Viharsarok népe, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-08 / 6. szám

19.1."» január 8.. szombat [Mmmé FILMROVATA ÉN ÉS A NAGYAPÁM A fiatal magyar filmművé­szet újabb sikeres alkotással ajándékozta meg a közönséget, különösen az ifjúságot. Már csak azért is jelentős ez a film, mert elég szerencsésen ábrázol­ja — s ezáltal neveli is — ser­dülő ifjúságunkat, amikor az irodalom, a színház és film­művészet terén ez igen komoly problémát jelent. A film forgatókönyvét Palo­tai Boris írta. Témáját igen he­lyesen választotta meg, s úgy látszik, hogy jól ismeri azt a környezetet, azokat az embere­ket, akiket a film vásznán meg­ismertet közönségével. Életis­meretének teljességét az a mo­mentuma adja meg, hogy film­ében a gyermekszereplők való- szerűbben és hitelesebben nyer­nek ábrázolást, mint a felnőt­tek. Már a film elején megkapó az a jelenet, amikor a VII. és VIII. osztályos kerékpárver­senyzők közé beugrik kölcsön­kért női kerékpárral egy ko­pott külsejű fiúcska, aki miatt a VII. osztály elveszti a ver­senyt. Ezzel indul meg lénye­gében a film cselekménye. Igen gazdagon, színesen és sokré­tűen mutatja be a sztálinváro- si gyermekek életét tanulásban, sportban és szórakozásban. Ugyanakkor Berci nagyapjá­nak környezetét elég vérszegé­nyen és felszínesen ismerteti meg a nézővel. Gyengíti a fil­VltlAIISAltOK Nfil’E az MDP Békésmegycl I* á r l biz oils á giiii ni; lapja. Szerkeszti a s/erkoszlöbizollság, Felelős kiadó: Bíró József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba. Szabadság-tér 19. TcleCon: szerte, és kiadóhiv. 11—91, 11-92. Gyulai Nyomda. * Felelős nyomdavezető: • Kendra György. met az, hogy az iszákos Tóth bácsi, aki Berci unokáját nad­rágszíjjal neveli — mivel őt is így nevelték — a tanítónő láto­gatása után — aki bizonyos . t/ikaisaiak Vlí^i _________________________ é A nyugati hatalmak ellene vannak Németország újraegyesítésének — írják a nyugatnémet lapok Berlin (TASZSZ). Az ameri­kai és angol sajtóban az utóbbi időben olyan cikkek jelennek meg, amelyeknek szerzői igyekez­nek bebizonyítani, hogy Német­ország kettészakítottságának fenn­tartása szükséges, sőt, elkerülhe­tetlen. Az ilyenfajta kijelentések fokig hatással van rá meg- jogos felháborodást keltenek, ami változik. Nem elég az indok, hiszen ugyanennél a jelenetnél változik meg Berci is, amikor á tanítónő megvarrja rongyos kabátját. Tehát a helyes útra való térés egyszerre indul meg Tóth bácsinál és Bercinél is. A baj nem is itt lenne, ha kel­lőképpen meg volna indokolva. Ilyen értelemben Berci hőssé formálása a film végén, ami­kor a futballmérkőzés második félidejét mégis Berci révén si­kerül a VII. osztálynak meg­nyerni — nagyon izgalmas kö­rülmények között — váratla­nul érinti a nézőt. A film mégis leköti, a cselek­mény érdekes bonyolítása ma­gával ragadja a közönséget. A színes és változatos felvételek még növelik a film erényét, a rendezés pedig igen sok öt­lettel és jó megoldással javít a forgatókönyv hiányosságain. A zeneszerző zenéje nem tud­ja aláfesteni és kifejezőbbé tenni a jól megrendezett jele­netek és tájak pozitívumát és szépségét. A szereplők közül Gőzön Gyula, Balázs Samu, Ruttkai | Éva, a gyermekszereplők közül