Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)

1950-12-07 / 284. szám

8 VIHARSAROK NÉPE SJ P O It T 1 vasárnapi utolsó forduló dönti el, hogy ki lesz a bajnok az NB lll-ban Az egyfordulós bajnokság nagy tűz­ifáméi a jövö vasárnapi utolsó forduló- • al a vígéhez érnek ék ez a forduló gyben a legizgalmasabb is lesz, mert dnnyen hozhat meglepetést az első elyezés kérdésében. Ugyanis a két első .elvezettnek: Tótkomlósnak és Martfű­nek vidéken kell utoljára játszani, és­pedig az elsőnek Gyómán, a második­nak Törökszentmiklóson. Nem könnyű mérkőzés egyik sem, könnyen lehet eszitenil a 3. helyezett Orosháza is titkon emél, éppen az első kettő vidéki já­téka miatt, mert az orosháziak megóv­ták a Martfű elleni l:l-es mérkőzésüket •gy játékos kétségtelenül hamis iga­olása miatt, tehát ha azt megkapják, ikkor nekik van 23, a Martfűnek 22 »ontja, (sót még a büntető ponttal evesebb), tehát ók a másodikok. És mivel Orosháza otthon játszik Abonnyal, Hczökovácsháza—Püspökladány 3:1 (1:0) MB. III. bajnoki. Vezette: Kunos. A 29. percben Herjeczki.il. szép labdát ad Csizmadiának, aki az ötösről megszerzi a aze-tést. 1:0. Á második félidő 14. per­ében Csizmadia elhúz és megszerzi a második gólt. Tár pare múlva szép tá­madást vezet a vendégcsapat és a vagy lövést Trajer csak kiütni tudja, amit a berohanó Gcllért a hálóba vág, 2:1. Most hatalmas iramot kezd Püs­pökladány az egyenlítésért, míg a helyi Csapat a mérkőzés bebiztosításáért küzd. Csizmadia. Kanász ízép labdájával meg­ugrik és közelről nem hibáz, 3:1. A vendégcsapat ezután feladja a küzdel­met. Jók voltak a helyi csapatból: Trajer, Gigacz, Lukács II. és Csiz­madia, a vendégcsapatból a kapus, Gel- lér és a két szélső. Kunos hibátlanul vezette a kemény, de mindvégig durva­ságmentes mérkőzést. FELHÍVÁS A Megyei Tanács VB. I. pénzügyi osztálya értesíti a Megyei Tanács összes osztályait és a Megyei Tanács alá tartozó járási és községi tanácsok vég- rehajtóbizQttságait, hogy a közszolgálati ilkaimazottak arcképes igazolványának érvényesítését a MÁV szegedi igazgató­ága folyó évi december 31-ig teljé­id. Az arcképes igazolvány érvényesíté­sének feltétele az, hogy az alkalmazott a 38/ 39 és 40/1950. MT. számit ren­delet hatálya alá tartozzék, a feleség a családfővel közös háztartásban éljen, a többi családtagoknál pedig az, hogy utánuk a családfő családi pótlékban ré- -zesfdjön. Az igazolványonként esedékes térítési Újból személyenként 20 forint az al­kalmazottat terheli és ezt az összeget, valamint ezen felül 2 forint érvényesí­tési dijat, uj igazolványoknál 4 forint kiállítási dijat, a jelzett időponton túl, tehát késedelmes érvényesítésnél pedig 6 Ft késedelmi dijat kell a MÁV szegedi Igazgatósága 939.006. számú csekkszám- íjára befizetni. Felhívja a Megyei Tanács VB. pénz­gye osztálya mindazon közhivatalokat, amelyek dolgozóinak illetményeit a Me- yei Tanács VB. pénzügyi osztálya toiyósitja, hogy az alábbiak szerint és tizctóhc-lyenként összeállított kimutatáso­kat érvényesítés, záradékolás és a té­rítési szelvény csatolása végett azonnal ffltsák egylie és terjesszék be a Megyei lattács VB. pénzügyi osztályához, hogy a kimutatások határidőn belül a MÁV igazgatóságához elküldhetők legyenek. A kimutatásnak a következő rova­tokat kell tartalmaznia: 1. Sorszám, 2. Az igénylő neve, 3. Szolgálati citne, 4. Az igazolvány és bélyeg száma (ezt a rqvatot a MÁV tölti ki), 5. A csek­ken befizetett összeg és 6. Az alkal­mazóit a fenti rendeletik közül melyik MT. sz. rendelet hatálya alá tartozik. A Megyei Tanács VB. pénzügyi osz­tálya által a