Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942
1940. szeptember
10 kívülálló hatóságnak elvonni és megrövidíteni nem szabad, sőt nem is illik. Az intézkedések ellen óvást tettem, de eredménytelenül. De más téren is sok sérelmet szenvedünk. Csak néhányat említek fel. Megtörtént, hogy egyházi építőmunkára alakult egyesületek életét is az általános egyesületi törvény kaptafájára akarta ütni néhány túlbozgo vagy tájékozatlan vagy rosszakaratú közhivatalnok. És igen nehéz volt a dolgot a helyes vágányra visszaterelni. Ma már tanítóinkat sem választhatjuk szabadon, hanem előzetes hozzájárulást kell kérni az államtól. Hivatalbeli dolgaik intézését is maholnap egészen az állami tanfelügyelők ragadják kezükbe. Ha az államnák átadott egykori felekezeti iskolánkba kántorkodásra is képes tanítókat kérünk, igen sokszor a felekezeti számarányra hivatkozva útasítanak el. És ha panaszra nyitjuk szánkat, az államsegélyt emlegetik. De hát a>z államsegély nem lehet jogcím az autonómia rongálására és mellőzésére. Az államsegély részben adósságtörlesztés, részben pedig anyai örökség, amihez jogunk van. Különben is nekem erős meggyőződésem, hogy ha az államkormány kivált az iskolai ügyekben nekünk több szabadságot engedne és a sokszor kicsinyes gyámkodás és gátolás helyett megelégednék a törvényben/ neki biztosított és általunk készségesen tiszteletben tartott legfőbb felügyelői jog gyakorlásával, csak a nemzeti közművelődésnek volna haszna belőle. Mert egyházunk a nemzet jövendőjét hordozó ifjúság helyesebb tanításának és célszerűbb nevelésének miként a múltban, úgy most is tudna és merne új útakat törni. Erre pedig nagy szükség volna. Hiszen mindenki tudja, látja, hogy a hivatalos iskolapolitika az utolsó évtizedekbe :'n : túlságosan formalisztikus lett, nem is a magyar múltból, még kevésbbé a magyar lélekből táplálkozik, hanem legtöbbször idegen példák bizonytalan utánzása. Ha az államkormány a protestáns autonóm teremtő erőnek több alkalmat és jogot adna az önálló utakon való járásra és új módszerekkel való kísérletezésre, csakhamar tapasztalná, hogy a nemzet kultúrális élete milyen hatalmas lendülettel siklik fel az egészséges fejlődés magaslataira. A mai rendszer mellett az államhoz való viszonyunkat minden vonatkozásban az szabja meg, hogy jóakaratú és megértő emberek állnak-e a törvények alkalmazására hivatott munkakörök élén. Sajnos, etekintetben sok a kívánni valónk és lehangoló a tapasztalatunk. Viszont hálás elismeréssel kell megállapítanom és kijelentenem, hogy a kormány mai összetétele ránknézve szerencsés: megértő, előzékeny, jóakaratú férfiak intézik a nemzet és a közélet sorsát. Ennek köszönhetjük, hogy ma a kerületnek székháza van. Legyen érte hála a megértő és bennünket anyagilag is támogató kultuszminiszterünknek, az ő melegszívű államtitkárjának és a székesfőváros polgármesterének s mindazoknak, akik célunk elérésében támogattak. Ugyanez a jóakarat húzta ki szívünkből azt a tövist is, amelyet a más táborból ismételten elkövetett tapintatlanság miatt a Rádió igazgatósága volt kénytelen belénk is szúrni. Hóman Bálint kultuszminiszterünk, de kiváltképpen Teleki Pál gróf miniszterelnökünk bölcsesége 1- brvosolta nagy sérelmünket. Belátták és elismerték, hogy az igehirdetés bármi okból történő korlátozása és külső tényezők által való előzetes elbírálása olyan sérelem és olyan jogfosztás, amit a protestáns egyházak nem viselhetnek el. Ezért magukévá tették erélyes tiltakozásomat és az igehirdetés ellenőrzését meghagyták a püspökök kezében. Itt mondok nekik ezért hálás köszönetet. A felekezetközi helyzetről fájdalmas érzések nélkül beszélni ma
