Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-16 / 243. szám

2 1953 ohláber Ili., p?nte!r __________________________________ l/iUaitawlt Pléfrt A párííilkár A harcok tüze és a harccal j járó ’ el ézscgck, a .marxi-lenini ein é ri lenülmányozása neveli az emberi emberié. Katona József elvtárs 's éppen úgy kezdte a mozgalmi munkát, mint mind­azok, akiik pártunk osztály-; harcos hadseregében vezető funk­ciót töltenek be. O is, mint .pár-j lonkívüli, jól elvégzett kisebb-na- gyobb feladatokat, pártmegbiza- tásokat. Egyszer aztán ő is odaállhatott a laggyű é: e'é. »Elvlársak, úgy ér­zem, méltó vagyok arra, hogy éli is svaitokban foglaljak helyet.» Ha nem is ezzel a szavakkal. ,de ezzel a gondolattal lépett o is a taggyűlés elé, mint sok százan és ezren a rhi hazánkban. Aztán tovább tanult. Még jobban elsa­játította az osztály-harcosok had­seregének tanasztalalait. Később pedig elérte a párttagsággal járó legszebb, legnagyobb kitimlcsét. Párllilkár lelt az orosházi Finom­mechanikai üzemijén. Próbatétel Kb ebb-nagybbb zökkenők: kei elég jót el tudta végezni a jábí- zoll feladatokat. A megpróbálta-; tás azonban csak ez év derekán következett be számára. A Finom- mechanika' üzem a Vasön tű üzem­hez csatlakozott. Az átszerve­ző sei rendeződnie kell a veze- 1é mek is — ez másként nem is lelíft'éges. Így következett be az. hogy az üzemvezetőit áthelyezték, a volt mechanikai üzem telepére. »Nem maradt itt semmi, mi csak olyan másodrendű emberek leszünk, miránk nem is na«y szükség van«. —■' Ilyen és ehhez hasonló vé einények hangzottak el a vasöntő üzemi dolgozók kö­rülien. Ez a termelés terén is é-eztette hatását. Az üzem szép-; lember havi tervét mindóssze '73.6 százalékra teljesítette. Mi a tennivalót — töprengett a titkár elvtárs. Mert hiszen nem­csak az egyes dolgozók, hanem egyes pártvezetőségi tagokon is a már említett letörtség lett úrrá. De mégis van megoldás és ki lehet ebből lábalni. A kommunis­táknak beli az élre állni. Majd beszélek és megértetem velük, hogy a tervteljesítésben a lema­radás nemcsak szégyen és gya­lázat, hanem a kereset is keve­sebb. Tehát nemcsak a közös ég érzi meg a hiányt, hanem a .dol­gozók egyénileg is. Az elgondolást telt követte Először is Tarapcsik elvtárssal, a vasöntő üzem volt pártlitkárá- vai beszélgetett el. Az elvlárs el­ismerte, hogy ha ők a vsSöntö kommunistái felléplek volna a helytelen véleményekkel szemben, akkor semmi esetre sem követke­zik be a lörés az előbbi munka- lendületben. a Halmai János elv társ munkája is visszaesett egy kicsit. Az esz­tergályosok sem segítették ügy egymást egy-egy jó tanáccsal, mint régebben. — Értek hozzá, de nem érdekel — hangzott el nem egyszer ilyen vélemény kö­rükben. Később aztán Halmai elv­lárs is beismerte, hogy ez helys leien. Most, a legutóbbi .taggyűlésen aztán igen komoly fordulat tör­tént. A kommunisták vállalták, hogy a termelés élére állnak és kijavítják az elkövetett hibákat. A taggyűlésen Tarapcsik és Halmai elvtársak november 7-re 130 százalékos teljesítményt ajánlottak fel. Szat­mári István elvtárs azt js elmon­dotta, hogy ő éppen úgy, mint régebben, segíti szaktudásával dolgozótársait az eszterga üzem- íré szirén. Régebben, ha Csapó elv­lárs brigádvezető beteg volt, vagy egyéb más ok miatt nem volt az üzemben, ő helyettesítette még akkor is, ha nem kapott erre Jsü- lön megbízást. Vagyis ott termett, ahol segítségre volt szükség. A kommunisták példája nyo­mán aztán a párton kívüliek is felismerték azt, hogy népünk ere­jének, alkotó készségének tovább­ra is a munka állandó fokozásá­ban kell megnyilvánulnia. Ezé.