Viharsarok népe, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-28 / 228. szám

Dolgozó parasztok! Jegyezzetek békekölcsönt! Minden kötvénnyel nyerni leket, minden jegyzett forint visszatérői, ráadásul gépet, bekötőutat, villanyt, iskolát, kultúrliázat kap a falu! ECSEGFALVIAK A HAZÁÉRT Levelek a kölcsönjegyzésről Ünnepi díszbe öltözött Easegfalva. A községi ta­ttá*», a föld-műveeKZövrt;- feeavfc ém a gépállomás épülete fölött nemzatászín tiáezlót tenget- a étel . Az iekolft épületen ©theőyewtt hangszórókból vidám pat­togd indulók hattgBMMak. A gépállomás dolgozói mint minden reggél', most ie korán.. gyüleSsfranek, hogy megbasaéljék a napi teendőket.. Ma azonban a tónisztertanáoe felhívásá­ról, & békékö'ésömjegyzée- ről beszélgetnek elsősor- twa. Körüláilják az irodá­ban, lévő vörös térítővel léterített és feldíszített ■eztalt. Beszélgette közben egymásután írják nevük *Bögé a lejegyzett össze­geket. Elsőitek Bede ístván, a gépállomás igazgatója je­gyez 1500 forintot. Utána ifoó Mihály elvtárs, aki A Szovjetunióban járt pa- raétekülttöttség egyik tag­ja volt. Mielőtt még pa­pírra vetné jegyzését, eze­ket mond ja: — Elvtársak, én láttam, hogy a Szov­jetemében a gépáiPotmások milyen magas fejlettségi fokon vannak­iegyezzüsk ágy mindannyian. hogy nálunk te mielőbb olyan, gépállomások tegye­nek. Jóé elvtórs fOOO fo­rintét jegyzett. Mórt- Sáli Károly azé­rt ő következik, Tavaly 600 forintot jegyzett, mert pedig kileoeazázat ír a jegyzési ívre. — Tudom, — mondotta —, hogy amit az ál amnak ad mik, az visezatérül létesítményeik­ben, de nyeleméi)ylieii is. fis te nyertem már 1000 forintot a békekölcsönnél, azelőtt mag a tervkölcsön- ----------1-------------------■■ k ötvényemet húzták ki névéi-tékben, Jegyzéseim­mel; hozzá akarok járulni, ahhoz, hogy gépállomá­sunkon mind több kom­bájn ése gép tegyen, Adamik András elvtárt, träktorista 600 forintot je­gyez, miközben ezeket mondja: Mórt jöt­téim hassa katonai szso-lgá- teth#, ahol a. tiszti vizs­gán, jó eredménnyel tettem te. Nekem ie tékát ««tett a dotgezék átlátna Az édesanyám, öevegy- asszony és eaak hat elemit végezhettem. De most tovább tanulhatok. Testvérem te teáiul Deb­recenben. az egyetemen. Ezeket akarom megkö­szönni a pártnak a béke­kölcsön jegyzésemmel is. Antal István éjjeliőr som akar lemaradni. Nyolc családja van. Két fia te két lánya most ta­nul tralrtorirtának s hogy békébe», jó trakterisáákká vágjanak S mind újabb és újabb gépekkel1 dolgozhas­sanak; 500 forintot jegy-. z©tt. Madarász Imrémé, a földművesszövetkeaet dol­gozója, hatgyermekes anya. Ezer forint brioekö letetet jegyzett, aztán elmondta, hogy a múltban megve­tés volt a- munkiteeinber .sor«».. Ma pedig megbe­csülés és dicsőség mimikáé­nak' tenni. — Nekem van mit megköszönni a párt­nak, állámunknák. Egy fiam egyetemen tanul. Egy másik bányász. Harmadik technikumban tanul' s to­vább tanul a negyedik is. Ez mind-mind a dolgo­zóik a jándéka számárra, Vh/rim Lajosné, járási tudósító, (fyouw. Levél Csorvás község tanácselnökéhez Mocsák elvtársi Már vem sah idő triiUmvt el bennünket november 7-tél, o Nagy Októberi Séociiátstó For­radalom évfordulójától, amtkfir ismét értékélik tt községek, járá­sok és megyék begyűjtési ver­senyét. Ekkor leer ül kiértéke'ős­re az őszi kapások, valamint a hízósertés és fitás cikkek begyűj­tése érdekében végzett munkánk. Mindannyian csíifhtlrml-uvk Geszt és Mező gyám -párosverse- nyéltcz és ígéretét tettünk arai, hogy behozzuk eddigi lemárti- drisunlcat, biztosítjuk, hagy me­gyénk 'fefftníji