Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1927. szeptember

11 fölött a közgyűlés fejezze ki fájdalmas megütközését és tiltakozását. Az egyetemes 8. egyház útján pedig az államnál régi történelmi jogaink visszaállítását követelje. Egyházunknak az államhoz való viszonyát már az eddigiek alapján sem mondhatom olyannak, amilyennek szeretném és amilyennek valóban lennie kellene. Lelkileg pedig nem vagyok berendezve arra, hogy a kormány minden cselekedetét helyeseljem. Sajnálattal tapasztalom ugyanis, hogy a mi ellen már nem egyszer panaszkodtunk, a „rólunk nélkülünk" határozás gyakorlata még ma is szokásban van. Egyházi és iskolai ügyekben még ma is sokszor csak a közigazgatási hatóságok útján tudjuk meg a minisztériumok rendelkezéseit. Az egyházi főhatóságok véleményét néha meg sem hallgatják, vagy ha meghallgatják is, nem veszik tekintetbe. A legnagyobb baj pedig, amiből végtelenül sok kellemetlenség, félreértés, csalódás és bizalmatlanság származik, az, hogy amit az ember a főkkel megbeszél és megállapít, azt az ügyosztályok sokszor megmásítják, vagy végre sem hajtják. Ez a gyakorlat úgy a rend, mint a tekintély romlásának egyik előmozdítója nemcsak az egyházi főhatóságnak, hanem a minisztériumnak a kárára is. Hasonló baj az, hogy egyházunk legjogosabb igényeit és kívánságait is sokszor vagy egyáltalán nem, vagy csak nagy és többszörös szorgalmazás után teljesítik. Vallási kisebbségi mivoltunkat újabban szinte tervszerűen kezdik éreztetni, pedig mi a régi tisztes magyar hagyományok alapján azt várnók, hogy a minisztériumok pusztán és tisztán a szigorú törvényesség alapján álljanak és végezzék nemzetépítő munkáikat s a gyengébb és támogatásra inkább rászoruló édesgyermeket legalább is ugyanolyan szeretettel lássák el, mint az erősebbet. Különösen fájó tapasztalataink vannak az iskolák építési segélyének kiutalásánál és az új tanítói állások betöltésénél. Az iskolafentartó egyházakra nehezedő nyugdíjterhek enyhítését sem sikerült elérnünk. Minthogy e téren nagyon sok a panasz, javaslom, hogy az egyetemes egyház útján, lehetőleg a református egyházzal együttesen, kérjük fel az állam kormányát, hogy miután a közoktatás ügye még akkor is, ha az iskolákat nem az állam maga tartja fenn, a maga egészében és minden vonatkozásában nemzeti és társadalmi ügy, az iskolafentartó egyházak nyugdíjterhét helyezze át a politikai községek vállaira. így is ugyanazon polgárok viselik ugyan a terheket, de legalább az egyházak, mint erkölcsi testületek, sok kellemetlen és bántó megítéléstől, panaszkodástól és elégületlenségtől kiméltetnek meg, ami pedig szintén jelentős állami érdek. Sajnálattal kell bejelentenem, hogy kerületeink középiskoláinak együttes hozzájárulása alapján előterjesztett ama kérésemet, hogy iskoláinkban a humanisztikus és a modern nyelvtanítás párhuzamos lehetőségét engedjék meg, a minisztérium nem teljesítette. Minthogy azonban az a kérés egyházunk érdekeivel többszörös szoros összefüggésben van, javaslom, hogy e tárgyban az egyetemes egyház útján a kormányhoz újabb felterjesztés intéztessék, annál is inkább, mert ugyanezen engedményt a minisztérium egyik állami intézetnél máris megadta. A kéréseink elől való ilyetén merev elzárkózást én sem ebben az esetben, sem más esetekben nem tartom az állam és az egyház normális viszo-