Viharsarok népe, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-05 / 260. szám
ÍS53 november 5., csütörtök 3 fiÖtttifátfí (Itt Megkezdtük a zárszámadást A gyulavári >l'elszabadítok Hagyatéka« termelőszövetkezetben megkezdődött az évi zárszámadás. A tagság ezévben sokkal többet keresett, mint az elmúlt esztendőben. Borsi Imre állatgondozó az 53-as gazdasági évben 870 munkaegységet teljesített, 24 választási malacot kapott prémiumként. Ezenkívül természetbeni juttatásként: 260 kg cukrot, 170 kg rizsát, 24 mázsa búzát, 480 kg árpát. Mindez pénzértékbe átszámítva 20.640 forint. Munkaegységeire 2400 forintot kapott. A havonkénti jövedelme 2100 forint lett. A szövetkezetben több olyan dolgozó van, akiknek hasonló a jövedelmük, Például Püspöki Károlynak, Megyeri Istvánnak, özv. Székely Istvánnénak. Ezek a dolgozók minden munkából kivették a részüket és nem is látják most kárát annak. Persze vannak olyanok, akik nem a legjobban dolgozlak és most rosszul esik nekik látni a mások nagy jövedelmét. Bizonyára tanulság lesz ez számukra és az 54-es gazdasági évben jök is úgy dolgoznak, hogy minél nagyobb legyen jövedelmük. fekete József levelező, Gyulavári. Mégsem volt hiába a népnevelőmunka Amióta az utolsó levelemet írtam a szerkesztőségnek, a szövetkezetünk nemhogy gyengült volna, hanem Inkább erősödött. Nehéz munkánk volt, hiszen a párttitkár elvtársnak is az volt a véleménye: kilépek a szövetkezetből. De nemcsak ő gondolkodott így, hanem minden tag, az elnök elvtárson kívül. Amikor elbeszélgettem, mint népnevelő a dolgozókkal, azt a választ kaptam: hiába is agitál borján bácsi, a szövetkezet nem életképes, fel keil oszlatni. Most, amikor látják, hogy szép jövedelmük lesz, megváltozott a véleményük is. Hiba volt a tagság részéről, hogy az ellenség szavára hallgattak és igen kevesen gondolkodtak el azon, mielőtt elhatározták volna magukat a kilépésre, hogy egy1 jó, jövedelmező termelőszövetkezetet akartak feloszlatni. A tagságon is múlik, hogy a meglevő hibákat a jövő gazdasági évben kijavítsák és még jobb eredményeket tudjanak elérni. A búza vetését nem tudi.uk határidőre befejezni, még hátra van 75 hold, de most már minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy mielőbb befejezzük ezt is. l orján József levelező, Almáskamarás, »Sallai« tsz. Ha összetart a termelőszövetkezet tagsága, minden munkát időben elvégeznek A kölegyáni »Béke« termelőszövetkezetnek 437 hold földje van, ezen 18 tag gazdálkodik. A községben mindenki ismeri őket szorgalmas munkájukról. Nem is csoda, hiszen a sok föld mellett még szép számmal találunk állatokat is a szövetkezetben, 100 sertést, 300 birkát, 50 szarvasmarhát, 12 lovat. A 18 ember közül néhányan az állatok gondozását látják eí. Igen kevesen maradnak a föld megmunkálásához. Érdekes — a »Béke« tsz tagjai, ha kevesen vannak is, példamutatóan végeztek el határidőre minden őszi munkát. 