fizetőhelyek részére visz- szaküldött kimutatásokhoz csatolni kell a kimutatásban foglaltak arcképes iga­zolványait és a kimutatásban feltünte­tett összegnek a hivatkozott csekk- vámra való befizetését igazoló postai szelvényt és az így felszerelt kimuta­tásokat a MÁV szegedi igazgatósága imére a fizetőhely küldi meg. Békéscsaba, 1950 december 4. Békésmegyei Tanács VB. pénzügyi osztálya. Tr.rit,R(of.PKOCóL<AT ti cib I.» tonnás, 4 db 4.10 tonnás) azonnali megvételre keresünk. Ajánlatokat Miskolci Útfenntartó Vállalat (Mis­kolc, Fürst S. u. 12., telefon: 24—04) címre kérjük. ______________________ n agyobb esélyt van két pontot szerezni, mint ellenfeleinek és ha. gólaránya jobb lesz, bajnok is lehet. A bajnokiig jelenlegi átlósai 1. Tótkomlós 15 12 0 3 36:13 24 2. Martfű 15 10 3 2 30:9 23 3. Orosháza 15 10 2 3 49:20 22 4. Mezőtúr 15 9 2 4 45:22 20 5. Sarkad ló 9 2 5 34:23 20 6. MezŐberény 15 8 2 5 30:28 18 7. Jászberény 15 8 i 6 40:28 17 8. Gyónta 13 6 3 6 14:17 15 9. Püspökladány 15 5 4 6 25:26 14 10. B. MÁV 15 5 3 7 25:24 13 11. Törökszentmiklós 15 6 1 8 34:37 13 12. Nagykörös 15 5 2 8 28:13 12 13. Szarvas 14 4 3 7 25:37 11 14. Abony 15 3 4 8 12:34 10 15. Mezőkovácsháza 15 4 1 10 23:33 9 16. Békés 14 3 1 10 11:39 7 17. Karcag 15 2 2 11 15:41 6 TEKE Békéscsaba! VSK—X. kér. ÉDOSi 2939:2820 NB. II. bajnoki. Békéscsaba. Részletes eredmény: BVSKi Kóródy 397, Zentai 385, Lengyel 372, Murányi 379, Bohus 364, Márton 361, Kovács 356, Szántó 334. — X. kér. ÉDOSzi Mélykúti 389, Ilaumann 3Ó5, Pénzes 362, Schuck 359, Tímár 347, Juraszik 343, Varga 329, Szilágyi 326. A vasutas csapat folytatva győzelmi sorozatát, a bajnokság utolsó mérkőzésén szép játékkal, könnyen győzött i\ fő­városi együttes ellen. Ezzel a győ­zelemmel * 6. helyet biztosította ma­gának (28 ponttal) 13 csapat között, az NB. II. szegedi csoportjában. Városunkban alig két éve működő tekesport nagyot fejlődött. Még 1948-ban csupán a volt Előre tekeszakosztálya vett részt a szegedi kerületi II. osz­tályú bajnokságban és még ezévben felkerült az I. osztályba. 1919-ben a BSzSE gzineiben jutott az NB. II-be. 1950-ben fuzionálva a Békéscsabai VSK- val, érte el városunk fiatal sportja a jelenlegi előkelő helyezést, maga mögött hagyva több fővárosi és vidéki egyesü­letet. A bajnokság befejezése után kerül megrendezésre városunk alapfokú baj­noksága, amikor a dolgozóknak is al­kalmuk nyílik a téli sportolásra. FILLÉRES HIRDETÉSEK Filléres hirdetés hétköznap sza­vanként 4Ö fillér, vasárnap 60 fil­lér. A legkisebb hirdetési ár 10 szó ára. Kockák irde lés 1 hasáb 1 cm: hétköznap 15 forint, vasárnap 20 forint. A hirdetés ára levélben bé­lyegben is beküldhető a békéscsabai kiadóhivatalhoz. Eladó egynyolcad házrész Orosházán, kitűnő helyen. Cirn: Lapterjesztő NY. Elveszett hétfőn reggel egy sötétszürke, cirmosfejü, cirmóshátu, fehér elejü nagy macska. Nyomravezetőt jutalmazom. Orosháza, Táncsics Miliály-utca 25. Vaságy, patkósarok, balta, fejsze, sir* tisztitó, svéd fűrész, vakaró kapható Tóthnál, Orosháza. Nősülne 55 éven felüli, házzal, törpe­birtokkal, párezer forinttal rendelkező,, barna, magános ember. »Karácsony« jelige. Lapterjesztő NV, Or- há/.a. Hároumyüásos üzleti portál varredőny ük­kel, öntöttvaskályha, báJü£l«uútyok el­adók. Orosháza. Komi-utca 3-1. Sürgősen eladó Orobháza, Bethlen Gá- bor-utca 54. sz. ház. Azonnal beköltöz­hető. Eladó rétiszéna. Beszqlg ál tatást is el vállalom. Orosháza, Szentesi-ut 1. Tszcs-nek nagy Kalmár-rosta jó álla­potban, olcsón eladó. Orosháza, Zombai- utca 21. Egy centrálbobinos női varrógép