Viharsarok népe, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-12 / 86. szám
A FELSZABADULT NÉP Uj hazában új élet... Újabb és újabb eredmények», I hatalmas alkotások születnek kel gazdagodnak hazánk új tön- I most munkánkból, amelyekhez ténelmének arnny lapjai. Olyan-} fogható nem volt még egész történelmünk folyamán. Az ötéves terv során 47 milliárd forint értékű épületeket építünk fel. Ez annyit jelent, hogy minden öt és fél napban egy-egy új gyár kapcsolódik be életünk ütőerébe. Több gép, több mozdony, vasúti kocsi több szövet, cipő, többi, finomabb élelem születik ezekben a gyárakban. Sztálinvárós, a Sztálini Vasmű a régi, szegény kis Dunapentele helyén; a megújuló faluból várossá növő Komló; a szikes, aszályos Hortobágyon gazdag, szép életet varázsoló Tiszalöki Vizierőmű; Kazincbarcika. Hatalmas alkotásaink : mind-mind értünk, a dolgozó népért. A Tiszalöki Vizierömű-épitkezés Amíg 1929-től 1934-ig 55 százalékkal csökkent az építőipar termelése és 71 százalékkal a dolgozó épiítőmunkások száma, addig 1948-tól 1950-ig 206 százalékra, 1952-ig 376 százalékra emelkedett az építőipari munkások száma, mert egyre többet és többet kell építeni. Annyi a boldog ifjú házaspár — kellenek az új lakások, sok embernek sok hús kell, meg sok tej és vaj. Uj iskolák épülnek, hűtőházak, tejházak és így" tovább, de ki tudná mind felsorolni. Az idén 20 százalékkal több mezőgazda- sági épület és 60 százalékkal több lakás készül el, mint tavaly. Ebben az évben 25 ezer lakást építünk fel. Ha ezeket a lakásokat egy területen építenénk fel, akkor egy olyan nagy új város keletkeznék, mind Nyíregyháza. Valósággal elkápráztató az a néhány szám, mely megmutatja például hogy a múlt, elhanyagolt állapotából miként fejlődött ki a gépesített magyar építőipar. Ahol 1938-ban száz lóerőnyi építőipari gép dolgozott, 1949-ben már 1740 és 1952-ben pedig már 13 ezer 80 lóerőerősségű gépliad- sereg szolgálta a munkást, az ország építését. Megyénk NAGY JÓZSEF elvtárs, a kon do- rosi gépállomás felelős traktorvezetője, az ország második legjobb traktoristája. Április 10-ig erőgépével 686.7 normálból d munkát végzett el. Ssolgaság helyén tudják. Az üzemnek saját kultúrOlcsó pénzen hatalmas telket vásárolt a Szik-téren Deutsch Jakab volt gyulai rőföskereskedő 1910-ben, ahol a kis földszintes házban, körülbelül 20—30 munkás beállításával kézierővel hajtott harisnyaüzemet létesített. A kezdetleges üzem is magas jövedelmet hozott neki, mivel olcsó pénzért dolgoztatta a munkásokat. így évről-évre növekedett az üzem, amely már később nemcsak harisnyát, hanem a legkülönbözőbb kötöttárukat is készítette. A gyár vezetői természetesen csak annak adtak munkát, akinek akartak, ahogyan éppen mondani szokták: »akinek a képe tetszett«. Nehéz sorsuk volt az üzemben a dolgozóknak. Különösen a varrodában, ahol Deutschné irányította a munkát, ordítozásaitól hangos volt a környék. Alig volt ember, aki megállhatott előtte. Az 1929-ben kezdődő gazdasági válság hatására 1930-ban a munkások felét elbocsátották az üzemből. A megmaradottaknak pedig csökkentették a bérét A dolgozók két hétig tartó sztrájkja sem vezetett eredményre, mely 1931-ben volt amikor óránként kétfilléres béremelést követeltek, hogy nehéz helyzetükön javítani tudjanak, emberségesebb életet élhessenek. A béremelésből nem lett semmi, eredmény nélkül álltak újból munkába. A