210 holdon vétették el a búzát 4 lóval, sőt 20 holddal többet vetettek terven felül. Harminc hold őszi- árpát, 30 hold takarmánykeveréket is vetettek, emellett a betakarítást is határidőre elvégezték. Jutott ember az építkezésre is, gépszínt, mérlegházat, birkahodályt építenek. A 18 tsz-tag számszerűit ugyan kevés olyan nagy földterületre, de összetartanak, egyemberként látják el feladatukat, szervezetten végeznek minden munkát és szép eredményt érnek el. Közgyűléseken elosztanak maguk között minden munkát, esténként megbeszélik a másnapi feladatok végrehajtását. Reggelenként hiánytalanul jelenik meg munkahelyén minden tag. Összetartásban az erő, ezt kell látnunk, a jól szervezett munkával, egyetértéssel, kevés taggal is meg lehet oldani nagy feladatokat. A FÉMGYflJTÉS KÍBtEI Alig indult meg a fémgyűjtés, máris lépten-nyomon találkozunk lelkesedéstől kipirult arcú fiatalokkal, akik kosárban, talicskán vagy kiskocsin szállítják az ősz- szegy űjtött hulladékot a MÉH begyűjtő telepeire. A fémgyűjtés második napján a békéscsabai III. számú általános iskola VII. b) tanulói egyetlen nap alatt 230 kg vasat gyűjtöttek össze. A Sáribrigád 226 kg-ot gyűjtött, ezzel az iskola gyűjtése 1500 kg-ra növekedett. Az I-es számú általános iskola VI. c) osztályának tanulói sem sajnálják a fáradságot. A környező tanyákat látogatták meg és 1500 kg hulladékanyaggal tértek vissza, amiből Hovorka Ferenc tanuló egyedül 1000 kg-ot gyűjtött. A Közgazdasági Teckni- kum október 3-án 2500 kg-os gyűjtéséből a II. b) osztály tanulói 600 kg-ot szállítottak be a MÉH Vállalathoz. A gyulai Erkel gimnázium egyik növendéke, Komlósi Mihály arra használta fel szabadidejét, hogy odahaza, Sarkadon 141 kg vasat és 4.5 kg színesfémet gyűjtött össze és adott át a MÉH Vállalatnak. De nemcsak az ifjúság gyűjti a fémet, hanem a dolgozó parasztok is. Sarkadon Cséffán György dolgozó paraszt a fémgyűjtés második napján 80 kg vasat szállított a MÉIl-bez. Fáradságot nem ismerve gyűjtik megyénk területén a fiatalok a fémhulladékot Nem egy közülük már bejelentette, hogy kézierővel nem bírja beszállítarti az összegyűjtött hulladékot és a vállalat segítségét kérte. Jól halad a fémgyűjtés Békéscsabán, a sarkadi járásban és a mezőkovácsházi járásban. Lemaradtak az orosházi és a gyulai járásban. Egyáltalán nem kezdtek hozzá a fémgyűjtéshez a szeghalmi és a gyomai járásban, amin sürgősen változtatniuk kell. Olvasd a Viharsarok Népét! l/íUai&ai<Uc képe Dolgozók levelei a MÁV-ról Október 26-án a 16 óra után induló vonattal akartam utazni Füzesgyarmat-felső állomásról. Két kar társam megbízott, hogy. részükre is váltsam meg a jegyeket. Ismerve a helybeli szokásokat, jóval vonatindulás előtt érkeztem az állomásra. A pénztárnyitás azonban csak akkor történt, amikor a vonat beérkezett. Két karlársam felszállt a vonatra és mire megkaptam a jegyeket, a vonat már elment, őket a kalauz »jogosan« megbüntette, én pedig 5 órát vártam a következő vonatra. Nem beszélve arról, hogy a váróterem nem volt kivilágítva — az állomásfőnök szerint — takarékosságból! Eke Mária, Szeghalmi JT dolgozó. ■ ♦ ■ Nem véletlen jelenség a gyulai állomáson, hogy az ulasok egyrésze nem kap jegyet. Így volt ez 26-án 6 óra 27 perckor a Békéscsabára induló vonatnál is. Hat órakor már az állomáson voltam, de a vonat megérkezésekor még tízen álltunk a pénztár előtt. Egy pirossapkás forgalmista szólította fel azokat, akik a jegyüket megkapták, szálljanak fel a vonatra. Nekünk pedig azt mondta: »Tessék egy órával hamarabb felkelni és egy órával hamarabb megváltani a jegyet. (Egy órával előbb a pénztár nincs nyitva.) A MÁV nem azért van, hogy maguk kényelmeskedjenek.