eladó. Gyula, Palló-u. 8. Egy jókarban lévő háromajtós kombi­nált szekrény eladó. Orosháza, Rctek­utca 9. ___________________________ Eladó »Meteor« szeneskályha. Oros­háza, Zöldfa-utca 3. Szénkályha, eternit falburkolólemez, pa- latetőlemez, keményfaágv, ruhaszekrény, télikabát, íróasztal, gyors teherautó, női bőrkabát eladók. Orosháza, Tompa M. utca 1. Egy 140 kilós mangalica bízó eladó. Békéscsaba, I., Felsőkörös-sor 57. sz., Toczki Mátyásnál. Magános, özvegy, nyugdíjas nő, finom lélek, hozzá illő 75 éves férfitől levelet kér a kiadóba, y. Szeretnék valakihez tartozni* Jeligéig BÉKÉSCSABAI MDP-HIREK Az MDP I. kerületi alapszervezeté­ben. csütörtökön este 7 órakor nép­nevelőértekezlet lesz. Kérjük a pontos tneg jelené* r. Az MDP IV. kerületi alapszervezete csütörtökön este 7 órakor népnevelő­értekezletet tart. Kérjük az elvtársak minél nagyobb számban való megjele­nését. \ Az MDP II. kerületi alapszervezete csütörtökön este 7 órakor népnevelő- értekezletet tart. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Vezetőség. Az MDP III. kerületi alapszerveze­tében folyó hó 8 án, pénteken este 7 órakor elméleti szabad pártnap lesz. Kérjük a tagság megjelenését. Vendé­geket szívesen látunk. (x) Az MDP Ili. kerületi alapszervoze- tében ma este 7 órakor népnevelő-' értekezlet. Kérjük a* elvtársak pontos megjelenését. BÉKÉSCSABAI MNDSZ-HlREK A III. kerületi 2. számú MN'DSz- csoport csütörtökön este 6 órakor mű­sorral egybekötött nőnapot tart. Kér­jük a tagok pontos megjelenését. (k) Az MNDSz I. kerületi szervezete Wesselényi-u. 27, számú helyiségében folyó hó 7-én. csütörtökön este 6 óra­kor Vörösmarty-estet rendfez. Előadó: Szabó László, Mindenkit szeretettel vár a vezetőség. (x) ír níLK- AZ OROSHÁZI Éleliíiezéd Dől- gőzök Szakszervezete folyó hó 10-én, délelőtt 10 órakor taggyűlést tart. (x) — A BÉKÉSCSABAI Háztartási Al­kalmazottak szakszervezeti helyiségében, Juszt Cyula-u. 2. sz. alatt folyó hó 7-én, csütörtökön délután 5 órakor po­litikai előadást tartunk. — GYÓGY SZERT ARSZQLGáLAT. Békéscsabán december 2—9-ig a 6. sz. gyógyszertár (II., Szabadság-tér 28.) és az I. számú gyógyszertár (IL. Szent Ist­ván-tér 6.) tart éjjeli szolgalatot. — A BÉKÉSCSABAI földműves - szövetkezet értesíti a termelőket, hogy az 1951. évi vetési mákszerződéskötés végett szövetkezetünknél jelentkezzenek. Békéscsabai Földmű vessző vet kezet, (x)- GyORSIRO- ts GéPIROISKO­LABAN január 3-án uj tanfolyamok kezdődnek. Beiratások december 27— 31-ig, Békéscsabán, Lazái'-utca 34. szám alatt. (*)- GY6GYSZERT/ÍRSZOLGALAT. Békésen ezen a héten a > Diadal;’ gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. MOZI KOZTAK SASAG MOZGO. Békés. De­cember 7-ig: »Berlin ölestea lí. rész. TÁNCSICS MOZGO, Szarvas. De­cember 7-ig: »Színes mesevilág.:: APOLLO MOZGÓ, Orosháza. Tel.; 9. December 7-ig: sA szabadság utján...c A baskír nép és nagy fia, Szaluval Julajev hősi harca a szabadságéit. Kez­dés: hétköznap fel 6, fél 8 órakor, va­sárnap és ünnepnap fél 4, fel 0 és fél S órakor. PETŐFI MOZGÓ. Gyula. December 10-ig: »Semmelweis.« Az anyák meg­mentő je. Német film! KORZÓ MOZGÓ, Orosháza. Decem­ber 12-ig: »Kárhozottak összeesküvése.« Magyarul beszélő, színes szovjet film. December 7-én, este 6 órakor aukciót rendezünk. APÓI -Ló FII .M SZÍ N11 A Z, Béké* csaba. December 10-ig: »Ezerarcú hős.« Kaloszovszki, lengyel szabadságból tét ' teiről. Előadások kezdete: hétköznap 5 és 7 órakor, vasárnap és ünnepnap 3, 5 és 7 órakor. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ. Bé­késcsaba. December 10-ig: »Legény a talpán..: Szimonöv regénye szovjet fii men. HIRDETMÉNY Közhírré teszem, hogy az orosházi Mezőgazdasági Állattenyésztési Techni­kum által engedélyezni kért szennyvíz - levezetésről a békéscsabai Vízgazdálko­dási Körzet által hozott véghatározat folyó hó 7-től 21-ig- Orosháza város ta­nácsa vb. építési és közlekedési osztá­lyán közszemlére van kitéve. Orosháza, 1950 december 4. Kováts Lajos osztályvezető főmérnök. VIHARSAROK NfJ'E békésmegyei munkás* és parasztujság Felelős szerkesztő: Varga Dez3Ö Felelős kiadó: Zsidi Gyula Szerkesztőség: Békéscsaba. Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon- szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21*76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető; Botjánszky Pál. Varsó a béke szószéke lija Ehreahurg. a világhírű irö, a szovjet békekiildöttsíg egyik tagja, a Bík. Hívei il. Világkongresszusán nagyhatású bestédét tartja. A varsái Békevilágko.tgrcssius egyik megható jelenete: A koreai nép egyik küldöttjét, Pak-Den-Aj asszon)t, beszéde után az egész terem meleg ün­neplésben részesíti. A varsói Békevilágkongi-esszua magyar küldöttjeinek egyik csoportja: Csikasz Jozseíné. gyári munkásnS, Barcs Sándor az MTI vezériga:gatója, Mikáczv és Mát hé kaionokok. ltád íó SZOMBAT, DECEMBER 9. Kossuth Rádió 6 Szói'jJbozííúö zene a moszkvai rá­dió műsorából* 6.20 Zenés percek. 6.30 Hanglemezek. 7.15 A Rádió -népi zene­kara játszik. 8 Filmzene. 11.30 Könnyű kamarazene gyermekeknek. 12.15 Rácz Béla éá zenekara játszik. 13 Tarka muzsika. 14.10 Régi olasz muzsika. 14.30 Világos part. 15 Pablo Casals gordon- kávák. 15.30 Jersze, emlékezzünk. 15.55 Kulturhiradó. 16.10 Szovjet, napok ■— szovjet emberek. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Hangverseny a moszkvai rádió műsorából. 17.50 Termelési híradó. 1S.03 Falurádió. 19.30 Két nyitány. 20.30 A magyar • rádió műsora-a Fővárosi Vil­lamosvasút dolgozóinak. 21.30 Denevér babona, bagoly vakbuzgóság. 22.25 Tánc éjfélig. Ónodi István énekel. Petőfi Rádió 6.15 A.lengyel rádió szórakoztató mű­sora Magyarország dolgozóinak; 7.20 Iliinek szlovénül. 7.33 Szimfónikus könnyű zene. 8 Orosz mesterművek. 9 Tánczene. ,9.43 Görög gyermekek műsora. 10.10 Katona Lajos • énekel. 10.30 Az 'Arco- vonósnégyes játszik. 15 A házi-együttes játszik. 15.30 Az uj német kultúra. 15.50 Keringő a Rózsalovag c. operából. 16. A zene szocialista fejlődése. 16.40 Szív küldi szívnek. 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.30 Bura Sándor zenekara jál szik. 18 Tánczene. IS.30 Ilirek szlo­vénül. 18.10 Offenbach: I3alettzcner 19 Tátrai Vilmos' hegedül. 19.25 Erőd a. Volgán. 20.33 Hanglemezek. 21.30 Vebert Klarinét verseny. 2.1.50 Schubert: 3Vdi uta­zás — dalciklus. 22.20 K-ti muzsika. \ moszkvai rádió műsorából. HIRDETMÉNY Értesítem a/, -érdekelteket, hogy a* építésügyi miniszter' Mezőberénybcu 150.0ÍK) darab IL és III. oszt. kisméretű téglát s az cle.ki légiagyárban 320.000 darab II. osztályú kisméretű téglát Bé­kés megye Tanácsa rendelkezésére bo-^, csatolta. A nagyméretű tégla ára 1000 dara­bonként 214, illetve 190 forint, a kis­méretűé 185 forint. / Felhívom az érdekelteket, hogy meg­felelően indokolt téglaigénylésiik-at a vá­ros V. építési osztályánál december hó 31-ig nyújtsák be. Békéscsaba, 1930 december 1. Városi Tanács Végrehajtóbizottsága köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága jó édesanyánk RAVASZ ADÁMNÉ temetésén megjelentek, siijárar vi­rágot vagy koszorút helyezték, ezúton mondunk hálás köszönetét. Orosháza, 1950 december 1. Gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents