Viharsarok népe, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-11 / 213. szám

•»52 sMpfcaihrr ll.csitlürlök

ViUauaioU Hific

új emberek formálódnak

A tervért

Két sw)mo tele van mosolygással, amikor bőszéi. Olyan sok ez, amit el akar mondani, hogy nem tehet csak úgy egy szusz- eaantásra felsorolni.

Az életéről beszél Övári Lujza elvtársnő, a muro- nyi vasútállomás fiatal forgalmi szolgálattevője. Ö az egyetlen női szolgálattevő a budapesti vonalon. 21 éves még osak ás máris ilyen komoly, felelősségteljes munkát végez.

— Bizony — mondja nevetve —, amikor 3 évvel,. eze’őtt elhatároztam, hogy vasutas teszek, még nem igen mertem álmodni erről. Féltem, hogy hátha nem állom meg a helyem ilyen beosztásban. Meri nagyon komoly feladat, amit végzek. Egyedül kezelni a személypénztárt, a távirdát, aztán meg fogadni, továbbítani a vonatokat; rendezni, irányí- tjani a tolatást. Szóval jól

folyó harcban

oda kell figyelni az embernek, mit csinál. Sokszor úgy mondják nekem a szomszédok; «Te, Lujza, bírod ezt a sok felelősséget?» Olyan is akad közöttük, aki hozzáteszi nyomban: «Meglásd, egyszer kidőlsz te onnan.»

— Dehogy dőlök — mondom nekik —, hiszen öröm nekem minden nap a munka. Nem tudjátok ti, mi az ma fiatalnak lenni, amikor mindenki ott dolgozhat, ahol kedve Jártja. Amikor kiállók az állomás épülete elé a szép egyenruhámban, tis;t:lgék a vonatnak, aztán indítom tovább — hát nem hiszem, hogy akad valaki, aki boldogabb tenne nálamnál. Ilyenkor mindig úgy érzem, soha nem tudom tán’ megköszönni a pártnak, hogy ilyen szép az életem. Egyetlen percre se feledem el, hogy a pártnak, Rákosi elvtársiak tartozom hálával ezért. Lehettem vein«, a múltban akármilyen fiatal, meg okos, mégsem vittem volna sokra. Anyám hányszor elmondja az ő fiatalságát. Abban bizony keresni. kell a szépet. Akkor a lányok, — amelyik olyan szerencsés helyzetben volt, hogy a szülei anyagilag elég jól birták magukat — otthon, a háztartásban foglalatoskodtak, főzni, zoknit stoppolni, csipkét horgolni tanultak, hogy idővel «ideális» asz- szony legyen belőlük. Aki meg szegény volt, annak a gyereke szolgáim mehetett. Irigyelték az olyat, aki házvezetőnőnek szegődött. Sokan mosni mentek, bejárónők voltak. De ugyan ki lehetett volna lány létére olyan állásban, mint b férfiak. Szolgálat- tevő, mint én, vagy orvos, aminek az én húgom tanul. TTgy visszaemlékezem, pedig kicsi voltam még,

hogy apám nem egyszer hangosan olvasott az újságból holmi borzalmas dolgokat. Itt egy lány ugrott te az emeletről, ott egy anya akasztotta fel magát két gyermekével együtt, mert hetek óta munka nélkül tengődtek, betevő falatjuk sem volt. Még a férfiak sem kaptak munkát, nemhogy a nők — Fellé’ekzik:

— No,- ilyesmi velünk már uem történik meg. A tervgazdálkodás megszüntette a munkanélküli- ségei. Már csak rossz emlék a mindennapos ke- nyérgomd. Uj élet indult, új emberek formálódnak. Mii már a nők egyenjogúak a férfiakkal. Es én ezt ágy köszönöm meg, hogy állandóan fejlesztem tudásomat, igyekszem úgy továbbítani a vonatokat, hogy az őszi csúcsforgalmat minél nagyobb sikerrel tudjuk lebonyolítani.