« Így az utasok, akiknél minden szándék megvolt a jegy megváltására, önhibájukon kívül, jegy nélkül szálltak fel a vonalra, — amiért viszont külön fizetni kellett a kalauznak. Vass Mária, Békéscsaba ■ ♦ ■ A kérésünkre a Szegedi MÁV Üzletigazgatóság beállította a 834,, és a 8347-es vonatokat. Ennek nagyon őröltünk, de az utóbbi időben sok hiányosságot kell tapasztalnunk a József Szanalórium-i megállónál. A vonat legtöbbször lúlszaladva, a perromiélkűii részen áll meg, ami megnehezíti, különösen az iskoiásgyerme- keknek és az asszonyoknak, a kocsibavaló feljutást. Nem b< s;.éíve arról, hogy az egyik személykocsi végén mindig valamelyik kalauz eláll ja a feljáratot azzal, hogy az szolgálati szakasz, ott nem lehet felszállni. Ahelyett, hogy udvariasan és tevékeny segítséggel közreműködnének a gyermekek fel és leszállásánál, a teherszállító vagonból átalakított »hocipulman«-ba irányítják őket. Hiba, hogy e két szerelvényből hiányzik a párnáskocsi, amit a szülők a közelgő hideg idő miatt hiányolnak, annál is inkább, mivel a gyermekek bérlete a pámás kocsira szól. Győr fi Boldizsár igazgató főorvos József Attila Szanatórium. B « B A dolgozók kezdeményezésére társadalmi munkában felépítettünk egy 60 férőhelyes kerékpárállványt a békéscsabai Fűtő- háznál. Egy éve már annak, hogy a kerékpártartó elkészült, de tető még mindig nincs rajta és így kerékpáraink továbbra is a szekrény tetejére kerülnek fel. Befejezés nélkül van a Fütőház területén egy korszerű lőtér is, amit a dolgozók színién társadalmi munkában készítettek el. Hiányzik a főállás felépítése, melye nek befejezéséhez nem kaptunk anyagot. .A központunktól lenljárt elvtársaknak is felvetettük ezt a iányosságokat, de segítségük csak annyi volt, hogy! »nincs rá keret«. Véleményünk szerint fontos, hogy felsőbb szerveink támogassák dolgozóink kezdeményezéseit. Marik András, MSZIISZ elnök, Békéscsaba, Fűlőház. Miért alszik ki Ooiidos ellátást, rendet a Éasháfi állami gazdaságban! Vannak állami gazdaságok, — ilyen a hidasháti állami gazdaság is, — ahol még mindig nem kielégítő az időszaki munkásokról való gosdoskodás. Helyes lenne ha a vezetőség végre intézkedne és megszüntetné az olyan hiányosságokat, mint amilyenek llosz- szútelken, a «Kossuth» brigádszállásán vannak. Ha valaki belép a brigádlakásba, • akkor felfedezi mindazokat a hiányosságokat, melyek a ve-1 zctőség hanyagságát tükrözik. Köztük a piszkos lepedőket, ame- I lyeket a vezetőség július óta nem mosatott. A (akarók sem különbek. Azok is olajosak, piszkosak. így kapták meg a dolgozók a tavasszal és ilyen piszkos ágyneműt kaplak azok is, akik a gyapotszedésben vesznek részt. Az ágyneműt nem tudják kimosni, mert nincs tüzelőjük és nem tudnak vizel melegíteni. Sok minden hiányzik még, ami mind az emberek kényelmét szolgálná és otthonossá tenné a brigádlakást. Az élelmiszereknek nincs megfelelő helye. Egynéhány dolgozó, aki nem tudott szert tenni egy-egy deszkára, hogy abból polcot készítsen, az élelmét kénytelen az ágyon elhelyezni, az egerek örömére. Szugyiczki Katalin, Balogh Margit munkásleányok elmondták, hogy éjjelenként íragyon fáznak, mert csak egy takarójuk van. A lak^iól*.,, bizouy rosszak . és van olyan dolgozó, akinek még ilyen sem jutott, illetve kettőnek vau egy takarója. Ideje lenne, ha a vezetőség fel figyelne ezekre a hiányosságokra, elgondolkozna azon, hogy vájjon a hiányos takaró, a hideg szoba mit eredményez? Erős meghűlést és több munkaerőkiesést. Ugyanakkor a piszkos lepedő, takaró is veszélyezteti a dolgozók egészségét. Beköszöntőitek az őszi napok, ezért a vezetőségnek sürgősen gondoskodni kell róluk. De ne csak ígérgetéssel, mert ezt már eleget kaptak. Ettől nem éreznek meleget és a brigádszállások sem lesznek otlhonosak. A vezetőség tagjai beszélgessenek cl személyesen is a dolgozókkal, hallgassák meg panaszaikat, észrevételeiket és azonnal orvosolják is. Községünk Békéscsabáról kap-1 ja az áramot. Ez helyes is, csak- j hogy az áramszolgáltatással baj | van. Nincs olyan hét, hogy hosszabb, vagy rövidebb időre ki ne aludjon a villany és akkor sötétségbe borul az egész község. Pedig a dolgozók szívesen hallgatnák munka végeztével a rádiót, vagy könyvet olvasnának, szórakoznának. Többször • elmaradt vasárnap délelőtt a mozi- előadás is. a villany ? Vájjon mi okozza ezt a sűrű áramhiáiiyt? Mi nem hisszük, hogy az üzemi dolgozók követik cl a hibát, de már arra sem lehet hivatkozni: zivatar van és azért nincs áram. Kérjük az illetékes szerveket, keressék meg a sötétség okát és derítsenek fényt az egész község dolgozóinak panaszára. Bíró Gyula Vésztő, Községi Tanács. Az ősziek vetéséi határidőre befejeztük Eredményesen végzik a felsőnyomási állami gazdaság területén az őszi betakarítási munkákat, különösen jól halad a gyapot betakarítása. Ebbői a munkából nemcsak a gazdaság dolgozói, hanem a békéscsabai Mélyépítőipari Technikum tanulói is kivették részüket. Az eredmény nem maradt el. Eddig 460 mázsa gyapotot takarítottak be. Nagyban elősegítette a munkát az, hogy az eredményeket minden nap ériékelik De nemcsak az ered- I menyek nőnek, hanem a kereset is. Például Udvardi Eszter a gyapotszedés megkezdése óta 383 kiló gyapotot szedett le, a keresete 624 forint 24 fillér. Hiányosság mutatkozik a gvapotszedési munkáknál, mert még nincs készen a gyapotszárító. Az őszi vetési munkákat határidőre elvégeztük. 2355 holdat vetettünk el. öszibúzave- tés 1555 hold, ennek 55 százaléka keresztsoros vetés. Jó eredményeket értek el ennél a munkánál : Kiss Béla, Bobus György, Oláh István, Hürkecz József. Lemaradás mutatkozik az őszi mélyszántási munkák elvégzésénél. Mindössze 35 százalékos. Ezt a lemaradást azonban traktoristáink behozzák, odaadó, jó munkájukkal biztosítják, hogy a mélyszántást is határidőre befejezzük. A szakszervezet kezdeményezésére versenyt indítottunk a traktorosok között: a „Gazdaság legjobb irakiorosa“ címért. A bárom legjobb traktoros jutalomban részesül. Az első díj egy néprádió, a második díj egy töltőtoll, a harmadik pedig egy értékes könyv. A szakszervezet az eddiginél sokkal jobb munkát végez, több gondot fordít a dolgozókról való gondoskodásra és a munkakörülmények megjavítására. Megalakult a versenyértékelő bizottság, amely minden öt napban értékeli az eredményeket. Mindezek azt mutatják: egyre jobban felismerik a dolgozók, hogy pártunk, kormányunk célkitűzése élet- színvonalunk emelkedését, nyugodt, biztos életünket szolgálja. Kecskeméti László, felsőnvomási áll. gazd.