Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1935. október

5 De ezek a mai idők nemcsak a lelkészi kar, de egyházunk világi tagjai 3. számára is szabnak kötelességeket. Ebben a vonatkozásban nagyon sajnosan kell megállapítanom, hogy távolról sem látom azt az odaadó munkásságot, amelynek a lelkészi kar munkájához való csatlakozásával a mai javuló helyzet kétségtelenül már jó helyzetté emelkedett volna. Evangélikus intelligenciánkhoz fordulók ezért kérő szóval, hogy vegyenek részt az egyházaikban folyó beímissziói munkában, minél behatóbban. Munkásságuk egyrészt vonzó példa, másrészt a több meglátás folytán — fokozottan eredményes lesz. Egyházunknak a társadalommal vonatkozásban való helyzetét illetőleg inkább úgy érzem, mint látom, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter úrnak a mult évi katholikus nagygyűlésen elhangzott, emelkedett hangú figyelmeztetése óta eltelt időben a felekezetek közt fennállott s néha igazán agresszív hangon megnyilvánult feszültségben enyhülés állott be. Nem hallom azóta azokat a gyűlölködő hangú megnyilatkozásokat, amelyeket az ezt megelőző időben bizony ismételten volt alkalmunk hallani. Mi ennek a széthúzásnak kezdeményezői, megértői sohasem voltunk s megvagyok győződve, hogy valamennyiünknek igaz lelki örömére szolgálna, ha ezek a hangok végleg elnémulnának. Ha ez a mostani csendes állapot nemcsak állandósulna, hanem fokozatosan javulva elkövetkeznék egy olyan helyzet, amelyben valamennyi keresztyén felekezet egymást megbecsülve, egymást támogatva, külön templomban bár, de együtt munkálkodnék a nagy cél, az Ür evangéliumának diadalmas elevenné válására. Sajnos, van azonban társadalmi jelenség, amely nemcsak általában, de a mi kicsiny egyházunk kebelében is érezteti sorvasztó, romboló hatását. Általában, de a mi egyházunkban is elég súlyos számban esik vissza a születések száma. Ezzel a nemzetet és egyházat sorvasztó jelenséggel szemben nemcsak az állam, de egyházunknak is teljes erővel fel kell venni a küzdelmet. Azt hiszem ennek a jelenségnek az eredője első sorban magában az anyagiakban keresendő, de mert vannak jelenségek, melyek amellett bizonyítanak, hogy közrejátszik itt ma már a kényelemszeretet, gondtalan élet, tehát önzés is — s ezen elemek közrehatása folytán a gyermekáldástól való menekülés már szinte epidémiává válik s ebben a megnyilvánulásban már erkölcsi térre síklik át a kérdés, egyházunknak is épp úgy, mint minden erkölcsi testületnek, fel kell venni a késhegyig menő küzdelmet ezzel a sorvasztó epidémiával szemben. Felkérem lelkész testvéreimet, kísérjék ezt a kérdést a legéberebb figyelemmel s vegyék fel a küzdelmet e pusztító rémmel szemben szószéken és beimissziói működésükben egyaránt. Az állam és egyházunk viszonyában az elmúlt év folyamán nem állt be változás. Na"gyon nehéz helyzetében is az állam, az előző évnek megfelelőleg, segítségére volt egyházunknak, intézményeinknek. Ismerve azt a nehéz küzdelmet, amelyet az állam anyagi helyzetének rendbentartása érdekében folytat, ezért részünkről csak hála és köszönet illeti. Ennek a segélynyújtásnak azonban van erkölcsi oldala is, amennyiben ebben az erkölcsi együttérzés és egyházunknak erkölcsi elismerése és támogatása is bentfoglaltatik. Az ily vonatkozású támogatás pedig minket is kötelez. Kötelez arra, hogy minden erkölcsi támogatást megadjunk mi is ahhoz, hogy az állam nagy célja: a magyar állameszme diadalra jusson ebben a csonkaságban szenvedő országban. A nemzetközi helyzet a most elmúlt év folyamán még inkább bonyolulttá, s ezzel súlyosabbá vált. Ma alig hiszem, hogy valaki előre látná, hogy mit hoz a jövő! Ebben a súlyos helyzetben a legerősebb, a legeredményesebb támogatás csak az lehet, amire már az elmúlt évi megnyitó beszédemben rámutattam, t. i., ha minden magyar, úgy mi evangélikus magyarok is, azon munkálkodunk, hogy ez a nemzet egységes maradjon, — hogy félretéve önzést és érvényesülési törek-