Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1922. szeptember

9 Mert az evangélium az az örömhír, hogy megjelent testben és 6. működik az Isten boldogító és megtartó kegyelme. Nemcsak a Krisztus testében pedig, amiről oly sokat beszélünk, hanem a mienkben is, amiről tetteinknek kell beszélniök. Revízió alá kell vennünk egyházi életünket. Sajnos, lassanként egészen jogász-egyházzá, paragrafus-egyházzá váltunk. Amilyen arányban szaporodtak paragrafusaink, olyan arányban lanyhult bennünk az alkotó erő. Vissza kell térnünk az evangéliumhoz, mert a betű megöl. Beszélő egyházzá lettünk. Pedig tudnunk kellene, hogy a beszéd nem öncél, hanem csak eszköz az ébrentartásra és a buzdításra. Nem beszédben áll az Isten országa. A beszéd csak felhivás a munkálkodásra. De mi megálltunk a beszédnél s azokat bámultuk és követtük, akik elég fecsegők voltak sokat, elég ügyesek voltak tetszetősei, elég vakmerőek voltak nagyokat mondani. Pedig az igazi cselekvők útját nem beszédek, hanem cselekvések jelzik. Az Isten országát az munkálja, akiben van erő a cselekvésre. Kinek nyomán nem marad alkotás, az meddő fügefa volt, az hiába élt. A multak tanulsága, a jelen intése és a jövendő követelése az, hogy nagyobb buzgóságot kell kifejtenünk az egyházépitő munka terén. Minden erőt és minden lelket tömöríteni és a maga helyén munkába állítani, ez most a hivatásunk és a kötelességünk, ha élni akarunk. Mert kevesen vagyunk és mert körülöttünk mindenütt dolgoznak. Nekem fáj, mert sok veszteséget okoz egyházunknak, hogy a római kath. egyház olyan harcos akarattal vette föl a munkát a maga érdekei diadaláért, de el kell ismernem, hogy erre joga és a maga szempontjából kötelezettsége van. Engem elszomorit, mert bennünket is fogyaszt, hogy a methodisták, adventisták, baptisták és mások olyan nagy lendülettel törnek előre, de nem tudom őket elitélni, mert élni, érvényesülni és diadalmaskodni akarnak. És ezért dolgoznak. S jól teszik, ha dolgoznak. Delevonom a következtetést. Az élet nem tűri a lanyhaságot, nem engedi meg az aluszékony álmodozást, nem juttatja diadalra a tétlen semmittevést. Csak a munkát tűri, követeli és jutalmazza egyedül. Szégyenünkre tapasztalhatjuk, hogy olyan emberek, akik köztünk semmiféle áldozatra és munkára nem voltak kaphatók, amikor az u. n. szektákhoz csatlakoztak, hihetetlen mértékű áldozatokra képesek felbuzdulni. S mindezt csak azért, mert törődnek velük, mert felbuzditják őket. Az ember lelkét már a Megváltó is a termőföldhöz hasonlította. Ha meg nem munkáljuk, ha jó maggal be nem vetjük, ha szeretettel nem gondozzuk, nem várhatunk rajta aratást. Az elhanyagolt hivő előbb önmagát, utóbb az egyházát hanyagolja el. A hivek tömörítésére és foglalkoztatására különösen alkalmasnak tartom az Evangélikus Szövetséget. Ne higyje senki, hogy ez csak egy egyesület a többiek mellett s igy vagy szükségtelen, vagy felesleges. Szükségtelen ott, ahol a gyülekezetet mintaszerűen vezetik,