Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-22 / 196. szám

!9>3 a<i«*usytii6 22., szombat \JUtQASCHAU VUfití __ I d, Tóth Gábor sohasem marad el a munkából, erősíti szövetkezetét így A békési «Szabadság» termelő­szövetkezet földjén minden rég­gé1 vidáman kezdenek munkához • tagok. Már kora hajnalban el­indulnak a fogatok, hogy az utol­só zabkereszteket is behordják. A termelőszövetkezet földterüle­tének egy része a Körös-part mel­lett húzódik..Jó zsíros föld, a ta­gok egészévi szorgos munkáját sokszorosan visszafizeti. Bő ter­mést takarítanak be az idén. Há­rom cséplőgép megfeszített erő­vel dolgozik, hogy rövid időn be­lül elcsépelje az egész gabonát. Beadási kötelezettségüket teljesí­tették. A közeli napokban rende­zik a tartozásukat és a fennma­radt kenyérgabona mind <a tágoké lesz. Bőséges kenyér, biztos jövő vár rájuk. Ezért örül­nek, 'ezért szorgoskodnak a föl­deken korán reggeltől késő estig. A termelőszövetkezetnek 170 tagja van. Sok családból ketten- hárman is dolgoznak. Tctli Gá­bor középparaszt is harmadma­gával munkálja a termelőszövet­kezet, mindnyájuk földjét. — Tizenhét és fél hold föl l- del léptem be a szövetkezetbe lÜ50-ben, mint alapító tag — mondja Tóth Gábor. — Eleinte soíí nehézséggel küzdöttünk, de nem hátráltunk meg. Dolgoztunk becsületesen, három éven keresz­tül; most már erősek vagyunk, van állatállományunk, építettünk is szépen. Szépítjük, erősítjük szövetkezetünket. 1951-ben fia­mat a párt akadémiára küldte. Most agronómus a szövetkezet­ben. Lányom igazgatósági tag, mindnyájan megbecsült emberek vagyunk. Munkánk után értékel­nek bennünket. Szeretem a szövetkezetét, nem is válók meg tőle soha Keresetemmel mindég meg vol­tam elégedve, tavaly is az aszály ellenére annyi búzát kaptam, hogy még egyik tagtársamat is segítettem kölcsönbúzával. Az idén olyan jó a termés, hogy dupláját kapom a tavalyinak. Per­sze meg kellett érte dolgozni. Három év alatt egyszer sem hi­ányoztam igazolatlanul — ma­gyarázza, közben jóízűen fala­tozik az illatos marhapörköltből, amit a termelőszövetkezet kony­háján főztek. — De vannak kö­zöltünk olyanok is, akik semmi- beveszik a munkafegyelmet, mint Gergely Péter. Ma is otthagyta szó nélkül a cséplőgépet és el­ment Békésre, a piacra. Hátrál­tatja a cséplés befejezését s ezt többször is megcsinálja; egy hé­ten csak három napot dolgozik. Aztán ott van Szilágyi Pál, meg Dobi János, őket is a Jogosok közé lehet sorolni. A munkafegyelem megbontói ellen szigorúan fellépünk — móudja Tólh Gábor. — Hi­szen ezek a termelőszövetkezet jobblétét, nagyobb jövedelmét akadályozzák. A havonta meg­tartott taggyűlésen mindég meg­bíráljuk azokat, akik hátráltatják tervünk teljesítését. Faliújságra is kitesszük a nevüket, hadd sze­gy éljék magukat. Meg aztán rá­térünk arra is, hogy a hiányzók­nak munkaegységet fogunk le. Megpróbáljuk nevelni őket, de ha nem hajlanak a jó szóra, nem tűrjük magunk között a lógóso­kat. A szövetkezet mindnyájunké, •gyformán keli dolgozni benne mindenkinek, mert csak így boldogulunk. Valóban az övék és ha min­den tag úgy dolgozik, mint Tólh Gábor, aki azzal mutatja meg a szövetkezethez való ragaszkodást, hogy minden nap rendesen kijár dolgozni, szilárd lesz szövetkeze­tük, ahol mindenki jó módban élhet. Medve Mária, Százezres tömeg a békéscsabai Vidám Vásáron E héten kel uapra új város szülctell Békéscsabán: a vásárváros. A város kö­ze))« megteli áruktól roskadozó szeblmél- cnebb pavilonokkal. Soha Fjen boldog, vidám arcokat nem UBott mé* ez a város. Százezres tömeg hullámzott a^- béke-hídon, a sálorváro* »utcáim. — szerte az egész vásár terü­letén i-n%ziÖÖT