munkaidő természetesen korlátlan volt bár munkabért csak 8 órára számoltak el, a túlóra elszámolása teljesen ismeretlen fogalom volt az üzemben. Éppen úgy, mint á szakmai tanítás. Minden dolgozó féltékenyen őrizte szakmai tudását amit keservesen, nagy nehézségek árán szerzett meg. A tőkések nem törődtek azzal, hogy a dolgozók jobban megismerkedjenek gépeikkel. Az ipari tanulók helyzete is kétségbeejtő volt. Az üzem nyomorúságos képére rányomta bélyegét a dolgozókról való gondoskodás. Egészségügyi követelményeikről alig gondoskodtak. A felszabadulás után az üzem életében nagy változás történt. A régi toldozott toldozott épület helyén korszerű, modem gyár épült a békéscsabai Rugyagyár, amely már teljes egészéiben a mi boldog életünket tükrözi. Népgazdaságunk a gyár átalakítására és gépek beszerzésére csaknem tízmillió forintot fordított Ebben az újonnan átalakított üzemben 1950 február 1-én kezdődött meg a termelés. 1951- ben már 343 százalékkal többet termeltek az üzem dolgozói, mint az előző évben. 1952-ben ez a termelés már meghaladta a négyszeresét Ezek a számok hűen tükrözik azt hogy megvál- ftozofúü a dolgozók viszonya a munkához. A vállalatot a dolgozó nép bizalmából választott vezetők irányítják. A felső, közép és alsó vezetők egyaránt a dolgozók közül kerültek az üzem élére. A műszaki vezetők mindegyike, mint fizikai munkás kezdte munkáját az üzemben. Az adminisztratív dolgozók nagyrésze is a munkapadok mellől került az íróasztal mellé. A dolgozók nagy családjának boldog jövőjét biztosítja az a fejlődés, melyet az üzem elért a kulturális és szociális beruházások következtében. Kulturális beruházásokra az elmúlt év végéig mintegy 333.000 forintot fordított a vállalat. Többszázezer forintot tesz ki a sport, szociális és kulturális beruházások összege, melyet a jóléti keretből biztosít a vállalat. Ebből az összegből a napkőziotthonos bölcsődében ötven gyermek ápolásáról, ruházatáról gondoskodnak, így a szüleik nyugodtan végezhetik termelőmunkájukat, mert gyermekeiket biztos fezekben csoportja, énekkara, színigárdája, tánccsoportja van, amely nemcsak üzemen belül, hanem a városi és megyei versenyeken is sikerrel szerepel. Fel szab adui ás unk naß; kösz önhetik az üzem dolgozói többek között azt is, hogy többen központi tanfolyamokon’ lábasabb szakmai és politikai)képzettséget Békéscsabai Ruhagyár Sgy A MwMlvélt Zömök alakja, kedélyes derűje után ítélve azt hinné róla az ember, hogy őt megkímélte a múlt rendszel' minden sorscsapása. Ha magyarosan pödrött, tömött bajuszt nem viselne, az sem volna hihetetlen, ha 10 évvel fiatal labbnak mondaná magát Néhány elejtett mondata már korábban csábított arra, hogy megírjam életrajzát. Jóllehet, az élete keveset különbözik sokezer nevelőtársáétól. Azokétól, akivel ő, Kiss Imre együtt fogyasztotta azt a panaszos kenyeret, amit a múlt rendszer urai dobták a nemzet akkor lenézett, megalázzon napszámosainak. Valakinek tűrnie kellett a tanítói sorsot is. Tanítani kellett a szerencsétlen, elnyomott nép nélkülözéstől elcsigázott, mezítlábas, rongyfedte testű gyermeke it. Mi lett volna, ha minden akaratot, önuralmat eltespeszt a megaláztatottság, ha mindenki elp fásul a sanyarú sors csapásai alatt s az olyan szegény szülők, mint Kiss Imre szülei, nem nélkülöztek volna meg minden füzet, minden könyv árát, hogy fiukból a nép tanítója legyen. Persze