Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-16 / 243. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! r---------r------------­C sak egyéni meggyőzéssel lesz sikeres a begyűjtési munka >1 A fiatal értelmiségiek találkozójáról V-----------------------J A Z H D P B É K É S M É G Y El PÁRTBIZOTTSÁGÁNA K L A PA 'V »53 OKTÓBER 16 , PÉNTEK Ára 50 fillér IX ÉVFOLYAM, 243. SZÁM Búzánk nag;yre§ze inat* a föleiken van Termelőcsoportunkban elvetettük az ősziárpát és a lakarmúnykcvereki l A búzánk nagy- rész« a tőidben van. Jól Iialad az őszi betakarítási munka is. A napraforgót Iclakai holtuk, ken­derünk már cl van szállítva A cukorrépát 90 százalékban felszedtük. A holdankónli átlagter­més cukorrépából 130—140 mázsa lett. Most kaptunk cukorelőlegct, munkaegységenként 8 dkg jutott. Szalmái, napraforgószárat és még sok egyebei kapunk. Az ellenség mégis azt liíreszleli tagjaink között: «Nem kaptok semmit, nem érdemes dolgozni.» Mi persze felfigyelünk erre és jó népnevelőm unkával igyekszünk visszaverni az ellenség hangját Például Palkó b Iván né azért adta be a kilépési nyilatkozatot,- mert azt hallotta, hogy nem osztunk semmit és az kevés, amit ed­dig kapott: 135 munkaegysége van, későn kezdett dolgozni és beteg is. Amikor elbeszélgettünk vele, azt mondotta: «Ha meggyőződök arról, hogy csakugyan kapok valamit, akkor továbbra is .tagja maradok a csoportnak.» Kecskés Erzsi határozottan kitart amellett, hogy bent marad, mert neki sohasem volt annyi gabonája, mint most. örül is a sok kedvezménynek és igyekszik jó munkát végezni. Őzv. Sasvári Ferimmé. Orosháza, «Déke» tszcs. Az összes tarlónkon elvégeztük a mélyszántást Termclöcso portunkból Nagy Imre elvlárs be­széde után az ellenség igyekezett bomlasztó munkát végezni; A tag­ság fele ki akart lép­ni, nem akartak közösen dolgozni. Csoportunk párttagjai és, a becsüle­tes, jól dolgozók, hunt idejében észrevették és megakadályozták, hogy nz ellenség tovább bom­lassza csoportunkat. A jó ’ felvilágosító munka alapján eredményt ér­tünk el. Eddig 12 csa­lád kérte' felvételét cso­portunkba. Az őszi szántás-veté­si munka jól halad. Az összes tarlókon el van légéivé a mélyszántás. szépen zöldéi már. Né­mi lemaradás vau a ten­geritörésnél, mert olyan termésünk vau, hogy alig győzzük behordani. Az a csoport'.ag, aki négyszer kapáltr meg a kukoricáját, unnak 30— 40 mázsás terű ése van. A legutóbb megjelent kormányrendelet és a különböző kedvezmé­nyek elégedetté tették az emberekét s ezért bát­ran elmondhatjuk: ilyen jó hangulat item volt még nálunk. Csak az a baj, hogy a helyi ve­zetők nem eléggé tuda­tosítják a kedvezménye­ket. ' Például a napok­ban bcnljártam a köz­ségi tanácsnál. Útközben találkoztam egy dolgo­zóval és a velemvaló beszélgetés után tudta meg, hogy a baromfi-, tojás- és hí zo User lésbe- adást. is csökkehtetlc ál­lamunk. Kolldrik UiJOrrjtj Almáskamarás, az »Uj Élet« tszcs párltitkára. Itépási József, Jene Sándor és még többen Góz elvtársék megvédtek termelőszövetkezetüket