Viharsarok népe, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-23 / 19. szám
19-55 Január 23., vasárnap ViUaisawk Héjit 5 TT % AR TÁL (Ó-arab mese) A SEJTELMES AFRIKAI EJBEN úgy ragyogott a hold, «lint valami csodálatos óriási aranytál, amit egy láthatatlan kéz mintha szánt szándékkal helyezett volna pontosan a piramis csúcsára. A szinte nappali világosságban úgy csillogtak a homolcszemecskék, mint valami varázslatos gyémántszőnyeg. Egyébként sehol egy bokor, sehol egy fűszál, sehol egy élőlény. És a fülsiketítő, néma mozdulatlanság. Am, de mégis, mintha lábak sarujának neszezése hallana. Az egyik szeszélyes vonalú homokbucka mögül, mint két kísértet, két sötét árnyék bontakozik ki. Mintha fáznának, úgy burkolóznak köpenyeikbe, úgy, hogy arcukból semmit nem lehet látni. . Amint a piramis alá érnek, az egyik alak babonás félelemtől reszketve, ragadja meg társának karját. — Juszuf testvérem, odanézz! — Hová? Hol? Mi az? — Ott, ott fent — mutat fel a másik a piramis tetejére. A JUSZUFNAK NEVEZETT * RNYÉK felnéz és földbe gyö- ALirezik a lába a babonás félelemtől és tisztelettől. — Jé, egy aranyiál, egy gyönyörű valódi aranytól! De, hogy került oda, ki tehette oda? — kiáltja csodálkozva. Hiszen sok síremléket látott már és tudta azt is, hogy a királyok aranyedényeit is eltemették egykori tulajdonosaival együtt, de ilyet még nem látott, hogy ilyen csodálatos, hatalmas aranytálat a piramis hegyére helyeztek volna, amely ragyogásával bevilágítja az egész környéket. Es hirtelen végigcikázik agyán valami. — Te, Hasszán, testvérem, iod, hogy most jönnek az ünnepek és micsoda boldog meglepetés lenne, ha az ünnepen ebből kínálhatnánk meg igazhitű testvéreinket a gyülekezetben. Testvéreink áldása örökké kísérne bennünket. Ö, kérlek testvérem, jer, hozzuk le és vigyük el nekik — szólt Ju- j szuf és arcán valami furcsa árinyék suhant át. | Hasszán úgy elkezdett reszketni, az izgalomtól-e, amelyet ebben a pillanatban az őagyá- 1 ban is feltámadt gondolat váltott ki, vagy az ijedtség-e, nem lehet tudni, ügy érezte, hogy ' kiszárad a torka izgalmában, nagyot nyelt és csak ennyit tudott dadogni: j — De, ho... ho... hogyan? — azt akarta mondani, hogyan képzel igazhitű testvére ilyet, hiszen ez lopás és Allah... — eddig ért a gondolatbani de valahogy az a másik gondolat megint elötolakodott, amely nem hagyta emezt folytatni. — Igen egyszerű — válaszolta Juszuf, akinek már megjött a hangja és agyában kész volt az egész terv. — Te tartod a hátad, én felmászok rajta az első párkányra, oda felhúzlak téged, majd ott én tartom a hátam és te mászol tovább és így feljutunk a csúcsig. j JGY IS TETTEK Hasszán még kissé reszketve, de belső titkos gondolata sugálmazására ]■odatámaszkodott a párkányaid, jhogy társa elindulhasson. De rémülten látja, . hogy társa, amint felér a párkányra, nem áll meg, hanem tovább akar menni, s őt lent akarja hagyni egyedül. Most már az ő félelme is eltűnt, s társa után kiáltott. — Hé, Juszuf testvérem, kérlek, nehogy valami gonoszt forgass agyadban, mert rögtön megyek a bíróhoz és elmondom, hogy ki rabolja ki a karavánokat és az a