Koletár Kálmán, Gyárfás End­re és Balassa Gabi nyújtott ki­emelkedő színészi teljesít­ményt. Végeredményben az „Én és a nagyapám“ hibái ellenére is, igen jelentős helyet foglal el filmművészetünkben és méltón nyer elismerést a közönség ré­széről. - Cs. B. kifejezésre jut a nyugatnémet la­pok hasábjain is. A f rankfurter Allgemeine »Ked­vezőtlen szél fúj« című cikkében Lippmann amerikai szemleíró cikkével foglalkozik. Lippmann szerint az Egyesült Államok kor­mányának semmiféle terve sincs Németország újra­egyesítésére. Igaz — mutat rá a lap —, hogy az Egyesült Államok külügymi­nisztériuma sietett megcáfolni ezt, de Lippmann szavainak még­is bizonyos alapja van. A f rankfurter Allgemeine más hasonló természetű nyilatkozato­kat idézve, hangsúlyozza, hogy ezeknek célja a közvélemény elő­készítése az állítólagos »elkerül­hetetlen rosszra«, azaz Németor­szág kettészakítottságának állan­dósítására, a nyugatnémet fel­fegyverzés »szükséges1 égének el­fogadására«. „A Nyugatnak — mondja a cikk — inkább érdeke a Szövetségi Köztársaság fegyveres erőinek növelé­se, mint Németország egy­sége.“ A Hamburgban megjelenő Sonntagsblatt az angol The Ti- mes-nek és az .amerikai New York Herald Tribune-nak ha­sonló kijelentéseit érintve, ugyan­csak rámutat a nyugati hatal­maknak a közvélemény »megdol­gozására« irányuló törekvéseire. A Köztársasági Tanács még nem mondta ki az utolsó szót l'úrizs (MTI). A La Tribune Des Nations című hetilap közli Michelet gaulleista szenátornak, volt miniszternek nyilatkozatát, aki a többi között kijelentette, ami a külpolitikai téren felme­rülő problémákat illeti, kijelent­hetem, hogy a párizsi egyezmé­nyekkel kapcsolatban a játszma még nem ért véget. A Köztársasá­gi Tanács még nem mondta ki az utolsó szól. Apróhirdetések Egy jókarban lévő, baikaros cipész fel­sőrésztűző varrógép eladó. Békéscsaba, Gyulai út 25. HIRDETMÉNY Felhívom a város lakosságának figyel­mét arra, hogy akik valamilyen oknál fogva a személyi igazolvány kiállításá­hoz szükséges okmányaikat (születési anyakönyvi kivonat nőtlen és hajadon, házassági anyakönyvi kivonat, házasok) nem szerezték még be, úgy azt folyó évi j annál* 20-ig szerezzék be, mert a szemé­lyi igazolványok kiállítása rövidesen meg­indul. Békéscsaba, 1955. január 4. Blaliut János VB-elnök. Az ev első hetében tizen értek el 12 találatot és nyertek jelentős összeget! A Totó 2. számú szelvényéről az olasz mérkőzéseket töröttéle, s így a iszclvéuyen csak 11 mérkőzésre kell tippelni. A nagy keresletre való tekintettel a Sportfogadás c. lap újévi, lÜ oldalas melléklete, 50 filléres áron külön is forgalomba kerüli. Kapható: a Sportfogadási Osztály kirendeltségeinél. MO Zl BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. (Vigadóban.) Január 6—9: »Két hektár föld-. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa­ba. (MEDOSZ-székliáz.) Január 6—11: »Si­mon Menyhért születése*. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Január 6—9: »Marilla sorsa*. