Viharsarok népe, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-23 / 19. szám

VLUai&aiak Héjit

1955 január 23., vasárnap

Szemtől-szembe monták el egymás hibáit

A megyei gépállomási vezetők tanácskozásának tapasztalatai alapján a Békéstarhosi Gépállomás kommunistái, vezető szakemberei, 'a termelőszövetkezeti párttitkárok és elnökölt részvételével közös értekezletet hívtak össze.

A beszámolót Ilanyec elvtárs, a gépállomás párltitkára tartotta. A KV 1953 december 19-i határozatából kiindulva a következőket mondotta:

Jobban érvényesül a pártdemokrácia

— A párthatározat megvalósításának, a mezőgazdasági termelés fel lendítésének a gépállomás kell, hogy az élharcosa legyen, mert a gépállomás biztosítja a mezőgazdaság termelésének egyik fontos alapját: a talajmunkát és egyéb fontos agróíechniltai mód- szerek alkalmazását. Majd a párt- szervezet munkájáról beszélt Többek között elmondotta: az elmúlt évben javult a párttagok politikai tevékenysége, s a vezetőség munkájában egyre inkább a kollektív vezetés válik uralkodóvá. híérték azt, hogy a vezetőség tagjai aktívan és szabadon nyílvánítják véleményüket és hasznos javaslatokkal segítik a pártszervezet munkáját, különösen Szántó és Kiss eivtárs. Jobban érvényesül a pártdemokrácia. Egy-egy t aggyűlésen nem ritka a 20 25 hozzászólás, és a felszólalók alaposan bírálják maguk és a párttagság, a gazdasági vezetők munkáját. Hibaként említette meg, hogy a pártcsoportvezetők nem töltik be megfelelően hivatásukat, nincs rend-1 szeres pártesoport-értekezlet.

A továbbiakban a pártoktatás helyzetét ismertette és megállapította: a tavalyihoz képest van javulás. A hallgatók rendszeresen megjelennek a foglalkozáson. A hiba az, hogy kevés elv- társat vontak be és a politikai színvonal tekintetében sok még a kívánnivaló. A továbbiakban. a tömegszervezetek helyzetét ismertette, majd a gépállomás és a tsz pártszervezeteinek kapcsolatáról beszélt Hanyec elvtárs. — Pártszervezetünk úgy tud adni megfelelő segítséget a tsz pártszervezeteinek, ba olyan agronómusokat, traktorosokat küld munkára, akik segítik a tsz-ben a politikai munka erősítését, a munka helyes szervezését. A gépállomáson vannak ilyen elv társak, például Tóth Gábor, vagy Csapó Árpád agronómus, a traktorosok közül Német, Gyár mali és Csizmadia elvtársak, a- kiknek munkájára hálával gondot a szövetkezet tagsága.

Figyelembeveszik a traktorosok, a tsz-ek kívánságát

A gépállomás gazdasági helyzetét ismertetve elmondotta; az igazgató egyszemélyes felelőssége, helytelen értelmezése és alkalmazása miatt az elmúlt évben nem előrehaladás, hanem visszaesés volt. Az 1953-as évben kevesebb géppel több munkát végeztek, mint 1954-lwn. A gazdasági vezetők az egészséges bírálat és alapos megfontolás helyett sokszor elhamarkodott intézkedést tettek, a hibák esetében pedig egymásra ruházták a felelősséget. S az ilyen példák semmiesetre sem szilárdították a munkafegyelmet.

Ezután a munkaerő-vándorlás megszüntetéséről beszélt. Ezen úgy kívánnak segíteni, hogy megkérdik a dolgozókat, ki, hol, milyen területen szeretne dolgozni, s egyben kikérik a tsz-ek véleményét is, hogy melyik traktorossal szeretnének dolgoztatni. A téli gépjavításról szóivá megemlítette: a tervnek eddig eleget tettek és a javításoknál több mint 60.000 forint költséget takarítottak meg.

