Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1938. szeptember

19 felügyelőnek pedig a tisztétől visszavonuló Dr. Mikler Károly helyébe Dr. Tom- 9. csányi Vilmos Pál pesti egyházközségi felügyelöt. Az új elnökséget az iktató közgyűlésen személyesen üdvözöltem, e helyről pedig a kerületi közgyűlés nyil­vánossága előtt újból szeretettel és bizalommal köszöntöm. Az egyházmegye rendes évi közgyűlését június 22-én tartotta. Dr. Tom­csányi Vilmos Pál egyházmegyei felügyelő megnyitó beszédében megemléke­zett az időszerű kérdésekről. Méltatta a Szent István-év jelentőségét és hódolat­tal tekintett vissza első nagy királyunk áldásos munkájára. A zsinati törvények életbeléptetéséről szólva kiemelte az egyházközségi bíráskodás, a magasabb­fokú presbitériumok megalkotásának fontosságát, valamint az egyházak ház­tartására vonatkozó törvényes intézkedések jelentőségét. Kemény Lajos esperes az elmúlt év eseményeiről emlékezve a pesti Deák­téri egyházak 150 éves fennállásának emlékére tartott ünnepségről és a Deák­téri templom országos jelentőségéről szól. Bejelenti, hogy az elmúlt közigazga­tási évben anyaegyházközséggé alakult a csepeli missziói egyház, lelkészt vá­lasztott és a lelkészi állás javadalmának kiegészítésére kongruát is kapott. A Fébe Diakonissza Egyesület az új zsinati törvény alapján megszervezte és be­töltötte lelkészi állását. Ez az intézkedés az egyesületet közelebb hozta az egy­házmegyéhez. Eddig voltaképen csak területi kapcsolat volt az egyesület és az egyházmegye között, mostantól kezdve hivatalos kötelékek is keletkeztek. Re­méli, hogy ez a hivatalos közelség a közös munka révén áldásos lesz. Az egy­házmegyében éreztette legjobban hatását az Eucharisztikus Kongresszus. Itt a fővárosban peregtek le annak ünnepségei. A budapesti és környéki egyházak figyelemmel kisérték ezt a nemzetközi katholikus mozgalmat és mindent elkö­vettek, hogy a másik felekezet megmozdulása egyházunk híveiben káros hatá­sokat ne váltson ki. Ezt a célt szolgálta a kongresszus hetében tartott előadás­sorozat. Minden egyes evangélikus templomban felvilágosító előadásokat tar­tottak. Ezeken az alkalmakon híveink várakozáson felüli számban nyertek ta­nítást az eucharisztia tiszta evangéliumi lényegéről. Megállapítható, hogy a kongresszusnak egyáltalában nem volt káros hatása és a nagy külsőségek közt lefolytatott ünnepségek csak külsőségek maradtak. Az egyházmegyében a munka rendesen folyik, hivatásával járó kötelességét mindenki igyekszik elvé­gezni. A Csanád-csongrádi egyházmegye esperesének, Egyed Aladárnak az es­peresi tisztről való lemondását és Benkóczy Dánielnek esperessé választását már a múltévi jelentésemben bejelentettem a kerületi közgyűlésnek. Azóta megtör­tént az új esperesnek hivatalba iktatása. Bizalommal üdvözlöm őt az egyház­megyék vezetői között. Az egyházmegye évi rendes közgyűlésén Vitéz Purgly Emil egyházmegyei felügyelő megnyitó beszédében a zsinati törvények életbeléptetésének nagy je­lentőségére mutat rá s kéri a híveket és a hivatalosokat az új törvények meg­tartására. István király államalapító és apostoli munkájáról szól, majd pedig országunk kormányzójának 70. születésnapja alkalmából hódol az előtt a férfiú előtt, aki Szent István országát átmentette a háború és az utána következő évek viharaiból jobb jövendőre. Felemeli szavát a hitetlenség fel-felbukkanó vesze­delme ellen s kárhoztatja a vakságot, mely a keresztyénség tiszta és magasztos eszméitől sötét pogányság útjai felé akar kanyarodni. Benkóczy Dániel esperes évi jelentésének kezdetén rámutat az egyház­megyei közgyűlés és mindenegyes egyházi tisztviselő Isten előtti felelősségére. Egyszer mindenkit számadásra von az Isten és mérlegre teszi sáfárkodását; úgy dolgozzék tehát mindenki, hogy ne legyen nagyon szégyenletes a szám­adása. Jelentésében százalékos kimutatást nyújt az istentiszteletek látogatásá­ról és az úrvacsorázásról. Részletesen foglalkozik az erkölcsi élet terén tapasz­talható kilengésekkel és az orvoslás módjával. Az egyke már itt is jelentkezik. 2*

Next

/
Thumbnails
Contents