Viharsarok népe, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-11 / 264. szám
4 Í953 no*tini»cf II., sírnia November 7-i vállalásunk teljesítéséről Gazdasagunk, a zsadányi »Március 9* állami gazdaság dolgozói november 7-re tett vállalásukat a kővetkezőképpen teljesítették: Vállalták, hogy október 25-re, öt nappal a határidő előtt befejezik az őszi búza vetését. Ezít a vállalásukat október 21-re teljesítették, 410 kh. búzát vetettek el, ebből 290 kh-t kereszlso- rosan. A kukoricatörést a vállalt október 20-a helyett október 18-án végeztük el, november 1-re a takarmányrépát teljes egészében felszedtük. A takarmányrépaternielésben kiválii eredményt ért el Geszten Ungvári István munkacsapata, mert 12 kh-on átlag 300 mázsa répát termelt, terven felül 1680 mázsát. Ezért' a munkacsapat 3024 forint prémiumot fog kapni. Juhász István agronő- mus pedig 303 forint prémiumot. Szántóterületünknek eddig ?0 százalékán végeztünk szerves- trágyázást, terv szerint november 25-ig 500 kh-t kell trágyázni, ezt eddig 80 százalékra teljesítettük. Mind az ősziárpa, mind az őszibúza alá elvégeztük a műtrágyázást is. Az őszi mélyszántásnak 80 százalékát elvégeztük. Az őszi munkák határidőben való elvégzéséért a miniszter elvtárs dicséretben részesítette a gazdaság dolgozóit és vezetőit. Jutalmat adunk 20 dolgozónak, köztük Farkas Sándor és Ár- gyclán Sándor traktorosoknak, akik október 20-a óta 597 normál- holdat műveltek meg, éves tervüket eddig 140 százalékra teljesítenék. Jó munkát végeznek gőzekéseink is, napról-napra teljesítik tervüket. Az elmúlt hónapban keresetük 1300—1600 forint volt személyenként. Mindezt azért érhettük el, meid dolgozóink nagyrésze megértette a párt és a kormány szavát. Most már azért harcolunk, hogy teljesítsük sitózási, trágyázási, mélyszántási tervünket, állattenyésztésünk éves tervét. . Herényi Mihály A FÉMGYŰJTÉS HÍREI A MÉH Vállalat dolgozói jó eredményt érnek el a fémgyűjtésben. Süli Pál hónapok óta túlteljesíti normáját- 200 százalékos teljesítményéért, amit már több hónap óla tart, megkapta a szta- hánovisla- oklevelet. Hasonló jó eredményeket ér éi Sándor János kiváló fémgyüjtő, aki ismét bebizonyítja, hogy szívügyének tekinti a fémgyűjtést. Már eddig két traktorra való vasat gyűjtött ös$ze. Jó eredménnyel dicsekedhet Hegedűs Mihály, aki 100 kapára való vasat és 7200 méter távvezetékre való fémet gyűjtött össze. A battonyai földművesszök illan Szigligeti Szinte műsora Noveml>er 11-én fél 8 órakor C.siz* Marék: «Boci, boci tarka.» (Szigligeti b.) vetkezet már november 5-én 50 százalékra teljesítette vasgyüjtési tervét. Vannak eredmények a csorvúsi, kardoskúti, csanádapá- cai földművesszővetlcezelekuél is, de az elért eredményeket nem jelentik felsőbb szervük felé, így járásuk eredményeit is rontják. Ezen kell nekik sürgősen javítani. MOZI SZÄöXbSAG1 FÍLMííZiNHÁZ,' Békéscsaba. November lí-én: «F*rr4 sztvdt,* TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. November 11—13: «Kél krajcár reménység.» BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. November 12—14: «Titkos inegbisalás., PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza, Novemlwr 9—11: «/> Sas találmány... PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. November 12—18; «Szikik a menyossimiy.» A dolgozók jobb, szebb életéért Még csak 1953-at írunk. A gyárak dolgozói az évi terv sikeres teljesítéséért harcolnak, de a kohó- és gépipari minisztérium üzemgépészeti igazgatósága vezetői már az 1954. évi terv előkészítésén dolgoznak. Elhatározták, hogy a kormány programul sikeres megvalósítása érdekében 1954-ben százmillió forint értékben háztartási gépeket, többek között mosó-, huto-, porszívó-, mák-, dió- és húsdaráló készülékeket, ötven millió forint értékben pedig háztáji mezőgazdasági gépeket, kukoricadarálót, boronát