„CSODA MILANÓBAN“

Olasz film

A Vatikánnak nincs semmi kifogása a csodák ellen. A vatikáni filmrendezők szívesen fényképeznek, »csodákat«, amikor erre az. olasz reakciónak szüksége van. Olaszm szag keresztény demokrata kormánya sem kifogásolja a csodákat. Persze nem minden csoda tetszik a Vatikánnak és a De Gaspeii—Soelba-fél© kormánynak, ők csak a »gonosz kommunistákról«, a »jóságos amerikai nagybácsiról« szóló meséket szeretik. A »Csoda Milánóban« cimű filmmese, aiűpJyrMa'tehetséges Vittorio De Sica rendezett, Ceasera 5üa- vattival, a felháborodás hullámait váltotta ki mind á vatikáni, mind

az olasz kormány sajtóban.

A velencei filmfesztivál döntő- birái »nem elég művészinek« nyilvánították és a dijat a »Fény la, mocsár felett« cimű klerikális filmnek, Genina fasiszta rendező, — aki »érdemeiért« Mussolini barátságát élvezte — filmjének ítélték oda.

A »Csoda Milánóban« cimű film arról szól, hogy élt egy jólelkü, egyenes és naiv Toto nevű fiatalember. Minden szembejövőnek jó- ’nárjót '"Éolzant éfí ‘ mindenkin segi-.

•Äpotk oá

külváros nyomorúságos viskóiban' lakó szegények között élt. A telep területén váratlanul olaj tör fel

(és ez sok baj forrásává válik. A kapitalista Mabbi megvásárolja a területet, hogy megkaparinthassa az olajat. A szegény embereket az a veszély fenyegeti, hogy hajléktalanok tesznek. A Toto által vezetett saegények és a kapitalista Mabbi közötti harc képezi a film alapgondolatát. Mabbi megmozgat minden rendelkezésre álló eszközt: egyrészt meg akarja győzni a szegényeket »nemes szándékairól«, másrészt viszont — gumibotokkal és könnyfakasztó gáz- bombákkal felszerelt rendőröket 'uszít rájuk. A végén a szegények (győz©lmot..iM'Atnak Mabbit, felett s -olyan csodálotos országba repülnek, aWei »a jónapot valóban jó napot jelent«. (Békéscsaba, Brigád, szeptember 11—17-ig.)

5

„A MI ÜTÜNK AZ1GAZF

Dolgozók a „Tűzkeresztség“-ről

Kedden, este telt ház előtt mutatta be Békéscsabán a Szigligeti Színház Urbán Ernő: »Tűzkeresztség« cimű drámáját. A nézőtéren helyet foglaltak az István-malom élenjáró dolgozói s megyénk élenjáró termelőszöviet keletének, a békéscsabai » Előre«-nek 9tt tagja is, akiket a színház művészei nevében Lukács Éva művésznő üdvözölte

Az előadás Szünetében kisebb-nagyobb csoportokba verődve » darab cselekményéről folyt a szó. Az egyik helyen

az „F.lőre" tsz tagjai

beszélgettek. Minden szavuk elárulta, hogy nagy hatással van rajuk az előadás. Such Mária arról ‘beszél: nem tudja, ki hogy van vele, de neki jobban tetszik a »Tűzkeresztség« színpadi előadása, mint filmen.

— Én meg csak azt sajnálom, hogy nem láttam a filmvr is — mondja Zsibrita János. Kétszer is meg kellene nézni a.> ilyen darabot.

Antal János mintha csak azt akarná bizonyitani, hogy egyszeri látás után is sok minden emlékezetében marad, Ható Ignác- esetére gondolva, arról beszél, hogy bizony töprengenek a dolgozó parasztok. A régi még húzza vissza őket. De végül is bizonyossá válik számukra: jobb a csoporti, a közös, gazdálkodás.

