Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1933. szeptember

12 6. és szolgálni kívánó testvéreknek. Van laz egyházépítés terén elég munka és elég alkalom, amely a rendszerint tétlenkedő kritikusokat hasznosabban is lekötheti, mint a legtöbbször alaptalan kifogásolás. És itt különösen is ráirányítom minden hívünk figyelmét azokra, akik ingadoznak, alkudoznak, vagy közönyösek. Statisztikai szomorú valóság, hogy a reverzálisok tértén már csak mi vagyunk vesztesek. A mi fiaink és a mii leányaink alkudják el legkönnyelmübben evangéliumi szent hitünket. A mi családjainkban nincsen elég férfias gerinc. A gyengehitűek testvéri felkarolásával és megerősítésével tehát köteles és nagy szolgálatot tehet mindenki egyházunknak. Ifjúságunk iskolai nevelésénél, a hitoktatás végzésénél, ia< családi és társadalmi élet irányításánál kell megfognunk a jövőnket kockáztató végzetes hajóikat. Hitoktatóinknak át kell érezniük egyházmentő nagy hivatásukat. Neim maradhatnak egyszerű óraadók, Ihlaneim az ifjúságnak a szülői szeretetet is meghaladó vigyázassál kell hűséges őreivé válniok. Evangélikus híveink pedig, mint apák és anyák lépjenek fel döntő akarattal gyermekeik egyházvesztő könnyelműségeivel szemben. Lelkészeink, pásztorkodó tanítóink a példaadó élet erejével vitézkedjenek az egyház közönsége élén. így imiajd kevesebb okunk lesz a panaszra, több gyönyörűségünk lesz a munkában ós a boldogulás útjára térül egyházunk is. Vannak, lákik új zsinattól várják egyházunk új életének megindulását. Tiszteletreméltó álláspont ez is, mert az elavult paragrafusok közt gyakorta elvész a rend, elsorvad az élet. És én azt hiszem, hogy egy novelláris intézkedésekkel foglalkozó zsinat tartásától nem zárkózhatunk el. Javasolom is, hogy erre vonatkozólag, keressük meg az egyetemes közgyűlést. De nagyon szomorú volna, Iha egy egyházban a rendet és az élet lüktetését csak paragrafusokkal lehetne biztosítani. A régi k!ép új keretben is ugyanaz marad. Egyházunk megújhodásának önmagából kell kiindulnia, az új jövendőnek az evangéliumi öntudatból kell kisarjadnia. A tervszerű és alkotó munkának egyházunkban megvan így is a lehetősége. Elesett egyház vagyunk, meggyengült a teherbírásunk. De itt nem annyira az anyagi, hanem inkább a lelki és erkölcsi teherbírás a fő. Ezt kell felfokozni. Az anyagi teherbírás meggyöngülését legjobban az iskolák összeomlása, a tanítók és lelkészek fizetésének elmaradása bizonyítja. Ezeken a bajokon zsinattartással nem segíthetünk. Inkább a kötelezettségek vállalásában és a kötelességek teljesítésében kell erősebbeknek lennünk. Mert segítséget kívülről aligha várhatunk. Mindenikünk tudja és látja, hogy az állam csakúgy elszegényedett, mint az egyes ember. Azt is mindenikünk tudja, íhogy ennek az elszegényedésnek legfőbb oka az ország feldarabolása. Nem a politika, hanem az egyház életének ma|gy érdeke mondatja ezt velünk. Nem segíthet rajtunk más, csakis és egyedül a régi határok visszatérése. Aki ezt megérteni nem tudja, vagy nem akarja, az sem az ország szűkös határain belül, sem az ideiglenes új határokon kívül ne akarja magát barátunknak feltüntetni. A barátot a megértés igazolja. Barátunknak csak azt fogadhatjuk el, aki megérti szenvedéseinket, meglátja azok okait, és egyházépítő munkát lát imiég a revízió hangoztatásában is. De azért mai elesettségünkben sem szabad csüggednünk és így is keresnünk kell a teherbírást biztosító lehetőségeket. Iskoláink zavartalan fenntartása nemcsak egyházi, hanem nemzeti érdek is. Arról nem is szólok, hogy nemzeti feladat. Az iskolafenntartó egyházak kínos vergődését tehát sem az államnak, sem a társadalomnak nem szabad egykedvűn nézni. Egyházaink teherbíró képességét a tanítói nyugdíjjárulékok kiszabása törte meg.Ezek alatt összeroskadtunk, ezeket tehát az államnak lcell átvállalnia,