Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)

1950-12-07 / 284. szám

VIHARSAROK NÉPE 7 Az tirosliáxi Tétlí-naalóm dolgozót aljra ük ölre aksarnak törni A szorgalmas, lendületes mun- ának mindig megvan az ered­vén je. Szorgalmas munkájuknak öszönhették az orosházi Tóth— laom dolgozói is, hogy a má- odik negyedév kiértékelése szerint Isők lettek az országos verseny- ten. A szép eredménnyel azon­sa nem sokáig büszkélkedhettek, l harmadik negyedévben inár a tékésaabai Islván-malom tört az Ire» a Tóth-malom pedig a ne­gyedik helyre került. — A lemaradásnak különböző 'kai voltak — mondja Kiss Fe- enc elvlárs, válla.átvezető. — madik negyedévben ellanyhult a nninkaverseny, kampányszerű lett és elhanyagoltuk a politikai felvi- lágositó munkát. A felvilágosító munka elhanyagolását az matatja legjobban, bogy ezen a téren is első helyről a nyolcadik helyre esett vissza a Tóth-malom az el­múlt negyedévben. A ban nem törte le a lemaradás, Azóta megjavult a versenyszerve­zés, jó munkát igyekeznek ki­fejteni az elvtársak. Igyekezetük­nek máris mutatkozik az ered­ménye. A munkaverseny fellen­dült.' dolgozók munkakedvet azon­)öntő oka az volt, hogy a har­Az üzem valamennyi dolgozója versenyben áll bákat feltárjuk és azokon kom? 1 versenyt minden hónapban pon- osan kiértékelik és pontozzák sgyénenként és brigádonként. — A felvilágosító munkát még íem tudtuk teljesen megjavítani — mondja Tőkés Imre eív társ ta- iuIó, a városi DlSz-szervezet tit­án a.— Fokoznunk kell a politikai elvi'á ősi tó munkát, hogy ezen keresztül lássuk az egyre jobb nunka szűk: égességét. Tőkés elv­áré pé:dáfr mu;aí, felajánlást teát, r&i lattá,te, hogy december at-re, Sztálin-eivtárs születésnapjára 5o százalékkal csökkenti a selejtet. Ugyanígy gondolkodik Sáílár Já- iOS elv társ. a harmadik liszlkszsá- ío!ó-brigád Vezetője is. — Azon igyekszünk, hogy a hi­munista módon javítsunk, hogy az éwégi kiértékeléskor újra azt élen legyünk — mondja Sáfár elvtárs határozottan. A munka megjavításában nem akar lemaradni a komplex-brigád! sem. Kidolgozták, ho<*y az energia­megtakarítást hogyan növelik — Eddig a daráskő 82 lóerős motorral volt meghajtva — ma­gyarázza Búza Barnabás elvtárs, a komplex-brigád vezetője. — Most ezt kicseréljük, egy 32 lóerős mó­lónál, ami eddig tartalékban volt és igy lényeges energiameglakari- tást érünk el. Irányt vett a brigád az üresjáratok kiküszöbölésére is. Tovább fejlesztik a Vorosin-mozgalmat a csabai Karnevál MSzT brigádjai December % t4»>lav(ja meg első jrs'ágos kongresszusát a Magyar- Szovjet Táisa ág, amelyre ország­szerte lelkesen készülnek az MSzT- «« vezetek tagjai. A nagy Szov­jetunió iránt torrá szeretet jegyé­ben egymásután születnek meg a kezdemén-.e ’ésck, n unka e a á 1­sok, melyek sikeres teljesítésével akarják megünnepelni a dolgozók: a kongresszus napját. A békéscsabai Barneváiban dol­gozó MSzT-tagok számára ís ün­nepet jelent szervezeteik első or­szágos kongresszusának napja. Versenyben az MSzT-brigád munkát végezzünk! _— Ennek a napnak a tiszteié­ire — mondja Várai Pál, a hat­tagú MSzT-brigád; vezetője —t versenyre hívtuk ki a/, üzem vala­mennyi brigádját a Vorosin-moz- galotn kiszélesítésére, amely ná­lunk, az élelmiszeriparban külö­nös fontossággal bír. Vállaltuk, hogy busz dolgozót beszervezünk az AÍSzT tagjai sorába. — Különösen nagy jelentősége van kongresszusunk napjának az­ért, mert egybeesik Sztálin elvtárs születésnapjával. Ez mégmkábl! kötelez bennünket arra, hogy jó Az előhütőbén dolgoznak Tóth Tivadar és Gábris István szak- társak. Mind a