Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)

1950-08-29 / 200. szám

2 ViliAllSAItOK NßPfi ß mmm kemáity távirata az EHSZ-iiez a koreai kérdéskén Keleti Ferenc elv társ a párt központi) an dolgozik As új megyei titkár Zöldi Gyula elvtárs Kállai Gyula olvlárs, külügymi­niszter a magyar kormány nevé- biai a kövei ke/. <5 táviratot intézte Trygve Liehez, az ENSz főtitká­rához és J. Malikhoz, az ENSz Biztonsági Tanácsának elnökéhez: :>A Magyar Népköztársaság kor­mánya a norme lek közötti tartó:* bekének biztosítása érdekében szűk ségesnek tartja, hogy a koreai kérdés, mint a nemzetközi hely­zet je'enleg legégetőbb kérdése, sürgős megoldást nyerjen. Ezért teljes mértékben támogatja a Szov jelunió által ez év augusztus i-én az ENSz-hez benyújtott javaslatot és a maga részéről is szükségesnek tartja, hogy i. hallgassák inog a koreai nép képviselőit; lyjo március 7-én Mac Arthur tábornok kiadta 5. szánni körleve­lét. a japán háborús bűnösök idő- előtti szabadonboesátási remijéről. Ezzel kapcsolatban május 1 i-én a Szovjetunió washingtoni nagykö­vetsége jegyzéket nyújtott át az l ISA külügyminisztériumának, amelyben a szovjet kormány fel­hívta az USA kormányának figyel­mét Mac Arthur em’ékezetes cse­lekményeire, amelyek megsértik a távolkrleli nemzetközi katonai tör­vényszék megalakításáról szóló egyezményt. A Szovjetunió kormá­nya-sürgette, hogy az USA korma- aya haladéktalanul tegyen intóz­Tegnap reggel keziltek aj nor­mává dolgozni a békéscsabai Ma­gasépítő Nemzeti Vállalatnál. Ko­rán reggel a dolgozók nagy mun- kakedvvel láttak neki a munkának. Harco'unk az uj normák túltel­jesítéséért — ez volt a jelszavuk. Már az első órákban bebizonyo­sodott az, hogy a dolgozók való­ban megértették a minisztertanács határozatát és ur- óráról-órára készített tét­értéke ’észle szép sikerekről számoltuk be. A Sukk-telepi müszáritó építke­zésnél Vozár l’ál sztahanovista módszerrel dolgozó kőműves bri­gádja 49Ő százalékot, az aszlalos- üzembén Kéri Mátyás asztalos 174« Sípos Pál 169 százalékot, a Sztálin-uti építkezésnél Ribér Já­nos brigádja 19a százalékot telje­sített az 11 j normában dolgozva. A dolgozók 85—90 százaléka tel­jesítette túl az uj normát. Az ellenség aljas ügynökei, lát­va a jó eredményeket, nem ma­radtak tétlenül. Ez történt hétfőn délelőtt a Sztálin-uti építkezésnél. Korán reggel Szili József »segéd­munkás« lazított az uj normák ellen. Azt hangoztatja, hogy »nem érdemes dolgozni, mert az uj nor­mák melleit felkopik az álluk a dolgozóknak". Szili József elfe­ledkezett arról, hogy a dolgozók nagy tömegei ma már nem dől­nek be az ehhez hasonló aljas 2. szüntessék meg a Koreában je'en'eg folyó hadműveleteket » ugyanakkor vonják ki az összes, jeen'eg Korea területén tartóz­kodó külföldi csapatokat; 3. hívják meg a Kinai Népköz­társaság képviselőjét az ENSz Biz­tonsági Tanácsába. A Magyar Népköztársaság kor­mánya ugyanakkor teljes egyetér­tését fejezi ki a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság kormá­nyának az ENSz Biztonsági Taná­csához intézett ez év augusztus, 5-i táviratával. A magyar nép és a Magyar Népköztársaság kor­mánya teljes mértékben osztja a koreai nép felháborodását és a kedéseket