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Ja­nuár 6—12: »Én és a nagyapám*. BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Ja­nuár 6—9: »Aljekó — Svéd gyufa«, PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Január 6—9: »Beszterce ostroma*. BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ, Békés. Ja­nuár 6—12: »Halhatatlan melódiák«, SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Gyoma. Január 8—10: »örökség a ketrecben«. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ, Szarvas. Ja­nuár 8—12: »Pique Dame«, A békéscsabai Haladás TSZ nádárverést rendez az öntözött rélen, folyó hó 8-án, 13 órakor Gyülekezés a mázsaháznál. 250-es DKW, jó állapotban eladó. Gyula, Gárdonyi Géza u. 9. sz. 25 HP-s beuzinnio or, sebességváltóval, darálásra, vízhúzásra alkalmas, eladó. Békéscsaba, Sallai u. 33. Egy berks irei Kalinin u. 59. kan eladó. Mezőberény, SZÍNHÁZ 1955 január 8-án este fél 8-kor: Szil­veszteri vidám műsor. (Bérletszünet.) — Békéscsabán vasárnap, január 9-én ügyeletes orvos: dr. Péterfi Gábor, Szarvasi út 12. sz. Szénfíítésű, nagy »Kalór« kályha el­adó. Békéscsaba, III., Ságvári u. 17. Egy kb 130 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, Vajda u. 4. Egy 140 kg-os hízó eladó. V., Bem u. 20. Békéscsal Menyasszonyi-, vőlegényi- és alkalmi ru­hát kölcsönbe adok. Ruhaneműt veszek és eladok. Farkas István, Békéscsaba, Ságvári 7. Paplanja hideg, csomós, vagy piszkos? Dolgoztassa át Antal paplanosnál: Bé­késcsaba, Bartók Béla u. 6/1. Egy 20 mázsa teherbírású, alig használt stráfkoc^i- eladó. Békéscsaba, Szarvasi u. 55. Csorváson, vasútvonal melléjt,’ Bajcsy Zsilinszky u. 28. számú ház szabad kézből eladó. A házban üzlethelyiség is van. Jogosítvánnyal rendelkező vontatóveze­tőt azonnali belépésre felvesz:. Szerves- trágyagyüjlö Üzemegység. Békéscsaba, Gyár u. 16. illllllllillllllllllliílM|!!!jí:MH!j(!|!j|!lii||||KI|||||||||||||j||||!!l||||i||||||||il|||||||:ill!|j||||||||il||||j!n Visszatekintve az 1954, évre, azt álla­píthatjuk meg, hogy különböző baj­nokságokon a csapatok igyekeztek a négyidőszakos edzésrendszer alapján fel­készülni, Azonban jónéhány csapatnak nem volt erre lehetősége, különösen a létesítmények és felszerelések hiánya mi­att. A sportkörök az 1955. évben felké­szüléseiket már a négyidőszakos edzés- rendszer és annak módszerei alapján végezzék el. Minden kosárlabda-edző köteles szak­mai munkáját a csapatnál úgy látni el, hogy az a négyidőszakos edzésrendszer elvei alapjául épüljön fel, s így bizto­sítsa játékosaink helyes irányú, gyors- üteniíí, egészévi folyamatos munkáját, fejlődését. Nézzük meg röviden az egyes idő­szakokat és azok elvi szempontjait. 1. Átmeneti időszak. (Versenynaptár szerint.) 2. Alapozó időszak. (1954. XII. 19— 1955. II. 5.) 3. Fomiábahozó időszak, (1955. II. 6— 1953. III. 31.) 4. Formábanlartó időszak. (1955. IV. 1—1955. VII, 31.) (Ez az időbeosztás csak megyei baj­nokságban szereplő csapatokra vonatko­zik.) I. Átmeneti időszak. Ebben az időszakban kell biztosítani versenyzőinknek a fizikai terhelés okoz­ta fáradság kipihenését aktív pihenéssel, valamint az idegrendszer megnyugvását« A kosárlabda szakcdzéstől eltérő külön­böző edzésekkel» kiegészítő sportok alkal­mazásával, lornafoglalkozásokkal biztosít­juk a további folyamatos munkát. Ebben nz esetben fizikai munkát végzünk ugyan, de a játékosok idegrendszere pihen. Ez­zel a folyamatos munkával