m-. élen járók közé keri1j,j ön. Az eddigi munkák kiértékelése azonban azt mutat ja, hogy nem minden tanács elnöke tartja meg adott szarát, nem Imréül e'ég kövßtlcexet‘ß*en a lemaradás ellen- A lemaradók közé tartozik Csor­vás közséj is, amely különösen a kukorica, széna és burgonya beadásával ven e'm trctdrU. Ml Üt Fai)gszénásolt gondoson vigyázunk arra, hogy a begyűj­tési r'endeJeJbsn foginltuknvk mindenki eleget tegyen. Elsősor­ban gtínédunk vári a kutríkókits, akik . megpróbálják kijátszani a feudal:Jele,. Pl. Savótó, Pál, Janecskó Pál és l'sizln-idm Fe­renc, akik er.gntély nélkül fog­tak hozza a kukorica, töréséhez és a teljesítés helyett igyekeztek termésüket e vonni a leadás elől- Mi ae ilyen csibékét nzonrfa1 meg torolj u, és a szabotáló kelti- kokat bíróság été áj Iá juh. Megköveteljük a törvény be­tartását a dolgozó /járásitoktól is. Az M’endótm ‘naprakészen veze­tett nyilvántartásokból pontosan megállapítják azokat, akii: nem tartják be a megát'ttpUott ha» táridőt és az ilyen kötelezettsé­gét aiúrtntíl felemeljük. E-mek eredménye az', hogy a dolgozó parasztok 90 százaléka a feleme­lés bevárása nélkül teljesítette hUhorimbeadását. Hozzá tartzeik munkánkhoz az állandó bizottsági tagok és ta­nácstagok jó felvilágosító mun­kája is- Eddig pl. az ősziek h&- adása, érdekében öt ve a kisf/y&lésl tartottunk. A mi munkánk azonban csak akitor lesz eredményes, ha min­den községben érvényt szereznek a párt és a kormány fmtárómtai- nak és megkövetelik a törvények betartását. Úgy láf iule, hogy ezt nem mondhatjuk el Csorvás köz­ségről és a Tanácselnök él&Mts munkájáról, mert tm eredmények is ezt mutatják. A verseny legközelebbi kiér- télceléséig, november 7-ig az éfőt-\ tünk álló hat hétben wilamewj- nyiönlíneft azon hell lennünk, hogy munkánk megjavításával vísszaszéremüh megyénknek met a helyet, amit a begyűjtési ver­seny multévi és ez év tavaszi szakaszmbnn biztosítottunk. Erre kötelet» bennünket adott szavunk, erre, Fölélte» berniünket ti Csbpgrád megyével folyó párosverssny je­lenlegi állása, amelyben szintén le vagyunk ma-mdm, — nem utolsó sorban a lemaradt közsé- / L‘ fjéh miatt ‘ — és elsősorban- erre kötelez bennünket békénk védel­me, ae ötéves terv mielőbbi meg- VilósílémrMk, elősegítése is. Remélem, hogy az Elvtárs vá­laszában már munkánk megjaví­tásáról és Omorvás község jobb eredményéről fog tájékoztatni. Nagyszénás, 1952 ssept. 26» Elvtársi üdvözlettel: LESTYÄN ANDRA8 e. k. VE elnök. Sokat lepődött a kamutí „Béke“ tsz A kamuti »Béke« tsz nagy fejlő­désen ment keresztül 1950-től 1952- ig. Földtéi illetünk 1050 kát hold­ról 5002 kát. holdra emelkedett; Taglétszámunk 280-ról 700-t«. Aa ötéves tort keretében sokat épít­keztünk : kováesműhélyt, aeztaloe- mühelyt, 20 férőhelyes sertésólat, autógaiázst, doháhypajtát, mőanyás csirkebázaf és bgv meglévő fiaz- tatónak ríj kifutót készítettünk» ------------------­---------------------------­Most egy 50 férőhelye« tehénistál- lónak az építkezését kezdtük meg. Ebben áz évben ez is készen lesz. Létesítettünk egy szénporos házi téglaégetést, mely eddig 120 ezer téglát éilitott elő. Tagságunk öröm­mel látja és tudja, hogy ezeknek aa építkezéseknek eredményeit azi ötéves tervünknek, Pártunknak ée Rákosi elvtársnak köszönhetjük. Knapp Vince, Kamut »Bébe« tsz. TANULJUNK EGYMÁSTÓL A BÉKÉSCSABAI ISTVÁN-MALOM FALIÚJSÁGJÁN érde­kes rajzos cikk hívja fel a figyelmet a békekölcsönjegyzésre. Ele­ien szembcá Ilii ja egymással, a ihtütat és a jeJent. A rajz alatt szö­veg és röviden leírja, hogy pl. Bíró János