Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-09 / 186. szám
WM uugtiszlus 9, vasárnap 7 ViUaiuaioU hé^i Több figyelmet követel a dolgozók leveleinek elintézése A dolgozók teve'ea a legnagyobb gondosságot, figyelmességet érdemlik. Több vezető funkcionál i urunk mégsem kezeli kellő gonddal özeiket a bejelentő eket. Számos ilyen eset tái ült el ink, amikor szcrkesz- tőségünk személyesen ellenőrizte, hogy az egyes szervek miért késlekednek a dolgozók panaszainak elintézéséréi. A békéscsabai városi tanács mezög izdatógi osztályán Bo- tyá szki 'György békéscsabai lakos panaszait figyelembe sem V*tiéi£, Még 1952 november 10-én 2 másra 10 kiló búzavetőmagot szálli- lett a magtárba. A mezőgazdasági osztályon ahányszor csak érdeklődött, azt mondták, neki, pénz helyett búzát kap. Ez eddig rendben is lenne, csak az nincs rendjén, oz Ígérgetés csupán ígérgetés maradt. Szerkesztőségünk érdeklődésére »elárulták«, hogy ebben az ügyben most hoztak döntést és csépié« útón Botyánszld György is megkapja járandóságát pénzben, vagy terményben. Megjegyezzük: kár volt a dolgozót így hitegetni, mert az megértette volna, ha megmondják neki kereken, mikor lcapja meg. Á döntés eredményét eddig nem közölték szerkesztőségünkkel; sem a pan&szt- tevő dolgozóval. Valent János, a mezőgazdasági osztály dolgozója haragosan kifakadt, amikor arról volt szó, hogy mit kellett volna tenni. »Százegy ilyen embernek van hoctnló panasza, mégsem kö- tözködik, csak épp.n ez«. Valent János elvtáre kiíakadá- sa bizonyltja: a dolgozók panaszainak elintézését, a levél rnegvá- laezolását nyűgnek, teliéinek tekintik. Nem érzik a levélíró gondját, baját, nem hatja át őket a levélből áradó bizalom. Az a vezető pedig, aki közömbösen, lelkiisme- jetlenül kezeli a dolgozók leveleit, előbb-utóbb elszakad a dolgozó tömegektől. Elfelejti Itákosi elvtúis szavait: Nem a dolgozók vannak a vezetőkért, hímem a vezetők a dolgozókért. A Megyei Tanács különböző osztályain van némi javulás, de akad még elintézésre váró levél is. A kereskedelmi osztályon kivizsgálták ugyan a panaszos levél tartalmát, de nem hozták tudomására szerkesztőségünknek, hogy a levélíró panasza milyen elintézést nyert. A pénzügyi osztálynál hasonló a helyzet. Mindkét osztály dolgozói póldát vehetnének Petrovszki Fe- renc elvtársiéi, a begyűjtési osztály dolgozójáról, aki lelkiismeretesen [intézi a dolgozók panaszait és .szerkesztőségünknek jelzi, ha az ügy elintézése hosszabb időt igényel. Ha igy végezné munkáját a megyei MÉSZÖV is, nem fordulna elő az, hogy öt darab elintézésre váró levél hever a fiók mélyén, kettő közük még május óta. Bizonyára a megyei titkár, Nun elv társ nem mulasztotta et elolvasni az augusztus 4-én megjelent Szabad Nép vezércikkét és ebből megértette, milyen fontos az, hogy a dolgozók leveleit nagyobb gondossággal kezeljék és a benne irt panaszokat intézzék el. Mindez segíti a vezetőt is abban, > ogy előbb felismerje a levélíró segítségével a problémákat, észrevegye a hiányosságokat. A dolgozók leveleivel való lelkiismeretes bánásmód jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy megerősödjék a párt és a tömegek közötti kapcsolat. Ji; • -- (Bánfalvi) /r Smith József, mezőberényi C holdas dolgozó paraszt egyenest a cséplőgéptől tett eleget beadási kötelezettségének. • Az orosházi «Dózsa» tsz-hen a «Szabadság» gyapottermelő brigád tagjai, ötvenketten 100 kát. hold gyapot művelését végzik. Segítettek a növényápolásban, aratásban