és egyéb más gépeket fog gyártani. Az igazgatóság hamarosan kijelöli a vállalatokat, hogy azok idejében fel tudjanak készülni e fontos feladat megvalósítására. A A szocialista egészségügy jellemző vonása, hogy elsősorban a betegségek megelőzésével védi a dolgozók egészségét. Főleg a megelőzést szolgálják a szanatóriumok is, amelyek megakadályozzák a kezdődő • betegségek súlyosbodását, visszaesést a betegségekbe és megszüntetik a kiállóit betegségek, műtétek, balesetek visszamaradt következményeit. Január elseje óta Hévizén háromszáz ágyas, Párádon száz- hatvnnágyas SZOT^szanatórium működik. A Uévízi és a parádi SZOT-szanatóriumokban az idén eddig már több rinnt négyezer dolgozó részesült gondos ellátásban. A SZÓT ezt'a két szanatóriumot továbbfe jleszti és újfajta szanatóriumokat is létesít. .Tervbe vet te, hogy jövőre Balatonlellén az általános' testi leromlásban és ideggyengeségben, Balátonfüreden pedig a szív- es érbántalmakban szenvedők számára nyit szanatóriumot. Ugyancsak a jövő évben indul meg Mátraházán egy nagy szanatórium építése. Ebbe a szanatóriumba a különféle ipari ártalmaknak kitett dolgozókat és az idült légzőszervi bántalmak- ban szenvedőket utalják be majd, ■ A «Csillag» játékkészítő kisipari szövetkezet a decemberi csúcsforgalomra 21.500 darab játékot készít terven felül. Uj játékok: vágtató, játék tökgyalu, paradicsompasszírozó, kismozdony, a mozgó dömper. Bizonyosan nagy tetszést arat majd a mozgó medvefigura, az öklelő kecske, meg a kétpujiú teve és több más új játék. Jól sikerült játék a kenguru is, amely gyermekét hordja erszényében és hatalmasakat ugrik. VLUaisai&U Hép-t Javítjuk politikai iskolánk színvonalát Iskolánkon az érdeklődés középpontjában a politikai oktatás színvonalának meg- javítása áll. A tavaini DISZ politikai oktatásban igen Idá» iryos volt az, hogy a tanulók soraiból voltak az előadók. A szakmai tanulás igénybe- vette az előadók idejének legnagyobb részét. Ebből az következett, hogy a javasolt irodalmat nem tudták kel- tőén feldolgozni és az elméletet átadni az elvtársak- rtak. Szakérettséginkén két DISZ és cgf) párt szeminárium működik. Igen helyesnek találom azt, hogy a hallgatók soraiból a jobb, lelkesebb elv- társakat piúrtszeminúr'.umba - vonta be alapszervezetünk. I | Lehetővé válik ezáltal az is, | | hogy a DISZ fiatalok jobban j i megismerik pártunk életét, ♦ X célkitűzéseit. Ezáltal elérjük J J azt, hogy valóban a párt J I tartalékává válik ifjúsági f | szervezetünk. f í A: előadó elvtársak igen j I jól 'felkészülnek, mert tud- | | jak azt, hogy nagyon fontos j | a szakmai tudás mellett a po- j f litikai képzetség is- Az első | { szemináriumon ismerked- | I tünk és irányelveket kap. J I liink az előadó. elvtárstól. | Lédni lehetett azt — melyet | örömmel közlök — liallga- lóink lelkesen készülnek « nagy munkára. Elsőként pár\ í : uuyj iiuiiihuiu. lazul.tut pur- | tunk Központi Vezetőségének j begyűjtési javaslatával jog- í lalkaztank. j Igen nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek, mert ha ezeket a rendéteteket népnevelői munkánkban alkalmazni, ismertetni fogjuk a dolgozókkal, akkor sók ingadozó előtt világossá válik az,, {lágy éz sdfiít' joéélúkeC teszi szebbé. KAZINCZI FERENC, 1 Szeghalom. ♦ Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Változó felhőzet, holnap legfeljebb az északi megyékben kisebb eső. Mérsékelt szél. Reggeli ködképződés. Több helyen hajnali fagy, a nappali hőmérséklet alig vál-; tozik. * Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: ma reggel plusz 1—mínusz 2, délben 0—9 fok között. íutés alapján szolgáló várható középhőmérséklet ma tíz fok alatt Rádió November 11., szerda Kossuth Rádió 11.30 Az ulitárs. Alexandr Beck elbe- nzélése. 11.50 A Fővárosi Csatornázási Vállalat énekkara énekel. 12.1.3 Jó munkáért szép muzsikát. 