Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1940. szeptember

11 sem lehet. Talán nem olyan éles és nem olyan hangos a harc a keresztyén egyházak között, mint a Corpus Juris Canonici életbeléptetésének első évtizedében, de a harc megvan és mi e harcban állandóan a vesztes iél vagyunk. Mind jobban kialakul az uralkodó egyház hatalmi köre i'-és ennek nyomását mind jobban és mind szélesebb körben érezzük. Pedig a jobb jövendő bontakozása az egész magyarhoni keresztyénség őszinte és bizodalmas összefogását kívánná, sőt követelné. Meg kellene szívlelnünk a miniszterelnök úr intését, hogy most minden embernek össze kell fognia, munkába és nem torzsalkodásba kell fektetnie minden erejét, hogy a lassan nagyobbodó haza gyorsabban alakuljon a gyarapodó békesség boldog földjévé. A felekezeti ellentéteteket még ma is szító és a reverzálisokkal a testvérek közé éket verő elfogultság munkája ma nemzetpusztító merénylet, melynek gátat vetni sorsdöntő országos érdek. A protestáns egyházak testvériesebb és őszintébb összefogására pedig nemcsak az ünnepi találkozások alkalmával szívesen emlegetett mult, hanem a szorongatott jelen és a kétséges jövendő is kötelez. Alkalmat is ad hozzá az evangélium Ura. A reformáció évenként megismétlődő közös ünneplése áldott alkalom a testvéri melegség ápolására.) A mult évben megtartott protestáns napok áldásai még ma is hullámzanak lelkünkben. Most pedig pár hét múlva Károli Gáspár bibliafordításának jubileuma juttatja eszünkbe és vési bele könnyen felejtő emlékezetünkbe, hogy mi közös fa kettős ága vagyunk, amelyek közül bármelyik hervadása a másiknak is kára és szégyene. Ezt mi jobban látjuk és érezzük, mert gyengébbek vagyunk. Legalább számban. Mert a visszacsatolt területek a református egyház híveit tetemesen gyarapították, mi pedig a százalékos arányszámban az eddiginél is jobban elhanyatlottunk. De Isten nem számokkal, hanem lelkekkel dolgozik. Lélekben pedig nem hanyatlottunk el. Talán ennek lehet köszönni, hogy a szekták néven ismert evangéliumi vallásközösségek egyike, a pünkösdistáké, nálunk szeretné otthonra találni. Kijelentésük szerint az evangélium legtisztább hirdetését nálunk tapasztalták. Ezért felvételüket kérték. Hosszas tanácskozások után megállapodtunk abban, hogy a mintegy 3000 lelket számláló pünkösdisták belépése ellen nem tiltakozunk. Természetes, hogy a belépések csakis egyénenként és csakis az 1P.68 évi L1IT t.-c. szoros megtartásával történhetik. Tömeges felvételről nincs és nem is lehet szó. Arról sem. hogy ecclesiola legyenek az ecclesiában. Az egyénenkint való felvéltél ugyanúgy személyenként történő oktatás után megy végbe, mint bármely más áttérőnél. Téves tehát egyesek félelme vagy feltevése, hogy itt holmi elözönlés történik. Egyébként erről a kérdésről az Arad-békési fegyházmegyéből küldőt előterjesztéssel kapcsolatosan külön is lesz szó. Én csak azt emelem ki, hogy Krisztus ama mondása: „Engedjétek hozzám a gyermekeket és ne akadályozzátok őket

:' — nemcsak a kisgyermekekre vonatkozik, hanem mindazokra, akik Krisztust szívvel keresik és hittel megtalálják. A hit felett való bíráskodást és ítéletet pedig hagyjuk meg az Isten számára. Vannak nekünk egyéb bajaink is, mint mások hitének bírálgatása. Egyik bajunk az, hogy híveink a mai nyugtalan korban nem tudják megőrizni apáik tisztes hagyományait. Amint az egyik egvházmegye esperese mepállapítia, a paraszt nem akar már paraszt maradni, de még nem tud úr lenni. Ezért az egész élete és magatartása valami olyan formát ölt, amely egészen sajátságos és egyáltalában nem előnyös. Ennek az