a fent említett körlevél visszavonáséra. Az Egyesült Álla­mok kormánya junius 8-i vá­laszjegyzékében megtagadta az in­tézkedéseket a Mac Arthur által kiadott törvénytelen körlevél visz- szavonására. A fent kifejtettekkel kapcsolatban a Szovjetunió wa­shingtoni nagykövetsége augusztus :>5-én a következő tartalmú újabb jegyzéket intézte az Egyesült Ál­lamok minisztériumához; Mac Arthur tábornok, amikor határozatot hozott azoknak a ja­pán bűnösöknek idő előtti szaba. dohbocsátása tehetőségéről, akiket a nemzetközi bíróság a béke és az emberiség ellen elkövetett su­uszitásoknak, nem dőlnek be az amerikai imperia'isták és a velük egy húron pendülő jobboldali szo- ciá 'demokrata ügynököknek. Alig kezdte meg Szili akna­munkáját, a dolgozók leleplezték az el­lenség ügynökét. Röpgyülést hívtak össze fis vala­mennyien fe tárták Szili cseleke­deteit. Kiderült, hogy a múlt rendszer Iiü kiszolgálója volt, Napja« alkalmából ünnepi ülést taiiottak Moszkvában. A nap jelentőségéről Atexandr Zaszjagyko, a Szovjetunió szénipari minisztere mondott ünnepi beszar- mólót, majd az ünnepi ülés részvevői hatalmas le!keretiével határozták el, hogy levelet intéznek Bztálim ge­neral ússzimuazboz, a világ dolgozói­nak bölcs vezéréhez és tanítómes­teréhez. A levélben a. többi között a következőket írják: Örömmel jelentjük kedves Sztálin Elvtárs, hogy az I960, évi szénkitermelési terv időelótti teljesítésére és az egész szén- iparnak az 1950. érre megálla­pított szénkitermelés elérésére váll It kötelezettséjeinket becsü­lettel teljesítettük. A szénipar a szállító- és árum fejlesztési ipar maga részéről is tiltakozik a ko­reai városoknak és falvaknak az Amerikai Egyesült Államuk repü­lői által való embertelen és min­den nemzetközi jogszabályt és megáilapixlásl seminiLeveiő bom­bázásai, Korea békés lakosságá­nak, köztük védte'en asszonyoknak és gyermekeknek tömeges Jegyil- ko.ása ellen. A koreai Népköztár­saság kormányával egyetértésben a Magyar Népköztársaság kormá­nya kéri az ENSz Biztonsági Ta­nácsát, tegye meg a szükséges in­tézkedéseket a bombázások azon­nali megszüntetése érdekében. hatáskörét és megsértette a Ja­pánra vonatkozó közös megegye­zéssel hozott határozatokat. A szov­jet kormány továbbra is kitart amellett, hogy az Egyesült Álla­mok kormánya haladéktalanul hoz­zon intézkedéseket a Mac Arthur tábornok által törvénytelenül ki­adott, a távo’keleti nemzetközi ka­tonai törvényszék á'tal elitéit ja­pán háborús főbünösökre vonat­kozó fent említett 5. számú kör­levelének visszavonására. A fent közölt jegyzék másolatait meg­küldték azoknak a kormányoknak, amelyek tagjai a távolke'eli bizolt­horthysla altiszt, B-listázott MÁV alkalmazott. Arra is fény derült, hogy itt, a Magasépítő NV-nél bércsalást követett el. A dolgozók döntöttek: Szilit azonnal eltávolít­ják az építkezéstől és a bércsalást megtéríteni tartozik. Az ellenség ügynökének eltávo­lítása után még jobh eredményre törekednek, igy fe'eínek az ame­rikai halálgyárosoknak, a béke el­lenségeinek. terven felül tüzelőanyag tonnái­nak millióit termelte. 