kifogyhatatlan áradattal ImllámzoVt a népv szítak a dudák, sípok, szál'itigóz ak a léggömbök, próbálgatták dalai gyerekek az új harmonikát, — s bo'do ai vitték hónuk alatt a vásárlók csomagjaikat. Liiigurár Béla, az elek! >Vö­rös Csillag« tszcs román nemzetiségű dolgozója 750 forintért egy pár szép csizmát vett, — csak úgy táncolt a napsugár a csizma fényében. Az öröm meg a szemében. Janoső János, a kon­doros! »Eiöre» tszcs dolgozója boldogan vitte négyéves kisfiának a jálékautót, — . macának esőkabátot vett. Borsi Já­nos, a kondorosi »Micsurint tszcs-böl, nagy »pakkal« baktatott a vásárban. Hó­na alatt ruha, amit 420 forintért vett. vállán keresztbevetve egy jó erős ba­kancs. gumitalppal, m-rl hát neki ilyen kellett. 160 forintért, kezében egy lök- gyahi. Nála csak a kéfegyházi Siposék Izza ttak jobban , a melegben, kél pap­lant vittek, mind a kettőt Szabadi Fló- rikának. Sípos János sógornőjének vet­ték, aki esküvőre készülődik, bár itt Flőrika kissé lesüti szemét. Pántos Já- nosné egvéiiFeg dolgozó paraszlasszony a fényest határból kartont, ruhát, táskát vásároli kislányának. Boldogan tette, mert leljeslte'.te már beadását s amijük ma­radt, azzal már szabadon rendelkezhet mezjátszót nyer, tíz lemezzel, a 6491-es, a 13 987-es, a 28148-as, a 25.303-as, a 37.3 (0-os és még több szám egy-egy férfi, női, illetve gyermek kerékpárt nyer 800- tól egészen 1209 forintig terjedő értékben. — Majdnem* — hallatszik innen is, ©ti­ltani: is akik., csak Jinajdiiejtii nyertek. ,, — Ez igen! — halljuk RoszUoj Jó­zseftől, a Békéscsabai Vasipari KTSZ dolgozójától, aki Tamás öccsével tíz köny­vet nyer. — Most aztán olvashatunk — mondja nevetve. Egy kondorosi paraszt- asszony, EUádesz Mlliályné, az >Uj Elet« tszcs dolgozója 609 forintos vázát nyert’ K’.zért is jó volt a vásárba jönni. Amott egy fiatalasszony csapja össze a kezét. Kadenov Pálné békéscsabai lakos, a férje katonatiszt, ő nyerte a 800 forintos rá­diót. — Vasárnap jön haza a férjem. Jaj de örülök. Ezt a meglepetést; — mondja boldogan. — 125 köbcentis Csepel motorkerék­pár, 6719 forint értékben — halljuk a mikrofonból s utána pár perc múlva halljuk a szerencsés számot is: 30.340« Kék munkaruhás férfi kap izgatollan a zsebéhez. — Tölgyesi Rudolf, MÁV I szemafor-munkás, békéscsabai lakos. Mel­lette egy lány, — a menyasszony J lesi ugyancsak kipirultan a cédulát. Alig hiszik el: ők nyerték a motort. Még- Itopzá kelten vették ^. toinboját. (Most árián vagy elfelezik a gépet, vagy meg­dőlik * házasságot. .,r)^pe .úgy látszik, tréfás kedvében volt ezen a napon For­tuna »istenasszonya«, mert hasonló kegy- heu részesített egy másik fiatal párt is: a 7306 forintos fényezett szobabútort ugyanis a 37.084-es számmal Szabó Pé­ter gépkocsizó őrvezető nyerte. Egy csi­nos, harnahajú gyulai kislány szorong mellette. Egyébként sincs hideg, de Szabó Péternek most nagyon melege van. Csak ki kell gombolni a zubbonyt. Ezt aztán igazán nem gondolta: Nézik egymást a kislánnyal, nem ts tudják, mit mond­janak. Végü'is abban állapodnak meg: lm már bútor van, legycu mielőbb lagzi Is. Természetesen a tombolával még nincs vége a vásárnak. Újabb látogatók érkeznek még délután is Futkosnak a teherautók, mert újabb vá­laszték kell, újabb és még több áru, nagy a kereslet. Mire eljön az este, az eladott árok értéke közel ötmillió forin­tot tesz ki. Csütörtök este van. bontják a sátra­iba*, ké-izü’ödnek a vásárlátogatók haza­felé. Készülődnek, meg maradn: I. is« Hogyne maradnának, mikor olyan szé­pen húzza Lakatos Tóni a ligetben azl a nó*.