Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1939. szeptember

10 amelynek jogait és a zaklatásmentes élethez és érvényesüléshez való természetes igényeit országos törvények biztosítják. Miért nem biztosítják hát azok is, akik a törvényeket kezelik és végrehajtják? Miért tűrik el, hogy a közélet és a közhivatalok munkamezőirői bárkit is leszorítsanak csak azért, mert nem a hatalmaskodó és uralkodó egyházhoz tartozik? Miért nem tesznek komoly lépést a vegyesházasság dolgában fennálló áldatlan és embertelen eljárás és állapot orvoslására? Nem akarják meglátni, hogy a keresztyén egyházak barátságtalan, sőt ellenséges szembenállása, a családok békességét és a társadalom nyugodt együttélését pusztító viszonya a legkomolyabb politikum ebben az országban, amely a nemzeti és állami lét biztossága érdekében minden más politikummal együtt gyors rendezést és orvoslást igényel. A más politikum gyűjtőfogalma alá több olyan dolog tartozik, ami egyházunkat közelről érinti. Ilyen a zsidótörvény, amely sok jó hívőnk lelki életét és sok békés család nyugalmát megzavarta. Mibenlétéről nincs mit szólanunk. Az élet fogja megmutatni, okos volt-e most és így alkotni meg ezt a törvényt. Az én egyéni és egyházi szempontból is megálló meggyőződésem, sőt egyetemes magyar nemzeti okokkal is támogatható nézetem szerint a zsidótörvény mai formájában nem szerencsés. Sokkal helyesebben és megnyugtatóbban is meg lehetett volna a zsidókérdést oldani, ha a politikusok az érdekelt egyházak vezetőivel előzetesen megbeszélték volna terveiket s ha legalább a tárgyalás folyamatában az alkudozások szülte változtatásokra vonatkozólag tanácsot kértek volna az egyházak vezetőitől. De hát a világháború óta a minisztériumok mindjobban megszokják, hogy az egyházakat nagyon is közelről érintő fontos ügyekben is róluk, nélkülük döntenek s az állam és egyház viszonyát mind ridegebbé teszik. Nem hiszem, hogy ez a magatartás akár a kormánynak, akár a nemzetnek javára szolgálna. Jobb volna a régi, öröklött barátságos és bizalmas érintkezés visszaállítása. Másik komoly politikum a küszöbön álló földbirtokreform. Azt hiszem, ma még senki sem tudja, mi lesz e reform igazi tartalma és formája. Csak azt tudja mindenki, hogy ha az első reform medrében mozog, jobb ha minden a régiben marad. Mert az nem volt komolyan átgondolt reform. Nem is hozott sem áldást, sem megnyugvást, sem békességet. A mi egyházunknak nincsenek nagy birtokai, bennünket hát, mint hivatalos egyházat, a készülő reform alig érint. És mégis életbevágóan érdekel, mert híveink életszínvonalának emelkedése vagy életlehetőségeinek megcsappanása függ a reform okos vagy elhibázott kivitelétől. Az illetékeseknek és jogosultaknak adjon Isten bölcseséget, hogy a földreform nemzedékekre kiható kérdését a nyugodtabb jelen és a boldogabb jövendő javára tudják megoldani. Kerületünket — sajnos — nem érintette közvetlenül az az örvendetes tény, hogy a magyar Felvidék egy része két évtizedes tiportatás után visszatért az ősi határok közé. Mi még mindig csak várományosok és reménykedők vagyunk. Mi még nem a hálának, hanem csak a könyörgésnek imádságát rebegjük a népek hatalmas Istenéhez, hogy vezesse hozzánk vissza a nagy világomlásban elszakított testvéreinket. Hisszük és kell is hinnünk, hogy könyörgő imádságunkat meghallgatja és teljesíti a jóságos Isten. Az ország határainak részleges kiigazítása folytán visszatért polgártársainkat és hittestvéreinket a legmelegebb szeretettel köszöntjük. A még eddig visszatérni nem tudókat pedig szeretettel és bizalommal várjuk. Visszatérésről lévén szó, örömmel állapítom meg, hogy a vallásés közoktatásügyi minisztérium élére visszatért a mi jóakaró barátunk, tudós Hóman Bálint. Meleg szeretettel, igaz tisztelettel és reménykedő