Viharsarok népe, 1950. október (6. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-22 / 247. szám

SZAVAZZ A NÉPFRONTRA - A BÉKÉRE SZAVAZOL! PART ES PARTÉPITÉS Állítsuk pártmunkánk hotnlokterébe as oktatást A békekölcsön jegyrés és a ta- nácsválaszlások munkája közben újra bebizonyosodott, hogy ahol jobb kádereink elméleli felké­szültsége, jobb a népnevelő­munka is. Ebből kiindulva hiba az, hogy a városi és járási bi­zottságaink az utóbbi időben egyáltalán nem foglalkoztak az oktatási munka előkészítésével. Vannak járási bizottsági tagja­ink, akik maguk sem ismerik az új oktatási formákat. A Megyei Bizottság- által szeptemberben kért jelentést a hallgatók szociá­lis összetételéről és mind e mai napig nem küldték be városi és járási bizottságaink. Az idő rövidsége, és a lemara­dás megköveteli, hogy a válasz­tások után nyomban állítsuk párt- munkánk homlokterébe a párt- oktatást. Városi és járási bizott­ságaink, de minden alapszerve­zel i vezetőségünk előtt is a kö­vetkező feladatok állanak: 1. A középfokú káderoklalá- snn kevés az elv társnő. A ká- deroktatásfaan növeljék meg az elvtársuők számát 2 A középfokú politikai is­kolák színvonalán indított tna- gánlanulásbn eddig csak a gyu­lai, szeghalmi, íuezőkovácsházi járási bizottság vont be magánta­nulókat A többi városi és já­rási bizottságok pótolják ezt a hiányt! Ebben a magán tanulási formában is lesznek tancsoport- érsekezletek és konferenciák. 3. Október 25-ig fejezzék be elv társa ink a propagandistáknak: alapfökú — középfokú politikai iskolák előadóinak, alapfokú — és középfokú propagandista sze­mináriumok vezetőinek kiválasz­tását. Helyezzenek súlyt arra, hogy a politikai iskolák előadói falun elsősorban tszcs-lagolc le­gyenek. Gondosan ellenőrizzék az előadók szociális összetételét és javítsák is meg. 4. Ugyancsak október 25-ig fe­jezzék be pártszervezeteink az alap- és középfokú politikai isko­lák hallgatóinak kiválasztását Ké­szítsenek erről pontos kimutatást, hogy kádereink fejlődését kellő módon figyelemmel kísérhessék. Városi és járási bizottságaink el­lenőrizzék és nyújtsanak segít­séget a liallgatók szociális ösz- szetételének megjavítására. Von­ják be az oktatásba a békeköl­csönjegyzés és a tanácsvúlasztá- sok munkájában kitűnt elvtár­sakat is. 5. Városi és járási bizottsá­gaink október 26-án tartsanak a városokban és járási székhelye­ken értekezleteket az alapfokú politikai iskolák előadói és az alapfokú propagandista szeminá- viumok vezetői részére. Részle­tesen vitassák meg azokon, hogy mi a jelentőségük és feladatuk az alapfokú politikai iskoláknak, az alapfokú propagandista szeminá­riumoknak. Milyen módszerekkel dolgozzanak és inás oktatási kér­déseket is hogyan oldjanak meg. 6. A középfokú politikai is­kolák előadói és középfokú pro­pagandista szemináriumok ve­zetői részére október 27-én a Megyei Bizottság értekezletet tart Békéscsabán, ahol szintén megbeszélik a legfontosabb kér­déseket. Ennek részvevőit ké­szítsék elő az elvtársak, hogy mindegyikük megjelenjen. 7. Készüljenek fel pártszerve­zeteink és november 2-án tart­sák meg az első alapfokú és középfokú propagandista szemi­náriumokat 8. Az alapfokú és középfokú politikai iskolák hallgatói no­vember 7-én, keddi napon az egész megyében tartsák meg első összejövetelüket Ennek ér­dekében megfelelő tudatosító munkát végezzenek pártszerve­zeteink a párttagság körében. Az eddigi tapasztalatok bizo­nyítják: a tervszerű munka ér­dekeljen szükséges, hogy az egész megyében mindig egy na­pon tartsuk meg oktatásunkban a foglalkozásokat Az alapfokú és középfokú politikai iskoláik foglalkozását minden 'héten a keddi napon határozta meg a Megyei Pártbizottság. Ezáltal, hogy ily módon más pártmunka nem keresztezi a foglalkozáso­kat, lehetővé válik minden ok­tatásba beosztott elvtársnak pontos megjelenése a foglalko­zásokon. Ugyanekkor a megyei, járási, városi és községi párt- szervezetek funkcionáriusainak és aktíváinak ellenőrző és segítő munkáját is lehetővé teszi ok­tatási vonalon. 9. Az oktatási munka teljes A földalatti gyorsvasút Az imperialista háborús gyujtogatók újabb vírüzöubo akarják borítani a vi­lágot. Országaikban lílktelen fegyverkezési hajszát Indito'.Uk ás ennek min­den ■ terhét a dolgozókra hárítják. — A magyar nép Stives tervének megvaló­sításával a szocializmus alapjait rakja le hazánkban és a békét építi. Az öu'vís terv egyik kiemuifcedO létesítmény« a budapesti földalatti gyorsvasul. — A vállat az uj földalatti gyorsvasat «Isö vonalát ét állomásait mulatja. erővel történő beindítása, a tervszerű, folyamatos, elmélyüli oktatás biztosítása szükségessé teszi, hogy pártszervezeteink széles tagságát a legteljesebb mértékben kapcsoljuk be ebbe a munkába, Ezcj-'t a legközelebbi taggyűlésen elvtársaink részlete­sen és jól felkészülve foglal­kozzanak az oktatás kérdéseivel Az oktatási munka eredmé­nyes továbbviteléhez szükséges, hogy elsősorban városi és já­rási bizottságainkban dolgozó elvtársaink rendszeresen képez­zék magukat. Ez az utóbbi idő­ben teljesen elmaradt, Mostmár, a választások után, továbbkép- zésük érdekében feltétlenül használják fel minden héten ta- tanulóóráikat. ; A választások lendületével to­vábbhaladva oldják meg elv-tár­saink ezeket a feladatokat. De ugyanekkor ne tévesszék szem elől az őszi mezőgazdasági mun­kák, az őszi mélyszántás elvég­zését sem. A kukorica, burgo­nya és a takarmány-begyűjtés­ben, a cukorrépa beszállításá­ban még komoly7 feladatai van­nak pártszervezeteinknek. Mind­ezen feladatok megoldása köz­ben nem utolsó sorban tanácsa­inkat is meg keit erősítenünk, •munkájukat támogatnunk. A dunavölgyi timföldgyár november 2-án megkezdi működését A dunavölgyi tiinföklgyárat 1911-ben kezdték éjVíteni a nagy »profit« reményében a llorthy- rendszer urai. 1944-beu a né­met fasiszták és magyar béren­ceik 152 vagonnyi gépi beren­dezést vittek el a gyárból nyu­gatra. Hároméves tervünk kibonta­kozó építkezéseivel a dunavölgyi timföldgyár további építése is megkezdődött, szovjet műszaki vezetők támogatásával. 19-19-ben hatalmas új épületek emelked­tek a gyár területén, ugyanak­kor 360 család számára korszerű háromszobás lakásokat is épí-f tettek. Pártunk vezetése, dolgozóink szocialista munkaversenye lettel lehetővé, hogy eddig többszáz- mil ió forint beruliá-ás al a gváfl termetén a munkafolyamaíotv é, gig *:éyesít:ük. Az üzeni beterve­zés munkája már megkezdődött és november 2-ára már dolgozni fognak az összes gépek, a gyár bekapcsolódik iparunk vérkerin- póséixJ. Évi húszmillió munkaóra megtakarítási leien! maii! a főváros dolgozóinak a inuia^esti földalatti gysrsvasót Az uj földalatti gyorsvasúi évenként sokmillió olyan mun­kaóra megtakarítást tesz lehe­tővé, amelyet eddig Nagy-Buda- pest munkába igyekvő dolgozó néj>e a különböző közlekedési eszközökön töltött el. A Keleti-pályaudvar felöl a város központjába igyekvő napi, körülbelül liatvanezer ukis az ed­digi tizenhárom perc utazási idő helyeit a földalatti vasúttal négy és fél perc alatt éri el célját. A földalatti vasút teljes üzemé­nek megindulásakor az összes időmegtakarítás mintegy é\ i húsz­millió órára becsülhető. Jelentkezünk a Dunapentelei Vasmű felépítéséi a Tömegével csatlakoznak a ma­gyar fiatalok a DISz központi ve­zetőségének felhívásához. Dolgozó ifjúságunk megértve ötéves ter­vünk kiemelkedő alkotásának fon­tosságát, örömmel jelentkezik a Dunapentelei Vasmű építési mun- ká La iáihoz. Sokait kaptunk már a Terviüli Valamennyien a Népfrontra szavasunk! üzem dolgozói. Nagy segítség ez számukra. Ezelőtt a falemezeket' gyaltival, kézzel csiszolták. Ez sok időt vett igénybe. Most a gép­pel, — amely szintén a terv7 aján­déka — sokkal könnyebben vég­zik a munkát és időt is takarí­tanak meg vele. A dolgozók tudják, hogy a ta­nácsválasztások az ötéves ter­vet is erősítik s ezért ma egyön­tetűen adják szavazatukat a Nép­front jelöltjeire, az ötéves tervre. ötéves tervünk nemcsak új üzemeket hoz létre. A meglévő üzemeink új üzemrészeket, gépe­két kapnak, hogy a 'dolgozók munkája könnyebb legyen. A békéscsabai Magasépítő NV aszlalos II. üzeme már ebben az évben kapott a tervtől ajándékot. Egy 200 négyzetméteres termelő szabász üzemrész építését kezd­ték • meg, amely nemsokára be­fejezést nyer. Egy héttel ezelőtt egy csiszoló­gépet is kaptak az asztalos II. A békéscsabai Magasépítési NV ifjúsági építkezésénél dolgozó I.