1950-ben a bányászok új lendülettel szocia­lista munkaversenyt indítottak a szénbányái; ar gépesítésének to­vábbfejlesztésére, a termelés jobb megszervezésére és a munka ter­melékenységének fokozására. A Bányász Napig az állami terven felül több mint egymillió tonna szenet adtak az országnak, 1950 első felében húsz korszerű tech­nikai felszereléssel ellátott tárnát helyeztek üzembe. Az 1950. évi Bányász Napig 1,100.000 négy­zetméter lakóterületet építettek. A szovjet bányászoknak, mi­ntán aláírták a stockholmi fel­hívást eltökélt szándékuk, hogy önfeláldozó munkával szilárdít­sák a szo-vjet haza erejét és hatalmát és a világbéke ügyét. Keleti Ferenc elv társat, a bfi- kCsm gyei párt'oizotis'g titkárát a Párt, a rioígozé may var nép, a pártközpontba szólította el, fontos beosztásba. Ugyanakkor a megyei titkári teendők ellátásá­val Zsidi Gyula elvtársat bíz­ták illeg. Keleti Ferenc elvtárs négy éven kér sztiil á It a htkismcgyd pártbizot s g élén és fáradtságot, áld-zalokat n m kímélve a for­rón szcret.tt Lenin, Sztálin és Rákosi elvtírs tanításait betart­va, útmutatásait követve dolgo­zott a Pártért, Békés niegye, az Ország népéért. Minden erejével segítette a dolgozók osztályhar­cát az ellenséggel szemben, erő­sítette az emberi haladás és a béke .Szovjetunió-vezettc tá­borát. Keleti elvtárs harcát a nép­ért nein a felszabadulás után kezdte. Már 1928-ban tagja lett a Pórinak, aktívan részt vett a munkásmozgalomban. A második világháború kitö cárkor pedig, mint partizán, fegyverrel kezé­ben küzdött a fasiszta fenevadak ellen. Mint megyei titkár pedig végzett jő kommunista munkája után a m gye első pártmunkása volt, mé tó kipvisdője a megye legfelsőbb politikai szervének, a Pártnak. Műnké ja jő elvégzésé­hez a példát Lenin, Sztálin és Rákosi »htírsaktől vette, — a Párt nevelte olyan emberré, amilyen. Rákosi elvtárs mondá­sának szavai ráidenek: «...A A közei látás biztosításóról szóló remeteiét felhatalmazása alapján a belkereskedelmi miniszter egyszeri kötelező burgonyabeadást rendelt el. A rendelet szerint burgonya beadásira köteles az a termelő, akinek az 1950. évben betakarításra kerülő burgonya vetésterülete a 400 ntgy szögölet meghaladja. A rendelet szerint azt a gaz­dálkodót, akinek a vetéstovük-te 400—000 négyszögölig terjed, ka­taszteri lioldankónt 200 kilogram, G0O—800 négyszögölig 300 kilo­gram, 800—1200 négyszögölig 400 kilogram, 1200—X600 négyszögölig 500 kilogram burgonyabeadási kö­telezettség terheli. Ha a gazdálkodó vetésterülete egy-kít kataszteri hold között van, kataszteri holdanként 603 kilogram, 2—3 kataszteri hold között 8G0 kilogram, ha pedig 3 kataszteri holdnál nagyobb, 1000 kilogram burgonyát köte­les beadni. Az önálló termelőszövetkezet és a közösen termelő (III. típusú) szövetkezeti csoport burgonyabe­adási kötelezettsége a következő: ha az egy tagra eső burganyavetés- torület 400—800 négyszögöl között van, a burgonyabeadási kötelezett­ség kataszteri holdanként 200 kilo­gram. Ha az egy tagra eső bur- gouyavotésterület 800 négyszögöl­nél nagyobb, úgy a beadási kötele­zettség kataszteri holdanként 300 kilogram. Mentesek a burgonyabeadás a'őls a term'nybeadás alól mentes gazdaságok; az a ter­melő, akinek burgonya vetés- területe a 400 négyszögölt nem ha'adia mg; az önálló terme­kommunísta öntudatos, odaadó, hüs.'ges munkása Pártjának, osz­tályának, a dolgozó nép iek.» Zsidi Gjula elvtárs az új me­gyei titkár. O is a Fárt neveltje. Vasmunkás. Iv2d-bin született. 