— Nekem nagyon tetszett Ható Imre — vágott szavába Zsibrita János. így van ez a valóságában is,

A fiatalok leghamarabb felismerik a jövőhöz vezető utat

— Nagyon élethűen adják elő — int fejével a 6zinpad felé Rusznák Mihály agnonómus — úgy, ahogy az életben megtörténik, Egy éve vagyok-as »Előre« tahen. és. bizony ott is

minden nap újabb és újabb csatát kell megnyernünk

a maradiság, az öntudatlanság elten a szövetkezőt fejlődéséélrti. megerősödéséért. Az egyik tagunk, Botyánszki János is el akarta vinni a lovát a tte.-ből. Tóth György, a lovász, nem engedte. Persze megharagudott érte, Idővel aztán ő maga is helytelenítette azt, amit akart.

— A kuláktamadások ellen is sokat keltett küzdeoünk — magyarázza Bankó Mátyás, az »Előre« tsz üzemi párttitkára. Csio&ely György ‘60 holdas kutak magához édesgette egyik tagunkat, Szí kora András fiatal fiát, aki áltat hazugabbnál-hazugabb rémhire- ket dobott a tagság közé. De ezzel nem elégedett meg. Szakóra Andrást Gyucha András és a csoport ellen uszította. Minden áron viszálykodást, bomlást akart előidézni. Számos hasonló eset volt. De hogy mégis a mi utunk az igazi,, hogy mégis

minket követnek a dolgozó parasztok, ezt bizonyltja- az is, hogy kguttóbb is tizenöten jöttek közénk.

Megvívott harcok emiókét, űj gondolatok sokaságát idézte elő « »Tűzkeresztség«. t>ok nriud-earo kaptak választ a nézők, a színdarab igazi szereplői tisztábban látják a célt, melyért érdemes és kell te küzdeni, harcolón., .Számosán értették meg azt is, hogy aki rálépek, a. közös útra, az még nem vált új emberré. A darabban STttiépW' Ható Tgöac példáján llusznáS^'Síiliály ezt így fejezte ki: 'ifciódíSF akadályt leküzdve tunuláasal, nagy akarattal végzett munkával jutunk a boldog jövőhe. (Kukk Imre.)----------------------------------------------y------------------------------------------f

ulis néni megtalálja az igazat

Julis néniről rosszmájúságból! sem 'ehetne azt állítani, hogj* öreg. Do ha beszéltél vele ezelőtt, annyi mindenről tudott, mintha már száz évet élt volna át. Persze nem valami különös tudományról van nála szó, hiszen alig járt iskolába. Uradalomban látta meg a napvilágot mivel szülei cselédek voltak, ■mint akkoriban csaknem a fél ország. Akkor az a mód járta, hogy a cselédembernek elég annyit tudni, hogyan húzza ki a kátyúból a kocsit, no meg tudjon tűrni még akkor is, ha jóval a mérés »lőtt elfogyott a kommenció.

Ilyen körülmények között aztán igazan nem sok tudományt szedhetett magára a jó Julis néni. Amit magára szedett, az meg nem egyéb babonánál- Ezekről aztán tud is beszélni naphosz- . ezat. Hogy ldtől tanulta? Háu a jó öreg szüleitől, meg azok körösztanyjától, aki pedig nagy templomos volt. Két olvasót is tartott a háznál, oszt’ hol az egyik, hol a másikkal mormolta a bibliai idézeteket. Persze csak úgy hallomásból tanulta meg, mivelhogy a betűvetést nem ismerte. Mikor beiratás volt az iskolában, hát a jó öreg édes» apja (nyugodjon békével) kiküldte az uraság kondájával a legelőre.