13.00 Szórakoztató muzsika. 13.30 Koringük szárnyán. Iá. 15. Úttörő-híradó. 11.10 Hangverseny gyermekeknek. 15.30 Népszerű zenekari hangverseny. 1020,A gyermekrádió műsora. 17.10, A rádió válaszol, a liozzáérkezett leve*- lekrc. 17.25 Szív küldi szívnek szívesen. 17.10 Csokonai Vitéz Mihály élele és mű-: vei. I. 18.10 Népzene, 13.15 A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. 13.30 Tíz perc külpolitika. 19.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 2015 Hangos Újság. 21.15 Egy falu — egy nóta. 22.20 Beethoven, Liszt és Verdi műveiből. 23.21 Szórakoztató muzsika.. , Petőfi Rádió 7.35 A varsói rádió kiszenekara játszik. 8 00 Kórusmüvek. 8.30 Zenekari; hangverseny. 920 A gyermek rádió műsora. 10.10 Sleiuert Mária zongorázik. 10,30 Óvodások műsora. 11.00 Magyar népi muzsika- 15.00 Klasszikus opereltek- böL .15.40 A kilencedik , hullám. Részletek Frcnburg regényéből. Í6.10 A ’ menyecskék együttese énekel. 1G.30 Erő —- egészség. Előadás. TG. 40 A Román 1 oiklor Intézet zenekara játszik. 17.10 \ Vakok Nevelő- és Tanintézete ének* és zenekarának műsora. 17.25 A dollár álarc nélkül. Előadás. 17.40 Népzene. 13.45 Sporlh.Tadó. 19.00 Magyar zeneszerzők müvei- 1930 Szív küldi szívnek szívesen. Éliizem lett a Békéscsabai Téglagyár A Békéscsabai Téglagyár dolgozói pénteken felavatták kul- tűrotthoniikat, mely Békéscsabán mondhatni a legnagyobb és a legszebb. Itt tartották az Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulóját és itt ünnepelték az élüzem cím elnyerését is. Az él- üzetn cím elnyeréséhez nagyban hozzájárult a májusban megtartott aktívaértekezlet. Azóta javult meg az üzemi pártszervezet, szakszervezet és vállalatvezetőség közötti együttműködés éf a dolgozók vállalásainak teljesítése, túlteljesítése. A dolgozókkal való szoros együttműködés nagyban hozzájárult, hogy a vállalásokat minden hónapban túlteljesítették. Az éliizem cint elnyeréséért 109.11 százalékos teljesítéssel, nyersgyártási tervük 117.2, égetési tervük 131:4 százalékos teljesítésével küzdöttek. Az építésügyi minisztérium részéről Kunsági Ferenc elvtárs adta át a zászlót és az építésügyi minisztérium élüzem vándorkönyvét, mely előzőleg a Csillaghegyi Téglagyárban volt. A Megyei Pártbizottság részéről Szabó Mihály elv társ szólt hozzá. Elmondotta: az élüzeni cint elnyerésével a téglagyár dolgozói bebizonyították, hogy magukénak érzik üzemüket. Láthatják munkájuk eredményét Békéscsabán is az egymásután épülő lakásoknál, valamint az ország különböző építkezéseinél. Továbbá beszélt arról, hogy az élüzein cím elnyerésével bizonyítják be az tizem dolgozói, hogy selejtmentescn is tudnak dolgozni. Több hozzászólás hangzott el, melyben fogadták a dolgozók, hogy az élüzem cím megtartása mellett ebben a versenyszakaszban o minisztertanács és a SZOT vándorzászlajáért folytatják harcukat. A jól dolgozóknak 28 ezer forintot osztottak szét.• Negyven- három dolgozó kapott sztahánovista oklevelet, nyolc dolgozó szta- hánovista jelvényt és nyolc dolgozó a szakma legjobb dolgozója oklevelet. Az éliizem elnyerése és a jutalmak kiosztása a téglagyár dolgozóit még nagyobb eredmények elérésére serkentette. F* O ÍZT London az angol—magyar mérkőzés lázában Annak ellenére, hogy az angol la Marugó válogatott november 11-éu, szerdáu délután az ír válogatottal játszik világbajnoki selejtező mérkőzést, az angol lapók sport rovataiban mégis a távolabbi, november 25-i. angol—magyar mérkőzés kap nagyobb helyet. A «Daily Mirror» ezt írja. A magyar labdarugók tervszerű éa szinte tudományos felkészítésével szemben az angol labdarugók előkészületei gyermekesen nevetségesek. Több lap «kissé* szenzációs táUlás- bau adja olvasóinak a magyarok előkészítését. A «Reynolds News* például ezeket írja: A magyar válogatottak mozgását az egyik balatonmcllettí i.