Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930
1926. október
12 5. iskolájába járó római katolikus tanuló vallástanításban nem részesíthető és vallástanból nem osztályozható. Vájjon mit szól ehhez az országos törvény hitele és mit szól a nyilvános iskolázás joga felelt őrködni hivatott tanügyi kormányzat? Én ezt nem tudom, Tisztelt Közgyűlés, mert e sérelem ügyében tett ismételt előterjesztésemre eddig még választ nem kaptam. Változó időkben az erkölcs is változik. Nehéz idők nagy szorongásai és nemes felbuzdulásai közt protestánsok anyagi és erkölcsi támogatásával is életrekeltett napilapokban ma már az országos törvény és az elemi illendőség ellenére is divatos dolog főprédikátoroknak kisebbíteni a százezrek bizalmából tisztes vezérkedést végző protestáns püspököket. Vájjon mit szól ehhez a magyar tisztesség és a nemzet testvéresülést és kölcsönös megbecsülést követelő érdeke? Igaz, hogy néha-néha, nagy ünnepségek lelketpuhító hangulataiban egyegy csillapító és nyájas testvéri szó is felhangzik, mellyel a már-már kitörni készülő protestáns elkeseredést* lesímogatják, de a cselekedet, sajnos, nem jár együtt a testvéri szóval és a kultúrharc érlelődik tovább. Én e hivatalos testület^körében lelkem teljes fajdalmával és aggodalommal állapítom meg, hogy a felekezeti békét és nyugalmat ebben az országban csak a protestáns hívek önuralma őrzi és tartja egyensúlyban. Ezért mint ember, aki a békés együttélést munkálom, mint honpolgár, aki nemzetem javáért az önmegtagadás legszélső határáig is elmegyek, mint szent hivatás betöltője, aki a Krisztust nemcsak nyelvemen, de a szívemben is hordom, e hivatalos püspöki székből testvéri bizalommal kérem a vallási türelmetlenség könnyelmű szítóit, kérem az evangélium vallásában kedves testvéreimet, kérem az ország minden egyes polgárát, sőt tisztelettel kérem e nemzet sorsát Isten és emberek előtt felelősséggel irányító összes nagyjainkat: vessenek gátat a felekezeti viszálykodásnak, ne engedjék a felekezeti gyűlölködés nemzetrontó átkát a magyar társadalomba beoltani. És ha egy szerény protestáns püspök gyenge szava el nem tud hatolni a méltóságban, hatalomban és tekintélyben bővelkedő legnagyobb keresztyén egyház főpapi karáig, akkor a közös Megváltó J szivének a szeretetével kérem őket, ne engedjék elhatalmasodni közöttünk a visszavonást és a gyűlölséget, meri ezek tüzében nemcsak a lelkünk békessége, hanem féltve imádott nemzetünk is menthetetlenül elpusztul. Én még e vigasztalan időkben is bízom a magyar lelkek józanságában, hogy megtudjuk még mindég találni egymás testvéri kezét, amelynek együttes munkájára e megtiport nemzetnek oly nagy szüksége van. Míg az egymásratalálás e vágyott ideje bekövetkezik, a mostani sajnálatos viszonyok közt semmiféle olyan ünnepélyen nem vehetünk részt, melyről egyházunkat tervszerűen kizárják. Erre kötelez bennünket a magunk becsületes vallásos meggyőződése, egyházunk tisztelése, de erre kötelez a római katolikus atyafiak amaz álláspontja is, mely szerint másvallású istentiszteleten résztvenni helytelen dolog. Legyen igazuk. Önérzetes protestáns ember ezek után, míg ők ezen türelmetlen álláspontot vallják, római katolikus istentiszteleten részt nem vehet. Ezért nem vettem magam is részt a pusztaszeri ünnepségen, ahonnét a protestáns lelkészt eltiltották.