gyémántgyűrű az újjadon honnan van. — Hallgass gyaur kutya! — alcarta rémülten kiáltani Juszuf, de türtőztette magát és csak ennyit mondott: — Nem általlanád igazhitű testvéredet ilyen gonosz vádakkal illetni? — s hirtelen átcsapott a hangja. — Te, én tegnap éjjel a pénzváltó üzlete előtt haladtam el, amikor annak ajtaját egy sötét alak feszegette. S olyan 'furcsa, na, ne haragudj, mintha \hozzád hasonlított volna. Hasszán hirtelen zavarában rekedten csak ennyit mondott: —Na, gyerünk, mert reggel lesz — amitől joggal félhettek is, mert ha valaki ezen beszélgetés közben meglátja arcukat, igen elcsodálkozna. Hiszen ez a két legbuzgóbb igazhívő az egész gyülekezetben, akik bűn nélkül valók válának és nem mulasztják el, hogy minden reggelen Napkelet felé, imaszőnyegeiken leborulva, hálát adjanak. De szerencsére, senki sem látja őket, legfeljebb Allah. De hol van most Allah? — O, Allah! ÍGY HALADTAK CSENDBEN az utolsó párkányig, ahol Juszuf fel akart mászni még egyszer és utoljára barátja hátára és onnan a csúcsra. — Igazhitű testvérem — szólt Hasszán —, nem tévedsz te elmédben? Az előbb te másztál fel a hátamon, most tehát én következem. — Igenám, de az én gondolatom volt, hogy lehozzuk az aranytálat, tehát enyém az elsőbbség. így civakadtak, vitatkoztak, hol igazhitűnek, hol gyaul ku- \tyának nevezve egymást, amidkor Hasszán türelmét vesztve, ágy kiáltott fel: j — Te beszélsz, te útonálló, te rabló, te tolvaj?! Ez már sok volt még Juszuf j becsületének is. — Hogy éntol- •i vaj? Na, megállj kutya!— S előkapta handzsárját, hogy meg fin ! zessen a sértésért. De ebben a pillanatban már Hasszán kezé- | ben is handzsár villogott s a két penge egyszerre suhintott, s a ! következő percben két fej gurult le a mélybe, komikusán ugrálva, egymás után a párkányokon, mintha itt is be akarnák tartani a sorrendet: most te, most én, most te... • Es a sejtelmes afrikai éjszakában úgy ragyogott a hold, mint valami csodálatos, gyönyörű, óriási aranytál... (zg) A „madárláttau kóró Még az ősz folyamán történt, hogy a Hidasháti Állami Gazdaság vezetői tárgyalást ,olytatták a békési Alkatmány Termelőszövetkezet vezetőivel. Még pedig arról, hogy a szövetkezet felesleges kukoricaszárát adja át a gazdaságnak. Az egyességet meg is kötötték. A szövetkezet tagjainak nagy csodálkozására — akik az egyes- ségről mit sem tudtak — mintegy két héttel ezelőtt jelentek meg a gazdaság fogatai, hogy a kórót elvigyék, — Rendben van, csak vigyék ■ mondták megnyugtatóan a vezetők a felháborodott tagoknak. — Marad még nekünk is, ami elég lesz a jószágnak. De bizony, nem maradt. S ezen a vezetők is megütköztek. A nekibuzdult fogatosok ugyanis csaknem az egész kukoricaszárat elvitték, A bajt az idézte elő, hogy — a közös megegyezés ellenére — más mennyiségről tudtak a gazdaság vezetői és másról a szövetkezet vezetői. — Vissza az egész! — jelentették ki határozottan a szövetkezet „bölcs“ vezetői. Annál is inkább, mert a tagság véleményének meghallgatásával, most már ők is belátták, hogy nincs felesleges kórójuk; hogy az, ami termett, mind kell az átte- léltetéshez. Mit volt mit tenni, a kukorir