is. Jelenleg a gyapot kaccsolását, tetejezését végzik. (Horváth Sándorné.) * A békési MNDSZ tíztagú kultúrcsoportja köszöntötte Murony- ban az egyik cséplőgépnél dolgozó munkacsapatot és segítettek az ott dolgozóknak. A cséplőgép munkásai örömmel fogadták az üdvözlést. (Szabó Eszter.) Bélmegyer községben a kenyérgabona betakarításával párhuzamosan halad az állammal szembeni kötelezettség teljesítése. A «Rákóczi» tszcs az idei beadását kenyér- és takarmánygabonából 100,,^ziízMékra teljesítette. A «József Attila» tsz árpabeadását még a*mult héten teljesítette. A búza beadnsa.. folyamatban van. Kenyerei, Jó kenyerei gyáríson a gyulai kenyérgyár! Frissen sült kenyér illata száll a gyulai kenyérgyár raktáréiból, műhelyeiből az udvarra, ahol szinte alig tehet mozogni a sürgő-forgó emberektől, akik a kocsikat éi teherautókat rakják meg kenyérrel. Gátolja mozgásukat az udvaron szei te-széj jel szórt rőzse, a kü önböző tüzelíűaiyag, s szűrte bokáig járnak az emberek a szeméttel. Bent az ivemben készül az idei lisztből sült kenyér a gyulai do.’go- zrimák, akik joggal elzárják a kormány p-ogrammja alapján, hogy vigyázzanak a kenyér- minőségére és ne gyártsanak setejtet. 'Világos tehát, hogy a dolgozó anyák felháborodnak, amikor gyermeküknek kenyeret szelnek s abból cigarettavég liull ki, mert ez történt az elmúlt h poklán annek »1 éné e, l.ógy a sütőipari dolgozóknak elsőrendű kötelességük a tisztasági követelmények szigorú betartása. Van tej, mégis vízzel sütnek Az üzem dolgozói ismerik a kormány programmját, mégis keveset tesznek érte. Maga a vezető ég is keveset tesz a minőség megjavításáért. (A vezetőség alatt ertendo a kenyérgyár megyei szerve és helyi vezetősége.) Nem gj-ártanak jó- minőségű süteményt, mivel nincs elegendő tej Florek Vilmos jóvoltából. így vízzel kénytelenek készíteni a süteményt, holott a Megyei Tanács kereskedelmi osztálya biz- jjjiji a szükséges tej mennyi, éget. A té ztaüzemből egy kocsi gördül kifelé. Kettőn tolják az egyenetlen úton. — Na fene. Megint leesett... Égé z sor kenyér került a földre, a piszokba. »Sebaj«, egy-két simitás és újból visszakerül a helyére, n.i tha mi em történt volna. Toljál- a kocát tovább. .. EGY LEVÉL NYOMÁBAN Szörnyű állapot. Nem lehet ezen változtatni? De igen, csak szélesebb deszka kellene, amit már hónapok óta kérnek a dolgozók. (A padláson három 6zál deszka is porosodik.) Bent a tésztaüzemben folyik a szitálás. Szitálnak, szitálnak, de micsoda szitálás ez? A szitán ujjnyi nyíláson, amelyen nemhogy cigarettavég, de még egy kisebb szivar is átfér. — Nincs szita, legalább is nem kapunk — mondják a dolgozók. (A raktárban 4—5 darab van egymásra rakva.) Nem ,,érdemes" a műszaki vezető A vetőlapát sem megfelelő, rövid. Mit tegyenek tehát a dolgozók, hogy Ö3sze ne égessék magukat, behajigálják a kenyeret a kemencébe, s mint a máié, elterül a tészta. — Nem érdemes a kezükbe vetőlapátot adni — mondja Hack István te'epvezető —, mivel úgyis összetörik. Nem érdemes tisztítani a fürdőt, úgyis piszkos lesz, sáros lábbal járnak be. Nem érdemes nevelni őket... — Szerintünk nem volt érdemes Hack elvtársat telepvezetőnek kijelölni, ha máris megfeledkezett a dolgozókról. Elszigetelt vezetők Nem véletlen tehát, hogy a kormos helyiségekben — melyet a legsürgősebben ki kellene meszelni — kilószámra van elszóródva a finom idei liszt. Vájjon ml a véleménye mindezekről Bella Antal igazgató elvtársnak ? Jóllehet, ismeri a telepen uralkodó