Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1925. szeptember

14 ség igazságos és méltányló magatartása nélkül. Egységes keresztyén frontot szeretnénk kiépíteni, de egymás eltűrése nélkül. Hiszen a ker. egyházak viszonya mind kellemetlenebbé válik. A számban és erőben hatalmas római egyház templomaiban és gyűlésein éles bírálgatások és fájó itélgetések hangzanak el rólunk. Becsületes családok tisztes házasságát tisztességtelen viszonynak, gyermekeiket törvénytelen fattyúknak merik bélyegezni büntetlenül csak azért, mert protestánsok. Orcánk nem csak azért pirul, hogy véreinket és híveinket magyar testvérek szégyenítik meg, hanem azért is, hogy a magyar közvéleményben nincs elég finomság, a magyar kormányban pedig nincs elég erély, ez eléggé el nem ítélhető visszaélés megfékezésére. Ezek a jelenségek mérgesítik el azt a kívánatos testvéri viszonyt, mely e nehéz időkben e szenvedő nemzet jelene és jövendője érdekében elengedhetetlen volna. Mi azonban még sem lépünk a hasonló elbánás, vagy éppen a visszatorlás útjára. Mi tudjuk, hogy római kath. testvéreink között is hatalmas táborok vannak, melyek nem a túlzókkal, nem a gyülölködőkkel és nem a nemzetbontó elemekkel tartanak. Ezekre testvéri bizalommal számítunk, hogy a háborúban beteggé vált és pusztító gyűlölködéstől inficiált szívek mérgét kioltják s a „Magyar Kultúra" szellemét becsületes és józan magyar lelkülettel megváltozásra kényszerítik. Mi nem fogjuk a maró gyűlölet hangját viszonozni, mi nem fogjuk a ker. testvérekkel szemben a szeretetlenség tüzét szítani, mert evangéliumi hitünk a gyűlölködéstől, becsületes magyar lelkünk pedig eltilt az egyetértés megzavarásától. Mi a békét nemcsak hirdetjük, hanem gyakoroljuk is, mert mi az evangélium hívei vagyunk és abból azt tanuljuk, hogy imádkozzunk azokért is, akik bennünket gyűlölnek, átkoznak és üldöznek. És mi imádkozunk értük. Szomorúan kell megemlékeznem az államhoz való viszonyunk bizonytalanságáról is. Nem tagadom, hogy az állami támogatás készsége nem egy vonatkozásban dicséretesen tapasztalható, de épen az üti rá az államhoz való viszonyunkra a bizonytalanság bélyegét, hogy más téren meg a legnagyobb ridegséget kell tapasztalnunk. Az államsegély aránytalanságáról nem is akarok szólni, de fel kell panaszolnom, hogy egész egyházi tanügyünket alapjában megrendíti a hirtelen ránk szakadt új rendelkezések terhe s ezek közt különösen a nyugdíjjárulékok sokszor merőben aránytalan kivetése. Autonómiánkra való minden tekintet nélkül adnak ki még most is, mikor ez ellen ismételten óvást emeltünk, olyan rendeleteket, melyek alapjában támadják meg egyházunk jogait és szabadságait s azok enyhítését vagy megváltoztatását sürgető kéréseinket ritkán teljesítik. A tanítók felmentésénél vagy kinevezésénél egyházunk érdekeire alig vannak tekintettel. Egyetlen protestáns földbirto-