-l Szabó József pártonkívüli dolgozó is 130 százalékos felaján­lást lelt november 7-re. De nem­csak ő, hanem s rkain más ik az üzemben munkafelajánlással ké­szülnek a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évfordulójának inegünneplé éré. Katona elvtárs azonban nem állt meg az elé - t eredményeknél. Tanul, ol vas, képezi magát Például az elmúlt hónapban is sokat tanult a Szabad Nép«-beu megjelent írásból, amelynek az volt a címe: IIol van Muszka ImreV« Nekünk is ván több jó esztergályosunk, akivel nem fog­lalkozunk eléggé. Például f arkas József szaktárs. Az elmúlt évben üt nem tudtuk bevonni az okta­tásba. Jó munkás. Nem szabad elhanyagolni. Többet kell vele foglalkozni. Ma már elérte azt az üzemi pártszervezet, hogy Far­kas szaktárs megígérte, bekapcso­lódik a pártoklatásbá. Bizonyára, ha a párttiikár nem álhiá meg helyéi a termelő­munkában, akkor nem sokai érne a szava. De ő nem szokott száz százalékon alul termelni. Erről azonban alig lehet tőle valamit megtudni. Nem dicsekvő ember. A programm nyomán . • • A budapesti Vörös Csillag Traktorgyár dolgozói részére a gyár közelében 4.5 katasztráiis holdnyi lendetet jelöllek ki szo­ciális lelep céljaira. A telepen a kulturális és szociális lélesílmé- nyék hosszabb távlati terv keretében épülnek fel. Első lépésként a" hetvenszemélyes «ndetes bölcsőde építését kezdték meg. AJsét- müszakos Bölcsőde céljaira 1.6 millió forintot fontit kormányunk. A kormányprogramm elhangzása óta a budapesti háztartási eszköz és bádogárugyárban is fokozott gondot fordítanak a mi­nőség javítására. A különböző háztartási kisgépek gyártásánál új technológiákat alkalmaznaik, amelyek segítségével minőségileg is eleget tudnak tenni a megnövekedett igényeknek. Az üzeni most kezdte el a háztartási lolósúlyos íré,legek gyár­tását. Háromezer mérleget akarnak gyártani az év végéig, bár negyedik negyedéves tervükben ez nem szerepel. A háztartási eszköz és bádogárugyárban a kormányprogramul óta 190 százalékkal emelkedett a háztartási kisgépek gyártása. A napokban múlt egy esztendeje, hogy a főváros egyik leg­nagyobb munkáskerületében, Újpesten korszerű, nagy állami áru­ház nyílt. Az áruház most, a vlé!i idény kezdetén jóval nagyobb mennyiségű áruval, bővebb választékkal, gazdagabb, jobban felsze­relt raktárakkal várja a vásárlókat, mint megnyitása idején. Az áruház raktáraiban a tavalyinál 15 százalékkal több női, férfi és gyermek lélikabát között válogathatnak a vásárlók. A vá­laszték is bővült tavaly óta. Az olcsó, 750—900 forintos női téli- kabútot például tavaly három, az idén már hatféle fazonban áru­sítják. . Bővült a 1 észruhák választéka is. Az idén negyven százalék­kal többfé’e fazonú, színű és mintájú női készruhát lehet vásá­rolni az újpesti állami áruházban, mint tavaly ilyenkor. ♦ A kazincbarcikai építkezéseknél november 7-re egész sor új üzletházat nyitnak meg. Az erőműlelepen élelmiszer és ruhaház nyílt. Tej- és kenyérbolt is nyílik az erőműtelépnél. A városban egy nagyi élelmiszerbolt és egy nagy húsbolt nyí­lik november 7-ére. Sajóbábony lakótelepénél három egész modern, új üzlet nyí­lik: egy élelmiszer, egyi húsbolt és egy ruházati áruház. Rudabányán most építettek újjá egy nagy üzletet, amelynek forgalma a régihez viszonyítva már is több mint kétszerese. így a rudahánvaiaknak már nem kell Miskolcra menni egyes cik­kéi é 1. ENSZ-hír New York. (TASZSZ) Az ENSZ gazdasági és pénzügyi bizottsága befejezte a következő kérdés meg­tárgyalását: »Az elmaradott or­szágok gazdasági fejlesztését szol­gáló kibővített technikai segély­programul.