Október 11-én este közgyűlés volt a geszti Táncsics Iszcs-ben, s igen forró vöU a hangulat. A múlt év őszén belépett Págyi Jó­zsef és Kónya Lajos felborsolták a tszcs-tagokat, hogy lépjenek ki és oszlassák fel a termelőszö­vetkezetet. «öregek vagyunk itt már mind és a termelőszövetke­zetet nem lehel fenntartani, nem bírunk a munkával, nincs, aki dolgozzon», — híresztelték. Mégis voltak olyapok, mint az öreg Góz elvtárs és társai tízen, akik látlak, hogy sok tagot félrevezet­tek — ők kiálltak a termelőszö­vetkezet mellett. A közgyűlés utáni napon hozzáfoglak a nép- neve 1 őmunkához. Nem kis ered­ménnyel jártak, mert 12-én már 18 tagra szaporodott a tszcs, 13-ára pedig huszonhármán let­tek. Debreceni Mihály, Sarkad, járási tanács mezőgazd- osztálya vezetője. Két hete iel akart bomlani a gyulavári „Viharsarok“ tsz új vezetőségei választottak, azóta tizenhat egyénileg dolgozó paraszt lépett be a szövetkezeibe E hét péntekén lesz két hete, hogy drámai órákat élt át a gyulavári.«Viahrsarok» tsz tag­sága. « Itt hagyjuk a szövetke­zetét» — a közgyűlésen ez volt a tagság egyöntetű álláspontja. Miért akarták ott hagyni a jelenleg még göröngyös úton a jobb élet felé haladó közösséget a nadrágszíj parcellákért ? Mert nem voltak megelégedve a ve­zetőséggel. Tősér Antal tsz-el- nököt, Erdei Mihály brigádve­zetőt ugyancsak ritkán lehetett ldnt látnj a földeken. Mindket­ten még a kötelező munkaegy­ségeket sem dolgozták le. Er­dei Mihály a legtöbb esetben nem írta be a munkaegység- könyvekbe a tagok ledolgozott munkáját. Ezért is bomlott fel két-'hété a gyulavári «Viharsa­rok» tsz. A gazdagnak ígérkező kukoricatermést sem akarták betakarítani. Zú József, a köz­ségi tanács mezőgazdasági osz­tályának munkatársa liat kom­munistát szedett össze a tsz tagjai közül és törni kezdte velük a kukoricát. Másnap már többen voltak. «Ha Zú József nem restéi törni, akkor mi sem hagyjuk a magunkét» — mon­dogatták a többiek. Mintegy tíz nappal ezelőtt 30 tag kérte visszavételét a szövetkezetbe. Az elmúlt napokban újra közgyűlésre ültek össze a «Vi­harsarok» tsz tagjai. Útilaput kötöttek a régi vezetőség tal­pára és Zú Józsefet választot­ták meg elnöknek. Nem cso­da, hiszen szereti a munkát, él-hal a közösségért. Olyan em­ber kell nekik. Egy évvel ez­előtt ő is a tsz tagja volt, jó munkájáért került a tanács mezőgazdasági osztályára. Lát­ták ezt az egyénileg dolgozó parasztok is, akik kisgyermek- kora óta ismerik az új elnököt. Tizenhatan kérték felvételüket a szövetkezetbe.-— Ahol ilyen elnök van, ott megtaláljuk a számításunkat mi is — mondotta Mácsok Már­tonná, 8 holdas dobozó pa­rasztasszony, amikor a belé­pési nyilatkozatot írta alá. Ugyanígy vélekedtek a töb­biek is. Gépállomások versenye az őszi munkában Az október 13-i versenyér lékeié* • szerint a következők a ver­seny eredményei: Az éves, terv teljesítéséért folyó inunkaversenyben: Legjobbak: Ecsrgfalvi gépállomás, éves tervét 113 »o-ra teljesítette. Igaz­gató: Stuk Ferenc. Csorvási