Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1940. szeptember

15 gyermekét, hiszen ennek bizonyos nemzetiségi anyakönyvek útját állják. A magyar evangélikusság nevében tiltakozni kell minden olyan ötlet ellen, amely az Isten által egybekovácsolt magyar történelmet szét akarná tagolni. Ma nemcsak milliós katonatömegek, de gyökerükben eltérő eszmék is élethalálharcot vívnak. De mint Augusztinus mondja: Isten ura a világ rendjének és mi bízunk gondviselésében, hogy megtartja egyházunkat s hazánkat a mai nehéz időkben is. Kemény Lajos esperes évi jelentését a jövőjét lázasan és megrázkódtató küzdelmek közt kereső világ evangéliumi festésével kezdi. Ma minden egyházi tevékenységet úgy kell végezni és az évi számadóközgyüléseken úgy kell elbírálni is, hogy az evangéliumi keresztyénség érvényesüljön. A jelentés közli, hogy az egyházmegye három egyházközsége, a pesti, a kelenföldi és a várbeli az új egyházi törvények értelmében megalkotta az egyházközségi képviselőtestületet. Az egyházmegyében az elmúlt évben négy új segédlelkészi állást szerveztek és ezzel kapcsolatban megvetették a zuglói és a ferencvárosi lelkészi körök alapját. A fővárosban három új istentiszteleti helyet nyitottak és az istentiszteletek száma tekintélyesen megnagyobbodott. A hívek adakozása figyelemreméltó. Tovább hangzik azonban a régi panasz, a reverzális-veszteségekről. Itt is a középosztály sajnálatos gyengesége okoz újból meg újból, nem is anynyira a szám, hanem inkább a személyek és a körülmények folytán nagyon érzékeny és fájdalmas veszteségeket. Az egyházmegye ezeknek a veszteségeknek tudatában van. A belmissziói jelentés igen komolyan foglalkozik az orvoslás kérdésével. A belmissziói tevékenységet igyekeznek is kiszélesíteni és egyben mélyíteni is, de még sokkal nagyobb munkára és áldozatosabb egyházépítésre van szükség. Hiszen a budapesti egyházmegyében az esperesi jelentés szerint legutóbbi évben százzal több reverzálist adtak kárunkra mint javunkra. Ez évenként egy kis gyülekezet elvesztését jelenti. És a legszomorúbb az, hogy az egymásután tovább szaladó évek eddig még nem hoztak javulást. Itt is azt lehet mondani, hogy az egyházépítő és védő munka még inkább csak a szervezésben merül ki, de a jó igyekezet még nem jutott el az ezernyi kísértésnek kitett ielkek megállításáig, hogy rendíthetetlenül megtartsa azokat az evangéliumi hitben és egyházben. A szervezés inkább csak a jövőnek szól, de nekünk a jelent sem szabad eltékozolnunk, mert visszanyerhetetlen értéket vesztünk el. Amikor tehát szervezünk azért, hogy a jövő munkáját megalapozzuk, ugyanakkor a már meglevő egyházi keretek között mélyreható munkát kell végeznünk. A pesti egyházközség ennek a kötelezettségnek értelmében még az ősszel betölti az angyalföldi lelkészi állást, hogy ezzel is új munkást állítson a fővárosi evangélikusság lelki gondozására. Az esperesi jelentésnek van egy nagyon figyelemreméltó része. Az elmúlt évben az egyházmegye gazdagabb egyházközségei elhatározták, hogy a szegényebb egyházközségek minden közterhét kifizetik hat éven keresztül azzal a feltétellel, hogy a szegény egyházközségek ez alatt az idő alatt a közterhekből most fennálló hátralékaikat kiegyenlítik. Ez az elhatározás dicséretes jele a budapesti egyházmegye egyházközségei között meglevő testvéri szeretetnek, amely eleget tesz az „egymás terhét hordozzátok" bibliai parancsának. A Csanád-csongrádi egyházmegye közgyűlése Mezőhegyesen volt június 28-án. A távollevő egyházmegyei felügyelő helyett id. Nágel Henrik egyházfelügyelő nyitotta meg a közgyűlést. Benkóczi Dániel esperes a lelkészek, tanítók, felügyelők, presbite-