raktári munkás a fel- szabadulás óla szép családi házat vásárolt, cserépkályhákat építte- leli, bevezette a villanyt és kerékpárra is jutott. Az életszínvonal további emeléséért a jobb jegyzésre hívja fel a figyelmet. Ez a rajz bírálta Bíró elvtársat, aki a tavalyi 200 forinttal szemben 300 forintot jegyzett, noha most 500 forintot nyert a húzáson. Sokan megnézik és igazát adnak a rajznak. ZSiL-ÁK ANDRÁS MALMI BETANÍTOTT MUNKÁS először 400 forintot akart jegyezni, az volt a véleménye, hogy neki az öt­éves terv semmit sem adott. Cseprcgi János népnevelő elvtárs el­mondta neki, hogy a nagy építkezések mind neki, mind valamem- nyiöntmek épülnek. Az Ötéves tervnek köszönheti most, hogy ól Jandóan dolgozhat. — Emlékszel — mondotta, — amikor a múlt­ban 80 filléres órabér mellett is dolgoztunk volna, ha lett volna mit. A szakmunkások nem végezhettek szakmunkát. Ma pedig, akik nem is szakmunkásnak vannak minő sí Ive, azok is majd olyan keresethez juthatnak, mint a szakmunkás. — Aztán saját példáját hozta fel a népnevelő. — En a tavalyi 500 forinttal szemben hét­százat Jegyeztem, pedig nekem két gyermekem van, neked pedig nincs. - Zsilák András ezután 500 forint békekölcsönt jegyzete A BÉKÉSCSABAI RUHAGYÁR­BAN Orbázi elvtárs a fiatalság­nak beszél a tanulás lehetőségei­ről és hogy az új sportpályát, ami most épült, mennyire na­gyon szeretik a ruhagyári fia­talok is. Érmek a kibővítésére és még szebbé való léteiéi», is kell, hogy jegyezzenek. Az idősebb dolgozóknak sokszor elmondja, hogy ő 13 évig volt cseléd. Ren-: des munkahelye és állandó mun­kája nem volt. Most szép tiszta üzemben, rendes fizetés mellett gondtalanul él. Az üzemben 900 forintot keres, ezzel szemben 1200 forintot jegyzett. ÖLIÜSD a Viliarsarak üéuét! Együtt ünnepelünk Néphadseregünk napját ünnepeljük mi hatónak, ezt ünnepli az egész dolgozó nép, Népünk jobb munkával, mi egész évi har­cunkkal készültünk erre a napra. Azzal készültünk,, hogy minden erőnkkel kivettük részünket a kiképzés fáradságos* kemény fel­adataiból. így tudjuk csak ■meghálálni dolgozó népünknek azt a sok gondoskodást, áldozatot, melyet értünk hoz. Mi is ki akarjuk venni részünket abból, hogy hazánk, Néphadseregünk erősebbé váljék. Ezért vettünk részt valamennyiéin lelkesen a békekölcsön­jegyzésből. J0n aa illetményem négyszeresét jegyeztem és alegysé­günk többi tagja sem nagyon maradt el. A békekölesönjegyzés újabb bizonyítéka annak, hegy egy óéiért harcoló népünk, Nép­hadseregünk közös boldogsággal ünnepei eredményeink láttán a Néphadsereg Napján. Maráért Imre honvéd. Hogy megvédj tik. amit építettünk.. *u A harmadik békéiről csőn jegyzésen J30Ö forintot jegyeztem. .Azért tettem ezt, mert tudora, hogy minden forinttal hozzájárulok a säociahanaM» építéséhez és békénk, szabadságunk . megvédéséhez. Tudom, azt, hogy ez a kevés összeg is elősegíti Satálinváros, a budapesti földalatti gyorsvasát, a kazincbarcikai erőmű építését és még számtalan egyéb építkezést. Jegyzésünk bőven visszatérői, majd a dolgozók élrtszinvonalának emelkedésében és jut belőle néphadseregünk fejlesztésére is, kpgy meg is tudjuk védeni mind­azt. amit eddig építettünk és amit a jövőben építünk majd. Csizkő Frrunc, tiszt. i.x mind as ötére* terv ajándéka Évszázados platánok és tölgyek között szökött fel 25-én az árbocra népköztársaságunk címeres zászlója. Ezer gyermek csil­logó szeme figyelt rá. Ezer gyermek ajkán zengett a foeada tomtétd: Jót ámítással a békéért. Bevonulást«»' visszhangozták Békés megye legfiatalabb iskolájának vakító fehér falai: Ne­künk béke kell, nekünk béke kell, szabad, boldog élét kell!