Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1933. szeptember

41 pontos tervezetei, mellyel a Luther Szövetség eredményesen veheti fel a küz- 42. delimet az actio catolicával szemben, egyben alkalmas lesz arra, hogy a helyi Luther Szövetség mindenütt megalakíttassék. S egyben fölkéri arra, hogy a magában álló egyházak életének megpezsdítését munkásságával elősegítse. 3. Kemény Gábor szóvá teszi, hogy a MELE jegyében áruba bocsátott Luther-ké­pek, melyeknek már külső formája is komolytalanság bélyegét hordja magán, sokat ártott a MELE-nek s jónak látná, hogy a jövőben a MELE semmi ilyen komolytalan akcióhoz ne adja oda sem nevét, sem tekintélyét. Kemény Lajos hozzászólása kapcsán kimondja a közgyűlés, hogy ebben a kérdésben felír az egyetemes lelkészegye­sülethez, kérve, hogy a jövőben ilyenek ne ismétlődjenek meg. 4. Egyed Aladár indítványát, miszerint az otthonból eltávozó ifjak házasságkötése kapcsán sokszor előforduló reverzális a szülőknek időben való figyelmeztetése kapcsán megakadályoztassék, elfogadja s elhatározza, hogy az összes lelkészek figyelme felhí­vassák ezen körülményre s igyekezzenek odahatni, hogy ezen káros veszteségek a szülők bevonásával meggátoltassanak. 5. Mayer Pál lelkész: „Krisztus hely tartója-e a római pápa" címen tartolta meg elő­adását. A Lelkészegyesület hálás köszönettel adózik a komoly és tartalmas felol­vasásért, de egyben felhívja az elnököt, hasson oda, hogy akkor, amidőn a kerület lelkészei egy évben egyszer találkoznak, inkább gyakorlati kérdéseket vitassanak meg, amelyek minden lelkészt egyformán, közelről érintenek. 6. Elnök ismerteti az egyes egyházmegyei lelkészegyesületek jegyzőkönyveit s azok­nak kapcsán a következő jelenségeket tárja fel: a) Az arad-békési lelkészegyesület nem tartott ülést, b) a békési lelkészegyesülét jegyzőkönyve reámutat azon körülményre, hogy a vármegyénél kinevezett tíz joggyakor­nok egynek kivételével róm. katolikus, hogy a gyulai törvényszék bírói létszámában egy van evangélikus, hogy a gádorosi róm. kat. plébános saját hívei előtt az evangélikus templomot istállónak, a protestánsokat disznóknak mondja. Hasonló kijelentés hangzott el egy csorvási iskolásgyermek ajkáról. Orosházi főesperes lelkész rámutat arra, hogy az erdődi róm. kat. plébános templomi beszédében istállónak nevezte azt a prot. tem­plomot, amelyiken nincs kereszt. — c) Budapesti lelkészegyesület az orvosokkal tartott közös konferenciát. — d) A csanád-csongrádmegyei egyházmegye lelkész egyesülete ülést nem tartott. Helyette azonban három presbyteri, két leány- és egy középiskolai konfe­renciát rendezett. — e) Pestmegyei felső egyházmegye nem tartott lelkészegyesületi ülést. — f) A pestmegyei közép egyházmegye lelkészegyesülete kívánatosnak tartja az egyházmegyében örvendetesen folyó önkéntes egyházi munka egységes irányítását. — <j) A pestmegyei alsó egyházmegye Soltvadkerten népes presbyteri konferenciát tartott s a lelkészértekezlet megfontolandónak tartja, hogy a felsőbb egyházi közületek ülésein egyenlő arányban vegyenek részt úgy a lelkészek, mint a világiak. S ezen kérdés gya­korlati megoldását a jövő évi értekezlet tárgysorozatára tűzi. 7. Petrovics Pál lelkész Luther születése 450. évfordulója kapcsán írt alkalmi ver­sét olvasta föl. Elnök a felolvasott versért köszönetet mond s kijelenti, hogy leközlés végett eljuttatja az „Evangélikus Élet"-hez. 8. A jegyzőkönyv hitelesítésére Bárdy Ernőt, Petrovics Pált és Wikkert! Lajost kéri fel az elnök. Tudomásul szolgál. 9. Több tárgy nem lévén, az ülés az elnök imájával s közénekkel befejezést nyert. Kmft. Kovács Andor Kemény Gábor bányakerületi Lelkészegyesületi elnök. jegyzőkönyvvezető. Hitelesítők: Bárdy Ernő Wikkert Lajos Petrovics Pál

Next

/
Thumbnails
Contents