játékosan, de, amelyet tervszerűen és szakszerűen felépített edzéseken végzünk, megaka­dályozzuk • játékosok nagymérvű Terma­Kosárlabda zuhanását, az előző évben megszerzett készségek erőnléti áliapolál a legcseké­lyebb veszteség mellett visszük át a kör­vetkező bajnoki évadra. így a felkészü­lésnél a kiindulási alap minden évben magasabb lesz. Az átmeneti időszak elején kell meg­tartani az 1954. évi bajnokság kiértékci- lését mind a csapatra, műid a játéko­sokra vonatkozóan. Közösen kell meg­beszélni a játékosokkal a jövőévi fog­lalkoztatási és edzéstervei. Ebben az csellieu sokkal lelkiismeretesebben és fe­lelősségteljesebben tudunk versenyzőink­kel dolgozni. Ugyancsak az időszak elején kell já­tékosaink sportorvosi ellenőrzését is el­végeztetni. Ez időszakban fontos feladatként sze­repel a játékosok fizikai felkészítése, az alapképességek fejlesztése, különösen az erő és ügyesség terén. Ezekhez eienged!- heteíeiiül szükségesek a lornafoglalkof- zások, melyek keretében a bordásfal, ugrószekrény, mászókötél, medicinlabda- gyakorlatok mind elősegítik az izmok át­dolgozását. Azon csapatoknál, ahol a játékosok kosárlabda technikai felkészültsége igen gyenge alapokon nyugszik, helyesnek mu­tatkozik az időszak alatt kosárlabda-fog­lalkozás beiktatása. Ezeken a kosárlabda* foglalkozásokon kizárólag a technikai alapelemek tanítását iktassuk be. Azon­ban az időszak alatt s^imiféle kosár­labda-mérkőzést (kupa és egyéb mér­kőzést) nem tartunk helyesnek és nem Is engedélyezünk. Az átmeneti időszak vége felé biz­tosítjuk a játékosok felkészülését az ala­pozó időszakra. Az átmeneti időszak vége nemcsak az edzések anyagának könnyítése, hanem az alapozó időszakra megfelelő felkészülés megkezdése Is. Eb­ben az időszakban tarthatunk atléti­kai foglalkozást is, ami könnyű mezei futásból áll. fogiajkoznunk keli játékosaink egyéni, szakmai és általános politikai nevelésé­vel is. Az edzések színesebbé, érdekesebbé tétele érdekébeu ütemezzünk be kiegé­szítő (korcsolya, kézilabda, stb.) sporl- foglaikozásokat is. Az időszak alatt heti egy-két edzés megtartását javasoljuk, /természetesen ezt minden sportkör a helyi követeimé!« nyelt figyelembevéve határozza meg. Az időszak végén kiértékelést kell tartani és a szerzett tapasztalatokat fel kell használni a következő időszak mun­kájában, 11. Alapozó időszak: Ez az időszak a helyes és jó felkészü­lés mogvát, lényegét jelenti. Fő feladat az éré gyűjtés és a sokoldalú, alapos fog­lalkoztatás. Olyan alapkondiciót kell biz­tosítani versenyzőinknek, mellyel minden fáradságérzés nélkül is el tudják vé­gezni a huzamosabb ideig tarló technikai és taktikai feladatokat, Az alapkondició megszerzése jelenti a játékos állóképes­ségének megszerzését is. Ebben az időszakban csökkentjük a tornafoglalkozásokat és fokozzuk az atlétikai (mezei edzések) és kosárlabda­foglalkozásokat. A kondicionálás mellett már fő fel­adatként jelentkezik a kosárlabda tech­nikai és taktikai elemek elsajátítása. Ezt a feladatot a legaprólékosabban kell el­sajátítani. Az időszak végéu már átté­rünk az összetett gyakorlatok végzésére, majd pedig az egyes csapatrészek Ösz- szcdolgozására. Foglalkozzunk a játékosokkal egyéni­leg Is. melynek keretében