« Az általános vita befejezése után a bizottság módosító indít­ványok megtárgyalására tért át. A Szovjetunió állal benyújtott módosító indítvány a résztvevő országoknak az elmúlt idő szí; kok­ban vállalt kölelezetlségei tör­lesztésére vonatkozott azzal acél­lal, hogy elkerüljék olyan orszá­goknak az adósok közé számítá­sát, amelyek eddig a fennálló el­járási szabályzat miatt még nem fizethették be hozzájárulásukat, de most teljesítik azt. Lengyelország 1 épviselője ugyan­csak módosító indítványt ter­jesztett elő. Ebben javasolja, hogy a határozatban, hivatkozzanak a gazdasági és szociális tanács don­ié seinek megfelelő pontjaira, ame­lyek sok államnak azt a kívánsá­gát tükrözik, hogy a technikai segé!yprogrammot az ENSZ ke­zébe összpontosítsák s ne forgá­csolják szét a sok különleges in- lézmény közölt. A " Szovjetunió é; Lengyelor­szág módosító indítványait a bi­zottság elfogadta. Időjárásjelentés Várható Időjárás péntek estig: felhős idő, több helyen eső, mérsékelt szél, helyenként reggeli köd, enyhe idő. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére pénteken reggel 12—15, délben 17—20 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható kö- zéphőmérséklet pénteken 10 fok felett lesz. A minőségi vetőmagcsere dolgozó parasztságunk fontos érdeke Kormányzatunk a nemesített vetőmagellátáson keresztül dol­gozó parasztságunk részére 31.5 millió forint támogatást nyújt. A : magas belső értékű nemesített j őszi kalászos vetőmagot államunk azonos mennyiségű, szokvány ga­bonával cseréli ki. A nemesített velőmagellátás a dolgozó paraszt­ság támogatását jelenti, mert a nemesített, őszi kalászossal beve­tett terület kát. holdanként 2—3 mázsa terméstöbblcteí ad. Fontos érdeke tehát dolgozó paraszlsá- j gunknak, hogy a nemesített ve­tőmagot idejében megkapja, azt { elvesse és élvezze annak termés- többletben je'entkező eredményét. A nemesített vetőmagvak szét­osztása a megyei és járási taná- j csők mezőgazdasági és begyűjtési osztályainak, a forgalomba ho­zatal pedig a. rizs, hüvelyes és ; magforgahni vállalatnak, ikeíve a megyei terményforgalmi vállala­toknak a feladata. Ezeknek a szerveknek jó, vagy rossz munká­ján múlik, hogy kormányzatunk támogatása hogyan érvényesül I dolgozó parasztságunk felé. ; A minőségi vetőmagcserét több megye — Baranya, Győr, Zala és Komárom megye — már befe­jezte, illetve cgy-két napon be­lül befejezi. A bárány amegy :i mezőgazdasági osztály íőngronó- musa, Baracs József és Bencze János megyei vctőmagtermclési I előadó kiszámította s * leskör- ben ismertette, hogy a megye j részére kiutalt kétszáz vagon mi­nőségi vetőmag a dolgozó parasz- tok részére 785.000 forint támo­gatást jelent. Ennek eredménye­képpen Baranya megye a minő­ségi vetőmagot szeptember végére teljes egészében kicserélte, sőt j újabb tíz vagon "fniüőségi vető­magot kért csérére. Ennek ki­A% iráni Teherán. (MTI) Az AFP tehe- ráni jelentése szerint Zafcedi mi­niszterelnök és Henderson ame­rikai nagykövet szeptember 23-án megbeszélést tartottak. A megbe- | szélésen, az Iránnak nyújtandó cserélése is biztosítva van. Munkájuk sikeréhez nagymér­tékben hozzájárult, hogy a köz­ségi és járási tanácsok többsége megértette a vetőmagecere jelen­tőségét és jó szervezéssel biztosí­tották az e clményes ve cím ages e- rét. így például Vajszló és Ké­mes községben tanácsülésen