Úvdarugő- pályán . kitenoszás okleveles edző figyeli árgus szemmel, egy kóci-fej(.esztö gép teszi hasonlóvá az időjárás^, a loudoiUltözPestmegyei válogatott—Békésmegvei válogatott 2:1 (2:0) BókiiCMlM, barátságos, vezette: Sipo* (Budapest). Pest megye: Szabó (Csepeli Autó — Rab (Budakalász), Nagymarosi, (Nagymarosi Vasas), Doma (PömáZ) — Berek (Szentendrei Honvéd), Székely (Csepeli Autó) — Szamedli (Szí. Honvéd), Csanádi (Szt. Honvéd), Glöckl (Csepeli Autó), Horváth (Gyöiurö), Krakk (Szt. Honvéd.) Békés megye: Ludvigh (Mezőhegyes) — Pálhidai (Mezőhegyes), Szép (Mezőhegyes), Tamási (Sarkad) — Bielifc Agyagipar), Szabó III. (O. Építők), — Bodnár (Szarvas), Kerekes (Szarvas), Biahut (Bcs. Lokomotív), Prekop (Agyag* ipar), Mitykó (Vgyagipar). . t A mérkőzés eredménye megfelel,,a; játék képének- A csúszós talajon a vendégek nagyobb teclúiikai. felkészültségi jobban érvényesült. Egyénileg a {.estmegyei válogatottból .Doma,; SzAmedít, Nagymarosi és Horváth, Békés megyéből Ludvigh, Pálliidai, Tamási ( és Kcreju?« nyújtottak állagon felüli teljesítményt. A játékvezető különösebb hibát udoí vétett. At NB íí Déli Csoport állása: 1. IZZÓ 27 20 1 — 69.22 47 2. Légierő 27 18 0 5 51:21 33 3. Bp. Előre 28 11 8 G 50 34 36 4. Békéscsaba 2S 15 3 10 38:38 33 5. Bp. Sziki* 27 11 6 10 37:34 28 G. Dinamó 2* 9 1» 9. 38 :12 28 7. Szegedi Pét óit27 9 9 9 42 40 27 3- Kecskemét 28 10 7 11 31:40 27 9. Orosháza 23 9 8 11 30:39 28 10. Szolnok 28 7 19 11 42:17 21 11. Cegléd 28 8 8 12 32:43 21 12. Gyula 28 3 6 14 3141 22 io. Kiskunfélegyli. 28 7 7 14 414ÍAS1 14. Kőbányai Lök. 27 G 9 12 20:3G^Ä!1 15. Szegedi Lók, 28 3 S 15 35:49^21 1G. Makó 27 5 9 13 29:52/^9 Ilmaradt mérkőzés: I.fgierä—Irtí Szikra—Kőbányai Lokomotív. A Makó—Szegedi Petőfi félbeszakadt mérkőzés 0:l-es eredményét nem számítoltuk be. * • Segédmunkásokat és szakmunkásokat felveszünk budapesti építkezéseinkre* Vidékiek útiköltségét megtérítjük, íngyen szállást és olcsó ebédet biztosítunk. Egyévra szer*ődésnéf 200 forint jutalmat fizetünk, de kötünk 2—3 hónapos megállapodást is. Jelentkezni lehet az CM. 41/1 Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, V., József Atlila-u. 13., III. em, 14, Paray Islvúu munkaügyi vezetőnél. Pályázati liirdeftovhny Az egé.sz íégügyi minisztérium v6*1 ön6- képző . iskolát indít 1954. jauuár 'elején a szegedi iskolában. (Újszeged, Temesvári krt. 25). Iskolára jeleulkczlvetaek inLnd- azok a 17—30 éves, egészséges nők, akild hivatást éreznek erre a pályára- A felvételi kérelmeket az iskola vezetőségébe* kell benyújtani folyó évi deoeniber hó 15-ig. A felvételi kérvényhez csatolni kell: részletes, sajátkezüleg írt önéletrajzot, születési, iskolát, hatósági vagyoni és körzeti orvosi bizonyítványt. Amcny. íiyibcu az iskolára jelentkező már dolgozott, úgy a működési bizonyítványt ké A tanulás tartama alatt a résztvevők leb jes ellátást, lakást és havi íi«5 forint uuhnúüyi segélyt kapnak. Az iskola sikeres elvégzése után elhelyezésükről az egészségügyi mialsztériuul gondoskodik. ÁUaial V«d«Nivbépz<> Iskola, ' Szeged. Apróhirdetések Békéscsaba, Szent L ászló-utcai iskola vagy Szent Imre-utca környékén elve -rtet. tem egy darab magasszárú fiú cipőt* Kérem a becsületes inegtalálót, adja te a Szent Lászlo-ntcai, ÍV. sz. ískólá' gond* »okának. Íróasztalokul keresünk azonnali. megvételre: Békési Nyomda, Békéscsaba, Tenia- út 9-11.-— Jóúllapotbau lévő, használt vízmentes ponyvát bármilyen mennyiségben veszünk, Békésmegyei Sütőipari ■ 7 röszb, Békéscsaba, Szabadság-tér 1. VIHARSAROK NÉPE az MDF Béltésiuegyci FárlbízottságánaK lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antid. Szerkesztőség és kiadóhivatni: Békéscsaba, Sztálin-űt. 7., I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóidv, 21 76 Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető- Botyánszky Pál