Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1940. szeptember

9 ugyan északi testvéreinknek az egész művelt világ csodálatát és tisztele- A tét, de mégis annyi szenvedéssel járt és oly sok sebet hagvott, hogy csak fájó együttérzéssel gondolhatunk rájuk. Amivel tudtuk, segítettük őket, imádságunkkal is támogattuk, hogy Isten adjon nekik erőt és segedelmet a gyógyuláshoz, megerősödéshez és a boldogabb jövendő kivívásához. Itthon is volt elég bajunk. A háború réme hónapokon keresztül fenyegetett. Aggodalmainkat szorongássá fokozta a tavaszi áradás, a nyári szakadatlan esőzés, ami miatt sok ezer ember lett hajléktalanná, még több kenyértelenné. Egyházunk hívei az egész országot sújtó csapás enyhítéséből derekasan kivették részüket. De voltak kedves napjaink is. Nagy örömmel ünnepeltük meg kormányzónk országlásának húsz éves és igazságos Mátyás király születésének ötszáz éves fordulóját. Kormányzónk országmentő és országgyarapító, magyar jövőt építő munkája jutalmául mi jobbat és méltóbbat kívánhatnánk neki, mint azt, hogy emlékezete legyen majd a magyar nép szívéten olyan áldott és olyan maradandó, mint Mátyás királyé. Országunk sorsában, nemzetünk örömében és bánatában, kereszthordozásában és reménykedésében evangélikus anyaszentegyházunk századok óta mindenkor híven osztozott. Ez a hűség és a vele összekötött állandó szolgálat azt követeli, hogy az állam és egyházunk viszonya minden kétség nélkül való testvéri viszony legyen. Aki ád, annak kapnia jjs kell. Aki lelket ád, lelket vár is. Mi azonban a várt lelket nélkülözzük. Ügy érezzük és úgy tapasztaljuk, hogy még ma is mostohái vagyunk az államnak. Még ma is a kisebbségi sors keserű kenyerén tengődünk. Megkapjuk a napi kenyeret, de azontúl sokszor a törvény rideg betűjéig is nehéz eljutnunk. A vallásegyenlőség és viszonosság papírtörvény maradt mind máig s az állások betöltésénél, sokszor még a legtermészetesebb és legméltányosabb kéréseinket is mellőzik. Kisebbségi voltunkat — sajnos — gyakran éreztetik velünk s csak kitartásunkon és kötelességtudásunkon múlik, hogy ez a mostoha és méltatlan bánásmód sem bátorságunkat nem lohasztja, sem bizodalmunkban nem gyengít meg, hogy nemzetépítő és kultúrát gyarapító munkánkat hazánk és egyházunk javára az ősöktől örökölt buzgósággal folytasssuk. A nemzeti erők fokozása érdekében azonban kívánatosabb volna, hogy az ország sorsának intézői, de inkább a törvények alkalmazói belátnák, hogy evangéliumi anyaszentegyházunk századok óta egyik leghűségesebb, legbuzgóbb és legkitartóbb munkatársa az államnak. Ezért annak erősítése, gyámolítása. autonóm jogainak és történelmi kiváltságainak tiszteletben tartása nemcsak törvényes kötelezettség, hanem egyenesen nemzei érdek. Autonómiánkat azonban az állam tervszerűen és állandóan tördeli. A totális állam kezd nálunk is életcél lenni. Minden lépésünket korlátozzák és sokszor olyan intézkedéseket tesznek, amelyek húsunkba vágnak és érzékenyen bántanak. Ilyen intézkedés volt a zsidótörvény végrehajtásáról szóló miniszteri rendelkezés, amely az anyakönyvi kivonatok kiállításának díját egy pengőben szabta meg. Ezt a rendelkezést utánozta a honvédelmi minisztérium, amely a katonai ügyekben kiadandó anyakönyvek kivonatainak díját szintén egy pengőben állapította meg. Ha előbb megkérdezték volna

; helyes és jogos lesz-e ez az intézkedés, nem okoztak volna vele annyi keserűséget, mint amennyi ebből származott. Megtudták volna, hogy a lelkészek díjlevelében az anyakönyvi kivonatok kiállításának díja meg van szabva és hogy az ebből származó csekély jövedelmet semmiféle