Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1926. október

13 Sajnálkozással kell megállapítanom, hogy a felekezetközi viszonyok 5. folytonos romlását az arra hivatott állami és közigazgatási tényezők megakadályozni nem törekszenek, sőt némelykor azt a látszatot keltik, mintha szándékosan elnéznék. Panaszainkat legtöbbször vagy meg sem hallgatják, vagy ha meghallgatják is, nem intézik el, amint azt a vallások egyenlősége és viszonyossága megkövetelné. Sajnálkozással kell megállapítanom azt is, hogy a közoktatás kívánatos fejlesztése érdekében tett ama legújabb intézkedés, mely szerint az állam új iskolák és tanítói lakások építésére anyagi támogatást nyújt, ismét csak a protestáns egyházak autonómiájának a sérelmeit szaporítja. Nemcsak azzal, hogy az új tanítói állásokba a mi egyházi érdekeink nagyon könnyen teljesíthető kielégítése nélkül nevezik ki a tanerőket, hanem azzal is, hogy a miniszter az ilyen módon létesített felekezeti iskoláknál is magának követeli az első kinevezés jogát. Minthogy ez a különben törvényen alapuló követelés egyházunk tételes törvényeibe ütközik, százados jogainkat sérti s az államilag kinevezett felekezeti tanítók nálunk eddig ismeretlen rendjét akarja megteremteni, a sérelmes rendelet , ellen óvást tettem a minisztériumnál s utaltam a kerületi közgyűlésnek e kérdésben elfogadandó határozatára. Javaslatom az, keressük meg az egyetemes közgyűlést, hogy e sérelemmel szemben, lehetőleg a református egyházzal együttesen, a leghatározottabban foglaljon állást. Állásom őrálló természete kötelességemmé teszi, hogy se alkalmazkodásból, se félszeg kíméletességből ne nézzem el szótlanul azokat a megtévedéseket, melyek akár véletlenül, akár tervszerűen, akár alulról, akár felülről a nemzet és a társadalom nyugalmát kockáztatják. Tudomásomra esett, hogy egy állami tanfelügyelő az állami, községi, magán- és társulati elemi iskolák igazgatóságaihoz olyan rendeletet bocsátott ki, amely egy, pártatlanságra kötelezett állami tisztviselő részéről megengedhetetlen. így elvárja, hogy a templom előtt, útszéli keresztek mellett s a köszönésnél is „Dicsértessék a Jézus Krisztus" kifejezés használtassék, ami pedig tisztán felekezeti köszönési mód. A hazai történelem tanításánál a valláserkölcsi érzés művelésére a máriacelli búcsújáróhely történetét ajánlja. Azt kívánja, hogy a megtanítandó költeményekkel „az ifjúság ostromolja az eget, a magyarok nagyasszonyát, a boldogságos Szűz Máriát és Szent Istvánt, hazánk védszentjét, Szent Imrét, Szent Lászlót és a többi dicső szentjeinket". Kijelenti ez a tanfelügyelő, hogy „vallásosságot a tanuló attól a tanítótól nem tanulhat, aki a kereszt és templom előtt nem emel kalapot". Azt is kijelenti, hogy a zárt lelkigyakorlatok, továbbá az évente Budapesten megtartatni szokott Szív-hét látogatása, a vallásos egyesületek támogatása és folyóiratok, mint A Szív és A Magyar Kultúra olvasása, keresztény tanítóink nagyjai: Loyola Szent Ignác, Canisius Szent Péter, De Lasalle Szent János, Calasanzi Szent József, Fénélon, Don Bosco, Boldog Postol Mária Magdolna és Boldog Barát Zsófia életrajzának ismertetése nélkül keresztény jelzőre a tanító számot nem tarthat. Majd szószerint ezt mondja: „Az ebbeli tanítói munka, a szív és a kedély képzésének a megkönnyítése céljából alakultak a tanulóifjúság közt, nemcsak a hitvallási, hanem az állami és községi iskolákban is egyformán a Mária-kon-