ketten tagjai az MSzT-brigádnak. Munka közben a közelgő kongresszusról beszél­getnek. — Gondold csak el szaktárs, —- mondja Gábris szaktárs —, hogy; milyen szép lenne, ha a kiértéke­lésnél a mi brigádunk lenne ‘a*/, első! Igyekeznünk kell ám, mert a többi brigád is harcot indított a, tisztaság fokozására, nehogy le­maradjunk. .4 kongresszus napján ünnepeljük Sztálin elvtárs születésnapját — Ez pedig csak rajtunk mu- í-jtk. Miért maradnánk le, — feleli 1 ótlr szakiárs —, ha mindent {megteszünk mi is ezen a téren? Brigádunk valamennyi tagja átérzi a kongresszus jelentőségét és úgy igyekszik dolgozni, hogy & ver­senyben az élre kerüljünk. — Ebben igazad van, — mond­ja Gábris szaktárs •—, mert én is igy gondolkodom. Az a tudat pedig, bogy december 2 i-én nem­csak kongresszusunk napját ünne­peljük, hanem Sztálin elvtárs szü­letésnapját is, meg kétszeri munka­kedvünket. — Nagyon szeretem Sztálin elv- társai, — teszi hozzá komolyan —, nagyon sokat köszönhetünk neki. Nélküle nem tudnánk mi sem ilyen nyugodtan dolgozni itt, az üzemben. Az iránta érzett sze­retet füt engem is vállalásom tel­jesítésében. így dolgoznak a csabai Barne- vál MSzT-brigádjámak tagjai és indulnak harcba a brigádok kö­zötti verseny első helyezéséért. (Z>.) A sajtó nevet, tanít, utat matat! írj a Viharsarok népének 1 Az energiatakarékosság rovására ment és a munkaversenyt gátolta eddig az, hogy a szitacsapágyak­ból állandóan szóródott az olaj, a sziták sokszor leálltak. Ez 4—5 órás üzemállást is előidézett. •— A komplex-brigád most azon igyekszik, hogy a csapágyakat sza­bályszerűen tömi ke — mondja még Búza elvtárs. Eddigi mun­kájuknak eredménye az, hogy si­került megszüntetni a többórás üzemállásokat. Elmondja még Búza elvtárs azt is, hogy a komlex-brigéd Sztálin elvtárs születésnapjára felajánlást tett és vállalta, hogy 148y kilo­watt energiát megtakarít. A vál­lalás teljesítése során az elmúlt hónapban már 876 kilowatt meg­takarítást értek el. Ez és a többi eredmény bizo­nyítja, hogy a Tóth-malom dol­gozói nemcsak szóval, de teltei is küzdenek a lemaradás behozásáért, azért, hogy újra az élre törhesse­nek. A. K« Akikbe. ÍÜM&ke.BÉKÉS MEGYE kájának helyes be­osztásával, a munka­idő pontos kihaszná­lásával Huöák An­na november 25-é.n már 99 nappal volt előre a tervével. BAUKó ANDRÁS, a békéscsabai Ma­gasépítési NV ács­telepén dolgozik, gépmunkás. .Sztaha­novista, a Várost Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja. Baukő András is tel­jes lendülettel kap­csolódik további fej- emelésével küzd a lődésiink alapiíért, a tartós béke ir.egte- békéért vívott harc­ba. Minden erejével és tudásával azon igyekszik, hogy a termelését állandóan növelje. Szorgalmas Ezzel is bebrzonyi- ta azt, hogy a kö­zépparasztok fs lel­kesen veszik ki ré­szüket a békéért folyó harcból. SZÉL JANOS ma­is egyike azoknak a bekeliarcosnknak, munkáját bizonyltja akik nem késleked- a terv teljesítése, nek hazafias kötele­Szorgalma&an, lelki- gysrhánhegyesi AT isnnretesen dolgozik. jpTTás közép paraszt Termelése adandó év.ken kereszted győ­ződött meg a szer­ződés, s termelés e!