ő- rincsik János segédmunkás ezt mondja: »Látva népi demokráciánk ed­digi hatalmas eredményeit, öröm' mcl cs it akozom a DISz felhivásá" hoz. Tudom azt, hogy azáltal, hogy rész tv eszek ennek a hatalmas gyárnak építésében, eddigi ered­ményeinket és a béke táborát erő* silern.« Munkatársai Vass Sándgr, I.esz- kó János, Vaszka György bayo/iló­képpen nyilatkoznak. Lőrincsik, Vass, Leszkó és Vasz­ka szaktársak dolgozóink legjobb­jai közé tartoznak. Atlaglc jCsil ményiik ál andóan 170—-180 szá zalék között mozog. Azzá’, hogy je’enlkcznek a Dur.apente’ei Vas­mű épilkezéséhez, jó példát mu­tatnak dolgozó ifjúságunk fe é és hozzájárulnak ötéves tervünk büszkeségének, a Dunai Vasmű felépítéséhez, ök így is erősi ik a békeszerelő népek táborának ere­jét. Gelrgonya özvegy Dóiké Jánosáé háza a Hősök-útján olyan egyszerű, fehérfalú, mint a többi — itt Kevernie- son. Dorkónó szava ia olyan melegen csengő, „„ ........ __..0ő, tót. Egy nap aztán Dorkó daráló, új járdák, nép­m ini a többi kevermesi, Jánosnak katonai behívó fürdő, napközi — ezt is vagy koreai dolgozó asz- szonyé, amikor a gyer­mekeihez szól: — János, Margitka aludjatok, este van. — Igen, anya. alszunk — feleli a bátorszemű 13 éves János, aztán ma­gára húzza a takarót. Percek múlnak el, vagy órák? Az asszony, az anya nem tudja. Csak ül a széken és nézi két alvó gyermekét. — Ha apátok élne — sóhajtja és zsebkendőjé­vel törli nedves szemét. ffl Dorkónó esztendőkkel ezelőtt férjével «urasá- goknál» dolgozott: a Bre­da, Bánhidi, Vásárhelyi «nagyságos urak» major­ságában. A roggyant cse­lédházban a nyomor vi- songott, ők pedig — mint annyi ezer akkor — él­ték a megvetettek, ha­zátlanok bús szolgasor­mutatásával megújhódott, tartalmat kapott mostani életünk. m — Október 22. Arról döntünk most, hogy be­érkezett. «Miért menjek, néhány év alatt kapták, két, alkotó és boldog az urakért, nekem nincs Aztán a szabad, egy te életet, vagy háborút, nyo- mit védenem» — mondta szépülő független élet, mórt akarunk-o. Bn azt az ember, de mégis el- jövőre a gépállomás itt akarom, hogy a múlt hajszolták Horthyék, a a faluban és sok más. soha többé vissza ne Bredák, a Vásárhelyiéit- _ ^ gyerekeknek __ térjen, szép élete legyen D orkó János mikor el- folytatja Dorkónó — két két gyermekemnek és Já- ment, megcsókolta asz- anyjuk van. Az egyik r-t>s,0.m’ me^ a ,to 1 1 szonyát, a gyerekeket, én, — a másik a haza, ezÍ! ° gyeK;ke ne jusson Soha nem tért vissza a mi hazánk. ** uyam sorsara. Hat ezért en tudom a kote- ® lességem. A holnapok , , , .... . , , A tanácsokról beszélge- még 6zebbek lesznek. SSTSuÍÍ iönRnnikünk t&Ilk' D°rkÓné A szavazóhelyiség felé Ä - «“• s*. »HM Do" n­az asszony szive, hogy . nesne, hogy megtegye a — A magunkét segíti magáét, helytálljon. Szn- bz is védeni a gaz ame- zak és ezrek jönnek: a rikai fenevadaktól, meg Kovács Jánosok, a Bor­miértünk van. Bereczki bás Jánosok, Gulyás Fo- Margit, Lantos Bélóné reno&k. Szemükben a ha- meg a többi a mi jelöl- zaszeretet fénye, szivük- tünk, a fajtánk. Az én bon gyűlölet mindazok gitkaé is — mondja Dór- megbizottaim, az énkép- ellen, akik a nép vesztét kóne. — Nézze a villany- viselőim. akarják. Szavaz a nép, égok fényét az utcákon S Dorkónénak újból minden becsületes ember — mutatja karjával-----eszébe jut a múlt és úgy, mint Dorkónó: a e z is az enyem. Tavasz- János, Margit, a Szov- Jánosokért, Margitokért, szál adta a Terv. jetunió által kapott .le- a holnapért, a Békéért.. Es sorolja tovább: új hetóeéggel, a Párt út- (m $.) többé, meghalt- Megölték az urak. János, Margitka majd megszakadt.. S — Van már nekem, a gyerekeknek hazám, ott­honom. Drága föld ez, az enyém, Jánosé, Mar-

Next

/
Thumbnails
Contents