Hát ilyen messzire, vagy még ennél is messaebbre nyúlik az a »tudomány«. Elég az hozzá, hogy amikor kéményseprűvel találkozott, jobb kezével megfogta midijén a gombot 8 addig sür- gött-forgot, mig bal kezével egy ieirke-picirke darabot ki nem tépett a kormos seprűből. A múltkor is sikerült neki egy seprű* darabot tépni, akkor, amikor

olyan nagy keletje volt a kenyérnek. Julis néni, a szerencse* biztos tudatában, szaladt a pékhez, hogy legalább’ négy veknit vesz, mert az elhájasodott Lidi, oki hajdan a. köszönését is alig fogadta^ azt mondta, hogy még néhány nap, aztán jön az éh* halál. Nosza egyéb sem kellett. Úgy rohant, hogy az egyik utca kereszteződésnél majd elütötte) egy tarkalovas fogat. Aztán q _ seprűdarabkát szorongatva az »asszonyok szűz Máriát« jé6 » »tarka lovat látok, szerencsét falálok«-ot mormolva sietett tovább.

Még messze járt a péktől, amikor az utca vége felé csoportosulást látott. Még jobban meg- szaporitotta a lépteit, . nehogy valami csodát szalajtson el. De alig néhány házzal odébb feljaj dúlt, mert Bátoriék kerítése alól egy fene nagy fekete kandúr bújt ki és nagy kényelmesen átlépkedett a járdán és felugrott az eperfára. — Nézd a büdös dögit — mérgelődött Julis néni

— ennek is most keltett jönni. Node feltalálta magát. Megemelte a szoknyáját és nagy len* düLettel igyekezett átugrani azl árkot, hogy elkerülje & helyet^ melyen a szerencsét rontó fekete macska áthaladt. Igenámy de rosszul számította ki a léJ pést és az qgyik cipője szár* hegyig belemerült az árokban lévő pocsolyába. Ráadásul bele- nyilalt a reumás derekába is.

— Mán csak nem mék vissza —- motyogta —. Hátha éppen egy amerikai katona az, hiszen; érkezésükről nem egyszer beszélt már a túsz... itt elharapta a szót és jó haragosan csak anyuját mondott: tisztám elázott) a cipőm. Ugyanis j Kaporék)

DISZ-08 fiát pillantotta meg, amint az kilépett a kiskapun, Rossz szokása volt a hangosan' való gondolkodás. Az elhájaso-, dott Lidi is, meg az a vén szikár volt intézőné is rágták már a szájába eleget, szokjon le erről, mert baj tehet belőle. Bizony et múltkor is azon vette észre magát, hogy hangosan arról be* szélt önmagának: vájjon xuj a fenét keres a tisztelendő űr napfeljött táján Facsalinénál, hi* szí») -annakidején, amikor Bj férje csendőr volt, erősen ösz- saekülönbpztek, mivel az asszony, fiatal volt és rátarti.

— Ju-li-is-nó-én-ni! Az artiku- látlan hangú nyújtott kiáltás váratlanul érte, mint a feketéi macska megpillantása. Annyira megrezzent, azt sem tudta, hogyan forduljon hátra. — Jaj, szűzanyám segíts, tán osak nem ütött ki tűz valahol, mert aa éjjel azt álmodtam, hogy azl egész falu a vályogverő gödör-« ben tutajozott a zavaros vizem Nem. A megszólítás a szemben lakó Kotomyáék fáétól eredt, aki lóhalálában azért futott utána, hogy visszahívja Julis nénit, mert a disznók kitértek az ókból és a veteményes kertet pocskondiázzák. — 0, óh, sopán- kodta el magát, aztán morogva; igy folytatta: — hogy a fene egye meg azt a nagytokájú Zsinór Frigyest, mondtam én, hogy bajt hoznak rám erek a disz-« nők. Dehái annyit könyörgött, hogy mentsem meg nekik a be- adástóL

— Tessék?

— Semmi, semmi, édes gálám-! bocskám, osak azt mondtam, hogy zsinórra, meg füstre valók azok a rusnya disznók. Jaj, jaj, mit is tegyek velük?

— Hát, jöjjön és csukja be őket.

— Nem, nőm, a világért sem.