á% hogy »Kondorosi csárda mellett«, mikor most kezd csak izleni a bor, a sör, a lacikonyhák sültje. Maradnak bál. sokan maradnak, ünnepelnek, ünnepük új életünket, alkotmányunkat. Vonzó látványosság Nem mindig odamegy az ember a vásárban, alvóvá éppen akar. Megszólal például a mikrofon s bejelenti, hogy rvhabcmutaló lesz, máris tódul arra a közönség: ezt mégsem lehet elmulasz­tani. Fiatal lányok, fiuk s felnőtt fér­fiak és nők mutatják Itt be szociálist» Iparunk, szocialista kereskedelmünk leg­szebb, Ieginutalósabb készítményéit, fis nem is hiába! A 135 forintos karton- mihábóf, a 438 forintos férfiöltönyből, a közel 2009 forintról 1500 forintra leszál­lított bíírkabátokbóF, ezrek és ezrek fogy­tak el a vásáron. Még ki sem gyönyör­ködtük magunkat a szebbnél-szebb ru­hákban« máris új »műsor« következik: Jön a tombola! Izgalmas pillanatok Ki nyeri a motorkerékpárt és a szo­babútort? Mindenki figyel... Az első boldog nyerő, a 10.674-es szám tulajdo­nosa 803 forintos rádiót nyer. A második «zám 6341. nyereménye egy 1405 forintos rád!», a kövei kezű szám 23.727, 1552 fo­rintom rádióval. A 11-395-ös szán» egy le-' Pályázati felhívás A Magyar-Szovjet Társaság képzőművészeti szakosztálya az 1954. évi Ma­gyar-Szovjet Barátság Hónapja plakátjára pályázatot hirdet: A pályázók műveikben fejezzék ki a magyar és szovjet nép mind mé­lyebbé váló barátságának gondolatát. Müveik mutassák meg, hogy népünk nem­csak szabadságát köszönheti a Szovjetuniónak, hanem szépülő, gazdagodó éle­tének építésében is állandóan maga mellett érzi a szovjet nép baráti segítsé­gét. Alkotásaikban érzékeltessék, hogy a Szovjetunió évről-évre a legjobb fiait küldi el hozzánk, nagyszerű munkamódszer», ik megismertetésére. Tudósok, művészek hozzák tudásuk legjavát, hogy segítsék országépítö munkánkat. Érzékeltessék mü­veikben a szovjet ipar mezőgazdaság, kultúra élenjáróinak szerepét népünk szocialista fejlődésében. A plakát kifejezési módja szabadon vá avatható a nyomdai lehetőségek ha­tárain belül. A pályázati feltételek: I díj: 4000 forint 11. díj: 3000 forint. II) díj: 2000 forint. A plakát mérete eqyi ív s hat színnyomásban kerül kivitelezésre. Beküldési határidő: 1953. november 30. A beküldés helye: Magyar-Szovjet Társaság Képző-, művészeti Osztálya Budapest, V. Semmelweis--utca 1—3. szám. A pályázatim részvevők minden további felvilágosításért forduljanak az MSZT Képzőművészeti Szakosztályához. Telefon: 187-990. Az MSZT egyébként október 30-án konzultációt tart, amelyben minden pályázó-váz'atboz ideológiai és művészeti segítségei nvújt. 5 Béltésmegyei Téglagyári Vállalat figyelmébe: Sürgős intézkedést varnak a Gyulai Téglagyár dolgozói Kormányprogram műnk legfőbb célja a dolgozó nép életszínvona­lának emelése. De a dolgozók előtt csak akkor válik világossá, ha megismerik, mit tartalmaz a kormányprogramul s mit valósí­tottunk már eddig is meg. A pártszervezetek, népnevelők első és legfontosabb feladata,' hogy ezl megismertessék minden dolgozó­val. A munkások, dolgozó pa­rasztok lelkesebben teljesítik fel­adataikat ha megértik, hogy ál­lamunk a saját jobb életükért, boldogabb jövőjük érdekében hozta különböző határozatait. A kormányprogramm megje­lenése után javult a dolgozókról való gondoskodás a Gyulai Téglagyárban is. Változás mutatkozik a napi étkeztetés minőségénél. Az eddig nem megfelelő munkaruha-ellá- lásbau is javulás mutatkozik, de ez még nem kielégítő. Ahogyan a szociális és kulturális körül­mények alakultak az üzemben, úgy alakult a dolgozók ni unkái­hoz való jó viszonya, nőtt ke­resete, emelkedett az életszínvo­nala. Kárnyeczki Gábor kiváló bágerkezelő áprilisi keresete 728 forint és 72 fillér volt, de azóta állandóan nőtt, különösen