caszárat — ki tudja hányadszor —> ismét kocsira rakták és visszavitették a szövetkezet szérűsker tjébe. Persze, most már kevesebb tápértékkel, mert a levél jórésze, a sok rakodásaiéi, letöredezett. így esznek most a békési Alkotmány Termelőszövetkezet tehenei — a szólás-mondással élve — „madárlátta“ kórót. B. L. Ötszáz kukoricadaráló A Szarvasi Vasipari KTSZ vasöntő részlege alig egy éve működik. A munkát, amikor megkezdték, öt-hat pár rossz formát kaptak kölcsön és egy kocsi homokot. Ma már kétszáz pár forma és három vagon homok van az alkatrészek mintázásához. Január elején 40 mázsa tűzrostély, 500 kézi kukoricadaráló, 100 garnitúra tűzhely- alkatrész formázását és öntését kezdték meg. Az elmúlt héten a Szarvasi Gépállomástól keresték fel őket és kérték, legyenek segítségükre, hogy a téli gépjavítást mihamarabb el tudják végezni. A KTSZ vezetősége elfogadta a megrendelést és azóta — soron kívül készítik a gépállomás részére a Hof herr-traktor dugattyút. : ekeperselyt, vetőgépperselyt, ] hengerfejeket. Az üzemben szombaton, ja- j nuár 15-én termelési értekezlet volt. Itt a vasöntő üzemrész dolgozói vállalták, hogy a januári átszervezés miatt előállt lemaradásukat behozzák és 3 százalékkal túlteljesítik ne- gyedéves tervüket. Az eddigi selejtet 25 százalékkal csökkentik. Ezen a termelési értekezleten hívták ki versenyre a | géplakatos-részleg dolgozóit. Nines új rendelet ! Mezőhegyesen, a 39-es majorból mostanában gyalog járnák be a gyerekek a központi iskolába. Egyszerűen csak azért, mert a gazdaság vezetői ezt így látják jónak. Hogy az első- másodosztályos apróságok elllifl!l!!!!!!!llli!Íi!il!!!!li!lllllll!!llillll!!ll!lf!lflll!!!il!ll!ll!llíí[!!!l!lllliSi!!!itll!iíí!!!ill[illll[llí!t!lili!í!fFI‘íll!l!!!íl!!!!!!!l!l!lll!!!ll!fl!!!illflll!!í!ll!!l!i!i!!!íl!í[lll!!l!l penyesék kapuját. Lihegve mondott néhány szót Iván bátyának, aki harag-fehér lett. Fogta puskáját és csak ennyit mondott Szerjozsának: »Poi- gyom!“ S már kívül is voltak a kapun. Akkor már légelhárítók ugattak, gépfegyverek kattogtak. Zúgott dübörgőit az egész falu környéke. A falu felett orosz repülőgép gyulladt ki. Kotormán újra előbújt s mint valami megszállott, pöfékelt az utcán. Minden jövőmenő emberhez volt szava. Ke- penyest leste, de az nem jött. — Úgy látszik, máris búvik i— morfondírozott magában. — Majd előkerül! Í j" edve kerekedett. Éreztet- » ni akarta, hogy lám, neki van igaza. Átment Kepe- nyes feleségéhez. — Jónapot, szomszédasszony *— köszönt szemtelenül. — Jónapot — köszönt vissza az asszony, de rosszat sejtett. Hiszen Kotormán még soha nem volt náluk. Miért jön ez most ide? — A szomszéd hói van? Csak nem szakadt ő is a többi után?... — Ki után szaladt volna?... — Az oroszok után... Az asszony szíve nagyot dobbánt. Nagy ég, hátha újra visz- szajönnek a németek? S csak hallgatott. Nem szólt többet egy szót sem. — Na, én akkor elmegyek — szólt sokára Kotormán és az asszony szemébe röhögött. Elment. Nagy zsivaj támadt hirtelen az udvaron, a legnagyobb Ke- penyes fiú elordította magát: „Lelőttek egy repülőgépet!