ö- remtéséért. nyeiről. Elsők között ZAGYVA GÁBOR- sietett most 13,»hogy Né zsadányi 12 ipari növényekre 3 holdas középparaszt holdra kössön szer­Bankó András már 1951 szeptember havi tervét teljesíti. HUDAK ANNA, a mezüberényi Al­földi Szövőgyárban dolgozik. As? üzem legjobb dolgozója. Ezt a címet méltón érdemli nteg. Mun­zettségiik teljesítésé­vel. Zagyva Gáhor- né az elsők között adta be terményét, de nem elégedett meg a 100 százalék­kal, hanem a köz­ségben példamutató­ként 200 százalékra teljesítette beadását ződést De nem elé­gedett meg ezzel sem, nem akarta, hegy közegében dol­gozó paraszttársai kimaradjanak abb la segítségből, amit kormányunk nyújt a szerződéseken ke­resetül. Több mint 20 dolgozó parasztot győzött meg a szer­ződéses termelési-elő- nyeiről. A gyulai Húsipari l általat töltő-brigádja fontosnak tártján minőségi munkát és as anyagtakarékosságot R gyulai Húsipari Vállalat tágas és tiszta munkatermeiben serényen folyik a munka. A dol­gozók brigádokban dolgoznak a darálőgépek, töltőgép és a hosz- szi'i asztalok mellett. A brigádok között lelkes munkaverseny fo­lyik. Balázs Lajos elvtárs öttagú töl­tő-brigádja 125 százalékos heti átlagtermeléssel és .százszázaié* kos minőségi munkával a leg­jobbak közé került. Hogyan tud­ja a brigád az új norma beve­zetése után elért 102, .101 százalé­kos átlagtennelését jó minőségi munkával tovább emelni? Először úgy láttuk »hogy ne­hezen fog menni az új norma túlteljesítése — kezdi beszédét Balázs elvtárs. -- Azután, szorgal­maztuk a munka előtti és utáni lapasztala (cseréket, megbeszéli fik kgy-egy munkafolyama^ jobb megszervezését és leegyszerű­sítését. De gyakran esett szó a munkahely tkz tán tartásáról is, mely egyik fő kelléke a többter- molésnck a. minőségi munkának. Egy ilyen megbeszélésen vető­dött fel, hogy reggelenként egy- cgy brigádtag a munkakezdés előtt egy félórával előbb jöjjön az üzembe előkészíteni a gépet és a munkahelyet a pontos in­dulásra. Ezután Pálinkás Lajos elvtárs a munkahely tisztántartásáról nyilatkozik: R Voresiii-mozgaEsm állan­dó továbbfejlesztését főfeladalul tűztük magunk elé. Vigyázunk A széncsata győzelméért Az ifjak is kiveszik részüket a .széncsatából. Két ifjú bányászunk ft Mai bányavidék egyik tárnájában, • munka közben/ arra. hogy a húsdarabok ne-szó­ródjanak szét a kövezeten, mert ez nemcsak munkahelyiiuketcsú- íítaná, de gátolna a immkáukhan is. A hulladékot külön erre e célra készített ládába rakjuk s ha megteltek, a szappanosig visz- szűk. Ezzel jelentős önköltség­csökkentést érünk .el. A sűrített levegővel működő töltőgép .melleit Barkőczi György és Rácz Péter dolgoznak Igye­keznek a munkával, mert a pá- rozóknak biztosítani kell a . fo­lyamatos munkát. A töltőgéppel egy műszak alatt 27—28 mázsa kolbászt is elkészítenek. Barkéczi Syörgy elvlárs arról beszél, hogy termelésük fokozatos növekedését a jáhri- gádmuukáuak tulajdonítja. — Először is a jó kollektív szellem, a kölcsönös megértés, a brigádtagok munkafegyelme, te­szi lehetővé, hogy folyamatosan összedolgozzunk. Aztán meg az is — magyarázza —, hogy a bri­gádtagok csalt egy munkát vé­geznek, — mint például én a töl­tést — és ebben a munkában olyan nagy gyakorlatot szerzünk, hogy minden percet gazdaságo­san ki tudunk használni. — A minőségre' is gondosan vigyázunk — szól közbe lfácz Péter brigádtag —, tudjuk azt, hogy a dolgozók igénye állan­dóan növekedik és ezért nekünk is finom és tartós árut kelt gyár­tani. R HHiMriíjáu tasiai, de ve­ink együtt az üzem minden dol­gozója solia nem felejti d, hogy boldog életüket a nagy Szovjel- úniónak köszönhetik. Ezért jól b munkával, a termelés emelésével fejezik ki hálájukat a világ dol­gozóinak bölcs tanítója: Sztálin elvtárs felé. A töltő-brigád az' anyag takarékosság i. verseny fej­lesztésével 5 százalékos terme­lésemelést vállalt december21 -e tiszteletére. Vállalták, hogy to- vábbi jó kollektív brigádmunká­val az élenjáró brigádok között dolgoznak az ötéves terv sike­réért, (Sz* Á.)

Next

/
Thumbnails
Contents