mindegyiknek volt egy-két kedves szava hozzá. Három óra után egyszercsak bejött az ügyeletes a társalgóba és azt mondta Lacinak, hogy a parancsnok elvtárs hivatja. Laci fülig elvörösödött — "őt a parancsnok —, ugyan már miért? — Hát nem csinált ő semmi rosszat. — Ez volt az első gondolata, aztán elhessegette a meglepetését, felállt, önkéntelenül végignézett magán, megrántotta a kiska- bátját és elindult az ügyeletes után a parancsnoki iroda felé. Ott bekopogott, amint illik és aztán nem kis izgalommal belépett. A parancsnok az asztal mögött állt. Mellette a politikai helyettes s kissé jobbra tőlük, az ablak mellett Fenyvesi szakaszvezető. Laci körbejáratta tekintetét. Nem tudta, mi vár rá, csak akkor nyugodott meg, amikor Fenyvesi elvtárs alig észrevehetően elmosolyodott és rákacsintott. A parancsnok elvtárs beszélni kezdett. Hangja ünnepélyes volt, betöltötte az egész szobát. Laci önkéntelenül kihúzta magát és úgy hallgatta. — Kenéz László úttörő pajtás, te nagy szolgálatot tettél a hazának. Segítettél elfogni egy ellenséges ügynököt, aki el akarta árulni drága hazánkat. Ezért téged a párt és a dolgozó magyar nép nevében megdicsérlek. L acinak minden vér az arcába tódult. Mintha nagyon messziről hallaná ezeket a szavakat, úgy érzi most. Öt megdicsérni, hát mit csinált ő, csak ideszaladt és megmondta, hogy látott egy idegent. Ez zakatolt a fejében. És csak arra figyelt fel újra, mikor már a parancsnok előtte állt és feléje nyújtotta kezét. Megszólalt. — Mi az, kis pajtás — hát neked nyújtom a kezem. — Laci feleszmélt és boldog örömmel megragadta a parancsnok kezét. Csak úgy bugyboréuolt belőle a kacagás. Szeretett volna kiszaladni és futni, szaladni keresztül a berken, nagyokat lélekzeni, kitárni karját és át- öleni az egész világot. A politikai helyettes is kezet nyújtott, balkezével pedig végigsí- mogatta a gyerek összekúszált haját. — Bizony, Laci, nemes cselekedet ez, ilyennek kell lennie az igazi úttörőknek, mint te vagy. Laciból az előző gondolatok előtörtek és megszólalt. — De hát mit csináltam én? Csak idejöttem és megmondtam Fenyvesi elvtársnak, hogy ott van az az idegen. Fenyvesi elv- társék eljöttek és elfogták. Én azt hiszem, mindegyik úttörő megcsinálta volna ezt az én helyemben. — De most te csináltad meg és ebben a faluban példát mutattál a többieknek. Megillet téged a dicséret, derék- gyerek vagy — mondta a politikai helyettes. Fenyvesi elvtárs mosolyogva állt a politikai helyettes előtt. Most ismét a kis öccse jut itt az eszébe Laciról. Milyen nagyszerű emberek lesznek ezek, ha felnőr ek. Derék, igazi emberek. Még néhány percig beszélgettek, majd Laci elindult az ajtó felé. Tudta, hogy a parancsnok elvtársnak biztosan sok dolga van. Nem tarthatja fel a munkában. Az ajtóban megállt, visszafordult és ismét odament a parancsnok asztala elé és megszólalt: — Hadnagy elvtárs, én is határőr akarok lenni. Addig is, míg megnövök, engedje meg nekem, hogy néha eljöjjek ide, az őrsre, mert olyan jó itt lenni. A parancsnok elmosolyodott, ránézett a politikai helyettesre, majd megkérdezte tőle. — Megengedjük, alhadnagy elvtárs? — Engedjük meg, hadnagy elvtárs. — Rendben van, Laci, amikor akarsz, mindig eljöhetsz és szeretettel kezet nyújtott a kis legénynek... Szabó József l
