Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1929. október

25 A kerületi közgyűlés az üdvözletet nagy örömmel fogadja, 5 annak szövegét egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe iktatja s a tiszai egyházkerületnek igaz együttérzésről és együttműködésről tanúskodó testvéries üdvözletéért hálás köszönetét fejezi ki. 6. A közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítésére az elnökségen és a jegyzői karon kívül Dr. Mikler Károly, Landgraf János, Kemény Lajos és Broschkó G. Adolf közgyűlési tagokat küldi ki. 7. Egyházi főjegyző indítványára : a ker. közgyűlés Chugyik Pál aszódi lelkésznek a közgyűlés reggelén tartott szónoki beszédért köszönetét és elismerését nyilvánítja. 8. Dr. Raffay Sándor püspök bemutatja és felolvassa következő jelentését: Tisztelt Közgyűlés! Midőn a mult közigazgatási esztendőről szóló jelentésem megtétele végett az év eseményeit átgondolom, a legelső és legélesebb kép, mely lelkem táblájára vetődik, emlékezetében is örökké áldott kerületi felügyelőnk, Dr. Zsigmondy Jenő képe. Az ő elhúnytával lelkünkre nehezült gyász őszinte fájdalmát még most is érzi mindnyájunk szíve. Az egyház szolgálatában elfáradt és pihenni tért. Az egyház Űra úgy látta jónak, hogy bölcsességben kimagasló, egyházszeretetben példás, szolgálatban fáradhatatlan, szelídségben és szerénységben megelőző, jóságban pazar, evangéliumi lélekben gazdag, kitartásban hűséges, nemes egyéniségével mindenkit meghódító kedves felügyelőnk félszázadot meghaladó buzgó egyházi munkálkodását bevégezze. Pedig nála mindvégig kész volt a lélek, csak a fest vált erőtelenné. De, mert Zsigmondy Jenő sohasem volt, lelkületénél fogva nem is lehetett, a félmunka embere, már előbb félrevonult a cselekvés mindennapi törődéssel járó munkateréről. Megsejtette a lelke, hogy közeledik a földi elmúlás. Vallásos megadással készült a nagy elköltözésre. És az Űrhöz való visszatérése nemsokára be is következett, Legyen emlékezete áldott, mint ahogyan áldott volt az egész élete! A sírbahanyatlott fáradt testet igaz részvéttel kísértük ki a föld pihentető ölére, de a lelkét, azt a szelíd, jóságos, bölcs, munkás és egyházszerető lelket nem bocsáthatjuk el. Szükségünk van az ilyen lelkekre, mert általuk és bennük él az egyház. Zsigmondy Jenő lelke itt él továbbra is köztünk, nemcsak a mi szintén elköltözésre rendelt emberi lelkünk emlékezetében, hanem azok szívében és tetteiben is, akik az ő lelke szerint élnek és cselekesznek közöttünk. De itt él a magyarhoni evangélikus egyháznak újabbkori történetében is. Mert az utolsó nehéz félszázad folyamán egyházunkban nem történt olyan esemény, nem létesült olyan alkotás, nem virradt fel olyan öröm és nem sújtott le olyan bánat, melyből Zsigmondy Jenő tisztes részét ki nem vette volna. Ezért olyan fájdalmas mindnyájunknak, hogy ezentúl nélkülöz-