Hozzászólások

A beszámoló után elsőnek Kovács eivtárs, a békési Vörös Csillag TSZ elnöke szólalt fel. Elmondotta: — A gépállomás költözzön el végre »az ígéretek földjéről«. A szót kövesse a tett. Az ő vélemény, hogy helyes a javításoknál a költségmegtakarítás, de nem szeretnék azt, ami tavaly volt, hogy a kijavított gépekből csak egy volt üzemképes állapotban, a többi csak kínlódott. Helyesli, hogy a jövőben azt küldik a tsz-be, akit a tsz tagsága szeret. Ok továbbra is Békési Lajos traktorost kérik, de Piros Lajos munkájával nincsenek megelégedve.

Megyeri János, a bélmegyeri Rákóczi TSZ elnöke arról beszélt, hogy a gépek műszaki hibái miatt 50 hold keresztsoros vetéstől maradt el az ősszel a tsz, és sok esetben nem is 'vetőgéppel, hanem kézzel vetettek. A gépállomáson, nem tudja a jobbkéz, nüt csinál a bal. Hogy is tudná a gépállomás vezetősége, hogy mennyi gépi erőre lesz a tsz-nek szüksége, amikor a tervkészílés idején az agronómus féléjük sem ment. Majd az apró- mag-cséplők jobb ellátására hívta fel a figyelmet. Az idén gép hiányában nagyon sok drága lucerna- és egyéb mag veszett, kárba.

Kölcsönösen segítsék egymást

Prorok Mihály általános agronómus arról beszélt, hogy egymást kölcsönösen kell segíteni, hogy minőségi munkát végezhessenek, ezért a tsz-ek is mozgósítsák a tagságot a gépi munka jó feltételeinek megteremtéséhez. A tsz-ek elnökei pedig legyenek segítségére az agronómu- soknak, mert az a tapasztalat, hogy egyes helyeken az elnökök is az új ellen vannak.

Takár János traktoros mint mondotta: 1951 óta van a gépállomáson, eddig nem mert komolyabb dolgokkal kirukkolni, mert hamar megitta a levét. Ideje, hogy a pártszervezet ezen a téren, mint ahogy ez utóbbi időbeli is teszi, rendet teremt. Örül annak, hogy megkérdik a jövőben, hogy hol szeretne dolgozni, mert ő a bélmegyeri Táncsics TSZ tagja és oda vágyik vissza.

Németh László traktoros a jó irányításról és a közős összhangról beszélt: ha nincs eleven és helyes kapcsolat a traktoros, a tsz brigádvezetője és a tagok között, akkor akadozik a munka. Majd arról beszélt, hogy aDlSZ- szervezetet a községben kell megalakítani és a traktorosok is odatartozzanak, a gépállomáson pedig DISZ-csoport legyen.

Biztosítsák a gépi munka feltételeit

Oravecz György kombájnveze- tő az alapvető agrotechnikai követelmények betartására hívta fel a figyelmet. Panaszként említette meg, hogy az Idén, de ez régi gyakorlat-, a ieggyomosabb területen kellett a kombájnokkal dolgozni, s ezért sok helyen még nem tudták a

parasztsággal a fejlett technika

előnyeit és gazdaságos használatát. beigazolni.

Ez a tanácskozás nem volt felesleges időtöltés. A gépállomás kommunistái, vezetői, valamint a tsz-ek megjelent képviselői szemtől szembe mondották el egymás hibáit és megjelölték a legfontosabb tennivalókat. Hiányosságként mutatkozott az eredmények mellett, hogy nem volt képviselve minden termelőszövetkezet és helyes lett volna egy-kétegyié- 1 m dói go zó parasztot is meghívni erre a tanácskozásra. A beszámoló, habár megadta az alapot az egészséges vitához, megfeledkezett a felszabadulási munr kaversenyről, úgyannyira, hogy még csak szóiba sem került. A Békéstarhosi Gépállomás kommunistái azonban ne nyugodjanak, hanem csatlakozzanak mihamarabb az RM. Művek felhívásához és a tanácskozás tapasztalataival gazdagodva indítsanak nemes versenyt a több és jobb termelés előmozdítására.

—Deák—

A haza védelmezői

A KULTÚRTEREMBEN nagy a zaj, a harcos elvtársak beszélgetnek, várakoznak. Hosz- szan elnézem őket, s hallgatom, amint szóbahozzák az esküt. Egyes szavak már beszédben élnek, s ha nem is rendezetten, de sejtve valami nagy, valami különös eseményt. A napi történetek, a katonaélet változatos formái most háttérbe szorulnak. Harcosaink az esküről beszélgetnek. Vájjon, miért lett most ilyen fontos ez. Érdeklődnek. Többen az eskü szövegét tanulmányozzák, megállva, egy-egy pontot, mondatot mérlegelve, s megértik minden szónak a lényegét, jelentőségét. Bizalom és becsületesség, kedvesen boldog izgatottság látszik mosolytól teli arcukon. Szinte jól esik velük ke- zetfogni, gondolatot cserélni elvtársias barátsággal.

Talán az eskü szövege olyan, hogy olvasás után a felemelő érzések lelkes hurrá hangulatba csapnak? Kíváncsias nyugtalanság, amely addig tart, míg az eskü szövegét száz- és százezer katona elmondja? S utána minden a régiben megy tovább a maga síma s néha göröngyös útján? Elkopik, gyűrött papírmorzsa lesz az eskü szövegére emlékeztető kis lap? S ha valaki megkérdezi katonáinkat, hogy hogy is volt, nehéz lesz emlékezni, pontos képet adni az esküről? Nem! Ünnep előtti izgalom ez.

BÉRÉI BÉLA HONVÉD elvtársról nem tételezhető fel, hogy vállrándítással tovább megy az események mellett.

Hisz jövőjére esküszik, hazája megvédésére. S amikor azt fogja mondani, hogy: „Én, a magyar dolgozó nép fia...“, hitet tesz fogadalmával, megvédve minden ellenségtől a túrkevei | Vörös Csillag TSZ-t. A gazdag j termést ígérő vetéstáblákat, íminden megyét, minden talpalatnyi földet. így kívánja ezt i pártunk és a dolgozó nép, a városi munkás, a tanító és mér- nök, de így kívánják szülei és nem utolsó sorban fiatal felesége, mely rövid időn belül egy aranyos csöppségnek ad új éledet.

SOROLHATNÁM, hogy va- lóban közömbös lesz-e ez Nagy János honvéd számára, aki 'mint bányász, szenet fejtett a tatabányai aknában. Nem, mert ‘nem így gondolkoznak és nem így gondolkozik Novak elvtárs sem, aki a Rákosi Mátyás Mű- |Vek kiváló dolgozója, ifjúmunkása volt, és rajtuk kívül még száz- és százezer fiatal, kik néphadseregünk tagjai. A tények bizonysága már eldőlt kinn, a csatatereken. Katona akar lenni Zala István újonc elvtárs, aki az eddigiek folyamán 5-ösnél rosszabbra még nem felelt. Tanulni akar Varga (Károly is, ki a múlt bűne mi- jatt, csupán két osztályt járt. i Ezek a példák világosan bizonyítják, hogy fiatal harcosainkban megvan az akarat, a lendület. Találkoztak nemzetünk közös ügyével; katonák lesznek a dolgozó nép igaz fiai.

Sztanyik Károly orv.,

I Kiskunfélegyháza.

................................................

..... .................................................................................. ................................ ........ ‘f!lll!ll!flilillfllllfll!!flH

O

któberi napok

(Elbeszélés.)

O

któber hat. Hármat ütött az öreg templom órája. A hajnali szürkület belopakodott már az éjszakai sötétbe. Kepenyes György a léckerítés mögött erőltette szemét, fülét: ez az átkozott csend. Mi lehet bent, a faluban? Vagy öt órája robbant a bomba, azóta semmi. A rádió este kilenckor még azt ugatta, hogy Makónál visz- szaverték az oroszokat.

A kertben megásott bunker felé ment és leszólt csendesen: „Alszotok?“ Mintha valami sírontúli hang szólt volna vissza: „Nem.” Felesége három gyermekével mocorgott ott lenn. Szólni nem igen mertek. Visszafordult. Meggyorsította lépteit, mert lódobogást hallott. A kerítésnél megállt és figyelt. A szürkületben két lovagló alakot vett észre. Felismerte őket. Csendőrök voltak. Buzi Gábor és Köles Sándor, Köles, aki a cselédeket, kubikosokat puskatussal verte. „Büdös kommunista“ — ez volt a szavajárása. De a kakastollas csákó most nem volt a fejükön, puska sem volt a vállukon. Akkor csak nem igaz a rádióhír. Ha igaz lenne, ezek nem így „cirkálnának” erre. Már büdös lehet nekik a levegő.

Kikallantyúzta az utcaajtót és kilépett. Buzi és Köles már a körgátnál voltak, a Körös felé fordultak; csákótlan fejüket, pejlovaikat pirosra festette a hajnal.

— Ilyen korán, szomszéd?! — kiáltott át az utca túlsó oldaláról Kotormán Károly nagygazda. Majd gyorsan átjött a kocsi- úton, az árkot is átugrotta.

«** Látta őket? — és bizonytalanul fürkészte Kepenyes arcát.

— Láttam.

1T epenyes úgy ejtette ki t szót, hogy Kotormán be- levörösödött. Arra gondolt hogy nyilas jelvénye mos1 is ott van a másik kabátja hajtókáján. Nem tudta először, mire vélni, hogy Buziék csákó és puska nélkül jöttek erre, csak hirtelen átcikázott az agyán: valami baj lehet. Pedik hát erre csak az ilyen Kepenyés-félék gondoltak. Hát nekik lenne igazuk? Á, nem lehet. Ez taktika. Majd aztán adunk mi nekik!

Távoli dübörgés ütötte meg fülüket. Remény és aggódás töltötte el mindkettőjüket. Kepenyes arcáról hamar eltűnt az aggódás — a dübörgés nyugati irányban halt el. Majd újabb és újabb dübörgés hallatszott.

— Orosz tankok — mondta ragyogó arccal.

Megélénkült az utca, többen is hozzájuk csatlakoztak. Mindenki mondott valamit az éjszakai eseményekről. Kotormán egy ideig sunyított, majd elköszönt. Etetni kell a teheneket. Indult s visszaszólt:

— Kepenyes szomszéd, ha tej kell a gyerekeknek, lesz most reggel is. Meg hordhatnak mindennap.

Válaszolni nem volt idő, mert a sarkon tehergépkocsi fordult be és arra nézett mindenki. Majd a második, a harmadik, s aztán már nem is számolták. Ekkor már a gyereksereg is ott ugrált, a tülkölést utánozva, szaladt a gépkocsik elé. Kotormán megkövülve állt meg díszes háza tövében, megvert, kutya módján bámult a reggeli napsütésben csillogó orosz fegyverekre s a katonákra.

— No, ezt is megértük — Vágtak örömködve egymás szavába az emberek ,

*

T| élután Kepenyesékhez két-* * orosz katona állított be. Kezet ráztak. A kemény kubikos szív ellágyult és Kepenyes arcán végiggördült néhány

könnycsepp. Majd odaszólt a feleségének: „Adj enni az elvtársaknak!“ Nem értették egymás szavát, de érezték, hogy jóbarátok. Az ötven körüli harcos a tízéves Gyuri fejét simogatta, a két kisebbet az ölébe vette és előhúzott zsebéből egy csomag cukrot: „Kusajtye!" A szó mit sem mondott, nem értették, de annál többet Iván bátya kék szeme. Mert annak hívták. Családi nevét nem is tudták meg soha. A húsz év körüli, feketehajú katona meg jókora darab húst kotort ki hátizsákjából, odaadta Kepenyesnének, hogy főzze meg. Szer- jozsának hívták.

Mire beesteledett, mindent tudtak egymásról. Előkerültek a fényképek. Iván bátyának is volt gyermeke, még pedig négy. Egy már messze idegenben harcolt; Szerjozsa anyja meg Ukrajnában vigyázott két kis testvérére. Apját a németek ölték meg.

Négy nap múlva Szerjozsa nagy robajjal nyitotta ki Ke485348485302010100532348480002020001025330000202015353530202535353020101000223232353302323234823235348235300020053532353230100023002010153482353530002025323535353535300022330010000230001015300010253