Viharsarok népe, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-14 / 216. szám
1952 szeptember 14., vasárnap ________________________________ í/tUaiuiMk ftéfu . J obb begyűjtési munkával harcoljunk az első helyért, a :?l i 11 imw.íeríaiiíi«** xá^xlajáért (A megyei tanács begyűjtési osztálya jelenti:) Az elmúlt héten a dolgozók vállalásai alapján versenyre hívtuk ki Csongrád megyét, vállaltuk, hogy kukoricabegyüjtési tervünket a törés befejezésétől számított négy napon belül teljesítjük, november elsejére 105 százalékos teljesítményt érünk el. Hasonlóan vállaltuk a begyűjtés többi ágában is a határidő előtt való teljesí lés L Ahhoz, hogy vállalásainkat teljesíteni tudjuk, meg'kell javítani megyénkben a munkamódszert a kukoricabegyüjtésben. Nem folyik alapos felvilágosító munka a tervek teljesítéséért és ugyanakkor nem tartják be tanácsaink a törvény előírásait sem. A nemteljesítőknek csupán 45 százaléka kapott felmentést a begyűjtési terv teljesítésének elhanyagolásáért. Különösen a sarkadi járásban'tapasztalható ezen a téren visszaesés. Míg a kukoricabegyüj- tós megkezdésekor az elmaradóknak felemelték kötelezettségét s így biztosították a beadások időben való teljesítését, most már lazábban kezelik ezt. 272 esetben elmulasztották a felemelések alkalmazását és ami igen súlyos, nem vonták felelősségre a kukorica- beadást szabotáló 11 kólákét Nem kis részben, tudható be törvények elhanyagolásának az- hogy a járás mind a kukorica, mind a napraforgó begyűjtésében az utolsók között vau. Gátolja a begyűjtési tervek teljesítését az is, hogy a tanácsok nem ellenőrzik « dolgozó parasztokat; bejelentették-e a törés megkezdését. így aztán nem tudják megállapítani pontosan azt sem, kik azok, akik nem lettek elegei idejében, ■ töréstől számított öt napon belül beadási kötelezettségüknek. Járásaink sorrendje a kukorica és napraforgóbegyüjtésben: Kukorieabegyiijié* 1. Szarvasi Járás 13.9 0/o 2. Szeghalmi járás 9.4 «*> 3. Orosházi járás 7.2 O/o 4. Gyomai járás 6J9 0/0 5. Gyulai járás 6.7 <yo 6. Békési járás 5.4 o/o Melóink jelentik a iermefczitetkezeli nzgalomrtl O rosta Két hét alatt 30 új taggal szaporodott a tsz tagsága. Perjés József, idős Holzinger József, idős Kiss István, Mihály István és meg sokan mások, új tagnak jelentkeztek a szövetkezetbe. Kör. zösep^hwcpjjufik a jobb és a több termésért Egy tagba hozzuk földünket, vetésforgókat létesítünk, gépek segítik munkánkat Még szebb lesz -aar éietünk. Es milyen boldogan élnek majd gyermekeink GÁSPÁR ISTVANNÉ, Orosháza, «Vörös Csillag» tsz / BtMssámaon Nálunk is egyre többen írják alá a belépési nyilatkozatokat Megalakult az I. típusú «Alkotmány» termelőcsoport 14 taggaL A •Rákóczi» tszcs 24 taggal, a «Béke» tszcs 30 taggal. Sok közéipr panaszt is aláírta a belépési nyilatkozatot KULI MA FERENCNÉ, Békéssámson. Csanttdapáca Szeptember 4-én 12 kisgyülést tartottunk a falurészen. A kis- jgyűlések után 18 család 99 hold földdel lépett be a termelőszövetkezetbe, köztük több középparaszt is, mint pl. Fazekas Mihály 14 ho'das. Papp Mátyás 12 holdas középparasztok. KÁNYA IGNÁC, Csanádapáca, «Haladás» tszcs, Dombiratos Termelőcsoportunk az őszi munkák során elsőnek a hagymát takarította be. Annak szállítása után mindjárt a burgonya szedéséi kezdtük meg, hogy abból is minél előbb eleget tegyünk állammal szembeni kötelezettségünknek. Gyapotunk is szép már, lehet róla szedni a kinyílt gubókat. Száz holdon már elvégeztük a« őszi mélyszántást is. Eredményeinket, jó munkánkat látták a kívülálló dolgozó parasztok is. Tgy egy nap alatt nyolc családdal szaporodott a tagságunk. Például idős Gera Imre 8 holdas dolgozó paraszt is behozta a szövetkezetbe két lovát, kocsiját, gazdasági felszerelését és a meglévő takarmány készletét is. Szántó Pál 4 holdas dolgozó egy lóval és kocsival jött be a csoportba Bognár János 2 .lóval, gazdasági felszereléssel és 5 hold földdel lépett be. Ezenkívül alakult még egy III. típusú termelőcsoport is, amelyikben ezideig 25 család lépett közös gazdálkodásra. BARÁTH LAJOS, Dombiratos, «Béke» tsz. Megérdemelt büntetés Fazekas István 39 éves, 41 hold földön gazdálkodó kqjrosla- dányi kulák a kukoricatörést nem jelentette be. Egy és fél holdon kukoricáját szeptember 4-én letörte, kb. 6 mázsát hazaszállított és a mai napig nem szolgáltatta be. 6920 tojást, 135 kiló baromfit, 130 kiló sertést, melyek június 30-ig voltak beütemezve, nem szolgáltatott be. Ezért a szeghalmi járásbíróság 3 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre, 3000 forint pénzbüntetésre, 5000 forint vagyonelkobzásra, 5 évre a köz ügyektől való eltiltásra ítélte. A szabotáló kulákot azonnal letartóztatták. 7. Sarkadi járás 2.7 o/0 8. Mezőkovácsházi j. 2.3 o/0 Békéscsaba 2.9 o/o N a p r a forgó begy ü jtés 1. Orosházi járás 28.6 o/o 2. Békési járás 23.9 O/o 3. Gyulai járás 21.4 o/0 4. Szeghalmi járás 21.4 o/o 5. Mezőkováesházi j. 21.4 <y« 6. Gyomai járás 19.5 °fo 7. Szarvasi járás 16.9 o/o 8. Sarkadi járás flJt o/0 Békéscsaba 41.8 Az őszi termény begyűjtés mellett tovább kell fokozni a hízottsertés-, tojás- és baromfibeadás teljesítését is. Szeptember 19-ig »egyedivi hizoltseriésbegyüjtési tervünket 59.8 százalékra, vágówar- babeadási tervünket 113 százalékra, tojás beadási tervünket 91.3 százalékra teljesítettük. Különösen a sertés- és vágómar- habeadási terv teljesítésének eredményei figyelmeztetnek arra bennünket, hogy jóval többet kell foglalkozni a sertésbegy üj léssel is. Biztosítani kell a tanácsok részéről az állandó, folyamatos ellenőrzést, hogy a sertéseket a megfelelő időben átadják s egyáltalán hízóba állítsák a kivetésnek megfelelő mennyiséget Járásaink sorrendje a hízottserlésbeadásban és tojásbeadásban; Tojásbegyüjtés: 1. Orosházi járás 11L8 2. Szarvasi járás 197.9 o/o 3. Gyulai járás 92.0 o/o 4. Mezőkovácsházi J. 91.4 o/o 5. Békési járás 89.« o/o 6. Sarkadi járás 76-5 o/0 7. Gyomai járás 75.7 o/0 8. Szeghalmi Járás *2.1 o/0 Békéscsaba 88.3 o/o Hízót kertes begyűjti*; L Mezőkovácsházi j. 86.8 fo 2. Orosházi járás 81A *fo 3. Szarvasi járás 58 J 4. Gyulai járás 54.9 o/o 5. Békési járás 44.8 o/0 6. Sarkadi járás 33.2 e/b 7. Szeghalmi járás 30.0 o/% 8. Gyomai Járás 13.9 o/9 Békéscsaba 843 o/0 KÉPEK AZ ELETREKELT TERVRŐL Sarkadi „Dózsa*1 tsz fícülj szépül megyénk n terv nyomón. Megváltozik a községek képe, de változik a termelőcsoportok tangóinak környéke is. Ahol 3—4 évvel ezelőtt félig romos istállókban, lézengett, néhány jószág, ott ma modem istállók, fialtatok épültek és épülnek. A gépi smink/ nyomin növekedik a tszcs terméseredményre, több jut egy^egy mu-v kaegységre. A tszcs-tagok jövedelme évről-évre nagyobb, mint n egyénieké. A sarkadi «Dózsa» tsz 1949 tavaszán alakult 95 hold rizstelep- pel. Megalakuláskor jószága nem volt a csoportnak semmi Azóta százezer forintokat érő jószágál- lománya van. Még 1919-ben kaptak egy sertéstörzset; 20 anyakocát. Aztán 4 lovat, 2 ökröt, meg 14 tehenet 1950-ben ismét 40 kocát kaptak, 2 lovat és újabb Szarvasmarha Sertés H2U Uh í*m 1952 14 1949 , teheneket. 1951-ben 10 tehene, vettek állami hítelbőL Négy lo vat kaptak, egyet pedig saját ere jükből vásároltak. Ma így néz ki 188 az állatállomány: 72 anyakoca és 748 különböző korú süldő van a tszcs tulajdonában. Tizennégy ló és 4 ökör a fogatos munka kát végzi. Emellett 41 tehénül _____ 35 növendék üszőjük és 12 szopó 1952 borjújuk van. Építkezés-bmbíIi».. hbbbbrbbb. A fejlődő jöszágállománynak korszerű istállókra volt szüksége. 