Viharsarok népe, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-12 / 265. szám
4 1052 nori£inlMir 12., sienh A vasgyüjtés hírei Békéscsabáit a II. s;!. iskolában az út- terők megbeszéltek a vasgyüj léssel kap* isolates feladataikat, majd a IV/c osztály tanulói a megbeszélés után kimentek a város szélén lévő szeméfcgy ü j tő-telepre, ahol «guberálás »-sál az első napon 120 kg lemezt, 75 kg vasat és egyéb hulladékot gyűjtöttek ösz- sze * A békéscsabai Oros- házi-úl 60 szám alatt lévő begyüjlőhelyrc az első napon a környék dolgozói négy mázsa vasat, 15 kg fémet szállítónak be, * A békéscsabai szlovák gimnázium tanulói közül Saláth András, Megvik Mihály, Lóczi István és Pribojszki Mihály elsőosztályos tanulók egy óra. alatt 93 kilógramm vasal és egy kilógramm ólmot gyűjtöttek ősz sze a fémgyűjtés első napján. Kedden délután a tanítási idő után újra munkához kezdtek. Illetékesek figyelmébe í Javítsa meg* munkáját a tnyapottcrmeltetl» Vállalat! ügy látszik, hogy a bókéscaa-, bai Gyapcittermeltetó Vállalat ©gyeit dolgozóinak nem fontos a gya- potbegyiijtós, mert nagyon sok ©sotbon hátráltatják a begyűjtést végzők munkáját-. Például a ke- vermesi Földművt8Sszöv©tko»otnéL a gyapot átvevós már két napja szünetel, mart a vállalat először nem küldött ki megfelelő utalványtömböt és zsákokat. Azt az indokot adták Hrabovszki Erzsébet gyapot,- minőaitőnek, — bent a vállalatnál — hogy sokba keiül, ha most ki- küldenok 50 darab zsákot, mert már 100 darabot kiküldtek és miinek az a sok. Úgy látszik, hogy1 Bamáné és Foris kartársak nőm nézik, vagy nem tudják, hogy a 100 darab zsák már megtelt gyapottal és el is szállították a föld- művesszö vetkezettől. A Gyapottermelteto Vállalat d< gőzéi nem tekintik szívügyüknek a begyűjtés zökkenőmentes lebonyolítását, mert <az adminisztrációs munkát végző kartársnőnek is egy utal ványtömböt küldtek ki postán. Kérdem én, hogy az utalványtömb vájjon meddig lesz elég? így na gyofn sok dolgozónak az őszi munkából való kivonását idézték elő. A gyapotot nem egyszer, hanem kétszer, sőt. háromszor is eí kellett hozniok, míg végi© sikerült az átvétel. Kérem a Gyapottermeltető Vállalat dolgozóit, hogy munkájukat mielőbb javítsák még és tekintsék a gyapothegyüjté-vfc a népgazdaság fontos kérdésének. Pintér Mária, földműv»sszöv©tk©z»ti dolgozó, LÓVERSENY Az országos Traktor SE pénteken, november 7-én és szombaton 8-án az az Októberi Szocialista Forradalom emlékünnepén tartotta Orosházán országos lóversenyét, melyen a Budapesti Lósport, Bábolna, Mezőhegyes, Felgyő, Kösz igét, Nagyfa, Kerek, Békéscsaba, Gyula, Orosháza és Kaszaper állami gazdaságok és termelőszövetkezeti csoportok Traktor Sporlegyesületeinek lovai vettek részt. A versenyt a Himnusz hangjai után Márkus György, a Traktor SE országos szervezőiroda belső munkatársa nyitotta meg, az MHK-mozgalommal foglalkozott és mint a sportélet alapját említette. Szeles, esős időben is élénk érdeklő dés mellett a következő eredmények szü. lettek: Könnyiioszlályu díjugrató