hiányosságokat, mégsem tesz semmit." Az a baj nála, hogy nem äzeret lejárni a dolgozók közé, mindent elinisz az irodából, mint ahogy Szilágyi elvtárs, minőségi ellenőr is teszi, akinek pedig kötelessége lenne, hogy a dolgozókkal elbeszélgessen és a jóminőségű kenyér elkészítésében segítse őket. A műszakiaknak különben kötelességük ellenőrizni, hogy a dolgozók megfelelő szerszámokkal el vannak-e látva. De nem ismerik ezeket a problémákat, nem ismerik a dolgozók hangulatát, mert nem járnak közéjük. Máskülönben elintéznék azt is, hogy a dolgozók időben kapják meg a fizetésüket s megakadályoznák azt, hogy 5—6 dolgozó a téves elszámolások miatt csak a következő hónapban kapja meg a 100 —150 forintját, ami a fizetéséből gyakran hiányzik. Ha a dolgozók ezért szólnak, azzal verik vissza őket: — «Majd megkapják a jövő hónapban!» Ha valaki szerintük hangoskodni mer, akkor elküldik az illetőt. Nem csoda tehát, hogy nagy a vándorlás az üzeniben s alig «melegedik» meg valaki, máris kidobják, s csodálkozhat azután az illető, hogy miért történt ez. Egy levél alapján néztük meg a gyulai kenyérgyár munkáját. Egy bátor levél alapján tártunk ennyi súlyos hibát olvasóink elé. Reméljük, hogy az üzem vezetősége és oo'gozói megjavítják munkájukat, mert csak a jó munkával, minőségi kenyér készítésével járulhatnak hozzá kormányunk programmjának valóravál- tásáhíz s reméljük, hogy a többi sütőüzem dolgozói is okulnak a gyulai példából. Sok anya szeleteli abból a kenyérből családjának, melyet ott sütnek. Erre gondoljanak munkaközben a sütőipar dolgozói. Tanuljunk a szovjet példából Eg-y kerületi szovjet kereskedelmn és közétkeztetési állandó bizottságának munkájából Irta: G. PAHOMOV Március elején alakult meg Moszkva leningrádi-kerületi szovjetjének kereskedelmi és közétkeztetési állandó bizottsága. A 18 tagú bizottság el: nöke: PjoLr Sitin küldött,négy közétkeztetési üzem igazgatója. Pjotr Suiti nagy tapasztalatot szerzett a kereskedelmi és közétkeztetési állandó bizottság munkájában. Mint a bizottság elnöke, az első ülésen részletesen ismertette a bizottság tagjai előtt az állandó bizottság jogait, kötelességeit, feladatait. Az első értekezleten kidolgozták a bizottság negyedévi munkatervét. — A terv kidolgozásánál — mondta Pjotr Suin, — a választók megbízásaiból és javaslataiból indultunk ki: Figyelembe vettük a választóknak azt a kívánságát, hogy a szovjet javítsa meg a kereskedelem munkáját, bővítse a kereskedelmi hálózatot különösen az újonnan épülő lakónegyedekben. Munkánkat azzal kezdtük, hogy megvizsgáltuk, hogyan készültek tél a kerület kereskedelmi vállalatai és a kereskedelmi hálózat dolgozói a nyári idényre. Első feladatként kilesicven élelmiszerbolt munkáját vizsgáltuk felül. — Ebbe a nagy munkába bevontuk a bizottság aktíváit — több mint 50 kerületi lakost, — akik között munkások, alkalmazottalt, háziasszonyok és nyugdíjasok is voltak. Az aktívák gondosan nregvizs- gálták,. megfe,lelnek-e az üzlet és raktárhelyiségek a higé- nia követélményeinek, ellenőrzővásárlásokat végezték, feljegyezték a kiszolgálásban tapasztalt hibákat és felfigyeltek a jó munkamódszerekre. Két hétig tartott az élelmiszerboltok munkájának ellenőrzése. A két hét tapasztalatai alapján a bizottság beszámolt a szovjetnek az elvégzett munkáról és ismertette javaslatait — mondta Pjotr Suin. Az üzletek vezetőségei haladéktalanul kijavítottak számos hibát az ellenőrző brigádok észrevételei alapján. Több üzlet például a nyári