1940 óta szivvtl’-lékkkel riszt.esz a muri ásrntzg ltomban, A fclsza- barnás elítt a szabadságért, népéért való küzdelemben egy pillanatra sem tánto.itolták meg Horthy pribékjei. Bolsevik helyt­állást Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványától, népünk nagy vezírétől, Rákosi elvtirstól tanult. A felszabadulás után, küzde­lemben az oszíályeIlensé*’gd éjt nappallá téve dalgoz.tt Pártjá­ért, a nép országáért a Ganz Hajiban, ahol k.síibb a párt­bizottság kádercse lett. Zsidi Gyula elvtárs is mélységesen s*:r.‘ti a szabadiig nket, emberi életünkét mjgiiczj Szovjetunót a Pártját, ßs mlncUnekcIőít ez. tartja sz m előtt. Egyéves poli­tikai főiskolát v.'gzett. A pártközpontba távozó Keleti Ferenc elvtársat, a Megyei Bi­zottság új t ikárát: Zsidi Gyula elvtársat B.ké.s megye népe ne­véből szeretettel köszöntjük és további jó, kom-’unista munkát kivánu k nekik. Eg sz:n biztos, úgy végzik el kcmjly fe‘ad tai- kat «... ahogy joggal elvá ja tőlük dóig .zó népünk, a ha ladó világ, a hatalmas Szovjet­unió is nagy vezérünk, a bölcs, szeretett Sztálin.» löszövetkezet é? a közösen terme«} (HL tipusuj' s.tov.tke- zeti csoportok tagjainak háztáji g.zúálkodásáiíoz tartozó területei. A burgonyabeudási kötelezettség megállapításiról és nyilvántartásá­ról a termelő lakhelye eajrint il­letékes köz,-ógi, vagy városi tanács végrehajtó bizottsága (a községi tanácsok megalakulásáig a községi elöljáróság) gondoskodik. A burgonyabeadás kivetése és nyilvántartása a termény beadásnál szokásos módon történik. A beadásra kerülő burgonyát a betakarítástól sz m lőtt 8 nap alatt a helyi fölúművesszii.et* kezeihez kell beszállítani. A beszállítás a íüldművosszüvét­keset rendelkezése szerint történik és a burgonya vételárát a 'földmú- vesszövetkezot az átvételkor azon­nal köteles kifizetni. A 'földművesszövetkezet a be­gyűjtött burgonyával csak a me­gyei terraény'forgalmi vállalat uta­sítása szerint rendelkezhet. K ö to­lás a begyűjtött burgonyát — mint a dolgozó nép tulajdonát — a legnagyobb gondos ággal tarolni és kezelni. A beadási kötelezettség teljesitésének ellenőrzése és nyil­vántartása a vételi jegyek alapján a helyi hatóságok 'feladata. A burgonyabeadási köíelezottség teljesitésének elmulasztása a gaz­dasági rend büntetőjogi védelméről szóló rendelet szerint büntetendő. E szerint büntetendő az a begyűj­tést végző szorv is, amely a bur­gonyabeadási kötelezettség teljesí­tésére beadott burgonyát a hatósá­gilag megállapított áron nem vá­sárolja meg és erről a «Ts vételi jegy kiállítását elmulasztja. HIRDESSEN LAPUNKBAN! Hirdetések felvétele Békéscsabán minden nap 1 éráig Kállai Gyula külügyminiszter.« D szovjet kormány jegyzéket küldőn az USI kormányához a japán háborús bűnösök ügyében lyos bűnösként ítélte el, túllépte sagoknak. A Sztálin-uti építkezés dolgozói leleplezték a soraikba befurakodott jobboldali szociáldemokratát A szovjet bányászok levele Sztálin generalisszimuszhoz Augusztus 26-nn, a »Bányászok Rendelet a kötelező burgonyabeadásról

Next

/
Thumbnails
Contents