gépállomás, éves tervét 1G3.1 o/o-ra teljesitette. igaz­gató: Gáspár József. Nagyszénás! gépállomás, éves tervét 102.7 o/o-ma teljesítette. Igazgató: Rozgonyi László. Vésztői gépállomás, éves tervét 102.5 o/o-ra teljesítette. Igaz­gató: Fuksz György. Kondorosi gépállomás, éves tervét 100.2 ®'o-ra teljesítette. Igazgató: Sztanoly György. Leggyengébbek: Medgyesegyh-'zi gépállomás, éves tervét 68,4 ®/o-ra teljesítette. Igazgató: Tóth György. Sarkad! gépállomás, éves tervét 68.8 °'o-ra teljesítette. Igaz­gató: Dandé András. Brigádok közötti verseny: Legjobb: Füzesgyarmali gépállomás: Molnár Gyula brigádja, éves tervét 155 o/u-ra teljesítette. A brigád egy főre eső napi átla­gos keresete: 65 forint. Leggyengébb: Medgyesegykázi gépállomás «Kossuth* brigádja, éves tervét 40 o/o-ra teljesítette. A brigád egy főre eső napi átla­gos keresete: 27 forint. Traktorvezetők versenyében: Legjőtib: Füírsgyármatl gépállomás traktoristája: Zeadányi Gergely, aki évei} tervét 216 o/o-ra teljesítette.' Napi uflbgos kere­sete: 46 forint 54 fillér és 6 munkaegység. Leggyengébb: MecJgyesegyházi gépállomás traktoristája: Ma- tyelka János, aki éves tervét eddig 4 o/o-ra teljesítette. Napi át­lag keresete: 9.40 forint. Női traktorvezetők versenyében: Legjobb: Körüsladányi gépállomás Talpaló Julia traktorveze­tője, aki éves tervét 140 o/o-ra teljesítette. Napi átlagos keresető 68 forint 15 fillér. Őszi idény terv teljesítéséért folyó versenyben: Legjobbak: Ecsegfalvi gépállomás, őszi idény tervét 62.6 o/0-ra teljesítette. Igazgató: Stuk Ferenc. Körüsladányi gépállomás, őszi idénytervét 59.9 o/o-ra teljesí­tette. Igazgató: Dobsa János. Vrésztői gépállomás, őszi idénytervét 58.3 o/o-ra teljesítette. Igazgató: Fuksz György. Leggyengébbek: Sarkadi gépállomás, őszi idénytervét 28.6 o/0-ra teljesítette. Igazgató: Dandé András. Mezőbrrényi gépállomás, őszi idénytervét 29 o/o-ra teljesítette. Igazgató: Valach István. Mczőkovársliáz.i gépállomás, őszi idénytervét 30.6 o/o-ra telje­sítette. Igazgató: Szédely Károly.. ' ' V • ' . -I Brigádok versenyében: I/egjobb: Körüsladányi gépállomás Döme Mátyás brigádja, őszi idény tervét 97.3 o/0-ra teljesítette. A brigád egy főre eső napi keresete: 32 forint. Leggyengébb:' Mezőberénji gépállomás «Zöja» brigádja, őszi idénytervét 20 »o-ra teljesítette. Traktorvezetők versenyében: Legjobb: Körüsladányi gépállomás: Sánta Dezső felelős trak­torvezető, őszi idénytervét 124 ®o-ra teljesítette. Átlagos napi ke­resete 46.50 forint volt. Leggyengébb: Dévaványui g'pállomás, Szmarkó Frigyes fele­lős traktorvezető, őszi idénytervét eddig 10 o/0-ra teljesítette. Át­lagos napi keresete 14 forint.- Női traktorvezetők versenyében: Legjobb: Sarkadi gépállomás Kolozsvári Julia traktorvezetője, aki őszi idény tervét eddig 90 o/o-ra teljesítette. Átlagos napi kere­sete 46 forint volt. legjobb silózó traktorvezető: Békéstarhosi gépállomás traktorvezetője: Toldi József, aki silózási tervét 81 o/o-ra teljesítette.

Next

/
Thumbnails
Contents