Kiss Imrében is volt akarat a tanulásra, mint annyi más elnyomott parasztfiatalban. Égtek a tanulási vágytól, de csak keresőjüknek adódott rá alkalmuk. Kiss Imrét egy szál ruhában küldték el szülei a debreceni tanítóképzőbe. A hideg téli időben nem tehette ki lábát a képző kapuján. Évekig nem volt téliL, kabátja- Az első télikabátot 1918- ban szabták rá egy orosz katonaköpenyből. Nadrágja egy befestett sátorlapból készült, ami szinte csendliáborítóan suhogott, amikor végigment benne az utcán. Nem telt másmilyenre. Apja nehéz küzdelemben kereste meg a betevő falatot. Anyja ugyan községi szülésznő volt Köröstarcsán, de egészévi fizetése mindössze 240 korona volt. Kiss Imre ellátása pedig 400 koronába került évente a tanítóképzőben. Nem c oda tehát, ha kétszeres örömmel fogadták, amikor Imre 1921-ben hazahozta a tanítói oklevelet Debrecenből. — No, most már könnyebben leszünk —mondották a szülők. Imrére nem lesz gondunk, állást kap, megkeresi kenyerét, ruházatát. Imre is ezt gondolta. Az oklevél birtoklása jóleső érzéssel töltötte el s szinte fáradhatatlanul kilincselt az iskolák urainál, a papoknál: adnának neki állást. De hiábavalónak bizonyult a sok kilincselés. Végül csüggedten, elfásul tan a láda fiókjába tette oklevelét s ott állt az 1925-ig. Divat volt akkor hosszú éveken át, hogy a diplomás emberek napszámba jártak, vagy éppen havat hánytak, utcát sepertek. Kiss Imre apjával harmados kukoricát kapált, aratni járt s taposta, gyúrta az agyagot, vályognak, semmiért. Ma már nem tudná szavakba önteni azt a sok keserűséget, ami az állástalan- ság négy éve alatt felgyülemlett benne. Mindezt csak sejteni lehet visszaemlékezéseiből. Az emlékek ott szunnyadnak a tudat alatt, mint hamu alatt a parázs. Ezeket fel kell éleszteni, el kell mondani még ha fáj is, ba sajog) is bele a szívünk. Hadd okuljon, hadd tanuljon belőle a mai boldog, derűs életet élő'és szép jövőbe tekintő új nemzedék. — Öt hónapig fizetés nélkül helyettesítettem, míg végre megválasztottak egyházi tanítónak. Ingyen tanítottam. Tűrtem a megaláztatás, a felettes hatóság, a papok kényét, kedvét, parancsát, megvetését. Nem sokkal később történt, hogy végre álláshoz jutottam. Arany Gusztáv tisz- teletes úr, a szolgalelkűség, a kegyetlen életmódba való belenyugt- vás hirdetője leszidott, megalázott a szülők és a gyermekek előtt az évzáró vizsgán. Bevett szokás volt ez nála. Minden évben rákerítette a sort valakire Miért? Azért, mert a gyermekek jobban tudták az osztást, a szorzást, mint az imádságokat, a vaL, lásos énekeket. Akkor a vallás volt a fő tantárgy. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy «ne tudjon a paraszt többet az imádságnál, az istenhez való fohászkodásnál. Csak hadd remélje tudatlanul a nehéz robot, a szörnyű nélkülözés közepette, hogy majd a másvilág a földi élet minden hiányzó örömét pótolni fogja». Mikor a gyerekek szinte kívülről tudtak minden imádságot és éneket, a papok azt sem tudták, hogyan dicsérjék a nevelőket. — Volt még más is, ami kiváltotta elismerésüket. Az, hogy kis kirándultak hozzám is a csárdaszállási tanyai iskolába a papi tanfelügyelők. Nem emlékszem már, hogyan tudtam meg, hogy mikor jönnek. Elég az hozzá, hogy vártam őket. A feleségem tyúkot vágott, sütött, főzött, bortj, sört hozattunk. Azon múlt to- vábbmaradásunk, minősítésünk és a tanfelügyelők elismerése, hogy
