Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1937. október

10 6. felekezetének tömeges megalaktíása s az új pogányság terjedése jellemzően tárja elénk. Hódításuk területe öt világrészt fog el. Sikereik igazolására elég legyen csak annyit említenem, hogy a tisztán evangélikus Svédországban a lakosság két százaléka már nem keresztelteti meg gyermekeit. És a keresztyén egyházak még most is egymás ellen harcolnak! Külföldön a keresztyén egyházak vezetői már a világháború előtt egységbe igyekeztek forrasztani a különböző egyházakat. Ezek nagyobb része csak a testvéries együttműködés biztosítására törekszik. (Life and Work.) De van olyan is, amely a dogmatikus és szervezeti egység problémájával foglalkozik. (Faith and Order) A mi egyházunk a háború után kapcsolódott bele e mozgalmakba. A közös munkában való részvételt egyedül csak a pápa egyháza tagadta meg. Dogmatikai és hatalmi okokból zárkózott el a közös munkától. Sőt az addig barátságos viszonyt is megrontotta az 1918. pünkösdjén kiadott és életbeléptetett új törvénykönyvével. Ebben az együttműködést egyenesen) eltiltja, a vegyes házasság dolgában pedig olyan merev és embertelen álláspontot foglal el, mely csak a gyűlölködést, visszavonást szíthatja és az elkeseredést növelheti. A hiszékenyek és kényelmesek megelégszenek azzal a gyermekes magyarázattal, hogy ezek az egyoldalú intézkedések a pápa egyházának belügyei. Hogy mennyire nem az, a mi lelkünk keserűsége érzi elsősorban. De érzi az egész társadalom is. Azóta nincs békesség, növekszik a bizalmatlanság, szaporodik a kíméletlenség. A családok nyugalma mindenütt feibiilenőben. Kínos lelki problémák elé állítanak ártatlan leányszíveket, meggyőződésük megtagadására kényszerítenek erős férfiakat. És pusztul a nyugalom, nő a keserűség, töredezik a jellem. Az egyház veszti a tekintélyét, az igehirdetés a hitelét, a Krisztus igazsága az értékét. Panaszkodunk a házasságkötések léhasága és a válások szaporasága miatt? Nincs jogunk panaszkodni, mert ahol tisztes házasságokat lehet állami fedezet mellett megbélyegezni és lebecsülni, ott az a csoda, hogy még annyi tisztessége és kímélése is van a házasságnak és a családi életnek, mint amennyi tényleg van. S mialatt az egyházak egymást kárhoztatják, rongálják és az áldásos működésben hátráltatják, az alatt az egyházellenes hangulat a megbántott, elkeserített vagy meghasonlott emberi lelkekben magától is kitermelődik. Az istentelen eszmék és a Krisztust megtagadó irányzatok pedig rohamlépésben, törnek előre. Pedig a keresztyénségre is áll Jézus szava; Amelyik ház, vagy ország magával meghasonlik, elpusztul. Ma már a római pápa is összefogásra szólítja fel a Krisztusban hívők közösségeit. Kissé későn, de még mindig nem elkésve. De a már eddig szenvedett vereségek fájdalmán és a még várható vereségek félelmén kívül van-e ebben a felhívásban őszinteség? A felhívót megillető minden tisztelet mellett is, sőt épen e tisztelet miatt tesszük fel ezt a kérdést. Mert az egész keresztyénséget és általában- a hitet és erkölcsöt veszélyeztető mozgalmak e klasszikus korszakában az őszinte, becsületes, tartós és testvéri szövetkezés teheti erőssé ellenállásunkat. Ahol a közös fronton állók egyik részének a vele együtt szorongatottak ellen is kell védekezve küzdenie, ott csak a balga ember számíthat diadalra. Pedig hogy állunk? Szépen hangzik egy-egy ünnepi alkalommal a keresztyén egyházak vezető emberei ajakáról a békesség szózata, de mit ér, ha tovább folyik a harc. A Treuga Dei szólam maradt, amelynek nincs tettekben látható gyümölcse. Az unió eszméje is felvetődött, de csak az öngyilkosság feltétele mellett. Könnyű ott az uniót létesíteni, ahol az erős egyedül marad. De az igazi unióban „ketten lesznek egv testté". Önálló lét, csorbítatlan egyéniség, külön háztartás nem hogy lehetetlenné tenné, de értékében növeli a barátságot és erősíti a testvéri együttműködést. Nem szólamokra, hanem tettekre van szüksége e szenvedő és válságban sínylődő világnak!