a kor­mányprogramra megjelenése után. A júliusi keresete már megha­ladta az 1113 forintot is. Amikor elbeszélgettek vele az üzem nép­nevelői, úgy vélekedett: «Úgy ér­zem, hogy munkámat, de magát az embert is még jobban megbe­csülik,» Hasonlóan nőtt meg Knájfel Márton keresete is. Aho­gyan nőtt munkakedve, jobban tudta teljesíteni a normát, így júliusban a keresete jóval felüt­ni uTn az ezer forintot. Jó mun­kája jutalmául most, augusztus 20-tól kéthetes ingyenes üdülés­ben részesül az ország egyik leg­szebb üdülőjében. A múltban so­ha nem értékelték az embert — mondotta. Most a munkájáért megfelelő pénzt kap, de azon­felül még jutalomban is része­sül. Ezért érdemes jól dolgozni. A kormányprogramra megjelené­se után a dolgozók vá'lalfák, hogy ezer darab téglával többet gyártanak naponta, azóla ez a vállalás már négyszeresére entel- ked, tt. Az elért eredmények, a dolgozókról való gondoskodás még közel sem kielégítő Nem kielégítő a tisztálkodási le­hetőség; fürdőszoba ugyan van az üzemben, de nines, elegendő mennyiségű víz. A kútból, amely táplálja a fürdőszobát; egyszer; húzás után kifogy a víz. A kutat már bárom hónappal ezelőtt meg­fúrták, de elegendő vizel így sem tűd biztosítani. Nincs elegendő evőeszköz a dolgozók réndelke- zé$éré.,(Egymásra kell várni, mig valamelyik megeszi az ebédjét. Egyetlen egy pohár van az egész üzemien Alig pár hete, hogy ivókannál vetlek a dolgozóknak, addig pe­dig vödörből illák. Az ivókannát csak hosszas könyörgés (!?)után kapták meg a dolgozók és főleg akkor, amikor megmutatlak, hogy a kormányprogramm mit ír elő a dolgozókról való gondoskodásról. Nincs kulturális élet az üzemijen. Van ugyan kultúrterem, de az ebédlő, ping-pong- és biliárdasz­talt ilyenkor az udvarra szokták kirakni, mert a terem is igen kicsi. Most kaptak ötezer forintot színpad építésére, de sajnos, szín­padot nem tudnak -építeni, mert akkor nem tudnak hol ebédelni. Nem megfelelően gondoskodott a csabai téglagyári központ a védő­ruhák időbeni szállításáról. Még a nyáron megkapták az éjjeliőrök a téli bundát, de a Irikóingefc egyrészét még most sem küldte te a központ, holott a határidő még áprilisban lejárt De a dol­gozókkal való nemtörődömséget tetézte az is, hogy a férfiaknak női védőruhát küldtek, pedig beküldték a névsort, hogy kinek jár. A téglagyári pártszervezet nem nézi tétlenül a dolgozókról való hiányos gondoskodást. A felme­rült problémák megoldását a párttitkár elvtárs többször levé­len keresztül, vagy személyesen sürgeti a dolgozók érdekében a Békésmegyei Téglagyári Vállalat központjánál, de mindig csak ígé­retet kapott. Sürgős intézkedé­seket várnak a gyulai téglagyár üzemi dolgozói a téglagyári vál­lalattól, Csepkó Etelka Méhészek figyelmébe \ A le.-.e méhbetegségek megakadá­lyozása érdekeiben szeptember 1-től 12-ig az egész megyében méhegészségi vizs- gálalot tartanok. A vizsgálat azért vált szükségessé, mert az idegen bevándorlók sóit esetben fertőző befegségeket terjesz­tenek s ez komolyan veszélyezteti a méhészeteket. A vizsgálat a földművelés­ügyi minisztérium rendeiete alapján tör- nik és minden méhcsaládra kötelező. A vizsgálatot területenként a községeiében lévő méhegészségügyi felelősök végzik. Minden méhtartó tulajdonosnak és a területre bevándorolt- méhésznek a vizs­gálatért és az egészségügyi bizonyítvány kiállításáért méhcsaládonként két forintot kell fizetnie. Amennyiben a méhegész- ségügyi felelős fertőzést fedez fel, a fer­tőzött családról mintát kell felknldeni az Állami Méhtenyésztő Állomás gödöb lői kntaló és vizsgálóintézetének. Olvasd a Viharsarok Népét!

Next

/
Thumbnails
Contents