fog­lalkoztak a vetőmagcserévcl és. a mezőgazdasági állandó bizottsá­gok közvetlenül vetlek részt a végrehajtásban... A jó munka ered­ményeképpen Vajszlón 900 má­za, Kémesen 500 mázsa .minőségi vetőmagot cseréltek be a dolgozó parasztok két nap a’att. A selIyei járásban Márton Lajos oszlálvvc- zctó és Perba Frigyes főagronó- nuis irányítása mellett 23 vagon ősziárpát cseréltek ki pár nap alatt. Több illegj e azonban — fői Szolnok, Rács, Békés, Szabolcs, Tolna és Csongrád — elhanya­golja a minőségi vetőmagcserét. | A megyei és járási mezőgazda­sági, valamint begyűjtési osztály- vezetők és a községi tanácselnö­kök, mezőgazdasági előadók nem- érzik át ennek a nagyjelentőségű akciónak a fontosságát. Ez az oka annak, bogy a leszállított minő­ségi vetőmag sok helyen a raktá­rakban fekszik, a dolgozó- pa­rasztok pedig nem tudva a esero lehetőségéről, elvetik saját gyen­gébb minőségű vetőmagjukat. A vetcinagcsere eredményes végrehajtásit érdekében a megy ei és jtírási mezőgazdasági osztá- j hóknak felül kell vizsgálniuk a községi tanácsok veiőmágcsercvel kapcsolatos munkáját. Gondos­kodjanak arról, bogy a dolgozó j parasztok ismerjék meg a vető­magcserével nyújtott kedvezmé­nyeket és éljenek js ezek 1, I a ; kedvezményekkel.- >.u helyseiről j amerikai «segély» módozatairól volt szó. • f.: Mint az AFP további jelenté­seiből kitűnik, Iránban fokozódik a terror az ellenzéki elemek ellen. A BÉKEMOZGALOM HÍREI Az Országos Béketanács értekezletei tartott a járási, és vá­rosi békebizottsági titkárok részére. Az értekezleten Benke Va­léria, az Országos Béketanács titkára ismertette, hogy ne- vember 23-én és 29-én a békebizotlságok járási és városi béketalálkozókat rendeznek. Október 15—31 között ország­szerte békebizottsági beszélgetéseket szerveznek, füzek m a be­szélgetéseken ismertetik a dolgozókkal a legújabb nemzetközi eseményeket. Október 25 és november it. között az ország va­lamennyi községében, varosában és nagyobb üzemeiben ün­nepi békeesieken választják meg a járási és városi béketa'út­közök küldötteit.-Ó-Ó­Prágában vasárnap országos kongresszust tartottak a né­met kérdés békés megoldásának elősegítésére. A kongresszus határozata a többi között hangsúlyozta: tudva, hogy Németor­szág egységének démolaa'fiktis és békés alapon történő meg­teremtése jelentős mértékben hozzájárni a béke biztosításához és megszilárdításához, minden igyekezetünket lallavetjfk, hogy Németország kérdését a Szovjetunió jai adatainak szette­mében oldják meg. Egyetértünk a Szovjetunió békés javaslatai­val és következetesen támogatjuk azokat. A Szakszervezeti Világszövetségbe tömörült dolgozók tö­megei széleskörű mozgalmat indítottak annak a kampánynak a támogatására, amelyet a Béke Világlanács a vitás nemzet­közi kérdések békés rendezésére kezdeményezett. A franciaországi Nord-megyei Anchcl, a Finistéré-megyei Berrien, valamint a Var-megyei Carqueranne községek képvi­selőtestületei egyhangú határozatban állást foglaltak a bonni és párizsi katona: szerződések ratifikálása ellen.-éf-if­Az Indiai Országos Béketanács írottá ja Bombagban ülés­szakot tartott. Az ülésszak hangsúlyozta, hogy India hozzájá­rul a koreai béke kivívásának ügyéhez és megelégedését jut­tatta kifejezésre az indiai kormány által a koreai kérdésben folytatott politika felett. Az Országos Békelandcs Irodája fel­hívta a béke híveit, hogy még nagyobb egyetértésben és még határozottabban követeljék a tömegpusztító fegyverek teljes c'sj haladéktalan betiltását.

Next

/
Thumbnails
Contents