1949-ben még csak elhelyezték úgy, ahogy szűk helyen,'régi tanyaistállókban a jószágokat. Azóta sok minden épült Részben állami hitelből, részben már a fejlődő csoport saját erejéből épített egy 40 méteres kocsiszínt, ko- 68 férőhelyes fiaztatót, tejházat,ta vács- és bogárraűhelyt, traktor- karmányos kamrát, egy 100 és eg « szint, 400 férőhelyes hizlaldát, 200 férőhelyes süldőnevelőt 1949 .bbbb •HOB ■ MBB mbs B am BBBB B BBBB BBBB B BBBB ■ ■■■ BBBB BBPI3 ■BBBBBBBBBBB ■bbbbbbbbbbb 1952 Gazdasági felszerelés X VI 1949 19S2 A 95 hold rizstelephez nem kellett sok gazdasági felszerelés. Nem is volt, semmi. Azótí nagy a fejlődés ezen a téren is Nyolc új kocsijuk van, 5 vetőgépük, 7 boronájuk, hengerük Van már traktora, fűkaszálógépe Ss a csoportnak, a növényápolás hoz pedig 3 ekekapa. És mindezek mellett a gépállomás segíti munkájukat. A tszcs fejlődésével vő a tszcs-tagok életszínvonala is. Ebbei, O0 évbem tizenkét csoporttag épít állami segél yei c&ahídi házat. 1949- btw tizenöt tszcs-tagnak volt régi kerékpárja, mi már hetvenen jármok csillogó új kerékpárokon. Rádiójuk sem volt. dzóla öten vásároltak. És a ruházkodási is, össze sem lehet hasonlítani az 1947—48-as évek heh A terv nyomóm, egyre szépül a tszcs-tagok élete, üj agrotechm kai módszerek segítik a magasabb terméseredmény elérését, új gépek könnyítik a munkát. És mindgzt a terv adja valamennyi tszcsnk- stek. Mezőgazdaságunk fejlődéséi tükrözi a gyulai járási mezőgazdasági kiállítás fiaombat délelőtt nyitották meg a gyulai járási mezőgazdasági kiállítást. A megnyitó beszédet Vinos Gyula euvtárs, a Járási, TVmáos elnöke mondotta, majd a Járási pártbizottság nevében Vádi Antal elvtárs üdvözölte a Hállá tűs résztvevőit. A járási mezőgazdasági kiállítás arról a hatalmas fejlődésről számol be, ami végbement a mezőgazdasag fejlődésében. Ma gépek könnyítik már a mezőgazdaság minden ágában a munkát. A kiállítás bemutatja ezt a dolgozó parasztoknak. A gyulai erdőgazdaság az erdészeti gépeket mutatja be, a fe- nyőmagvetőgépet, amely 40 ember munkáját, a »Fürge« motoroskapát, amely 25 ember munkáját végzi el egy nap aRdt. A eeemete- kiemelőgóp naponta 80 ember helyett dolgozik. A gépesítésben elért eredményeinket bizonyítja, a kombájn, mellyel a kétegykázi állami gazdaság dolgozói, L. Balogh János és Smith Mária kombájnvezetők 240 holdat arattak le ezen nyáron. A szabadkígyósi gépállomás egyik »2/etor« traktorával 32 holdon végezték el naponta a kapálást. A szovjet vetőgép, a Bredjuk-módsaorie átalakított cséplőgép mind a mezőgazdaság fejlődő gépesítéséről »beszél«. A kiállítás a jószágállomány növekedéséről is számot ad. íj szovjet módszerek alkalmazása itt is kimagasló eredményeket hozott. A háromszori fejes bevezetésével 35 literes napi tejhozamot értek el. Szilágyi István, a dobozi »Petőfi« tsz sertésgondozója a kétszeri fialtatással elérte húsz anyakocánál az évi 19.3 fialási átlagot. A kiállításon az állatok gazdaságos takarmányozását — a adózást is bemutatták. A gyakorlatban mutatják be a siló töltőgép munkáját fü a szalma feltárását is, amivel pótolni lehet a mutatkozó takarmány- hiányt. A bánkúti kísérleti gazdaság sátorában szemléltetően mutatták be. hogyan segíti a tudomány a mezőgazdaság fejlődését. A kísérletek alapján sikerült meghonosítani a» ágasbúzát és más újfajta takarmánynövényt. A mezőgazdasági kiállítás hasznos tanulság lesz a járás, de a ma gye dolgozó parasztjainak is. Eredményei a nagyüzemi gazdálkodás hatalmas fölényét bizonyítják. A MÁSODIK BÉKEKÖLCSÖN I. nyeremény sorsolása • ZeneművészeJi Főiskolán szept. 18-án d. u. 5 órakor ünnepélyes megnyitó és sorsolás, szept. 19-én d. u. 5 órától sorsolás, szabad belépés, szép«. 20-án d. u. 3 órától sorsolás, szabad belépés, szept. 21-én d. e. 10 órától sorsolás, szabad belépés!