évadra fiókelárusító helyeket nyitott, ahol elsősorban zöldségfélét és gyümölcsöt árulnak. Több üzletvezetőség megjavította az élelmiszertárolást és szállítást. A bizottság tagjai segítettek az elárusítók közti munkaverseny megszervezésében, ismertették a legjobb élelmiszerboltok munkamódszerét. A kerületi szovjet az állandó bizottság tapasztalatai és javaslatai alapján hozta meg határozatát a kereskedelmi é: közétkeztetési vállalatok munkájának megjavításáról. Az állandó bizottság kezdeményezésére az albizottságok felülvizsgálták az építkezési szervezetek éttermeinek és büf- féinek munkáját is. Erről Suin elvtárs a következőket mondta: — A. dolgozók értesítették a kerületi szovjetet arról, hogy a kerület egyes építkezésein az éttermek és büffék munkája nem kielégítő. Az állandó bi- zotlság a beérkezett panaszokat íigyeleinbevéve, az aktívák segítségével több mint 40 étterem és büffé munkáját ellenőrizte. Az ellenőrzés eredménye: a kerületi vendéglátóipari tröszt változatosabbá tette az étrendet, ahol arra szükség volt, szakképzett szakácsokat állított be, rendezte a kalkulációt, megjavította a kiszolgálást. Az elért eredményekről az egyik építkezés dolgozói a következőket írták: < A mi éttermünkben sok hiba volt. A küldöttek látogatása óta azonban megjavult az ellátás, változatosabb lett az étrend, szinte minden nap van főzelék, saláta, sütemény, az étíergm és a büffé meghosz- szabbította munkaidejét. Köszönjük a küldötteknek, hogy segítettek megjavítani az építőipari dolgozók ellátását.» A kerületi szovjet végrehajtó bizottságához számos hasonló levél érkezik. Az állandó bizottság javaslatára a szovjet megjavította a pihenő és szórakozó közönség ellátását a parkokban és a strandokon. A küldöttek javaslatára a kerületben két kolhozpiacot létesítettek és tanfolyamokat indították a kereskedelmi elárusítók szakképzettségének emeléséire. Az állandó bizottság tervszerűen dolgozik, munkatervét három hónapra előre elkészíti. A bizottság tagjai havonta egyszer értékelik a munkát és megbeszélik a további feladatokat, Ezenkívül a bizottság elnöke állandó kapcsolatot tart a tagokkal és kél uiés kozo.i ... megbízásokat ad nekik. így dolgozik Moszkva le- ningrádi-kerületi szovjetjének egyik állandó bizottsága. A bizottság szoros kapcsolatot teremt a kerületi szovjet és a lakosság között és segít a szovjetnek abbau, hogy eredményesen valósítsa meg egyik legfontosabb feladatát: az emberekről való gondoskodást. Jól títteleltek a tavaly ültetett első teacserje-csemeték A Szovjetunió példájára nálunk is megindullak a kísérletek a tea meghonosítására. A kuísitók megállapították, hogy Magyarországnak is vannak olyan területei, amelyeken a klimatikus viszonyok hasonlóak India, Kína és a Szovjetunió teatermő vidékeihez. A Szovjetunió ezen a téren is segítségünkre sietett. Grúziából, a Fekete-tenger partvidékén lévő Szuhumi környékéről több kiló teamagot kaptunk. Az itt termelt teafajtát szovjet kutatók nemesítették ki. Egyik főjclleni- zője, hogv sokkal fagjáHtHrh, mint pl. az indiai származású tea- fajta!,. A kapott teamagokat még a múlt évben elültették a fcrlődi kísérleti gazdaságban és többeaer palántát neveltek. Ez év tavaszán Zala megye déli részén szintén erdős területen vetettek Grúziából származó teamagot és a tea-csemeték itt is szépen fejlődnek. A tervek szerint jövőre nagyobb mennyiségű teamaggal az ország több helyén nagyobb arányokban folytatják a tea meghonosításának kísérleteit.