« Már csak halk zsongás szűrődik ki a tamtlótermekbőf. Tíz tan­terem, tornaterem, úttörőotthon, fizikai előadóterem,, vízvezeték, villany, rádió. Ez mind az ötéves terv ajándéka. S hirdeti dol­gozó népünk áldozatkészségét. A kis Jován Róza végig simítja kö­zét a csempés falakon. Olyan szép itt minden. Némely gyermek lábújjbegyen megy a széles üveges folyosókon. Az ő édesapja is és sokszáz kis társáé a múltban cseléd volt Ma már termelő­szövetkezeti tagok, hiszen egy hét óta termelőszövetkezeti község lett Körösladáuy. Tudja a község dolgozó népe, hogy kinek kö­szönheti mfed ezt. De nemcsak iskolát, hanem gépállomást, két árfézikutat, böl­csődét, napkőziottbóhf, űj íízáteicpéket, járdát, hővesntat ka­pott a község az ötéves tervtől. Ezért jegyeztük le mi, neveiül, is a havi fizetésünket A község dolgozói is kiveszik részüket a jegyzésből Nagy János téglagyári munkás a 700 forintos havi keresetét túljegyezte. Sánta Károly tsz-tag a bevonulása előtt 4*X> forintot jegyzett. Bakk István és Szabó Gyula, a gépállomás dolgozói 000 forintot jegyeztek. Jegyzéskor a következőket mon­dották: »Hogy még több gépe, épülete legyen a gépállomásnak. Mi is szakemberek akármik lenni és ezzel a jegyzéssel elősegít­jük azt, hogy minél hamarább szakemberekké válhassunk.« Vcgh Mihály tanító, Körösladány. Négy gyermeke jövőjére gondolt... Á mi. dolgozóink átóreave hazánk iránti kötelezettségüket, mél­tóan kiveszik részüket a békekölosönjegyzósből. Bakai István ifjú­munkás 400 forintot jegyzett és elmondottaa mi országunk mindent megad a dolgozó ifjúságnak a tanulás és sport terén ie, én ezért a érte jóért szerény jegyzésemmel járulok hozzá. Özv. Bacskó Jánosné hegesztőnő, uégygyermekes családanya, havi fize­tése 573 forint s amikor a 800 forint békekölcsönt lejegyezte négy gyermeke jövőjére gondolt, békét akar, nem akarja azt. hogy háború legyen. A mezőhegyesi Cukorgyár többi dolgozói is hasonlóan jegyeztek a harmadik békekölcsönjegyzés első napján. Nadicsán József tudósító, Mezőhegyes. Többszörösen rissxttkapjuk A mezdbeiényi Alföldi Szövőgyár dolgozói a harmadik béfce- kőlcsönjegyzés második napján is jói jegyeztek. Nyerges Istvánná sztahánovista szövőnőnek két gyermeke van. Pártunk tagydöhje. A fia még iskolába jár, leánya most végezte et az alsófokú iskolát, orvosnak készül. Mindezt a nó.pi demokráciának, a párt­nak és a Saovjetmihmak köszönhetem — mondotta Nyerges Ist­vánná — miért a múltban nem tehettem volna meg azt, hogy gyer­mekemet orvosnak taníttassam. Ezért 900 forintot jagyaek, tudom ezt, hogy gyermelaeiin többszörösen visszakapják majd est az ö«z- szeget. Klein Márton segédművezető, többszörös újító, az üzemben is igen nők újítása van, mankóját jól végtL Ezer forintot jegy­zett. — A fía «bben -az évben tette le * szakérettségit — tunn- dötta — és most vegyészmérnöknek készül. SaoHár PdH, fedésűié, Mezőbeifey. 4 fü-sesgya-rmati áttörök 200 forintot adtak a hasának A füzesgyarmotá fin- és léány úttörőcsapat csütörtökön rag- gel 8 órakor «Rühangálag 200 forint békekölcsönt jegyzett. A Jlü- wagyarmati úttörők megértették, hogy felemelt ötéves teafuiinkat, a békét Segítik ©lő jegyzésükkel. Tudják, -hogy saját jövőjüket építik azzal, ha békekölcsönt jegyeznek. Viharsarok úttörői! Kövessétek a. füzesgyarmati úttörők példáját, építsétek Ti is .szeretett hozónkat, iegj-ezzetek Ti is békekölcsönt! A füzesgyarmati úttörőesapat ne­vében : Eke Margit, úttörő, Füzesgyarmat.

Next

/
Thumbnails
Contents