Tudhatnád már, hogy elmegy a szerencséje az embernek, ha visszatér. Talán nem tesznek nagy kárt, — vigasztalta önmagát a eeprűdarabot szorongatva s azon vidulva, hogy a tarka lé farkából talált egy szálat a réklije gombjára akadva. Sietett is tovább, mint akinek minden perce milliókat ér. Már közel volt a csoportosuláshoz, amikor egy nagy kőbe úgy megbotlott, hogy teszakadt a tisztán maradt cipője sarka. — Jaj, Jézusom, tán csak nem itt ástak ©1 a törökök azt a kincset, amiről az öreg Vaszil olyan sok mindent mesélt. Hamarosan rájött, hogy nem, mert amint jobban széjjefaiérett, akkor jutott eszébe, hogy Komorék aa egész járdát felbontották itt* amikor annak a nagyon öreg akácfának a gyökereit szedték iá.

Végre nagynehezen odaért hát arra a helyre, ahol csodát látni vélt. Nagy zsivajgás és kiabálás ütötte meg a fülét. — Erre tellett hát a vén oitáranyánals a sók kenyér — kiabálta valaki. — Biztos attól a nagyhasű papjától tanulta — toldotta meg egy másik, — Igen, hogy törjön el a lábuk!

Szegény Julis néni azt sem tudta, hogy kapkodja a fejét, mert azt hitte, hogy neki szánják ereket a szidalmakat. De nem, a csoport közepén fanyar képpel, lóggó orral levegőt kapkodva állt a hájas Lidi, mellette a kifestett képű Facsal iné, meg a bagolykinézetű Zsinór Fri* gyesné. Mindegyik kezében két- két garaboly volt, amikből két- három piros vekni kandikált kifele, mivel a térítőkét terén ci- gálták róluk.

■— Dehát miért? — törtek fel a szavak JuKs néni torkán. Hát

szabad kenyér van.

— Igenám, de nem arra, hogy

s kulákok a. disznóval etessék — mondta nyomatúkkal Kápo" Bálint, aztán haragos tekintetet Julis néni felé fordítva hozzátette: — Ezt maga is tudja. Ugye ángyom.

— Hát, hát — hápogott Jutó néni —, csak nem tette!« ilyet, k>* sren .imádságod asszonyok szel

— Talán bizony maga is imádság fejében őrizgeti Zsinóréi négy disznóját? — csapott le ra Báiori. Gáspár tanácstag.

— Még hogy, még hogy en jaj, jaj, istenem, istenein, itt a világ vége. Megálmodtam én hegy valami baj üt ki még ma a fainban.

— Hát baj az nem igen s még osak a világ vég© sem. jön ©1 csak éppen az üzérkedők óa eLm- boráik körmét© nézünk egy ki csit.

— Nem, én .. én nem vagyok a cimborájuk, a disznókat te csak azért tartom, mert a tisztelendő úr mindig azt prédikálja, hogy mindenki ember és hogy segíteni kell őket.

Harsány nevetés volt a válasz.; hogy majd beleszakadt JuKs néni dobhártyája, aztán magából ki kelve az intézőire szeme köz*: vágta a sgprűdat-abot, Zsinóme* meg arcul köpte. — Fuj, nesz. nektek segítség! Hordjátok el bd > gatokat, vén bajkeverők, oszt mondjátok n^vg a papotoknak hogy akkor lásson élő embert, amikor én felkeresőm- Ite a babonának -sem ülök fel tablet Szaladjon valaki hamar a tanácshoz, hogy jöjjenek Zsinóitv disznaiért. Én meg szaladok é- bezórom őket addig az ólba.

Úgy sietett, mintha 20 év»' fiatalodott volna attól, hogy, vég re megszállódul a paptól, .a te honáktól és & förtelmes kulák- asszonyoktól, akik vi'á, ée'.fikl - a mások rászedéséből éltek.

Kukk lm