Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922
1922. szeptember
8 6. Én, tisztelt közgyűlés, nem vagyok álmodozó ember. Én ugy tudom, hogy az élet harca, munka, küzdelem, akarások mérkőzése. Mikor az elmúlt esztendő egyes jelenségeire vagy a jövendő komoly követelményeire rámutatok, azzal a tudattal teszem ezt, hogy mi harcos tábor vagyunk, melynek minden egyes katonája az életáldozás készségével áll őrt, viaskodik, küzd, szenved és áll helyt egy szent ügynek, egy nagy célnak diadaláért. Mi ez a nagy cél ? A keresztyénség megszületésének pillanatától kezdve folytonosan ott élt a szebb jövőbe vágyódók ajakán a kérdés: „Mikor jön el az Istennek országa?" Erre a kérdésre az apostolok megkapták a világ megváltójától a feleletet, de az Isten országa megvalósulásának örömét ők sem nyerték el, mert bennük is gyarló emberi ösztönök és indulatok lakoztak. Volt idő, amikor a föld hatalmasai Ígérték a megvalósítást. Ámde országok és trónok hanyatlottak elmúlásba, de az Isten országa a hatalom parancsszavára nem jött el a világba. Harcokat folytattak a szent föld birtokáért, a keresztyén igazságok diadaláért, egymás hitének porbadöntéséért, de az Isten országa nem jött el, mert nem volt fegyverekhez kötve. Jöttek a társadalmi elméletek ideológjai s Ígértek uj eget és uj földet, — osztályuralommal és szeretetlenséggel. Ámde az Isten országa nem valósult meg, mert az nem egyes osztályoké, a szeretetlenektől pedig riadva bújik el. Támadtak hangoskodó próféták, akik álmodozók vagy tévelygők voltak s nyomukban nem épült az Isten országa. Alkottak békeokmányokat, melyekben volt gyűlölet és agyarkodás, de békét szülő emberszeretet nem volt. És nem jöhetett el velük e világra az Isten országa. Egymásután gyülekeznek össze a világkonferenciák, melyek azonban mind tragikomédiába fulladnak, mert nem az emberséges, megértő sziv diktálja határozataikat, hanem csak a győzők és legyőzöttek ellentétének kiélesitését tekintik hivatásuknak. És nem jut a világ közelebb az Isten országához. Már a Megváltó felfedte a nagy titkot, hogy az Isten országát vagy magában hordozza az ember, vagy nem látja meg soha. Nem ajándék az, hanem küzdelem gyümölcse. Az Isten országát csak a tiszta lelkűek, a jót akarók és a szerető szivüek ismerhetik meg. Magunkban kell azt előbb kiküzdenünk. Mégpedig a tulajdon gyarlóságainkkal folytatott kemény harcok árán. Ki kell küzdenünk és meg kell valósitanunk a Krisztusban hivők közösségében, anyaszentegyházunkbán. Ez pedig nem történhetik másként, mintha előbb megtöltjük a tulajdon keblünket az evangéliummal. Innét átcsorog annak gazdag bősége az egyházba, az egyházon át a társadalomba. Nekünk egy komoly és szent hivatásunk van: hirdetni az evangéliumot. De nem beszéddel, hanem cselekvéssel.