bajnokság: !. Gyáni Imre Kősziget »Maqac nevű lovával, 34 mp; 2. Vudi Lajos Bp. Lósport »Dureásc, 36 mp., 3, Schöfne Károly Bp. Lósport »Dühös« 37 mp. 1060 m. sikverseny bajnokság: 1. Nagy András Kőszigeti Traktor «Baba« nevű lovával, 1.14 p., 2. Borbíró Ferenc Nagyiéi Traktor »Vidám» lovával, 3, Szilágyi András, a Bábolnai Traktor »Diktátor« lovával. K3zéposztáIyu díjugrató bajnokság! fclŐNYÖS, KÉNYELMES BIZTONSÁGOS 1. Burai Béla Bábolnai Traktor «Obfl ján» lovával 0.35 p., 2. Nagy András Kőszigeti Traktor »Tündér« lovával 1.26 p., 3. Kovács Sándor, a F-elgyői Traktor »Kicsi« lovával. 1600 m. sikverseny, hossíutávu baj nokság: 1—2. Kovács János, a MezŐhe- gyesi Traktor »Bobálka« és 1—2. Kon- rád János, a Bábolnai Traktor »Diktátor« lovával, holtversenyben 108 p., 3. Boris János, a Kőszigeti Traktor »Olga» lovával. Kétévesek 1000 m. versenye: 1. Hoffmann András, a Gyulai Traktor »Baba« lovával 1.11 p., 2. Gyáni Imre Ki> szigeti Traktor »Apafej« lovával, 3. Ifj. Dér István Orosháza, »Csibi« nevű lovával. Termelőszövetkezeti csoportok sikver « nye (1000 m): 1. Bognár György, a aszaperi »Lenin« tsz. »Fergeteg« lovával 1.75 p., 2. Mlinár János békéscsabai »Kossuth« tsz »Derbi«. lovával, 3. Or vecz János kaszaperi »Lenin« »Mile.cz« lovával. Szombati eredmények: Vadászugratásban: 1. Suti István Fel- gyoi Traktor »Tündér II.«, 2. Burai .Béla Bábolna »Óbaján« 7«, 3. Csortó István Mezőhegyes »Delia«. 1600 m* csabai-díj sikverseny: 1. Bo ris János Kősziget »Olga« lova 2,7 p., 2. Hódi István Mezőhegyes »Gusztus« lova, 3. Bor táró Ferenc Nagyfai Traktor »Vidám« lova. Magasugratö országos bajnokság: 1. Burai Béla Bábolna »Obaján« 160 cm hibátlan! (A sáros, nehéz talajon kitűnő eredményi) 2. Kovács Sándor Felgyő »Kicsi« 180 cm hibátlan, 3. Berkes András Felgyő »öreg» 170 cm. 1200 m szarvasi díj sikverseny: 1. Kon- rád János Bábolna »Diktátor« 1.26 p,. 2. Mlinár János Békéscsaba »Derby« 3. Markovits István Mezőhegyes »Sa- turnus«. 2400 m. gátverseuy: 1. Boris János Kősziget »Maca« nevű lova 3 42 p„ 2. Csortó István Mezőhegyes »Szemes«, 3. Borbiró Ferenc Nagyfa, »Feri» lova. Korlátugratás: 1. Burai Béla Bábolna «Oboján« 130 cm hibátlan, 2. Berkes András Felgyő »öreg» lova 150 cm 4 hibaponttal, 3. Konrád Jáiio Bábolna »Gazai« 150 cm 12 hibaponttal. 1200 m kísérleti verseny: 1. Szilágyi András Bábolna »Diktátor« 1.26 p., 2. Hoffmann András Gyula »Baba II«, 3. Cseke János Gyula «Szellő«. A nyerteseknek a dijakat Szondi István olimpiai bajnok osztotta ki. A szombati verseny is rendkívül rossz időben folyt le és csak dicséret illeti a versenyzőket, hogy olyan kitűnő eredménnyel is, mint a magasugrás, 100 cm-es eredménye, megáliták helyüket. De dicséret illeni a Járási TSB aktívát is a rendezés segítéséért. l/iUaisawk Uéfrt ........................-...........- -.......... A z amerikai színházak a dollár-erkölcs szolgálatában Berlin. G„ Pelei, a «Täglich.© Rundschau» munkatársa Amöriká- ból visszatérve beszámol az amerikai színházi «kultúráról». Washingtonban, az ország fővárosában nem jut színpad a komoly színmüveknek. Az itteni színpadi vállalkozások az ía’ért&feii nevű és a kétesértelmű kabaré közötti műfajokat adják elő. A washingtoni ko rmánytí szí vise', ü knek nem hiányoznak a művészi színházi előadások, szabad időjüket szívesebben töltik a kártyázással, vagy más hasz- nöthajtó «szórakozássá/.». A washingtoni 9. utcában tévő szórakozóhelyek az időtöltés kg silányabb módját nyújtják. Egész sor játék- barlang falain - félmeztelen amerikai filmszínésznők képei teszik «otthonossá» a helyiséget. Sok mozi bejárata felett óriási betűk hirdetik:. «Csak felnőtteknek». A leghirlradtebb amerikai szórakoztató üzemek a nevvyorld Broad- wayn vannak. A legnagyobb sikere a zenés nevűnek van. A «Vi- lágalmanach 1951» című, New-Yorkban megjö’ent kézikönyv új világrekordot j© öntett I*: 1643-szor adták elő a «Tegnap ‘ született» című «remekművet», amely aprólékosan ismerteti egy gyengeelméjű nő és egy gengszter szerelmi regényét. Ugyanezen a szellemi színvonalon áll a Broadway többi «sláger»», mint az «Áldásom rátok», vagy a Tetovált Rózsa», amelyeknek már eímo is elárulja, hogy ugyancsak (gyöngyszemei» az amerikai «művészetnek». Ez h szellőm hódít tért a newyorki metropolitan operában is, ahol például Rossini «Sevillai borboly» című művéből több jelenetet kihagytak, mert a hosszú e őndást unalmasnak találja a páholyok közönség©. A Broadway színházainak műsora az üzérek, tőzsdósok, a minden hájjal megkent politikai törtetők, a semmittevő kormánytisztviselők ízlését szolgálja, akik a. színházban csupán látványos «szenzációt» keresnek. Amerika dolgozói azonban az igazi színházat keresik. Ez a színház nem a Broadway monopolizált színpadainak va/a melyikén, hanem a new- yorki inunkásklubban működik, i épi színház névon. Itt kerülnek bemutatásra Herb Tank, Howard Fast, Albert Malta haladó darabjai. Rádió November 12., szerda Kossuth Rádió 6.00 Falurádió. 1. Gazdakal-endárium. 2. A kolhozokban lelkesen folyik a munka a. XIX. kongresszus után. 3. Hogyan ellenőrzi egy tanács a falusi termelési terv végrehajtását. 4. Gergely bácsi megmagyarázza. 11,30 Életünkről... Versek. 11.40 Szórakoztató zene. 12.30 Szendlay László és zenekara játszik. 13.00 Hanglemez. 13,30 Népi demokratikus országok dalaiból. 14.15 Romantikus zongoramuzsika. 14,30 Wagner operáiból. 15.00 Uttörő-hiradó. 13. "0 V törők énekelnek. 13.50 Szatirikus irodalmi műsor. 16.20 Ajándékmíisor. 17.15 .X éjidalok. 17.30 Előadás. 17.45 Szív küldi... *18.10 Építőipari dolgozók félórája. 20.10 Egy falu — egy nóta. 20.50 Az ember, aki... Szatíra. 21.00 Szimfonikus zene. 22.23 Tánczene. 23.10 Beethoven vonósnégyesed. XII. 23,55 Haydn: Három nérri-i tánc, Petőfi Rf.dló 7.00 Ke ringok, polkák. 7.35 Hanglemez. 0.00 Arató Pál zongorázik. 0.20 Beszélgetés úttörőkkel 9.40 A Gyermek- rádió műsora. 10.10 Fihndalok. 10/30 Óvodások műsora. 11.00 Kodály: Fölszállott a páva. 15.00 Hangverseny gyermekeknek. 15,30 Szovjet és népi dem Or •kratikus híradó, 15.45 Lehár müveiből. 16*30 Az imperializmus gyarmati rendszerének Szétesése. 16.45 Hangszerszá- lók. 10.55 Walter Rózsi énekel. 17.10 Szovjet költők hazánkról 17^30 A két béke-küldőit műsora. 18.00 Magyar dalok. 18.45 Tánczenei. 19.35 Fényes Szabolcs: Poljuska-faniázia. 20.00 Állami gazdaságok hiradója. 2*2.00 Hanglemezek. November 13., csütörtök Kossuth Rádió 0.00 Falurádió. 1. Gazdakalendárium. 2. Télen is sok levegőt és fényt az istállóba! 3. Mennyit kerestek p.7 asszonyok egy tszcs-ben. 4. A fejlődő kínai mezőgazdaság. 11.30 Vasáradat. Regény- részlet. 12,30 Népi demokratikus országok kórusai. 13.00 Zenekari muzsika, 14.15 A Rádió Gyermekujság műsora. 14.50 Magyar ;és szlovák betyárdalok, 15.30 Fiatal költők müvek 16.00 R£gi operákból. 16.30 A magyar nép történetéből. 16.45 Haltai Ferenc fuvolázik. 17.00 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 17.15 Az Ifjúság Hangja. 17.35 Jó munkáért s/ép muzsikát. 20.10 Verdi Falstaff. 22.35 Népi muzsika. 23.30 Operettmuzsika Petőfi Rádió 7.00 Hanglemezek. 7.35 Szórakoztató muzsika. 8.30 Az épülő kommunizmus országában. 8.40 Operettek. 9.20 A Gyermekrádió műsora. 10.10 Zenékari hangverseny. 10.50 Medgyesi Sándor és zenekara játszik. 15.00 Uttörő-mikrofonnal. a;z országban. 15,20 Rafael Márta énekel. 15.40 Fiatalok ^enei újságja. 16.10 A Rádió kisegyüttese játszik. 16.40 New- yorki hétköznapok. 17.00 Északi népek muzsikája. 17,40 Jó talajszerkezet •— több termés. 17.55 Az előadóművészét mesterei. 18.10 Az Ötéves terv. nyomában. * 18.45 S,zív küldi... 19 05 Operett- muzsika. 19.35 Tánczene. 22.00 Baráti népek muzsikájából. 22.20 Tánczene. Utáatía^iMÉe^ff» OR.TÍ Orosházi Kinizsi—Kecskeméti Kinizsi 4:0 (i:0) Kecskemét, NB II» bajnoki, vezette: Korompah Nőm várt, hatalmas győzelmet aratott az orosházi együttes, méghozzá az elleniéi otthonában. A csapat a zuhogó, hideg eső dacára, *,. g nagy lelkesedés*- sei játszott és k.ö . . i a II. félidőben felülmúlta nagyszerű eJenfelét. A gólokat Bozó (U-esből). Magna, Madarász és IxMiovits lőtték. Az orosházi csapatból legjobb volt O. Bástya—Szarvas 7:1 (4:1), Megyei bajnokság. A rossz, mély talajon is érvényesült a Bástya nag) óbb technikája. Héké*csahaa sporthírek: Folyó hó 16-án délelőtt 9 órai kezdettel a Városi TSB helyiségében Jvárosi tanácsháza, I. em., 37. szám alatt) tartja az edzőképző tanfolyam első előadását. Kérem az cdzó-tanfolyamra jelentkező sporttársakat, hogy okvetlenül jelenjenek meg. Meg nem jjcáeués esetén töröljük az edzőképző hallgatók jegyzékéből. VTSB-elnÖk. a A Megyei Testnevelési és Sportbizottság kiirta az 1952. évi megyei ifjúsági ökölvívó csapatbajnokságot. A bajnok ságra ö sportkör nevezte be csapatát. A bajnokságon részt vesznek a mezőhegyest MTSK. Orosházi Kinizsi, Békési Traktor, Gyulai Kinizsi, Békéscsa- bai Építők, Békéscsabai Lokomotív ifjúsági csapatai. A bajnokság kétfordulós lesz, november 16-án indul be. Vigh, áld. az I. félidőben telt ki magáért, rajta kivül még a védelemből Szendi, Hegedűs, Berta II., Szimonidesz, Vági. A csatársor ezúttal Magna vezérletével remekelt. Ipróhi r«le lések Menyasszonyi diófa festett bútor megrendelhető Békéscsaba, L, Egressy-u. 18, Máté Mátvás asztalosmesternél. A MÁV nag v fiit őház szakmunkásokat felvesz; hat géplaki őst, két villanyszerelőt, egy kazánkovácsot, egy esztergályost, egy villanyhegesztőt. Jelentkezés reggel 7 órától 12-ig a fütőház-fönök- ségnél. 25 darab uj melegágy-ráma eladó, Gyula, Hódi-u. 8. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-ut 7. I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21*76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál. Előszoba rűhaszekiény, asztal, négy syék, konyhaszekrény, kukorioamorzsoló, répa vágó eladó, Békéscsaba, Ady Endre- ulca 3. F. hó 10-én kocsimról lecsúszott ptmy- vámat kérem Békéscsaba, Li^zt-u. 7 alá hozni. Békéscsaba, Micsuriin-utca 45 számú félház eladó, érdeklődni: Arany-u. 15. „Bútorhónap nov. 10—dec. 10-ig Bútor értékesíts V. Békéscsaba, Sztálán-ut 25. Orosháza, VBr8stmaríy-u. 2. alatti boltjaiban nagy választékban kaphatók a konyha, hálószoba, stb. berendezések. kéxi£úSdüNovember 16-án kezdődnek Gyulán, Békés, Szolnok, Csöng rád megye összevont teremkézilabda bajnokságai. Az 1953. évi bajnokságon 17 férfi és 8 női csapat vesz részt. A bajnokságot a Békésmegyei Testnevelési és Sportbizottság Kézilabda Társadalmi Sportszövetsége bonyolítja le. Békés megyéből a bajnokságra több nevezés érkezett, mint a másik két megyéből ösz- szesen. Az OTSB ve r alapján ugyancsak Gyulán kerülnek megrendo- zésre az 1953. évi t^rcmU-ézIibida bajnokság elődöntői, amelyek 1953 február 7—8—9-én kerülnek megr en dez és re. Szigligeti Színház heti misora November 12-én, szerdán «.sic fél 8: »A harag napja.« »C« Odry-bérlet. November 13-án, csütörtökön e.^te fél 8: »A harag napja.« »C« Moliere-bédet. Az Állami Szigligeti Színház vendégjátéka. November 13-án, csütörtökön esteiéi 8: »Zenekari hangverseny.« (Elek-1. MOZI TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba November 12—14-ig: »Az ói liaiám.« SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. November 6—12-:g: »Boro din ói győzelem.« BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa ba. November 10—12-ig': »Ki lesz a párom?« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. November 6—12-ig: »Erkel..« BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza November 13—18-ig: »Lányok bekszól nak...x PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula November 10—12-ig: »Karácsonyi éj.. | Leveles kőrőt, izlket, napraforgót I vesz minden mennyiségben a Ke- _____________nvérgyár. A Baromfifeldolgozó Vállalat felhívja Békéscsaba lakosságát, hogy libamájat vásárol Tehát, aki libát vág, az a máját drágán értékesítheti. Kérjük a máj gondos kezelését, mert az elsőrendű máj ára 60 forint, a másodrendűé 50 forint, a harmadrendűé 40 forint kilógrammonként. A májat naponta veszik át a Baromfifeldolgozó Vállalatnál, Békéscsaba, Orosházl-ut 16 szám alatt Már csak 3 napig tart az ŐSZI VÁSÁR