Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930
1925. szeptember
13 sem él minden gyülekezetben, ahol pedig életrehívták, ott táplálék 5. hiányában elsorvad, foglalkoztatás hiányában lassanként elalszik. A belmisszió egy másik, sokszorosan kipróbált és bevált eszközét, a vasárnapi iskolát is nehéz meghonosítani, sőt némelyek úgy ezt, mint a belmisszió legközvetlenebb munkásait, a diakoniszszákat is balul ítélik meg és ellenszenvesen nézik, pedig tudniok kellene, hogy a külföldi protestáns egyházakban mindkét tényező az egyházépítés és egyházfenntartás elsőrangú tényezője. Mert mindkettő a Krisztust hordozza meg és a Krisztus lelkét igyekszik beoltani az egyház híveibe. Krisztus nélkül pedig nincsen új teremtés, vele és benne azonban minden megújul. Lelkészeink egy része azonban nemcsak a híveit, hanem a hivatalát és önmagát is elhanyagolja. Ezért éreztem magamat kényszerítve, hogy az egyházmegyei elnökségeket felhívjam a gyülekezeteknek, ha rövid időre is, de lehetőleg minden évben való meglátogatására és a lelkészi hivatal ügyvitelének szorgos megvizsgálására és ellenőrzésére. Mert a lelkészt csak hivatalának pontos és lelkiismeretes ellátása, magánéletének feddhetetlensége, családi életének példaszerűsége s egész viselkedésének és külső megjelenésének kifogástalansága teszi tisztelendővé. Mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy az ev. lelkész hivatása ma különösen nehéz és egyházmentő hivatás. A hívek megrendült lelke, egyházunk meggyengült állapota egyaránt több éberséget és nagyobb odaadást kíván a lelkészektől. Egyházunkat két hatalmas ellenség ostromolja. Az egyik a belső, a másik a külső. Amazt a magunk lelkében hordozzuk, emezt a kor megváltozott szelleme zúdítja reánk. A belső ellenségről csak említést teszek. Apróra bemutatni nem akarom, mert pironkodás fog el, ha rágondolok, hogy evangélikus lelkészek egymást sokszor igazán csekélységekért bíróságok elé hurcolják, még pedig nemcsak egyházi, hanem világi bíróságok elé is. Szégyenlem azt is, hogy a bizalmatlanság és a jogosulatlan bírálgatás szelleme lelkészi karunkba beférkőzött és hogy a köteles tiszteletadás, meg a feltétlen kötelességteljesítés erénye elhanyatlott. Ez a változás már nem a Krisztus lelkének gyümölcse, pedig ezen a téren is szomorú szívvel kell megállapítanunk, hogy a régiek elmúltak. A külső ellenség ostroma pedig ezalatt mind hevesebb. A mai nemzedékben kevés a józanság. Nem akarja felismerni és belátni, milyen igaz Jézus ama mondása: Amelyik ház vagy város önmagával meghasonlik, elpusztul! Rajtunk pedig a meghasonlás üli diadalát. A társadalmi és közélet minden terén keresztyén szellemet akarunk meghonosítani, de szeretet és türelem nélkül. Krisztus diadalát szeretnénk előkészíteni, de a gyűlölködés útjain. Követeljük a keresztyén igazságok érvényesülését, de a keresztyén-