törekedni kell a különböző technikai fogyatékosságok csökkentésére, továbbá az elsajátított elemek csiszolására. Gondot fordítunk az általános politikai képzésre is. Az időszak végén kiértékeljük a vég­zett munkát és tanulságait felhasznál­juk a következő időszakokban. Az alapozó időszakban hetente 2—4 edzés megtartásút javasoljuk a helyi te­rem- és egyéb létesítmény-, felszerelési adottságokat figyelembe véve. Úgy ter­vezzük az edzéseket, hogy a heti edzések legtöbb száma (heti 5—8 edzés) 1955, ja­nuár 10—január 30 között legyen. Kü­lön felhívjuk az edzők figyelmét, hogy különösen ügyeljenek az edzések, fog­lalkozások anyagának színes, ötletes, de lenicllett a cél elérésében nagy segítséget nyújtó összeállítására. Ebben az időszakban uincs még ko­sárlabdamérkőzés, az időszak végén, feb­ruár 1-től már beiktathatunk ellenőrző mérkőzéseket. III. Fomiábahozó időszak: Feladata, hogy játékosaink megsze­rezzék $ Speciális állóképességet, befe­lezzék a tanult technikai és taktikai ele­mek begyakorlását, valamint a verseny­zők a verseny időszakra formába lendül­jenek. Az időszakban az edzések mindinkább megközelítik a verseny jellegét. Az edzés fő részében verseny-intenzitású mun­ka folyik, hogy a játékosok versenyfor­mája felfelé íveljen. Külön figyelemmel kísérjük az egyéni foglalkozásokon a já­tékosok fonnaingadozását. Ebben az idő­szakban már feltétlenül szükséges mér­kőzéseket játszani, melyeket minden esetben kiértékelünk. Igen lényeges ez a munka, mert csak így tudjuk a későb­biek folyamán az erőnléti, technikai. taktikai és akaralerkölcsi hiányosságo­kat kiküszöbölni. Foglalkozzunk a já­tékosok politikai, szakmai nevelésével is. Javasoljuk, hogy ebben az időszak­ban rendezzenek a sportkörök kupamér­kőzéseket, mert ezek a találkozók igen jól megfelelnek az ellenőrző mérkőzések­nek. libben az időszakban heti három fog­lalkozás megtartását javasoljuk, melyből két edzés kosárlabda szakíoglaikozás, egy pétiig ellenőrző mérkőzés. Az időszak végén tartandó kiértéke­lés további segítséget fog nyújtani a minik áj ükhöz. IV. Formában lat* ló időszak: Igen lényeges ebben az időszakban a foglalkozások helyes megszervezése. A munka mennyisége az előző időszakhoz viszonyítva csökken, azonban a munka minőségének módosításával érjük el a megfelelő terhelést játékosainknál. A megfelelő fonna tartását a verseny- intenzitású edzések, a bajnoki és egyéb mérkőzések biztosítják. Igen kell ügyelni arra, hogy a végzett munka biztosítsa az állandó jó formát, nehogy az elérendő eredmények a cél előtt megsemmisülje­nek. Az időszakban a feladatoknak meg­felelően tartjuk az egyes foglalkozásokat. Heti három-négy foglalkozás megtartá­sát javasoljuk, melyből egv bajnoki mér­kőzés. Foglalkozzunk a játékosokkal mind szakmai, mind pedig általános politikai vonalon is. Ebben az időszakban többször ér­tékeljük a végzett munkát, megállapít­juk a szerzett tapasztalatokat és a fenn­álló hiányosságokat. Ezek leniérése kü­lönösen most, az 19.75. év folyamán lesz­nek nagy értékűek, mert az áttérés ko­moly lehetőséget nyújt a hibák kikü­szöbölésére. DARABOS ISTVÁN, Megyei Társadalmi Kosárlabda Szöv. titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents