Viharsarok népe, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-30 / 255. szám

ViUaisawk Héfit 1952 oklóber 39., csütörtök | Párt és pártépítés A Pamutszövő már jó úton jár Képek a megvalósult tervről Egyre többen tanulnak a szakiskolák különböző ágain '-mmm' -• A nagyüzemi gazdálkodást csak úgy lehet sikerre vinni, lia azt fejlett szakemberek irányítják. Gyönyörű épületben tamil­nak a dolgozó nép gyermekei, mezőgazdaságunk jövendő szak­emberei. Képünk az orosházi Mezőgazdasági Technikumot ábrá­zolja. A kétéves állattenyésztési terv egyik előfeltétele a szakszerű állatnevelés c l; ­A csorvási állami gazdaság/sertéstelepén szakszerű állatte­nyésztés folyik. A tudomány alkalmazásával harcolnak a gazda­ság dolgozói a »brucellózis« (járványos elvetélés) ellep. Több mint négymillió formt beruházással épült meg a sertéstenyésztő- telep, képünk az égjük modem sertésólat ábrázolja. Egyre több és több íij üzlet áll a dolgozók rendelkezésére Zsúfolásig megtelve az áruházak vásárlóközönséggel az őszi Vásár alkalmával. Mindenki igyekszik bevásárolni november 15-ig, míg az őszi Vásár leszállított árai tartanak. Áruházainkban a leg­jobb minőségi áru, a legnagyobb mennyiségben találhatók. Ké­pünk az orosházi Állami Áruházat ábrázolja. MEGJELENT A békéscsabai Pamutszövő, amely több párosversenyben le­győzte versenytársát, a harmadik negyedévi tervnél megfeneklett; tervét 87.6 százalékra teljesítette. Már bebizonyosodott, hogy jól indultak, a legjobb üzemrészek 100 százalékon felül teljesítették a termelési tervet. Azonban, ami­kor az üzemrészek termelési eredményeit összevetették, kide­rült, hogy lemaradt a gyár a tervteljesítésben: adós maradt a Pamutszövő. Persze, a 12.4, mint szám nem sokat mond, de mint tervlemaradási százalék súljos és ha átszámítják vásárlóérték­ben például gyermekruhára, úgy mutatja meg, hogy a terv nem­teljesítésével saját magukat ho­gyan károsították meg a Pamut- szövő dolgozói. 1 í A gyár korábbi munkája, a békekölcsön jegyzés példanm- liató teljesítése tanúskodik a PaiwiTsrövőben dolgozó koni- inimis ák, műszakiak, szak- és segédmunkások helytállásáról. Az, hogy a gyár 1951-ben kétíz- ben él üzem volt, hogy az »ifi­brigád« munkában, fegyelemben, tervteljesítésben az ország ifi­brigádjai közt is pz elsők között volt, hogy messze híre volt a bé­késcsabai Pamulszövő jómiuősé- gíí munkájának, igazolja; tudnak jól is dolgozni a Pamutszövö- bcn. Hogyan történhetett mégis a nagy lemaradás? Sok oka van. Csak egy néhányat: ötízben vál­tozott az üzemi párttitkár egy év alatt. Az üb. vezetői még ma is elvesznek az apró munkában- Nem veszik észre, hogy a ro- szortfelelősöktől veszik el a mun­kát s közben nem figyelnek fel a lemaradásra. Nem fogja jól át az üb. az egész gyár termelését. Mig az elmúlt években alig volt olyan dolgozó az üzemben, aki ne versenyezne, ma alig van, aki versenyez. Az élüzemkitüntetés- ért, mint két futó indult el ver­senytársával a nagy útra. Ál­landóan erősítette a tempót. Az üzem dolgozói újabb és újabb módszerekkel törtek előre- És elérték a célt. Mennyit beszélnek az akkori brigádnapló feljegyzé­sei, amikor a szövődében szép kerek betűkkel beírták, hogy a simagépen dolgozó szövőnő hat gépről nj’olcra, az automata-szö­vőnő 12-ről 16-ra, mások 20-ról 24 gépre tértek át. Az egyéni és párosverseny tűz lángjai az eget csapkodták. Az üzem min­den dolgozója tudta, mit kell teljesíteni. A pártszervezet, nép­nevelőivel állandóan ott volt a tömeg között. Állandóan kereste, kutatta a dolgozók problémáit. A műszakiak segítettek a brigá­doknak. Minderről már csak úgy néha beszélnek az üzemben. A harmadik negyedévben több szó esett már arról, hogy »rossz, a fonál, nem lehet lel- jesííeni a tervet«. A sopánko- dás lett úrrá az tizemben. Nem volt vezetőjük, nem volt tanácsadójuk a pártonkívüli dol­gozóknak, Ez volt a fő oka a le­maradásnak. í 2 A l’aiitu'szövő' kommunistái tanultak az elkövetett hibák­ból. A negyedik negyedéves terv beindítására az üzemi pártszervezet mozgósította az üzem élharcosait: a kommu­nistákat. Az elmúlt pártcsoportértekezleé ten a kommunisták saját felelős­ségükről beszéltek, arról, hogy az állammal szembeni adósságot, a harmadik negyedéves lervle- maradást csak úgy pótolhatják, ha minden egyes üzemrész na­ponta, dekádonként többet ter­mel, több textilanyagot ad az or­szágnak, mint amennyit előír a terv. Ehhez pedig az kell, hogy minden kommunista élenjárjon a termelésben, példát mutasson a munkafegyelemben, a szakmai képzettség emelésében. A kommunisták, a népnevelők munkához látlak. Tudatosították s .nap, mint nap tudatosítják, hogy az utolsó negyedéves terv teljesítésétől és túlteljesítésétől függ egészévi munkánk sikere. A komniitnislák érzik és tud­ják, hogy az utolsó bárom hó­nap elég ahhoz, hogy bepótol­ják a mulasztást és teljesít­sék, síit túlteljesítsék a tervet, hogy adósság nélkül lépjék át az 1953-as tervév küszöbéi. Igv kezd a népnevelőmunká a Painutszövőben is a munkások politikai fejlődésének motorjává, a termelékenység növelésének mozgató erejévé válni. Amióta az üzemi pártszervezet megfelelő segítséget ad a népne­velőknek s rendszeresen ismerte­tik a dolgozókkal munkájuk köz­vetlen, vagy közvetett összefüg­gését ötéves tervünk megvalósítá­sával, azóta naponta nő a ter­melés. Október 1-én 96 százalék­ra emelkedett a leljesíttnénj-. Nem végeznek fölmunkát az üzem kommunistái, nemcsak be­szélnek a termelésről, tetteik­kel harcolnak a békéért, mint Telep Mária elvtársuő, 24 gépes autómata-szövőnő példája is mutatja, aki állandóan 102 o/o-ot teljesít, vagy mint Székely­hídi Jánosné elvtársnő, akinek szintén állandóan 100 százalékon felül van teljesítménj,e. A kommunisták példamutató munkája magával ragadta az üzem Valamennyi dolgozóját. Az üzen« október 14-én elérte a 199 százalékot. Ezek a teljesítmények jól rácá­folnak azokra, akik az ellenséggel együtt fújták, hogy rossz a fo­nál: ime, a fényes bizonyíték; a 100 százalékos tervteljesítés. Nem volt ezt könnyű elérni. A pártiroda falai sokat mesélhet­nének arról, hogy Zsíros elv­társ, üzemi párttitkár mennyit beszélt az üb-vel, a népnevelők­kel, mire elérték, hogy ismét élénkül a ínunkaverseny. Ez még a kezdet. A negyedik negyedéves terv megindulása. Csak rajta Pa- mutszövő, jó úton halad a mun­ka. A 100 százalék csak éppen figyelmeztetés, hogy a Pamutnak most erősíteni kell. Erősít is, mert az üzem népnevelői az SZKP XIX. kongresszusa útmu­tatásaiból, tanításaiból is meg­tanulták, mi a népgazdaság ál­landó és növekvő erősítésének a kulcsa. A termelés kapacitásá­nak legteljesebb kihasználása, a gyártmányok minőségének állan­dó javítása, a következetes, ke­mény harc minden pazarlás, anyag- és felszerelés-pocsékolás ellen, a legszigorúbb takarékos­ság meghonosítása. De minde­nekelőtt harc a termelékenység fokozásáért. 3 Must arra kell törekedni, hogy a népnevelők szava eljusson minden dolgozóhoz, hogy lel­kes, következetes harc indul­jon a döiPő tervév sikeréért«. Az üzemi pártbizottság segítse a népnevelőket abban, hogy az SZKP XIX. kongresszusának anyaga felhasználásával támasz- szák alá az utolsó negyedév és az 1952-es tervév célkitűzéseinek teljesítésére és túlteljesítésére irányuló politikai munkát. Hasz­nálják fel a kölcsön jegyzési kam­pány jó agitációs módszereit, tapasztalatait és széles körben támaszkodjanak az ennek során' felszínre került népnevelőkre és aktívákra. Az üzemi pártszerve­zet, ha gondoskodik arról, hogy a népnevelőér teke? letek konkrét helyi útmutatása alapján, a nép­nevelők személvről-személyre agi­táljanak, hogy az üzemben min­den dolgozó tegyen vállalást a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 35. évfordulójára és telje­sítse is a szocialista kötelezett­ségvállalását, akkor nagyrészben lerakta alapját a tervleljesítés- uek. A népnevelők csak úgy tud­nak azonban jó munkát végezni, ha pontosan ismerik a hozzájuk beosztott dolgozók szocialista kötelezettségvállalásait. A Pamut,szövő már Jó úton jár. A verseny terén van még legtöbb tennivaló. Elsősorban az üzemi pártbizottság, a szakszer­vezet segítségével, politikai ne- velőmunkával és csoportos be­szélgetések útján biztosítsa a műszaki vezetőknek is a verseny­be való bevonását, biztosítsa a verseny nyilvánosságát. Teremt­senek a népnevelők olyan hangu­latot. ametyben egymásután szü­letnek a versenykihívások. A lemaradás behozásánál lesz­nek nehézségek még, de az ed­digi eredmények mutatják, hogy a nehézségeket le lehet küzdeni, csak bátran szembe kell ve,le nézni és kommunistához méltó módon megbirkózni vele. A Pa­mulszövő kommunistáinak har­cos kiállása, akaratereje is mu­tatja, hogy mindent el lehet ér­ni, mindent valóra lehet váltani, csak szívós, szilárd, törhetetlen akarat kell hozzá: kommunista helytállás, példamutató munka. fRoeskár—Szula) Balázs F. Sándor «India és a népi fe>szabadító mozgalom» című tanulmánya. Népszerű, de gondos feldolgozásban ismerteti India Isg- újabbkori történetét és rengeteg adat közlésével tárja az olvasó elé az itáliai népek mai társadalmi és politikai viszonyait. Részletesen mu­latja meg, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példaadása miként jelölt irányt India népei­nek, hogy a népek felszabadító mozgalmaiba kapcsolódjék és el­jusson a legutóbbi választásokon a demokrácia erőinek sikeréhez- A mindenki számára nélkülözhetetlen, élénk előadáséi érdekes munka most jelent meg az Országos BékeUtnács. külpolitikai füzeteinek sorozatában-

Next

/
Thumbnails
Contents