“ Az utcára lépő Kotormán felnézett, s látta, hogy bukfencezik le egy repülőgép. — Német gép! — tolta hátra verejtékezve a kalapját. S a következő pillanatban egy másik vetett bukfencet lefelé. Cigarettáját a földhöz vágta, sápadtan hallgatózott, s úgy tűnt fel neki, mintha távolabb ropognának már a fegyverek. Kepenyes futott haza a Körös felől. — Eltakarodtak — kiáltotta az örömtől magánkívül, s megcsókolta feleségét, gyermekeit. A Kotormán-félék hiába bíztak. És soha többé nem jönnek vissza! Kapunyitásra figyeltek fel. Iván bátya jött. Leült: —Meghalt Szerjozsa — s lehajtotta fejét. Kepenyesné köténye csücskét morzsol gáttá: „Szegény miattunk halt meg.“ Iván bátya felállt, megigazította köpenyét, majd szemét Kepenyes- re emelte és így szólt: „Ja paidu na Berlin.“ (Parancsot kapott Iván bátya osztaga a tovább- vonulásra). Nem mondott mást, úgy sem értették volna a szót. De a kézfogásban, benne volt: végleg leszámolunk! Doszvu- dánja — köszönt el a kapuban, s az egész család integetett utána, míg el nem fordult a sarkon. 17" epenyes meglátta a háza AA- kerítése mögött leselkedő Kotormánt s odaszólt csípősen: — Hallom, szomszéd, beszélni akart velem! Kotormánnak mintha gombóc akadt volna a torkára, nyelt egyet. Majd olyasmi hang tört fel belőle, mint a vasvillára szúrt patkányé: — Csak kérdeztem, hol van a szomszéd... Lassan átlépegetett Kotor- mánhoz, akinek gyöngyözni kezdett a homloka. •— Halljuk, miről van szó... — nézett Kotormán szeme közé Kepenyes, amikor odaért. — Tudja szomszéd, nem bántottuk mi egymást... Nem csináltam én semmi olyant... — S aggódva teste Kepenyes szavait... — Hogy volt, mint volt, azt a szomszéd is tudja... Az igazság mindig kiderül... Kotormán istállójában elbő- dítette magát az egyik tehén, Marcsa, a cseléd sajtárral kezében, sietett az udvaron. Az egyik béres vizet húzott a vályúba. — Megyek is — szólalt meg Kepenyes — a szomszédnak ilyenkor sok dolga van. Kotormán a távozó Kepenyes után nézett egyideig, majd lógó fejjel elindult háza tornáca felé... Cserei Pál fáradva érnek be a községbe a ■ többkilométeres gyaloglástól — : azzal mit sem törődnek. Egy hét óta — ahogy a karácsonyi szünidő lejártával isimét megkezdődött a tanítás — a .panasztevő szülőknek egyre csak azt válaszolja az üzemegység vezetője: — Szívesen adnék kocsit. (Két- séghevonja ezt valaki?) De, hogy számoljam el az utat a fogatos- jnak, mikor az teljesítménybérj ben dolgozik? (Ha a homokfu- I tó elé kell fogni a lovakat, nincs ilyen probléma!) | Érdekes — karácsony előtt még nem okozott nehézséget az iskolásokat szállító fogatos bérezése. Vagy arról már megfeledkeztek a gazdaság vezetői? — Biztos, valami új rendelet jött — próbálnak magyarázatot keresni a lehangolt majorosi dolgozók. Megnyugtatjuk őket — nincs új rendelet; megmaradt a régi. S a gazdaság vezetői nem szívességet tesznek, ha kocsival hordják a dolgozók gyermekeit az iskolába, hanem kötelességüket teljesítik. Ezt rendelet írja elő, amit bizonyára ők is ismernek. Akkor, miért keresnek magyarázatot annak kijátszására? B. L. — ÖTVENEZER edényt kész! tettek terven felöl január el* két hetében a Gránit-, Csiszolóki rong- és Kőedénygvárhan.
